Csaknem háromezer halálos áldozata van már a tavaly augusztus óta pusztító kolerajárványnak Zimbabwéban, és 56 ezren betegedtek meg eddig - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely hangsúlyozza, hogy a járvány terjedésének még mindig semmi nem vet gátat. A WHO legfrissebb adatai szerint a halálos áldozatok száma 2971, a kolerabetegeké több mint 56 ezer.
Jövő szerdán dönt jogerősen a Legfelsőbb Bíróság Szabadi Béla volt kisgazda államtitkár - és két vádlottársa - immár nyolc éve húzódó büntetőügyében. Az Orbán-kormány politikai államtitkárát 2006-ban a Főbárosi Bíróság, majd tavaly a Fővárosi Ítélőtábla két év - négy évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.
Közéleti szereplők felhívást tettek közzé a békés cigány-magyar együttélés érdekében. A Batthyány Alapítvány kedd esti budapesti rendezvényén a felhívás aláírói azt szorgalmazták, hogy a támogatók...
Szakmailag végez kiváló munkát, meg tudja találni a hangot minden munkatárssal, nyílt és őszinte, bárki számára nyitva áll irodájának ajtaja 2008 Legjobb Főnökének, akit a Menedzsment Fórum...
Musical készül Michael Jackson Thriller című videóklipjéből a sztár közreműködésével - jelentette be James L. Nederlander, a szerzői jogokat megszerző producercég vezetője. Jackson 1982-ben...
Egy adag aszpirin megelőzheti a túlzott alkoholfogyasztás vagy paracetamol-túladagolás okozta májkárosodást, a májzsugort - jelzik egérkísérletek, amelyek eredményeit amerikai kutatók tették közzé.
Brutális gyilkosság történ vasárnap este az angliai Lichfieldben. Egy 43 éves férfit az utcán vertek agyon részeg huligánok, akik a férfi kezében levő, 4 font értékű bort akarták megszerezni.
Cselekvésnek elégtelen, kommunikációnak viszont kiváló - így vélekedett az InfoRádiónak Török Gábor politológus a Fidesz javaslatáról az Országgyűlés feloszlatásával kapcsolatban. A Vision Consulting igazgatója rámutatott: az MDF-nek és az SZDSZ-nek nem érdeke, hogy támogassa az ellenzéki kezdeményezést.
A magyar Külügyminisztérium arra kéri a Görögországba indulókat, hogy utazás előtt tájékozódjanak a kinti helyzetről, mert még mindig több tucat közúti csomópontot tartanak blokád alatt a helyi gazdák. A fuvarozóknak különösen ajánlott, hogy körültekintően válasszák meg útvonalukat.
Felpróbálták báli cipellőiket az Operabál "Hamupipőkéi" - a több mint 500 jelentkező közül kisorsolt 20 lány - kedd délután az Operaház Székely Bertalan termében. A próba jelképes volt,...
Csaknem háromezer halálos áldozata van már a tavaly augusztus óta pusztító kolerajárványnak Zimbabwéban, és 56 ezren betegedtek meg eddig - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO),...
5%-os esésben van az olaj árfolyama, mivel a ma napvilágot látott amerikai makroadatok alapján a gyenge gazdasági teljesítmény további nyomást helyezhet a fekete arany keresleti oldalára. A holnap...
Feloszlatná az Országgyűlést a Fidesz és a KDNP március 8-i hatállyal - jelentette be a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője. Navracsics Tibor hozzátette: azt szeretnék, ha indítványukat a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen már napirendre vennék.
A „Tiszta Hegyvidékért” program keretében távolítják el az illegálisan elhelyezett reklámtáblákat a főváros XII. kerületében. A Hegyvidék önkormányzata évek óta ingyen ad avargyűjtő zsákokat a kerület lakóinak, a Föld napján pedig a kerület erdőit, parkjait takarítják. A polgármester arra kéri a lakókat, hogy jelentsék, ha újabb illegális táblákat látnak a közterületeken.
Szobrot emelnek a világhódító Nagy Sándor tiszteletére az iraki Moszul közelében azon a helyen, ahol az ókori hadvezér Kr. előtt 331-ben döntő győzelmet aratott a perzsa birodalom fölött - ebben...
Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem választottak frakcióvezető-helyetteseket kedden a fővárosi SZDSZ képviselői - tudta meg az MTI a frakció tagjaitól.
Egy több mint harminc éve a Holdról érkezett cirkonkristály elemzése átírta kísérőbolygónk keletkezésének körülményeit. Egy tanulmány szerint ugyanis, a mikroszkopikus kristály 4,4 milliárd éves, és ezzel pontosan meghatározhatóvá válik a Hold felszínének kialakulása
A zöld szörnyről szóló, 2001-es animációs film a legjobb gyerekeknek szóló alkotás -legalábbis a felnőttek szerint. Második helyen a Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka végzett, de bejutott a legjobbak közé a Bambi, a Szörny Rt. és persze Harry Potter is.
Szerdán délutánra megszülethet az Európai Bizottság döntése arról, hogy kaphat-e 200-300 millió eurós uniós támogatást a Nabucco-projekt az induláshoz - mondta Andris Piebalgs uniós energiaügyi...
A BKV Zrt. folytatja a vállalat átalakítását, de továbbra is kész együttműködni az érdekképviseletekkel annak érdekében, hogy a sztrájk elkerülhető legyen - közölte a vállalat kedden.
Egy lehetséges sztrájk megtartásáról egyeztet a BKV tizenegy szakszervezete, mert a cég vezetősége nem fogadta el az érdekképviseletek követeléseit - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese.
