Nem megyek férjhez. Nem akarok. Ez túl macerás. Hát körülbelül ezekkel a kijelentésekkel a fejemben jöttem ki a Csajok háborúja című film után a moziból.
Egy ugandai menekülttábor életét, egy BBC-nél gyakornokoskodó húszéves lehetőségeit, valamint egy, a politikai csatározások miatt széthulló család történetét is megismerhetjük a 40. Magyar Filmszemle dokumentumfilmjeit nézve. Az alkotók 151 produkciót neveztek be ebben a kategóriában, amelyből 31 került be a versenyprogramba. Az InfoRádió ezekből szemezgetett.
Lezárult a 2009-es sasszámlálás Magyarországon, amelyen szakavatott madarászok az ország minden olyan területét átvizsgálták, ahol sasok fészkelnek vagy telelnek. Kiderült: idén sokkal kevesebb a sas, mint korábban - írja az Index.
Pénteken reggel, az üzemzavar harmadik napján még 34 település volt áram nélkül a Nyugat-Dunántúl két megyéjében - közölte az MTI-t az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke.
Gyurcsány Ferenc szerint jól döntöttek, amikor a költségvetési tartalékból kompenzálták a kieső 13. havi béreket, még ha ez az IMF-nek ez nem is tetszik. Nem azért szivárogtatnak, mert jó játék
A Magyar Nemzet értesülése szerint várhatóan pénteken hoz ítéletet a Fővárosi Munkaügyi Bíróság annak a művezetőnek a perében, akivel a honvédelmi tárcától százmilliós megbízásokat elnyerő Toma-Bau Zrt. felújíttatta Juhász Ferenc budai luxusvilláját is.
Ürülékincidens miatt rekesztettek be egy bírósági tárgyalást az Egyesült Államokban: a vádlott képen kente ügyvédjét, majd pedig az esküdteket vette célba. Utóbbiak nem kaptak találatot.
Pénteken reggel, az üzemzavar harmadik napján még 34 település volt áram nélkül a Nyugat-Dunántúl két megyéjében - tájékoztatta az MTI-t az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke.
Izrael felháborítónak nevezte azt a spanyol bírói döntést, miszerint eljárást kezdeményeznek 2002-es támadás kapcsán azonban kijelentették, hajlandóak együttműködni a spanyol hatóságokkal.
A neves tehenek jobban tejelnek, mármint a névvel is becézettek és gyengédebb gondoskodásban részesülők - mutatták ki brit kutatók. Számításaik szerint a boldog marhák 250 literrel több tejet adnak évente, mint boldogtalan, vagy egykedvű kollégáik.
Rekord közeli mélységig csökkent a brit fogyasztói bizalom januárban az országot sújtó egyre mélyülő recesszió, és az emelkedő munkanélküliség miatt - olvasható a Gfk NOP jelentésében. (ProfitLine.hu)
Ellenállásaink a tegnapi kereskedés során megfordították a vezető indexeket, sőt a tengerentúlon a tegnap esti zuhanással sikerült túllőni az azt megelőző emelkedésen is. Az EURHUF árfolyama ezzel...
Hiábavalónak bizonyult a Pénzügyminisztérium és a bankok tavaly ősszel kötött megállapodása. A devizahitelesek terheinek csökkentéséről szóló intézkedés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A harmatgyenge forint miatt túlterheltté vált adósok annak is örülnek, ha a fizetési kötelezettségeiknek eleget tudnak tenni, az előtörlesztés a többségnek csak álom....
A helyzet gyorsan rosszabbodott az év során: a tavalyi első kilenc hónapban a Honda adózott eredménye 323,17 milliárd jen volt, 43,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 574,61 milliárdnál
A BÉT reggel arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a MOL részvényei 2009. január 30-án 7:49 időponttól kezdődően határozat alapján felfüggesztésre kerültek. Mint ismeretes, a tőzsde már tegnap is...
