Holtan találták Pascal Terryt, azt a motorost, aki még a vasárnapi, második szakaszon tűnt el az Argentínában és Chilében zajló 31. Dakar tereprali-viadalon - jelentették be a szervezők.
Elutasította a Fővárosi Főügyészség azt a feljelentést, amit a december elején Budapesten eltűnt francia diáklány ügyében tettek a lány szülei, emberrablás gyanújával - jelenti a HavariaPress.
Timo Glock bevallotta, hogy nehezen tudta túltenni magát a szezonzáró Brazil Nagydíj után történteken, mikor azzal vádolták meg, hogy szándékosan lassított le a verseny utolsó körében, hogy vb-címhez segítse Lewis Hamiltont.
Röpködnek a súlyos mínuszok így januárban, és sokan még az orrukat sem dugják ki a lakásból. Mi marad hát szórakozásnak? Tévézünk, tévézünk, és nagyon sokat tévézünk. (ProfitLine.hu)
Ma eddig 1,4973 és 1,4808 között mozgott a GBP/USD árfolyama. a devizapárnak sikerült átlépnie az 1,49-es értéket. Izgalommal várja a piac a délutáni amerikai adatokat. Addig a technikai tényezők a meghatározóak. Holnap teszik közzé a BoE kamatdöntését, ahol 50 bázispontos vágással számolnak az elemzők (1,50%). In-www.globalfx.hu
Meghalt a dél-amerikai Dakar ralin egy francia motoros, Pascal Terry - jelentették be a szervezők szerdán. A motoros volt az idei viadal első áldozata.
Csaknem tízmilliót kerestek a sztárok a Tűzoltó Utcai Gyermekkórház akóiak. A hírességek a VIVA televízió Teleton című jótékonysági műsorában vettek részt, s a nézőkkel együtt több, mint kilencmillió négyszázezer forintot gyűjtöttek össze.
Tiltakozó demonstrációt tartottak reggel a Zalabaromfi dolgozói a gyár épülete előtt. A több száz elbocsátott gyári munkás elsősorban elmaradt bérét követelte.
Viktor Juscsenko ukrán elnök javasolta, hogy a - Kijev indítványára csütörtökön újrakezdődő - tárgyalások idejére újítsák fel teljes mértékben a december 31-én érvényes feltételek mellett a gázszállításokat mind Ukrajnának, mind az Ukrajnán az európai országok számára átmenő tranzitot.
Kaposvár húsz nagyadózója a tavalyinál százmillióval többet, 954 millió forint helyi adót fizetett be a város kasszájába - írta szerdán a Somogyi Hírlap.
Az indiai részvénypiac két hónapja nem látott mértékben zuhant, miután a Satyam Computer Services elnökének bejelentése szerint eltűnt a cég nyeresége az évek alatt. A Sensex részvényindex 749.05 ponttal, 7.3 százalékkal 9,586.88 pontra szakadt, míg az S&P CNX Nifty index 192.40 pontot, 6.2 százalékkal 2,920.40 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
Csaknem kilenc millió forint mulasztási bírságot szabott ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a hulladék- és színesfém kereskedők ellenőrzésekor feltárt szabálytalanságok miatt 2008-ban - közölte az adóhatóság.
Recesszióban munkát találni igen nehéz, ez nem újdonság. Szakértők szerint viszont a nehéz időkben felértékelődik a középkorú munkavállalók tapasztalata és sokoldalúsága a kezdő fiatal kollégák lelkesedésével szemben....
A lakossági és kommunális fogyasztást akkor sem kell korlátozni, ha esetleg heteken keresztül nem érkezik egyetlen köbméter import gáz sem Magyarországra
A január 3-i héten 8,2%-kal csökkent az amerikai MBA-jelzálogkölcsön-igénylések száma a legutóbbi változatlan érték után. Az USD/CHF árfolyama 1,0982-re esett. In-www.globalfx.hu
Egy óra leforgása alatt két nőt támadott meg és rabolt ki még kedden este három férfi Sárospatakon. Egy 48 éves nőt munkából hazafelé egy temető kapuja előtt három férfi támadta meg és rabolta ki.
Egy Celisus-fok hőmérsékletváltozás napi 1,5-2 millió köbméterrel növeli vagy csökkenti a lakossági, valamint a kommunális földgázfelhasználást - mondta Zsuga János, az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója az Országgyűlés Külügyi Bizottságának szerdai budapesti ülésén.
