2009. január 8. csütörtök

jan. 8
9:09
Húsz éve pecsételődött meg a bős-nagymarosi vízlépcső sorsa (Infostart)
Húsz évvel ezelőtt döntő fordulat következett be a a bős-nagymarosi vízlépcső amúgy is kacskaringós történetében. 1989. január elején a fővárosban aláírásgyűjtő akciót szervezhetett a Duna Kör, majd sor került még egy jelentős tiltakozó eseményre. Mindezek hatására végül a Németh-kormány néhány hónap múlva felfüggesztette az építkezést.
jan. 8
9:18
Két százalékos mínuszban nyitott a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,77 pontos csökkenéssel, 12.741,02 ponton nyitott csütörtökön. Ez a tegnapi záróértékhez képest 1,82 százalékos gyengülést jelent.
jan. 8
9:18
Tíz százalékot visszaesett az iparunk (Privátbankár)
Az ipari termelés tavaly novemberben 12,2 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 10,1 százalékkal csökkent éves bázison, és 2,1 százalékkal maradt el az előző havitól - közölte a KSH
jan. 8
9:18
Nem lesz munkanap a szombat (HírTV)
Január 10-e, azaz most szombat helyett március 28-án, szombaton kell majd ledogozni az év eleji plusz szünnap miatt kiesett munkanapot - minderről a miniszterelnök javaslata alapján az Országos Érdekegyeztető Tanács döntött, a kérdésben mindhárom oldal egyetértett - írja a Világgazdaság.
jan. 8
9:18
Pénznyelő magánnyugdíj (Blikk)
Megoldás helyett csak újabb gondok forrását jelenti a privát előtakarékosság több országban - írta egy romániai elemzésre hivatkozva a Világgazdaság. A PRIMM biztosítási magazin szerint a kelet-közép-európai térségben működő privát nyugdíjalapok összesen 9 milliárd eurót "olvasztottak el" egy év leforgása alatt a pénzpiaci válság közepette.
jan. 8
9:18
Elfogták a csepeli gyilkost! (Blikk)
Két embert vettek őrizetbe a csepeli kettős gyilkosság miatt: a bűncselekmény során megsérült biztonsági őrt és a tanintézmény gazdasági igazgatóját. A nyomozók szerint brutális kivégzés történt, amelyet a biztonsági őr hajtott végre.
jan. 8
9:18
A háló lehet a polc (Metropol)
Egy recept válság idején, amely rögtön újat fial: költöztesd a luxust fapadra! A világ legnagyobb elektronikai show-jának idén ez lehet a jelszava.
jan. 8
9:18
Peresz szerint Izrael a terrornak akar véget vetni (Kripto Akadémia)
Simon Peresz izraeli államfő szerint Izrael nem akarja, hogy a Gázai övezet Irán csatlósa legyen, nem tűzszünetet akar, hanem véget akar vetni a terrornak.
jan. 8
9:18
Kritikus a gázhelyzet! Bulgáriában drasztikus intézkedéseket vezettek be (hirado.hu)
Bulgária kedd reggel óta nem kap orosz földgázt, márpedig az ország egyedüli forrása a korábban Ukrajnán át érkező orosz földgáz
jan. 8
9:18
Növelte sajátrészvény állományát a Rába (ProfitLine)
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2009. január 7-én a Budapesti Értéktőzsdén 4.000 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 654 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
jan. 8
9:20
KSH: Tíz százalékkal csökkent az ipari termelés (Infostart)
Az ipari termelés tavaly novemberben 12,2 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 10,1 százalékkal csökkent éves bázison, és 2,1 százalékkal maradt el az előző havitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatokat csütörtökön. A várakozásoknál kedvezőtlenebb adat az ING bank elemzője szerint azt jelenti, hogy a GDP csökkenése 2009-ben a kormányzat egy százalékos…
jan. 8
9:20
Karórába épített mobillal rukkoltak elő (HírTV)
James Bond-filmbe illő karórába épített mobiltelefont mutatott be az LG Electronics dél-koreai elektronikai multi Las Vegasban csütörtökre virradóan. Az óriáscég technológiai vezetője, Paik Vu Hyun sajtóértekezleten beszéd közben felemelte karját, órájára nézett, és fogadott egy telefonhívást.