Egy lehetséges sztrájk megtartásáról egyeztet a BKV tizenegy szakszervezete, mert a cég vezetősége nem fogadta el az érdekképviseletek követeléseit - közölte Gulyás Attila, a Városi...
A munkaügyi tárca a foglalkoztatást érintő kérdésekben a munkahelyek megőrzésére, új munkahelyek teremtésére és a közfoglalkoztatás széles körű elterjesztésére fókuszál - ezt Simon Gábor, a Munkaügyi és Szociális Minisztérium államtitkára, az MSZP országos választmányának elnöke jelentette be sajtótájékoztatón kedden Gyomaendrődön.
Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem választottak frakcióvezető-helyetteseket kedden a fővárosi SZDSZ képviselői - tudta meg az MTI a frakció tagjaitól. Tájékoztatásuk szerint a választást...
A Magyar Turizmus Zrt. felhívására már több mint 1000 vendéglátóhely csatlakozott az idei Torkos Csütörtök akcióhoz. A Társaság még mindig fogadja a további vendéglátóhelyek jelentkezését, egészen...
Új kényelmi szolgáltatást vezet be a Fővárosi Gázművek a fogyasztók megtartására - jelentette be a cég marketingvezetője, Kovács Richárd. Fix havidíjért cserébe a budapestiek számára elvégzik a konvektorok, kazánok éves karbantartását.
Hetvenhat éves korában tüdőrákban elhunyt John Updike amerikai író, a Nyúl-tetralógia szerzője - jelentette kedden a CNN amerikai hírtelevízió. John Updike volt az egyik legnépszerűbb és legtöbb elismeréssel - többek között Pulitzer-díjjal - kitüntetett kortárs amerikai író.
Az elnök és az alelnök egyelőre marad, a napi irányításért felelős cégvezetők munkáját viszont megköszönték a HospInvest Zrt. keddi közgyűlésén. Egy válságmenedzser lett a Heves megyében kórházmonopóliumot építő cég új vezérigazgatója. A HospInvest elnöke, Kollányi Gábor a hírTV kérdésére cáfolta, hogy a sokasodó pénzügyi problémák láttán a kisebbségi tulajdonos EBRD kényszerítette volna ki a…
Délelőtt a kormány, délután pedig az MSZP-frakció tárgyal szerdán az új gazdasági helyzetelemzésről és makropályáról, amelynek elkészítése az elmúlt hét hétben Veres János pénzügyminiszter feladata volt.
A hagyományos épületeknél 30 százalékkal olcsóbb és harmad annyi energiával kifűthető házakat lehet építeni a Habiten nevű anyagból készülő Vekla termékekből - az új építőanyagot konferencia keretében mutatták be kedden késő délután a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
A marihuána fogyasztásának módszereit bemutató könyvecskét osztogatnak az iskolásoknak Nagy-Britanniában. A gyerekek a füzetből megtanulhatják, hogyan sodorjanak füves cigit, ami "ellazít és amitől jobban szól a zene".
Kirill eddigi szmolenszki és kalinyingrádi metropolitát választotta meg Moszkva és egész Oroszország 16. pátriárkájává az egyházi és világi küldöttekből összeállított zsinat kedden az egyház főtemplomában, a moszkvai Megváltó Krisztus templomban.
Nem lehet kizárni, hogy "minimális" csúszás lesz a Nabucco-projekt megvalósulásában, a budapesti Nabucco-csúcs azonban erős üzeneteket küldött és erős késztetést jelent a csővezeték...
Felakasztotta magát csetelés közben a webkamera előtt egy lengyel fiatalember. "A rendőrséget egy másik internetező értesítette, mondván a videochat-oldal egyik netezője mozdulatlan, és...
Tizenhárom ember, köztük a NATO két katonája halt meg az utóbbi 24 óra afganisztáni fegyveres összecsapásaiban - közölte kedden a közép-ázsiai országban tevékenykedő nemzetközi biztonsági erő...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 268,15 pontos, 2,25 százalékos csökkenéssel, 11.658,36 ponton zárt kedden, 13,8 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, azaz az EBRD ma csökkentette a Kelet-Európára vontakozó GDP növekedési várakozásait és immár azt mondja, hogy régiónkban 2009-ben egyáltalán nem várható a...
Egyiptom a nyilvánosság elé tárta kedden a gázai övezeti válság megoldásának egy lehetséges menetrendjét, amely tartós fegyvernyugvást irányoz elő Izrael és az iszlamista palesztin Hamász szervezet...
A MOL Nyt. tájékoztatása szerint az osztrák OMV szavazati joga 1,13 százalékra emelkedett a Társaságban, miután a tavaly szeptemberben repo ügylet keretében kihelyezett Mol-részvényekből 400 ezer darab visszakerült az osztrák céghez - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Szerdán a német Lufthansa légitársaságnak a repülőgépeken szolgálatot teljesítő személyzete - több ezer dolgozó - sztrájkol, a figyelmeztető akcióra a frankfurti és a berlini repülőtéren kerül sor...
Megkezdte tárgyalásait kedden az egyiptomi fővárosban George Mitchell, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja. Mitchell az első magas rangú amerikai megbízott, aki a felkeresi a térséget...
Magyarország uniós tagságának esetleges újraértékeléséről beszélt Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy miskolci rendezvényen kedden, míg Pelczné Gáll Ildikó a párt országos alelnöke úgy vélekedett, hogy az uniós csatlakozás egyértelmű vesztese Magyarország.
A koszovói gazdasági helyzet és az etnikai feszültségek miatt egyre többen próbálkoznak meg illegális határátkeléssel. A koszovói albánok célja elsősorban az Európai Unió nyugati államainak elérése, Magyarországon keresztül. Néhány éve a legtöbb illegális határátlépő még kínai volt.