A keresleti és a kínálati oldalon is rekordok születtek 2008-ban a magyarországi kereskedelmi ingatlanpiacon. A válság mélyülését ezzel szemben jelzi, hogy egész Kelet-Közép-Európában leállt a befektetési piac
A magán- és közszféra valamennyi szakszervezete sztrájkra és tüntetésekre szólít fel Franciaországban csütörtökre a pénzügyi és gazdasági válság nyomán sorozatosan bejelentett létszámleépítések és a m...
Barack Obama amerikai elnök rekordot rekordra halmoz – ezúttal azonban negatív csúcsot döntött meg. Alig 6 nappal eskütétele után ugyanis 15 százalékot esett vissza az elnök népszerűségi indexe.
Építészeti bűnmegelőzéssel csökkenthető lenne a lakótelepeken elkövetett bűncselekmények száma, ám ez a technika gyakorlatilag ismeretlen Magyarországon - ez a legfőbb megállapítása az Országos Kriminológiai Intézet új tanulmánykötetének.
Az Országgyűlés feloszlatását kezdeményezi a Fidesz és a KDNP március 8-i hatállyal, az erről szóló határozati javaslatot a parlament csütörtöki rendkívüli ülésére nyújtják be - jelentette be Navracsics Tibor a Fidesz elnökségi ülése után.
A heveny szívinfarktusos esetek súlyossága az Egyesült Államokban egy évtizedes hosszúságúra szervezett tanulmány adatai szerint ma lényegesen enyhébb, mint tizenöt esztendeje.
Németország örökre ébren tartja az emlékezést a nemzetiszocializmus bűncselekményeire, a náci rezsim áldozataira - ígérte meg kedden ünnepélyesen a Bundestagban Horst Köhler német államfő.
Feloszlatná az Országgyűlést a Fidesz és a KDNP március 8-i hatállyal, és azt szeretnék, ha a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen már napirendre vennék az erről szóló indítványukat - jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kedden, a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján. Gyurcsány Ferenc szerint ennél van most fontosabb dolgunk.
Az idéntől a cégautókkal kapcsolatos rendelkezés a vagyoni típusú adók közé került, a gépjárműadóról szóló törvénybe ágyazva, hívja fel a figyelmet adólevelében a BDO Forte könyvvizsgáló és tanácsadó...
A válság a globális vagyonkezelési szektort is alaposan átalakította, 2009-ben pedig az elemzők szerint a szektorban a konszolidáció felgyorsulhat, miközben több szereplő is végleg eltűnhet a...
Feloszlatná az Országgyűlést a Fidesz és a KDNP március 8-i hatállyal, és azt szeretnék, ha ezt az indítványukat a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen már napirendre vennék - jelentette be Navracs...
Új vezérigazgató és gazdasági igazgató dolgozik keddtől a HospInvest Zrt.-nél, az elnöki és az alelnöki poszton nem történt változás - erről közleményben tájékoztatta az MTI-t a kórházakat üzemeltető ...
Václav Klaus cseh államfő aláírta a sokat vitatott új büntető törvénykönyvet, amely az eddigi 15-ről 14 évre csökkenti a fiatalkorúak büntethetőségének korhatárát - olvasható az államfő internetes ho...
Szalagkorlátnak ütközött és kigyulladt egy autó az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán kedden Balatonfenyves térségében, a 157-es kilométerszelvényben - közölte a rendőrség. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
Szalagkorlátnak ütközött és kigyulladt egy autó az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán Balatonfenyves térségében, a 157-es kilométerszelvényben. A baleset következtében senki nem sérült meg, a tüzet a helyszínre riasztott tűzoltók nem sokkal délután két óra előtt eloltották.
Bombát találtak kedden délelőtt a Győr-Moson-Sopron megyei Kapuváron. Kiderült, hogy valaki egy 60 centiméter hosszú, 8 centiméter átmérőjű aknagránátot helyezett el a Szigethy Attila út egyik családi házának gépkocsibejáróján. A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy ki és miért helyezte el a gránátot a családi ház előtt.
Megvertek egy 17 éves gimnazistát a karancslapujtői általános iskolában; a fiú társaival együtt saját iskolájáról tartott prezentációt, amikor szóváltásba keveredett egy helyi tanulóval, aki bátyjait hívta segítségül. Hétfőn a szünetben tört ki veszekedés a 17 éves gimnazista és az iskola egyik, 15 éves diákja között.