jan. 8
9:20
Gyorshír! Megtalálták a csepeli gyilkost! (hirado.hu)
Részletek hamarosan
jan. 8
9:20
10 százalékot meghaladó mértékben esett a hazai ipari termelés (ProfitLine)
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2008 novemberében 12,2 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 10,1 százalékkal csökkent - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
jan. 8
9:21
Tovább zuhant a hazai ipari termelés (2.) (Portfolio)
Az előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző hónaphoz képest (szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazítva) novemberben 2.1%-kal csökkent. Éves alapon (munkanaphatástól megtisztítva)...
jan. 8
9:21
Leállították a termelést a Suzuki gyárban! (Pénzcentrum)
Leállt a termelés a Suzuki gyárban, a General Motors olajjal megy tovább, az Audit pedig nem érinti a gázkorlátozás....
jan. 8
9:22
Hó borítja a mediterrán várost (hirado.hu)
Az intenzív havazástól szinte teljesen megbénult a francia város; tízezren maradtak áram nélkül
jan. 8
9:23
Saját részvényt vett a Rába (Portfolio)
A RÁBA 2009. január 7-én a Budapesti Értéktőzsdén 4,000 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 654 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában...
jan. 8
9:25
A várakozást nem viselik jól a magyar betegek (Portfolio)
A magyarok leginkább a hosszú várakozást és a rövid orvosi viziteket nem viselik el, amikor az egészségügyi szolgáltalások színvonaláról van szó - derül ki a Népszabadság által közölt Webbeteg és...
jan. 8
9:27
Microsoft: hamarosan jön az újabb Windows (Portfolio)
A Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer bejelentette, hogy péntektől elérhető a Windows legújabb verziója, valamint hogy az együttműködés a Verizon Wireless távközlési szolgáltatóval 2009 első...
jan. 8
9:27
Sikerült kiműteni a fenékbe szorult hajsprays dobozt (Infostart)
Alaposan meglepődtek egy aradi kórház orvosai, ugyanis egy nő azzal jelent meg az intézményben, hogy egy hajsprays flakon csúszott fel a fenekébe.
jan. 8
9:27
Elfogták a csepeli kettős gyilkosság elkövetőjét (Infostart)
Elfogták a csepeli kettős gyilkosság elkövetőjét - értesült az MTI csütörtök reggel.
jan. 8
9:27
Halálra nevethetjük-e magunkat? (WebBeteg)
Mindenkivel előfordult már, hogy egy hirtelen jött - és szinte ok nélküli - nevetőgörcs következtében egy ideig nem kapott levegőt, vagy az abbahagyhatatlan kacagási roham odáig fajult, hogy a hasa is belefájdult. De okozhat-e halált az ártalmatlanul indult, felhőtlen nevetés? - tették fel a kérdést német kutatók.
jan. 8
9:29
Az olimpia menti meg a Fadesa-t? (Portfolio)
A Fővárosi Közgyűlés decemberben egyhangúlag elfogadta 2020-as budapesti olimpiai lehetséges helyszíneiről szóló előterjesztéseket. Az tervezett olimpiai létesítmények helyszínei részben...
jan. 8
9:36
Érdekválás: az egyetlen kiút a nyomorból (Privátbankár)
Megszaporodott az érdekválások száma a Dél-Alföldön is; a válóok a segély vagy éppen a gyerekek ingyenes étkeztetése
jan. 8
9:36
Elfogták a csepeli kettős gyilkost (HírTV)
Elfogta a rendőrség azt az embert, aki két férfit agyonlőtt és egy harmadikat is megsebesített egy csepeli iskolában. Az elfogás körülményei egyelőre nem ismertek, a BRFK délelőtt tíz órára hívott össze sajtótájékoztatót, hogy beszámoljon a hazánkban példátlan bűnügy felderítéséről.
