Kisbabát szült az a brit anorexiás nő, akinek három évvel ezelőtt egy hetet jósoltak az orvosok. Csodával határos módon kigyógyult a kóros soványságból, és ma már boldog, teljes életet él.
Első fokon a könnyűzenei csatornát üzemeltető Viacom International-nek adott igazat a Fővárosi Bíróság abban a perben, melyet a Magyar Televízió indított el az "MTV" védjegy használatától való eltiltá...
Már az amerikai kormány is a recesszió lehetőségéről beszél; a pénzügyminisztérium egy vezetője szerint azonban nem az a lényeg, miképpen nevezik a jelenlegi gazdasági lelassulást.
A BMW Sauber számára eredményesen zárult a tegnapi edzésnap Bahreinben. Ahogy azt a német-svájci alakulat eltervezte, Robert Kubica és Nick Heidfeld az első két edzésen arra koncentrált, hogy előkészítse az autót a vasárnapi versenyre.
Illegitimnek tartja az április utolsó hétvégéjén összeülő küldöttgyűlést az SZDSZ baranyai erős embere. Drávapiski polgármestere a liberális párt alapszabályának 195. pontjára hivatkozik, amely kimondja, a rendes országos küldöttgyűlést közvetlenül megelőző időszakban delegáltakat kell választani a helyi szervezetekben.
Az MDF szerint felháborító, hogy az üres CD és DVD lemezekre kivetett szerzői jogdíj eléri a digitális adathordozók előállítási költségének száz százalékát, amelynek nagy része ráadásul nem a magyar, hanem az angolszász előadókat gyarapítja. Követhetetlen az üres kép- és hanghordozókra kivetett szerzői jogdíj megállapításának módja, mértéke pedig tarthatatlan.
Jordán Tamás hivatalosan június 30-án búcsúzik a Nemzeti Színháztól. Még két bemutató lesz igazgatása alatt, és hetente lejár Szombathelyre, ahol társulatot alapít.
A Somlai Angyalka Alapítvány a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége keretében, Magyarországon egyedüliként foglalkozik a vakvezető–kutyakiképzéssel. Jelenleg húszezer látásfogyatékos él hazánkban, de mindössze 120 közlekedik vakvezető kutyával.
A Williams istálló német pilótája, Nico Rosberg bízik benne, hogy csapata visszatér a normál kerékvágásba, miután borzalmasan teljesített a két héttel ezelőtt megrendezett Maláj Nagydíjon, jóllehet a szezonnyitón brillírozott Melbourne-ben.
Hatástalaníthatatlan bombasztoriA Célpont gyakori vendég Nyírbátorban Kabaiéknál. A házigazdák persze perrel, slaggal fenyegetnek, de volt már macskakövön kutyauszítás is. Most azt tudakoltuk, hogyan kaphat egy börtönben ülő politikus több száz milliós állami megrendelést. Célpontban a kedvezményezett alvállalkozó és a hatástalaníthatatlan bombasztori.CsomagolnakSaját válságából ko...
Forráshiány miatt az agrártárca nem fizette ki a tavalyi fagykárok után a gazdáknak járó teljes kárpótlást, az idén pedig több rendelet elkészítésével késett, amiért a mai napig nem lehet akadálymentesen igényelni a földalapú támogatásokat.
A nagy hazai tévék - hírfőnökeik szerint - felkészültek a rendkívüli eseményekre, ugyanakkor nem az a kérdés, hogy hatalmas változásokat hoz-e a médiában a technikai fejlődés, hanem az: mindez hová vezet.
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali kijelentette, Raikkönennek még várnia kell arra, hogy kipróbálhassa magát a MotoGP-ben, ugyanis a finn versenyzőnek most csakis a Forma-1-re szabad koncentrálnia, még nem jött el az ideje a mókának.
A hatalomhoz, a konchoz való görcsös ragaszkodás kényszere fogja meghatározni az előttünk álló hetek koalíciós alkudozásait – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kövér László. A Fidesz választmányi elnöke szerint ma már csak Gyurcsány Ferenc nem tudja, hogy kormányfői pályafutása véget ért.
Rózsiék folyamatosan vedeltek – állítja Bergendy István. A tar koponyájú zenész a Rocklexikon című műsor felvételén beszélt arról, hogy Demjén és Latzin Norbert milyen körülmények között írta meg együttese első nagy slágereit.
Nico Rosberg végzett az élen az időmérő előtti utolsó szabadedzésen Bahreinben, ahol ma is hatalmas hőség fogadta a versenyzőket. A Williams német pilótáját Felipe Massa követte a Ferrarival a második helyet, míg a harmadik a Red Bull ausztrálja, Mark Webber lett.
A kora délutáni órákban még az első napirendi pontnál, a koalícióra vonatkozó kérdéskörnél tartott a tisztázatlan jogi helyzetű SZDSZ Óbudán ülésező országos tanácsa. A testület tagjai először Kóka János pártelnök beszámolóját hallgatták meg.
A Malév a meglévő három oroszországi desztináció mellett további két útvonal megnyitását tervezi - közölte Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója, de a helyszíneket még nem kívánta megnevezni.
Noha az ország szempontjából a koalíció fennmaradását tartja kívánatosnak, minimálisnak gondolja ennek esélyét az SZDSZ ügyvivője. Horn Gábor hangsúlyozta: ez nem a liberális párton múlik, hanem a népszerűségvesztéstől megrémült szocialistákon.
