Százhat éves korában elhunyt a Kínai Népköztársaság (KNK) első - 57-tagú - tábornoki karának utolsó élő tagja - adta hírül a kínai sajtó. Az északkelet-kínai Lu Csang-cao 1937-ben csatalkozott a...
Kína menti meg a német luxusautó-ipart - írja a Financial Times. A gazdasági lap szerint a Mercedes 60, a BMW 35, az Audi pedig 20 százalékkal növelte eladásait egyetlen év alatt a kommunista országban.
Orbán Viktor számára is kínos Molnár Oszkárnak, Edelény fideszes polgármesterének nagy visszhangot kiváltó, sokak által kirekesztőnek ítélt kijelentése; a Fidesz elnöke kedden, a tv2 Mokka című műsorá...
Nősülni szeretne 18 évesen a világ legkisebb emberének címére esélyes, 61 centi magas nepáli ifjú. Khagendra Thapa Magar szerdán tölti be 18. életévét, és immár felnőtt - legalábbis hivatalosan....
Az EUR/JPY gyengélkedett az ázsiai kereskedésben. A devizapár árfolyama 121 pipes sávban mozgott, 133,45 és 132,24 között. támogatás 132,11-nél, míg ellenállás 133,65-nél található. Az EUR/USD tovább erősödött, és új éves csúcsot ért el 1,4890-nél, majd visszaesett 1,4839-re. 10.30-kor teszik közzé a segélyre igényt tartó brit munkanélküliek szeptemberi számát. 11.00-kor hozzák nyilvánosságra az…
Példamutató fellépést ígért Arnold Scwarzenegger kaliforniai kormányzó a saját felesége ellen, akit fotósok rajtakaptak, amint a férje által aláírt törvényt megszegve kézben tartott mobiltelefonról...
Igaznak bizonyultak a sajtóhírek: Veres János kormánybiztos, volt pénzügyminiszter az MSZP elsődleges jelöltje az uniós biztosi posztra. Ezt Lendvai Ildikó pártelnök jelentette be.
Mérsékelt elmozdulások jellemezték ma a kereskedést az amerikai tőzsdéken, a befektetők már a hét második felében megjelenő gyorsjelentésekre várnak. Az irányadó részvényindexek közül a Dow és az S&P...
9 éves a legifjabb brit pénztervező: egy lányka nyerte meg a pályázatot az új 50 pennys érme külcsínére. 17 ezer vetélytársat utasított maga mögé. A pénz jövőre kerül forgalomba, de a 2012-es...
A dollár gyengül, a részvénypiacok emelkednek, melynek hatására az olaj árfolyama felfele tört ki a június óta kialakított sávból. Miközben az olajár már 75 dollár felett jár utoljára egy éve látott...
Mérsékelt elmozdulások jellemezték tegnap a kereskedést az amerikai tőzsdéken, a befektetők már a hét második felében megjelenő gyorsjelentésekre várnak. Az irányadó részvényindexek közül a Dow és az...
A 77 éves Liz Taylor szívébe katéteren keresztül vezették be azt a parányi fémcsipeszt, amely összefogja a rosszul záródó szívbillentyű vitorláit. Ha a módszer beválik, a szívműtétet helyettesítő beavatkozás a későbbiekben sok más beteg számára is a mellkas fölnyitása nélkül lehetővé teheti a sikeres kezelést.
A Borussia Dortmund hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a magyar válogatott középpályása, Hajnal Tamás a bal bokájában bokaszalag-szakadást szenvedett.
Négy holland turista - három férfi és egy nő - meghalt szerdán reggel, amikor egy hőlégballon kigyulladt, és lezuhant a dél-kínai Kujlin (Guilin) területén. A tragédia a turisták körében kedvelt,...
A budapesti központú TriGranit Fejlesztési Zrt. Európa legnagyobb bevásárló és szórakoztató központját építi meg Szlovákiában 1,5 milliárd euró beruházással öt év alatt. A Pozsonyhoz közel megvalósuló Metropolis beépített területe meghaladja a 1,2 millió négyzetmétert, bevásárló- és szabadidőközpontot, élményfürdőt, golfpályákat, szállodákat, kaszinókat, valamint kulturális- és konferenciaközpont…
Több ezer koszovói menekültet toloncolnak haza Németországból egy aláírás előtt álló koszovói-német megállapodás szerint - írta a Süddeutsche Zeitung című napilap. Az egyezményt várhatóan még az...
A Bloomberg amerikai pénzügyi hírszolgáltató megvásárolja a pénzügyi nehézségekkel küszködő BusinessWeek című magazint - jelentette be ez utóbbi honlapján.
Az Intel amerikai félvezető-gyártó adózott eredménye nyolc százalékos csökkenéséről számolt be harmadik negyedévi gyorsjelentésében, a mutató azonban jobb az elemzők előzetes várakozásánál. A kedden k...
Nyugat-Európába november 17-én érkezik az az Xbox Live frissítés, melynek köszönhetően az Xbox 360 konzolok internetes rendszerén keresztül is elérhető lesz a két közösségi hálózat. Már a júniusban...
Az idei év első kilenc hónapjában a székesfehérvári székhelyű Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. adózás előtti eredménye elérte a 32,5 millió forintot, amely jelentős javulást jelent a tavalyi és tavalyelőtti év hasonló időszakához képest - közölte a cég az MTI-vel.
