2009. január 30. péntek

jan. 30
8:07
Új Tomb Raider, Jolie nélkül (Metropol)
Lara Croft, az akcióhős régész kalandjai hamarosan folytatódnak a mozivásznon - ám ezúttal már Angelina Jolie nélkül.
jan. 30
8:09
Döbbenet! Harcolnak Imruska hagyatékáért (Blikk)
BUDAPEST — Csak kapkodta a fejét tegnap Jenei Józsi (63) azon a hagyatéki tárgyaláson, ahol a tavaly áprilisban elhunyt humorista, Antal Imre (†73) hagyatékáról volt szó.
jan. 30
8:09
Megugrott a forgalom a zacikban (BorsOnline)
Sorok kígyóznak a zálogházakban: január végén mindig többen szorulnak meg, mint más hónapokban, ráadásul már a válság is érezteti hatását. A hónap utolsó napjain beadják, 10-e környékén kiváltják a zálogból az értékeiket az emberek. Nem csak a szegények mentsvára a zálogház: átmenetileg nehéz helyzetbe került családok, lekötött megtakarításaikhoz ragaszkodók, pénzszűkében lévő vállalkozók is…
jan. 30
8:12
Bajnai: Vissza kell szerezni a befektetők bizalmát (Infostart)
A kormány fájdalmas lépésekkel már tavaly megkezdte a kiadások csökkentését - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A tárcavezető hangsúlyozta: az állami újraelosztás rendszerének jelentős átalakításával meg kell változtatni az ország haladási irányát, hogy évről évre több pénzt lehessen megtakarítani. A miniszter hangsúlyozta:…
jan. 30
8:13
Schönnbrunn renováció előtt (Metropol)
Hozzávetőleg 2,6 millió látogató kereste fel tavaly Bécs egyik legfőbb történelmi és kulturális látványosságát, a schönbrunni kastélyt.
jan. 30
8:13
Többfunkciós kilátótorony, föld alatti kiállítás (Metropol)
A Duna-Dráva Nemzeti Park európai uniós és kormányzati forrásokból összesen 572 millió forintot fordít a Mohácsi Történelmi Emlékhely felújítására és az ökoturizmus fejlesztésére 2010 végéig – mondta el Komlós Attila, a Duna-Dráva Nemzeti Park marketing és kommunikációs menedzsere.
jan. 30
8:14
Tikkasztó hőségtől szenved Ausztrália (Infostart)
Hőhullám sújtja Dél-Ausztráliát, ahol az elmúlt napokban évszázados hőség-rekordok dőltek meg.
jan. 30
8:15
Hajdu: "Nincsen még a csúcson a válogatott" (Infostart)
A hatodik helyen végzett a magyar férfi kézilabda-válogatott a horvátországi világbajnokságon. Hajdu János szövetségi kapitány szerint a 2010-es ausztriai Európa-bajnokságon felülmúlható a most elért eredmény.
jan. 30
8:15
Hőhullám sújtja Dél-Ausztráliát (Blikk)
Hőhullám sújtja Dél-Ausztráliát, ahol az elmúlt napokban évszázados hőség-rekordok dőltek meg. Melbourne-ben, ahol jelenleg az ausztrál nyílt teniszbajnokság zajlik, immár harmadik napja 43 Celsius fokot mértek.
jan. 30
8:15
Jöhet a családipótlék-adó (Blikk)
BUDAPEST — Lerántotta a leplet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök válságkezelő programjáról.
jan. 30
8:15
Az SZDSZ nemet mond az áfaemelésre (HírTV)
Nemmel voksol az SZDSZ az áfa emelésére - közölte Horn Gábor a köztelevízió reggeli műsorában. A liberális politikus azt hangoztatta: azért utasítják el az adóemelést, mert az szerintük visszavetné a keresletet, miközben éppen annak bővítésére lenne szükség.
jan. 30
8:15
Gyurcsány: Ennek az adócsökkentésnek nem célja a szavazatszerzés (Alternatív Energia)
Jól döntött a kormány, amikor a közszféra bérkompenzációját a költségvetési tartalékból fedezték - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közszolgálati rádió csütörtök reggeli krónikájának adott interjújában; ugyanakkor nem cáfolta az őt kérdező újságíró felvetését, hogy ezt a döntést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rosszallotta.