jan. 8
9:36
Új év, új arculat a Mood Mediánál (Kreatív Online)
A Magyarországon is működő érzékszervi marketingügynökség, a Mood Media az új évet új arculattal kezdte. A számos országban tevékenykedő cég marketingcsapata egy holland ügynökséggel dolgozott a megújuláson.
jan. 8
9:36
Itt a lepkesúlyú MacBook (Metropol)
Komoly aggodalmak előzték meg az idei Macworldöt, az Apple legnagyobb rendezvényét. Az első sokk az volt, amikor kiderült, hogy a kaliforniai cég most vesz részt utoljára a show-n. Mit ér a Macworld, ha csak a tartozékgyártók jelennek meg rajta, az anyacég nem?
jan. 8
9:36
A Jobbik szerint van párhuzam a palesztinok és a magyar nép sorsa között? (Alternatív Energia)
Demonstrációra készül a Jobbik Szegedi Szervezete. A mára tervezett megmozduláson szolidaritást vállalnak a palesztín néppel, és elítélik Izrael politikáját, valamint békére szólítanak fel a szegedi Jobbikosok - adja hírül a delmagyar.hu internetes portál.
jan. 8
9:36
Híradó, 2009. január 8. 8:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
jan. 8
9:38
250 embert elküld az Ajka Kristály (Privátbankár)
Elbocsátanak 250 dolgozót az Ajka Kristály Kft.-től; ezzel a jelenlegi 366-ról 116-ra csökken a foglalkoztatottak száma - írta Veszprém megye napilapja, a Napló. Katzer Zoltán ügyvezető igazgató a ...
jan. 8
9:38
Játszd újra, Liu King (Metropol)
A szenvedélyes játékosok közül ki ne ismerné az oldalnézetes verekedős játékok klasszi kusát, a Mortal Kombatot?
jan. 8
9:38
Örökbe fogadta Samirát a magyar sztárriporter! (hirado.hu)
A 18 éves lány ezentúl Vujity Tvrtkoékkal él
jan. 8
9:39
Sült zöldséges penne: Kaldeneker kitálal - videórecept (Édenkert)
Ha unod már a mindennapi olasz tésztát, akkor hagyd magad rábeszélni erre az extravagáns receptre. Most megmutatjuk, hogy nem minden tésztaféle hizlaló és egészségtelen.
jan. 8
9:39
Már az EKB vezér sem bizakodó (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban jelentősen romlottak az eurozóna gazdasági folyamatai - nyilatkozta Jean-Ckaude Trichet az Európai Központi Bank elnöke. Trichet a januárban 16 tagúra bővült monetáris övezet...
jan. 8
9:39
Megoldások a válságra: beindul a pénznyomda! (Pénzcentrum)
Amikor az agresszív kamatcsökkentések sem mozdítják már meg a gazdaság fogaskerekeit, valami sokkal agresszívabb lépésre van szükség a kilábaláshoz. Gordon Brown készen áll, hogy fontmilliárdokat nyomtasson és injektáljon a brit gazdaságba, hátha ezzel sikerül elkerülni az egészpályás recessziót....
jan. 8
9:41
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
USA: PIROS NAP, ZUHANÓ OLAJ - jelentős veszteségeket könyvelhettek el a főbb amerikai részvényindexek átlagot meghaladó forgalom mellett, a jellemzően 3% körüli veszteségek elerodálták az idei év...
jan. 8
9:45
Liptai Claudia átélt már erőszakot (BorsOnline)
Liptai Claudia a tegnap reggeli Mokkában a családon belüli erőszakról beszélgetett vendégével. A műsorvezetőnő elmondta: vele is előfordult már, hogy ilyen esetben rendőrt hívott.