Erősnek mutatkozik az EUR/USD. Egy órával a nyitás után minimumot értek el 1,3433-nál, majd megfordult a mozgás iránya, és 1,3652-re emelkedett. Az elemzők szerint a nyereségeknek kedveztek a termelői árak is. Ellenállás 1,3657-nél, míg támogatás 1,3332-nél található. In-www.globalfx.hu
Túl nagy takarítást végzett egy asszony az Egyesült Államokban: beszorult házának egy szellőzőlyukába, annyira, hogy több mint egy napig fogságban volt. Az 55 éves hölgy porszívóval tisztogatta az öles nyílást és jó mélyen, mert fejjel szorult bele.
Kedden reggel 82 éves korában elhunyt Ilosfalvy Róbert Kossuth-díjas magánénekes, a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Az operaénekest a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Viktor Juscsenko ukrán elnök az Európának szánt, állítása szerint beszüntetett orosz gázszállítások azonnali felújítását követelte szerdán Dmitrij Medvegyev orosz államfőhöz és az EU Bizottságának elnökéhez intézett levelében, miközben a Gazprom állítja, hogy továbbra is szivattyúzza a gázt a tranzitvezetékbe, de Ukrajna elzárta mind a négy, nyugat felé tartó ágon a csapot.
Az erőművek és a hőtermelők olajtüzelése növeli a levegőbe kerülő szálló por mennyiségét, s így kedvezőtlen időjárás esetén megnövekedhet a por koncentrációja, aminek függvényében döntenek a szmogriad...
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete azt javasolja, hogy a gazdasági válságban a kormányok kevesebbet költsenek infrastruktúrára, utakra, vasútra, ám feltétlenül tartsák fenn az egészségügy állami támogatását. A WHO Egészségügy és Pénzügyi válság címmel adta ki összegzését és legfontosabb ajánlásait a tagországok számára.
Újabb gázkorlátozást rendeltek el: itt a II. kategória! Az ukrán Naftogaz gázvállalat ragaszkodik ahhoz, hogy legföljebb 201 dollárt fizet ezer köbméterenként az orosz földgázért idén, és ezer köb...
Tönkretehetik a párkapcsolatokat a romantikus filmek. Már egyetlen hollywoodi alkotás megtekintése is elegendő lehet, hogy az embereknek megváltozzon a véleményük a szerelemről. A nézők közül ugyanis sokan készpénznek veszik, hogy a tökéletes kapcsolat minden erőfeszítés nélkül megadatik, és irreális elvárásokat támasztanak a hétköznapokban párjukkal szemben.
Ha az erőművek huzamosabb ideig áttérnek az olajtüzelésre, akkor a levegőben a szálló por koncentrációja jelentősen megnő és szmogriadó elrendelése sem kizárt
Több mint hat órán át okozott fennakadást egy baleset az M0-son szerdán; szalagkorlátnak ütközött és felborult egy fűtőolajat szállító szlovák rendszámú kamion délelőtt a XVI. kerületben. A forgalmat csak fél ötkor indították újra.
A tragikusan fiatalon elhunyt Jett Travolta bebalzsamozott holttestét világsztár apja repíti magángépén oscalai otthonukba. A színész maga kérvényezte a bahamai hatóságoknál, hogy hazavihesse szeretett gyermekét.
Átlagosan 20 és 40 ezer forint közötti pótlékban részesülhet január 1-jétől augusztus 31-éig az a pedagógus, aki halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik és plusz feladatot vállal. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 3.8 milliárd forintot oszt szét idén erre a célra 1300 iskola és óvoda pedagógusának - jelentette be ma Borovszky Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium…
Az eddigi 56 fő és 13 autó helyett 2009. január 1-jétől mintegy 300 emberrel és 60 járművel ellenőrzik majd az úthasználati díj befizetését - jelentette be Lovas Károly Róbert, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) főigazgatója.
A következő tíz napban a németországi Ruhrgas napi 2,5 millió köbméter gázt tud adni Magyarországnak a nyugati vezetékeken keresztül - mondta Molnár Csaba energiaügyekért felelős miniszter szerdán Hajdúszoboszlón.
Ukrajna azonnali hatállyal beengedi területére az Európai Unió megfigyelőit a gázszállítások ellenőrzésére - közölte szerdán kora délután az ukrán kormány azt követően, hogy Julia Tyimosenko miniszterelnök és Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke telefonon beszélt egymással.