jan. 30
8:15
Izland lesz az EU 28. tagja (Kripto Akadémia)
Izlandot gyorsított eljárással felveszik az EU-ba; ez akár két éven belül is megtörténhet - írta magas rangú brüsszeli és izlandi diplomáciai forrásokat idézve a pénteki The Guardian, amely szerint az unió ki akarja menteni a kis észak-atlanti országot a pénzügyi összeomlás állapotából.
jan. 30
8:17
ef Zámbó-kiállítás a szegedi Reök-palotában (Metropol)
A kortárs magyar képzőművészet "fenegyereke", ef Zámbó István alkotásaiból nyílik reprezentatív kiállítás pénteken a Reök-palotában. A csaknem száz festmény, grafika és szobor többsége magángyűjteményekből érkezett Szegedre.
jan. 30
8:17
Pakisztán tagadja a felőlsségét a Mumbai-i támadásokban (Kripto Akadémia)
A mumbai (Bombay) merényleteket nem Pakisztánban tervelték ki - közölte Pakisztán nagy-britanniai nagykövete pénteken egy indiai televíziónak adott nyilatkozatában.
jan. 30
8:18
Ügyes műkereskedő, nagyvonalú műgyűjtő vagy magyar nábob? (hirado.hu)
Kicsoda Nemes Marcell? Minden kiderül a Múlt-korban vasárnap, február 1-én
jan. 30
8:18
econet.hu: meglesz a Sziget szerződés módosítása (Portfolio)
A korábban bejelentetteknek megfelelően módosította az econet.hu a Sziget felvásárlási tranzakciót. Az econet.hu 2008. december 18-i rendkívüli közzétételéhez kapcsolódóan bejelentette, hogy a 100...
jan. 30
8:18
Egyre több kisvállalat vált üzleti előfizetésre (Pénzcentrum)
Napjainkban a mobilkommunikációs eszközök nem csupán a magánélet, hanem az üzleti kapcsolattartás elengedhetetlen eszközévé is váltak. Ma már csaknem minden vállalat igénybe vesz mobilszolgáltatást a mindennapos üzleti ügyek intézésére, kapcsolattartásra - ám a kis cégeknél gyakran előfordul, hogy erre a célra lakossági előfizetést vesznek igénybe, pedig a gazdasági körülményekre való tekintettel…
jan. 30
8:18
OTP - Az ETFBUXOTP alap fedezésére 201 db-os részvény vásárlás (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. január 29-én 201 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.441,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
jan. 30
8:20
Módosították a szmogriadó-rendeletet - 100 ezerre büntethető a szabályszegő autós - Ön szerint? (hirado.hu)
A szmogriadó mindig reggel 6-kor kezdődik majd, tehát nap közben nem fogják elrendelni
jan. 30
8:20
19 millió dolláros szerződés a Humetnél (2.) (Portfolio)
Összesen 19 millió dollár értékű 10 éves szerződést kötött a Humet egyik 100%-os leánycége egy amerikai partnerrel. A HUMET közzétette, hogy az Igazgatósága tegnap jóváhagyta a HUMET csoport...
jan. 30
8:20
Vége a trükközésnek: befellegzett a TB-csalóknak!! (Pénzcentrum)
Megszűnik a számos visszaélésre csábító alkalmi munkavállalói könyv, helyébe elektronikus bejelentést vezetnek be. A szaktárcánál a napokban elkészült előterjesztés újraszabályozza az alkalmi munkavállalást....
jan. 30
8:22
Híradó, 2009. január 30. 8:00 (hirado.hu)
Híradó reggel
jan. 30
8:22
Megint vett az OTP (Portfolio)
Újra vett néhány darab saját részvényt az OTP a BUX ETF miatt. Az OTP közzétette, hogy 2009. január 29-én 201 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2,441,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap...
jan. 30
8:23
Jön a Tetők-Falak-Homlokzatok szakkiállítás (Metropol)
Az idén másodszor megrendezésre kerülő Tetők-Falak-Homlokzatok szakkiállítás és konferencia tematikája kibővül az épületenergetikával, így egyik témája a passzív ház lesz - közölte a szervező Expositor Kft.