A Fidesz már a csütörtöki rendkívüli parlmenti ülésen napirendre venné a kérdést. A miniszterelnök szerint van fontosabb dolgunk a parlament feloszlatásánál. A házelnök szerint kétszer kell szavazni, hogy a képviselők harmadszor is szavazhassanak.
Kihívó iráni prostituáltfigurák és provokatív pózokban félmeztelen férfiak ábrázolásai is láthatók a londoni Saatchi modern művészeti galéria legújabb kiállításán, amelynek ezúttal a Közel-Kelet a témája.
Visszautasította a kormányfő azt a felvetést, miszerint a költségvetési átalakításokról azért nem mondanak konkrétumokat, mert tesztelik a közvéleményt
Pozitív meglepetéssel szolgált az Amazon tegnap közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésével, aminek hatására a társaság részvényei 12%-kal értékelődtek fel a zárás utáni kereskedésben és végül 2...
Letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta Szabadi Béla volt politikai államtitkárra hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt az ügyész perbeszédében kedden a Legfelsőbb Bíróságon, a védő ugyanakkor bűncselekmény hiányára hivatkozva felmentést kért.
Döntetlent játszott egymással Dzsudzsák Balázs és Fehér Csaba csapata, a PSV Eindhoven és a NAC Breda a holland labdarúgó-bajnokság 19.fordulójának szombati játéknapján.
A második helyen kiemelt svájci Roger Federer vasárnap kétszettes hátrányból felállva verte a huszadikként rangsorolt cseh Tomas Berdychet a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon, s ezzel bejutott a negyeddöntőbe.
Elfelejthetjük a drága módszereket, pirulákat - legalábbis a Consumer Reports amerikai fogyasztóvédelmi szaklap legutóbbi tanulmánya szerint, amely azt mutatja, hogy a legsikeresebb diétázók saját fejük után mentek, többségükben helyes étkezésre álltak rá és rendszeresen mozogtak.
Közlekedési balesetben meghalt egy nigériai labdarúgóklub 15 játékosa. Az Adamawa állambeli FC Jimeta busza hivatalos mérkőzésre tartott Abujába vasárnap, amikor bekövetkezett a baleset.
Az AC Milan a Bologna otthonában, míg az AS Roma Nápolyban szerezte meg a három pontot az olasz labdarúgó-bajnokság 20.fordulójának vasárnapi játéknapján.
Minden készen áll a Rogán-családban a kis Dániel fogadására. A gyerekszoba berendezésével, a ruhák és az egyéb babafelszerelések beszerzésével a héten végzett az V.kerületi polgármester és felesége Ceciia. Rogán Antal a Bors kérdésére elárulta: ha megcsörren a telefonja, hogy megindult a szülés, nincs az a munka, amit el ne dobna.
A gazdasági nehézségek és a visszaeső építőipari kereslet ellenére közel 60 kiállítóval rendezik meg idén második alkalommal a szakma számára az építőipari szezonnyitó kiállítást, amelyre sok ezer látogatót várnak.
Jelenleg harminc ügyben, egyelőre magánokirat-hamisítás miatt kezdeményezett büntetőeljárást a Miskolci Városi Ügyészség annak kapcsán, hogy átfedéseket találtak a segélyezésben részesülők és a Fészekrakó-programban szereplők között - közölte Martossy György, a Borsod megyei főügyészség sajtószóvivője szerdán.
A magyar válogatott hatalmas csatában 31-30-ra nyert a svéd csapat ellen a férfi kézilabda-világbajnokság zágrábi középdöntős csoportjában vasárnap, és így maradt esély, hogy az együttes a legjobb hat közé kerüljön.
A márciusi tárgyalásra váró Josef Fritzl felvette a buddhista vallást. Az amstetteni rémként elhíresült osztrák férfi felajánlotta, hogy tanulmányozhatják elméjét, ha ezáltal sikerül rájönni, mi vitte rá a szörnyűségekre.