Orbán Viktor számára is kínos Molnár Oszkárnak, Edelény fideszes polgármesterének nagy visszhangot kiváltó, sokak által kirekesztőnek ítélt kijelentése; a Fidesz elnöke kedden, a tv2 Mokka című műsorában ennek kapcsán azt hangsúlyozta, minden képviselőtől elvárható, hogy megfontolja, milyen szavakat használ.
Folytatódik a török-örmény "futballdiplomácia"; a két ország elnöke szerdán a törökországi Bursában együtt nézi meg a két ország labdarúgó-válogatottjának egymás elleni világbajnoki selejtező mérkőzését.
Orbán Viktor számára is kínos Molnár Oszkárnak, Edelény fideszes polgármesterének nagy visszhangot kiváltó, sokak által kirekesztőnek ítélt kijelentése; a Fidesz elnöke kedden, a tv2 Mokka című...
Az ázsiai kereskedés során az olaj világpiaci ára átlépve a 75 dolláros szintet, új idei évi csúcsára emelkedett, miután a befektetők bíznak abban, hogy a karácsonyi vásárlási szezon felhajthatja az igényeket.
A Bank of Japan a várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatott irányadó rátájának szintjén (0.1%). Némi meglepetést okozott viszont, hogy a javuló kilátások ellenére a jegybankárok semmilyen...
Phenjan szerdán kifejezte sajnálatát amiatt, hogy a múlt hónapban váratlanul megnyitott egy gátat, aminek következtében a határ déli oldalán többen életüket vesztették - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség jelentésére hivatkozva a kínai sajtó.
Az egészségügyre fordított közkiadásokról készült felmérés szerint 193 ország között a százegyedikek vagyunk, előttünk Nigéria és a Szamoa-szigetek, utánunk Kazahsztán áll; Szlovákia az 54. Ugye, Államtitkár asszony: ugye ön szerint is be kell tartani ígéreteinket, és a látás elvesztésének borzalma helyett minden embernek a gyógyulás esélyét kell megadni?
Tovább erősítette az ázsiai piacok optimizmusát a kínai gazdaság felől érkező legfrissebb adat, mely szerint csökkent az export visszaesésének mértéke, a gazdasági fellendülésbe vetett bizalom okán az olaj árfolyama már a 75 dolláros szintet is meghódította.
Az egyetlen mód, hogy megtartsa Csehország posztját az Európai Bizottságban a Lisszaboni Szerződés életbe lépése - nyilatkozta a Bloomberg szerint riportereknek José Manuel Barroso miután Brüsszelben...
Mindannyian próbálunk felkészülni az őszre, a náthás-influenzás időszakra, erre meg is vannak a bejáratott módszereink, vitamint szedünk, este megiszunk egy nagy bögre gyógyteát, nem mászkálunk mezítláb a csempén, stb. De hogyan óvjuk meg kisbabánkat az őszi baciktól? Melyek azok a betegségek, amik az esős, borongós idő közeledtével veszélyt jelentenek a csecsemőkre, kisgyermekekre?
A német RWE és az osztrák OMV örömmel venné egy francia cég részvételét a Nabucco-projektben - adta hírül a két energetikai társaság közös közleményben tegnap. A várakozások szerint a GDF Suez lehet...
Többségében a pozitív tartományban mozognak a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, miután a technológiai részvényeket az Intel tegnapi esti gyorsjelentése segítette felfelé, a kínai...
Óvatos erősödéssel indult a szerda reggel a forint számára, ám a délelőtt folyamán még nagyobb lendületet vett. A dollárra nehezedő újabb eladói nyomásnak köszönhetően a forint pontosan egy éves...
Úgy fest, megválik 312 angliai és walesi fiókjától a Royal Bank Scotland (RBS), hogy eleget tegyen Brüsszel elvárásainak, amely a kormányzati segítség jóváhagyásáért cserébe tevékenységi körének...
Martfű-Öcsöd - A martfűi rém, Kovács Péter 1957-67 között hat nőt támadott meg, négyüket megerőszakolta, meggyilkolta, majd megcsonkította, ketten túlélték a fejükre mért kalapácsütéseket.
William Shakespeare írhatta annak a név nélkül publikált drámának egy részét, amelynek szerzőjét eddig nem sikerült azonosítani. Most egy, a diákokat rettegésben tartó plágiumkereső szoftver segítségével egy kutató megállapította, hogy a mű valószínűleg részben Shakespeare, részben pedig Thomas Kyd munkája.
A Fidesznek a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító javaslatai összesen 450 milliárd forintot "mozgatnak meg" - közölte az ellenzéki párt alelnöke. Varga Mihály elmondta: a Fidesz...
Nagy lépésre szánták el magukat Pécsett a városvezetők, visszavették a városi vízművet a külföldi társtulajdonostól. Azt mondják, azért, mert a profitéhség nem a pécsiek érdekeit szolgálta, a franciák sokszor megkerülték az önkormányzatot, s évente – a vízdíjon felül – 120 millió forintot vettek ki az emberek zsebéből. Ebből lett elege a városvezetésnek.
A Fidesznek a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító javaslatai összesen 450 milliárd forintot "mozgatnak meg" - közölte az ellenzéki párt alelnöke. Varga Mihály elmondta: összesen több mint 1370 módosító indítványt nyújtottak be a jövő évi büdzsé tervezetéhez.