jan. 30
8:23
A válság visszaveti az üzleti utazásokat is (Metropol)
Az utaztatásban érdekelt németországi VDR szakmai szövetség felmérése szerint az idén a vállalatok nagyjából 32 százaléka törli a nem feltétlenül szükséges üzleti utakat, míg tavaly októberben még 14 százalék volt az arány. A német turisták viszont idén is sokat akarnak utazni.
jan. 30
8:27
Elek Judit: sokan drukkolnak nekem (Metropol)
„Nagyon egyszerűen megfogalmazva örömet érzek. Sok szeretetet és segítséget kapok azoktól az emberektől, akikkel együtt dolgozom, vagy akik drukkolnak annak, amit csinálok vagy képviselek” - mondta Elek Judit filmrendező, forgatókönyvíró.
jan. 30
8:33
Az oroszok egy fillér kártérítést sem fizetnek? (Piac és Profit)
Oroszország levélben tájékoztatta az Európai Bizottságot arról, hogy nem fogad el semmilyen vádat az európai uniós országoknak szánt gázellátás év eleji szünetelése miatt.
jan. 30
8:33
Az EU az utolsó szalmaszál: Izland menekül (Privátbankár)
Izlandot gyorsított eljárással felveszik az EU-ba; ez akár két éven belül is megtörténhet - írta magas rangú brüsszeli és izlandi diplomáciai forrásokat idézve a pénteki The Guardian
jan. 30
8:33
Az elpirulás az egyik legnagyobb rejtély (Infostart)
Az elpirulás az egyik legnagyobb talány az evolúcióelméletben - állítja egy tudós, aki szerint nem lehet megmagyarázni, miért lesz hirtelen vörös annak az arca, aki zavarban érzi magát.
jan. 30
8:33
Interjú – Mezős Tamás (Metropol)
A Kultúrális Örökségvédelmi Hivatal elnöke egy eredetileg 1570-ben megjelent építészeti könyv magyar kiadásáról beszél a Metropol olvasóinak.
jan. 30
8:33
Eső miatt bezártak a mátrai sípályák (Metropol)
A napok óta zuhogó eső miatt bezárt mindkét, a Kékestetőn, illetve Mátraszentistvánon működő sícentrum - olvasható a Heves Megyei Hírlap pénteki számában.
jan. 30
8:33
Veres nem lát kifogásolnivalót a minisztériumi autóbeszerzésben (HírTV)
Továbbra sem lát semmi kifogásolnivalót a pénzügyminisztériumi autóbeszerzésben Veres János. A szocialista tárcavezető a köztelevízió reggeli műsorában továbbra is azt hangoztatta: a bizonytalan műszaki állapotú kocsi lecserélése elkerülhetetlen, a Vám- és Pénzügyőrségen keresztül lebonyolított közbeszerzés pedig törvényes volt.
jan. 30
8:33
Sittre vágyott a balek rabló (Blikk)
SZOMBATHELY — Miféle ember lehet az a bűnöző, akin egy fél ország röhögött, miután pár nap alatt kétszer is lebukott bankrablás közben?
jan. 30
8:33
Vége a választási kampánynak (Kripto Akadémia)
Hivatalosan véget ért a választási kampány péntek reggel Irakban, ahol másnap tartományi választásokat tartanak 14 tartományban.
jan. 30
8:33
Január 31-ig lehet kérni a munkáltatói adómegállapítást (HR Portál)
A munkavállalók, társas vállalkozások (polgári jogi társaságok) tagjai január 31-ig kérhetik munkáltatójuktól az adómegállapítást.
jan. 30
8:35
Molotovos figyelmeztetés (Blikk)
SZÉKESFEHÉRVÁR — Saját házának udvarán gyújtották föl Molnár Albert (52) országgyűlési képviselő Volvóját tegnap a fehérvári Öreghegyen.