A klímaváltozást már nagyrészt nem lehet visszafordítani a következő ezer évben, akkor sem, ha sikerülne azonnal leállítani a szén-dioxid-kibocsátást - állítja egy friss amerikai tanulmány.
Egy hónapja nem látott mértékben emelkedett az indiai részvénypiac, miután a központi bank közleménye szerint csökkent az infláció, mely a további kamatcsökkentés lehetőségét vetíti előre. A Senxes index értéke 329.73 ponttal, 3.8 százalékkal 9,004.08 pontra emelkedett, az S&P CNX Nifty index 3.5 százalékkal 2,771.35 pontig erősödött. (ProfitLine.hu)
Cikksorozatunkban a lakosság jelentős részét érintő kérdéseket, és azokra adott válaszokat dolgozzuk fel a PSZÁF anyaga alapján a hazai befektetések biztonsága tárgykörében 3. rész (ProfitLine.hu)
2-300 millió euró közösségi pénz befektetésével kezdené meg a Nabucco gázvezeték megépítését a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a budapesti Nabucco-csúcstalálkozón azt mondta, június végére kormányközi megállapodást kell kötni a projekt minden résztvevőjével a gázvezeték megépítéséről. Az Európai Unió soros elnöke is támogatja a projektet, amiről hangsúlyozta, az nem Oroszország ellen irányul. Az…
Nem lehet sokkterápiát alkalmazni adóügyekben, határozott, de jól kiegyensúlyozott politikát kell követni - közölte kedden Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Tavaly ilyenkor autósok ezrei kerültek kellemetlen helyzetbe, mert biztosítójuktól a jogszabályban szereplő január 30-i határidőig nem kaptak sem csekket, sem igazolást a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) befizetéséről
Elmebeteg fiút alakít a Szolnoki Szigligeti Színház színpadán Dósa Matyi. A fiatal színész a Kakukkfészek című darabban három órán keresztül játszik egy beszédhibás tinédzsert, aki rendkívül labilis lelkiállapotban éli életét.
Aggodalomra adhat okott Lindsay Lohan külseje, a pár napja készült fényképek alapján. A sztár húgával és édesanyjával egy New York-i plázában vásárolt, és néhány járókelőt alaposan meglepett csontsovány megjelenésével.
Rosszallását fejezte ki a Nemzetközi Valutaalap szakértői gárdája a közszolgák elvett 13. havi bérének kompenzációja miatt - derül ki az IMF minap nyilvánosságra hozott jelentéséből. Bár a stáb véleménye nem mindig egyezik meg a Valutaalap vezetőinek hivatalos álláspontjával, ám a mostani jelzés egybevág azon információinkkal, miszerint a pár hete hazánkban járt IMF-vezér is ledorongolta a magyar…
Miután közzétették a német ifo-indexet, mely meglepően 82,6 pontról 83,0 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 81,0 pontos elemezői konszenzust, új napi csúcsot ért el az EUR/USD 1,3327-nél. A jelenlegi üzleti helyzettel kapcsolatos részindex 88,8 pontról 86,8 pontra romlott (előrejelzés 85,0 pont), míg az elvárásoké 76,9 pontról 79,4 pontra javult (előrejelzés 77,5 pont). Novemberben 16,0…
Egy chicagói cég eredeti módon kísérletezik a mind nagyobb nehézségekkel küszködő nyomtatott sajtó felélesztésével és forradalmasításával: helyi, ingyenes újságokat jelentet meg olymódon, hogy blogokat nyomtat ki, és mint az internetes naplókon szokás, a célközönségnek szóló olcsó tarifájú hirdetéseket csatol hozzájuk.
A Német Bankszövetség 2009-re nézve a konjunktúra jelentős gyengülését várja. A foglalkoztatottak szám az év végéig 500.000-rel 3,5 millióra való csökkenhet, véli a szövetség. A 2009-es német GDP-előrejelezést -1,0%-ról -2,0%-ra módosították. Az EUR/CHF csúcsot ért el 1,5092-nél. Ellenállás 1,5150-nél, míg támogatás 1,4991-nél és 1,4900-nél található. In-www.globalfx.hu
A belga jegybank elnöke, Guy Quaden szerint az EKB kész a további kamatvágásokra. Az EKB 2,00%-ra csökkentette kamatát, ami az eddigi legalacsonyabb szint. A 0%-ra való csökkenést kizárta Quaden. Az EUR/GBP visszaesett 0,9321-re, és 0,9347-en jegyzik. Támogatás 0,9200-nél található. In-www.globalfx.hu