2009. október 10. szombat

okt. 10
10:45
Ostrom és tűzpárbaj Pakisztánban (Infostart)
Négy fegyveres támadó ostrom alá vette szombat délelőtt a pakisztáni hadsereg egyik központi épületét a főváros közelében fekvő Ravalpindiben. A háromnegyed órás tűzpárbaj a támadók halálával végződött, de négy pakisztáni katona is meghalt, és többen megsebesültek - közölte a hadsereg.
okt. 10
10:48
Egy éve „nézzük tévéből a válságot” (HírTV)
Egy éve Bajnai és Gyurcsány is azt állította: minket nem érint a krízis.
okt. 10
10:48
Kínában halálra ítéltek egy férfit (Kripto Akadémia)
Halálra ítéltek szombaton Kínában egy férfit, akinek a vád szerint köze volt ahhoz a dél-kínai játékgyárban kirobbant összetűzéshez, amely aztán véres zavargásokat indított el július elején az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen.
okt. 10
10:50
Már több mint félezer halott (HírTV)
Az elmúlt két hét viharai okozta áradások és földcsuszamlások miatt már több mint 540-en haltak meg a Fülöp-szigetek északi részén - közölték helyi illetékesek péntek este.
okt. 10
11:03
Bajnai: "Ki van zárva, hogy miniszterelnök-jelölt legyek" (Infostart)
Egy német újságnak adott interjúban Bajnai Gordon kizárta, hogy a jövő évi parlamenti választásokon miniszterelnök-jelöltként indulna. A kormányfő kifejtette azt is, hogy az intézkedések legnehezebb részét már elfogadta az Országgyűlés.
okt. 10
11:06
Önkormányzatok a Kossuth téren (+videó) (HírTV)
Az elmúlt hét évben a szocialista kormányok folyamatos elvonással sújtották az önkormányzatokat – mondta Tetétlen polgármestere az első önkormányzati tüntetésen a Kossuth téren szombaton. Az ugyanitt felszólaló Kővári János arról beszélt, hogy az állam sem esélyt, sem nyugalmat nem biztosít az állampolgároknak. Az MNO tudósítója szerint a békés hangulatú tüntetésen közel 10 ezren vannak jele...
okt. 10
11:06
Az IRA 25 éve követett el merényletet Margaret Thatcher ellen (Gondola)
Huszonöt éve, 1984. október 12-én hajnali három órakor pokolgép robbant abban a brightoni hotelben, ahol a brit Konzervatív Párt vezérkara szállt meg a párt éves konferenciája alatt. Az Ír...
okt. 10
11:06
"A mi költségvetésünkkel nem lehet szavazatokra vadászni a választási hadjáratban" - interjú Bajnai Gordonnal (Alternatív Energia)
Egy német újságnak adott interjúban Bajnai Gordon kizárta, hogy a jövő évi parlamenti választásokon miniszterelnök-jelöltként indulna.
okt. 10
11:06
Hirtelen megugrik a magyar gazdaság! - Hogyan fékezzük a forintot? (Portfolio)
A vállalati készletek idei első félévi drasztikus leépítéséből és a Nyugat-Európában már emelkedő keresletből eredően az várható, hogy az idei harmadik és negyedik negyedévben negyedéves...
okt. 10
11:08
Áder bemosott a szociknak (Gondola)
Nem mintha lebecsülném a népek értelmét, hiszen Ádert még én is megértettem, de sajnos hiába mosott be a szociknak európai módon, hatása csak Szegedi rémnek volt. Nem mondott semmit, de azt legalább jól megaszondta. És mi erre, és ezért bukunk mindég.
okt. 10
11:08
Fidesz: kinek akarja eladni az MSZP a Duna partján a telkeket? (Alternatív Energia)
Vagyonvesztéstől tart a fővárosi Fidesz-KDNP frakció a Duna partján található három telek értékesítése kapcsán.