jan. 30
8:36
Több mint 30 településen még mindig nincs áram (hirado.hu)
A szolgáltató azt reméli, hogy napközben mindenhol helyreáll az áramszolgáltatás
jan. 30
8:36
Kiütötték a makroadatok a japán piacot (ProfitLine)
Vegyesen alakulnak a piacok Ázsiában, míg Japán és Szingapúr meredeken csökken, addig az indiai, a hongkongi, az ausztrál és a új-zélandi piacok a pluszos tartományban vannak, illetve végeztek. Míg Japánt a brutális makroadatok, a Sony és Toshiba eredményei küldték a mélybe, addig a többi piacon még a hét eleji korábbi, optimizmusra okot adó hírei emelik. (ProfitLine.hu)
jan. 30
8:36
Elfordult a 300-as eurótól a forint (Portfolio)
A vártnál sokkal rosszabb tegnap délutáni amerikai makroadatok jelentős hangulatromlást okoztak a befektetői világban, így újra nyomás alá került az egész feltörekvő piaci térség. Emiatt a tegnap...
jan. 30
8:36
Tüntetnek a Provident ellen: védekezik a társaság! (Pénzcentrum)
Már a kormányzat is felismerte, hogy szükség van az uzsorakölcsönök megregulázására, így annak fogalmát szeretné bevezetni a büntetőtörvénykönyvbe, addig azonban marad a lakosság megfelelő tájékoztatása. A legálisan működő "uzsorások" ellen már tűntetés is szerveződik....
jan. 30
8:37
Elhunyt John Martyn énekes-dalszerző (Metropol)
Hatvan éves korában elhunyt John Martyn énekes-dalszerző, aki olyan zenészekkel játszott együtt, mint Phil Collins és Dave Gilmore, a Pink Floyd volt gitárosa.
jan. 30
8:37
Eljátssza a házát a brit bróker (Blikk)
212 millió forintot ér az ingatlan, amelyet gazdája „elsudokuzik”.
jan. 30
8:38
Évszázados hőségrekordok dőltek meg (hirado.hu)
Hőhullám sújtja Dél-Ausztráliát; Melbourne-ben, ahol jelenleg az ausztrál nyílt teniszbajnokság zajlik, immár harmadik napja 43 Celsius fokot mértek
jan. 30
8:38
Elmerült a negatív hírekben az amerikai piac (ProfitLine)
Jelentős veszteséggel, közel napi mélypontjukon zártak a főbb amerikai piacok csütörtökön a kedvezőtlen vállalati és makroadatok hatására. (ProfitLine.hu)
jan. 30
8:38
Nagy álmok Budapesten (Portfolio)
Tegnap elfogadásra került Budapest 2020-ig szóló közlekedési fejlesztési terve - írja az Index. A javaslat szerint Budán és Pesten is hosszabb lenne a 4-es metró. Elkészülne az 5-ös metró, mely...
jan. 30
8:40
Csökken a távhődíj februártól Budapesten (Portfolio)
A távhődíj csökkentéséről döntött tegnap a Fővárosi Közgyűlés, mellyel 23 ezer forintos lehet az éves mérséklődés egy átlaglakás esetében. A Főtáv Zrt. tervei készítették elő a döntést, melynek...
jan. 30
8:43
Hét magyar épület is versenyben az EU kortárs építészeti díjáért (Metropol)
Az Európai Unió kortárs építészeti elismeréséért, a Mies van der Rohe-díjért 32 ország 340 építészeti projektje között 7 magyar épület is versenyez – közölte a Magyar Építész Kamara.
jan. 30
8:43
Horvátország: több turista, kevesebb magyar (Metropol)
Tavaly a Horvátországba utazó turisták 3 százalékkal több éjszakát töltöttek a horvát üdülőhelyeken a 2007-es adatokhoz képest, a magyar vendégek azonban a korábbinál 2 százalékkal kevesebbet.
jan. 30
8:45
Filkor üzeni: hagyjon békén a sajtó! (BorsOnline)
Emlékeznek még Filkor Attilára? Ő volt az a futballista, aki, miután néhányszor együtt edzett az Internazionale első csapatával, vitte a zsákban a labdákat, és összeszedte a bóját, 2007 februárja és novembere között 17 évesen hat meccsen játszhatott a magyar válogatottban.

Keresés