jan. 8
9:45
Az amerikaiaknak kell a szex - állami segítséget kér a pornóipar (Infostart)
Ötmilliárd dolláros szövetségi élénkítő csomagot sürget a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került amerikai pornóipar számára a pornóüzlet két mogulja. A kongresszus egyelőre nem reagált a megkeresésre.
jan. 8
9:47
Eltávolították az "ijesztő" Jézus-szobrot a templomról (Infostart)
El kellett távolítani a keresztre feszített Jézus Krisztus szobrát egy nagy-britanniai templomból, mert a tiszteletes attól félt, a gyerekek túl ijesztőnek találják azt.
jan. 8
9:54
Egy csepp gáz sem jön: kibírja a rendszer? (Privátbankár)
Csütörtökön sem érkezik a közép-kelet-európai országokba Ukrajnán keresztül orosz földgáz - jelentették az országok gáztársaságainak illetékesei. Az EU bizottsága az ukrajnai gázvezetékrendszer összeomlásától tart
jan. 8
9:54
Megbénult Marseille (HírTV)
Szinte teljesen megbénult a franciaországi Marseille városa csütörtökön a szokatlanul intenzív havazástól. A mediterrán városra és környékére 20-40 centi hó esett. A helyi repülőteret be kellett zárni, és csaknem 10 ezer lakás maradt áram nélkül. A rossz időjárás miatt több iskola, óvoda, bölcsőde és egyetem is zárva maradt.
jan. 8
9:54
Egy ügynökséget érdekelt a Millenáris tendere (Kreatív Online)
Csak egy ügynökség indult a Millenáris médiatenderén – értesült a Kreatív Online. A pályázatra benyújtott ajánlatot érvényesnek találta a kiíró, így a kétéves szerződést már megkötötték.
jan. 8
9:54
Élénkítőcsomagot sürget az amerikai pornóipar (Blikk)
Ötmilliárd dolláros szövetségi élénkítőcsomagot sürget a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került amerikai pornóipar számára a pornóüzlet két mogulja. Larry Flynt, a Hustler pornómagazin kiadója, valamint Joe Francis pornókirály, a Girls Gone Wild (Megvadult csajok) vetkőzősorozat kitalálója bejelentette: közös felhívással fordultak a washingtoni kongresszushoz azt kérve, hogy nyújtsanak…
jan. 8
9:54
Az utolsó felvételek Ophélie-ről! Videóval! (Blikk)
jan. 8
9:54
Ilyen nagy a baj? Az amerikai pornóipar szövetségi élénkítőcsomagot sürget (Kripto Akadémia)
Ötmilliárd dolláros szövetségi élénkítőcsomagot sürget a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került amerikai pornóipar számára a pornóüzlet két mogulja.
jan. 8
9:54
Váratlan siker! Egy 1956-ról szóló film győzött a kaliforniai filmfesztiválon (Spa Trend Online)
A lyukas zászló (Torn from the Flag) című független 1956-os dokumentumfilm a játékfilmekkel egy kategóriában versenyezve első helyezést ért el Kaliforniában a Beverly Hills-i Hi-Def (HD) Filmfesztiválon - tudatták az alkotók az MTI-vel.
jan. 8
9:54
Gyorshír! Hirado.hu exkluzív! Az iskola gondnoka a csepeli gyilkos! (hirado.hu)
Részletek hamarosan!
jan. 8
9:54
Odacsapott a válság a német exportnak (ProfitLine)
Németország exportja rekord mértékben csökkent Novemberben a globális gazdasági lassulás következtében. A külföldi értékesítés októberhez képest a szezonálisan kiigazított adatok alapján 10.6 százalékkal csökkent. (ProfitLine.hu)
jan. 8
9:56
Feloldották a II. kategóriás gázkorlátozást (Privátbankár)
Feloldotta a második kategóriájú gázkorlátozást 9.30 órakor az FGSZ Zrt., amit Molnár Csaba energiaügyi miniszter a várhatóan javuló gázhelyzettel indokolt

Keresés