okt. 10
11:10
"A Fidesz ezzel ismét megnyitja a kaput az utcai politizálás előtt, nem törődve ennek a következményeivel" (Alternatív Energia)
Közpénzből fizetik a résztvevők utazási költségeit a Fidesz szombati budapesti demonstrációjára, amelyen az önkormányzatokat érintő megszorítások ellen tiltakoznak - mondta Frankné Kovács Szilvia, az MSZP Tolna megyei országgyűlési képviselője szombaton Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
okt. 10
11:24
Bajnai egy lapinterjúban kizárta, hogy vállalná a kormányfő-jelöltséget (Gondola)
Egy német újságnak adott interjúban Bajnai Gordon kizárta, hogy a jövő évi parlamenti választásokon miniszterelnök-jelöltként indulna. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban a politikus leszögezte:...
okt. 10
11:24
Félbeszakadt Varnus Xaver koncertje (HírTV)
Félbeszakadt péntek este Varnus Xaver koncertje. A művész épp a bezárásra ítélt Zeneakadémia nagyorgonáját búcsúztatta, amikor leégett a hangszer motorja. A koncertet október 20-án pótolják be.
okt. 10
11:24
Több mint kétezren vannak a Parlament előtt (Alternatív Energia)
Több mint kétezer ember gyűlt össze szombat délelőtt a Parlament előtti téren, hogy tiltakozzon a benyújtott 2010-es költségvetés ellen; az ország különböző részeiről érkezett emberek településneveket tartalmazó táblákat hordoznak, zászlókat lobogtatnak.
okt. 10
11:24
Túl korai volt Obamának ítélni a rangos kitüntetést? (Kripto Akadémia)
Vegyes visszhanggal fogadta a szombati nemzetközi sajtó Barack Obama Nobel-békedíját. A The Independent című londoni napilap üdvözölte a kitüntetésről határozó norvég bizottság döntését, az osztrák Der Standard viszont túl korainak tartotta Obama munkájának elismerését.
okt. 10
11:42
Fidesz: kinek akarja eladni az MSZP a Duna partján a telkeket? (Gondola)
Vagyonvesztéstől tart a fővárosi Fidesz-KDNP frakció a Duna partján található három telek értékesítése kapcsán. Spaller Endre kerületi frakcióvezető sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a három...
okt. 10
11:42
Hatvan év után adta vissza az ereklyét a tolvaj (Blikk)
okt. 10
11:42
Részletekre derült fény a szocialista lejáratókampányból (HírTV)
Egy a Magyar Nemzethez is eljuttatott dokumentum szerint lejárató kampányra készül az MSZP. A másfél oldalas irat minden konkrétum nélkül, általános alapelveket, vádaskodásokat fogalmaz csak meg.
okt. 10
11:42
40%-kal bővülő ingatlanbefektetések Európában (ProfitLine)
Az idei második negyedévben az európai közvetlen kereskedelmi ingatlanbefektetések 12,9 milliárd eurót tettek ki, a harmadik negyedév teljesítménye 18 milliárd euró lett, az egész évre 60 milliárd euró várható - közölte a Jones Lang LaSalle az MTI-vel.
okt. 10
11:44
Összeverekedtek a hívek, leégett a templomuk (Blikk)
okt. 10
11:44
Vitték a takarmányt is (HírTV)
Elloptak egy 48 éves kiskunhalasi nő tanyájának záratlan istállójából 3 darab borjút, és 50 kg takarmányt. A kár 362 ezer forint.
okt. 10
11:46
Torkon rúgta anyját, mert az elvette a mobilját (Blikk)
okt. 10
11:48
Az al-Kaidának dolgozott egy atomfizikus (Blikk)
okt. 10
11:57
A megvonások és az elbocsátások ellen tüntettek postai alkalmazottak (Infostart)
A megvonások és az elbocsátások ellen tartott tüntetést több postai szakszervezet szombaton Budapesten, a Miniszterelnöki Hivatal előtt; a tiltakozók petíciót juttattak el a hivatalba és a munkaügyi minisztériumba.
okt. 10
12:00
„A Magyar Posta nyereséges, nem kuncsorog pénzt a költségvetéstől” (HírTV)
A postai piac 2013-as teljes felszabadítása, a postapartner program és a béren kívüli juttatások megadóztatása ellen és a korkedvezményes nyugdíjért tüntetett három postai szakszervezet szombaton a Miniszterelnöki Hivatal előtt. A követeléseiket tartalmazó petíciót átadták a kancellárián és a munkaügyi minisztériumban.
okt. 10
12:00
A megvonások és az elbocsátások ellen tüntettek postai alkalmazottak (Gondola)
A megvonások és az elbocsátások ellen tartott tüntetést több postai szakszervezet szombaton Budapesten, a Miniszterelnöki Hivatal előtt; a tiltakozók petíciót juttattak el a hivatalba és a...
okt. 10
12:00
"Kevés szánalmasabb dolog van, mint egy tüntető országgyűlési képviselő vagy polgármester" (Alternatív Energia)
Jogosnak tartja az SZDSZ az önkormányzati forráskivonás elleni tiltakozást, de az ezért szervezett Fidesz-tüntetést szánalmasnak.
okt. 10
12:00
Fidel Castro Obama díjáról (Kripto Akadémia)
Fidel Castro szerint "pozitív döntés" volt Barack Obamának ítélni az idei Nobel-békedíjat, amivel a volt kubai elnök szerint az amerikai elnök fehér házi elődeinek "népirtó politikáját" akarták bírálni.
okt. 10
12:02
SZDSZ: jogos a forráskivonás elleni tiltakozás, de az eszköz szánalmas (Gondola)
Jogosnak tartja az SZDSZ az önkormányzati forráskivonás elleni tiltakozást, de az ezért szervezett Fidesz-tüntetést szánalmasnak. Az SZDSZ közleménye leszögezi: a költségvetési törvénytervezet...
okt. 10
12:15
Több ezres tömeg tüntetett a Kossuth téren a költségvetés ellen (Infostart)
Minden önkormányzat alapvető célja polgárai jólétének, biztonságának megteremtése - mondta Kósa Lajos a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere a fideszes önkormányzati vezetők által kezdeményezett önkormányzati tüntetésen szombaton a Kossuth téren.
okt. 10
12:18
Lefoglaltak 36 akkumulátort (HírTV)
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el egy 43 éves kiskunfélegyházi férfi ellen, akinél háza melléképületében más ügyben tartott házkutatás során lefoglaltak 23 darab savas és 13 darab lúgos akkumulátor, melyek tárolására, elhelyezésére engedéllyel nem rendelkezett.(MNO)
okt. 10
12:18
Castro szerint "pozitív döntés" volt Obama kitüntetése (Gondola)
Fidel Castro szerint "pozitív döntés" volt Barack Obamának ítélni az idei Nobel-békedíjat, amivel a volt kubai elnök szerint az amerikai elnök fehér házi elődeinek "népirtó...
okt. 10
12:18
"Politikához nem sok közöm volt, de azt azért gyerekként is felfogtam, milyen pokoli kihívás a kapu felett a felirat, hogy: a munka nemesít" (Spa Trend Online)
Kristóf Ágotát nem könnyű megnyitni, és hát, valljuk be, nem is a leghálásabb interjúalany. A nemzet­közi hírnévnek örvendő, negyven nyelvre lefordított írónő mostani budapesti látogatásakor is nehezen nyílt meg, de végül csak sikerült mélyebb vizek felé evezni.
okt. 10
12:18
Így készülnek az olimpiára az angolok és az oroszok - képek (Pénzcentrum)
A 2012-es nyári olimpiának az angol főváros, London ad majd otthont, míg a 2014-es téli olimpiát a festői szépségű orosz városban, Szocsiban rendezik meg. A munkálatok mindkét helyszínen megkezdődtek, Londonban már a kivitelezésé a főszerep, míg az oroszok a tervezési fázis végén járnak....
okt. 10
12:20
Önkormányzati kupi - Célpont (videó) (HírTV)
Adás: 2009. október 9. péntek 21.30 2009. október 10. szombat 17.30 2009. október 11. vasárnap 10.05 2009. október 12. hétfő 16.05
okt. 10
12:24
Mi az a Holter vizsgálat? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Szeretném megkérdezni, hogy mi is pontosan az a HOLTER vizsgálat? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
okt. 10
12:30
Terjeszkedik a Nagy Testvér (Privátbankár)
Drakovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter megduplázná a jelenlegi 1500 térfigyelő kamera számát
okt. 10
12:30
Rakétával lőtték a Holdat (Blikk)
A Földről is látni lehetett a robbanást, ami az űrben történt
okt. 10
12:32
Az ingatlanpiac túllépett a válságon? (Privátbankár)
12,9 milliárd eurót tettek ki az idei második negyedévben az európai közvetlen kereskedelmi ingatlanbefektetések
okt. 10
12:36
Meglovasították a sertésfialtatót (HírTV)
Egy ismeretlen tettes feltehetőleg az elmúlt két hétben behatolt egy 66 éves sükösdi férfi sertés telepére és ellopta az úgynevezett sertésfialtató acél vázszerkezeteket körülbelül egymillió forint értékben.
okt. 10
12:36
Kövér: az ország háborús pusztítás nyomait viseli magán (Alternatív Energia)
Az ország gazdasága, pénzügyei és állami intézményei háborús pusztítás nyomait viselik magukon - mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának az elnöke szombaton Kerekegyházán.
okt. 10
12:48
Továbbra sem vihetünk folyadékot a repülőre (Privátbankár)
Még évekig el fogják kobozni az Európai Unióban repülőgépbe szálló utasoktól a márkás italokat, kölniket, sőt a szenteltvizet is, mert a folyékony robbanószerek felkutatására alkalmas berendezések még mindig nem készültek el - ismerte be az Európai Bizottság; az Egyesült Államok egy hónapja tett hasonló megállapítást
okt. 10
12:48
Az USA tőzsdéket nem lehet megfékezni! (ProfitLine)
Emelkedéssel zárták a hetet pénteken a New York-i értéktőzsde vezető indexei, amely a legjobb teljesítményű hetük volt - összesen négyszázalékos emelkedéssel - július óta.
okt. 10
12:50
Bajnai nem akar miniszterelnök lenni (Privátbankár)
Egy német újságnak adott interjúban Bajnai Gordon kizárta, hogy a jövő évi parlamenti választásokon miniszterelnök-jelöltként indulna
okt. 10
12:51
Csak januárban léphet hivatalba az új Európai Bizottság? (Infostart)
Már egyre többen vélik úgy, hogy csak januárban léphet hivatalba az új Európai Bizottság, noha a mostani testület mandátuma a hónap végén lejár. Az ok: a tervezettnél csak később léphet hatályba az Európai Uniót megújító lisszaboni szerződés.
okt. 10
12:54
Délutánra megérkezik az ősz (HírTV)
Felhős, borult lesz az ég, hosszabb időre csak délen, délkeleten süt ki a nap. Északon többfelé lehet komolyabb zápor, de máshol is lehet eső. Délutántól zivatarok is kialakulhatnak.
okt. 10
12:54
Kővári: a kormány nem képes biztosítani az alapvető emberi jogokat (Alternatív Energia)
A kormány nem képes biztosítani az alapvető emberi jogokat; emiatt pedig csak egyet tehet: lemond az állam irányításáról, mert arra nem alkalmas - mondta Kővári János, Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelölt a Baranya megyei időközi választáson szombaton a Kossuth téren, Budapesten.
okt. 10
12:54
Vita a német államfő lipcsei beszéde körül (Kripto Akadémia)
Vitát váltott ki német sajtóberkekben a német szövetségi elnök lipcsei beszéde, amelyben egyesek szerint olyan részletek hangzottak el, amelyek nem felelnek meg a tényeknek.
okt. 10
12:56
"...ha hétfőn még a Fidesz színeiben polgármester, akkor a Fidesz a náci beszéd pártján áll" (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó felszólította a Fideszt, hogy távolítsa el pártból és a frakciójából Molnár Oszkár edelényi polgármestert.

Keresés