Nem lát komoly esélyt a kormánykoalíció fenntartására Demszky Gábor. A liberális főpolgármester ugyanakkor azt is hangsúlyozta az egyik kormányközeli lapnak adott interjújában, hogy véleménye szerint nem lesznek előre hozott választások.
Néhány hónap híján négy éve körözött személyt fogtak el a Szegedi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának járőrei a napokban egy szegedi lakásban.
Szombaton reggel 9-től 14 óráig mossák a fővárosban az Árpád híd Budáról Pestre vezető oldalát, míg a Pestről Budára vezető oldalt vasárnap takarítják. Közben egy-egy forgalmi sávot részlegesen lezárnak, ezért a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kéri az autósokat, hogy óvatosan közlekedjenek a hídon.
A mondás úgy szól: Ne szólj szám, nem fáj fejem! Ha az arany igazságot betartotta volna Várhidi Péter, most nem lenne olyan ügy, amelyet maga a szövetségi kapitány robbantott ki.
A Fidesz határozottan arra szólítja fel a kormányt, hogy vonja vissza legutóbbi, 120 milliós forint értékű kommunikációs kampányát - mondta a párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai rövid nyomozás után elfogták azt a két fiatalembert, akik leütöttek egy idős kelebiai gazdát, hogy megszerezzék két tehenét.
Vonja vissza a kormány azt a tájékoztató akciót, amelyben 120 millió forintot szán már megvalósult programok népszerűsítésére, ismertetésére - mondta szombaton budapesti sajtótájékoztatóján Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Gondolta volna, hogy nem kell ahhoz ágyba bújni valakivel szexuális szokásainak a megismeréséhez? Legalábbis egy nemzetközi kutatás szerint elég megfigyelni a nő vagy a férfi ruhájának a színét ahhoz, hogy kiderüljön, milyen szerető.
Gyurcsány Ferenc szerint már hónapok óta gondolkodott az SZDSZ a koalícióból való kilépésen, Horváth Ágnes nyilvános menesztése csak ürügyet szolgáltatott számukra a cselekvésre. A kormányfő nem ért egyet az SZDSZ döntésével, szerinte a kormányzati felelősség miatt jobban át kellett volna gondolniuk a kiválást - írja az egyik kormányközeli napilap.
Macedóniának mielőbb be kell lépnie a NATO-ba - jelentette ki George Bush amerikai elnök Zágrábban, a Szent Márk téren, a horvát főváros politikai központjában mintegy ezer ember előtt. Bush hangs...
Évről évre nő a motoros balesetek száma, a kedvezőtlen tendencia megfordítása érdekében baleset-megelőzési napot tart szombaton a rendőrség a fővárosban.
Le kell zárni a pártelnök-miniszterelnök személyéről szóló vitát, a jelenlegi bizonytalan helyzetet nem szabad tovább fenntartani - nyilatkozta az egyik kormányközeli napilapnak az MSZP egyik mérvadó politikusa a párt vasárnapi rendkívüli frakcióülése előtt.
Több mint 14 hónapos intenzív vizsgálat után a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) és a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) (http://www.iso.org) közös technikai bizottsága befejezte az Ecma International által benyújtott 29500-as számú Office Open XML nemzetközi szabványtervezet értékelésének hivatalos eljárását.
A szombat délelőtti tárgyalások első fordulójában sem sikerült megegyeznie a szakszervezetnek a BKV vezetésével a bérekről. Ha ez nem változik, hétfőn üzemkezdettől délután egyig sztrájk lesz - tette hozzá Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDTSZSZ) elnökhelyettese.
Macedóniának mielőbb be kell lépnie a NATO-ba - jelentette ki szombaton George Bush amerikai elnök Zágrábban, a Szent Márk téren, a horvát főváros politikai központjában mintegy ezer ember előtt.
Nyakon szúrtak egy taxist szombaton reggel Kecskeméten. A férfit a füle alatt, a nyaki ütőere mellett szúrta meg egy késsel egy 17 éves fiatal. A taxist egy kollégája szállította kórházba – tájékoztatott Rákosi Mihály a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Úgy tudjuk, a taxis jól van.
A kínai hatóságok szombaton arra szólították fel a tibeti buddhista szerzeteseket, hogy váljanak kínai hazafiakká. A kínai állami napilap, a "Tibet Daily" közlése szerint Kína kommunista vezetőit ugyanis rendkívül felbosszantotta, hogy a tibetiek az utóbbi napokban újabb tüntetéseket tartottak a pekingi vezetés ellen.
Ezen a hétvégén indul az országban a Nyitott lovardák program. A rendezvénysorozat keretében 60 lovas létesítmény várja a vendégeket ingyenes lehetőségekkel áprilistól júniusig. Az érdeklődők kipróbálhatják a lovaglást, a fogathajtást vagy megnézhetnek egy edzést.
Ötödik alkalommal rendezik meg a Budapest Blues Fesztivált szombaton a Petőfi Csarnokban. A délutántól éjszakáig tartó fesztiválon fellép mások mellett Duke Robillard, amerikai bluesgitáros, a szintén amerikai Sugar Blue, a dán Mike Andersen Band és Póka Angéla.
Nicolas Sarközy francia köztársasági elnök táncra perdült: erotikus csípőmozgással vonaglik egy diszkó parkettjén. Persze csupán a komputeranimáció segítségével, de a tánc sikere így is óriási.
A koalíció megmentése mellett egy szélesebb összefogás lehetőségére is utal a miniszterelnök. Utóbbit azonban nem részletezi, így nem tudni, hogy az SZDSZ mellett kinek tenne ajánlatot azért, hogy biztos parlamenti többséggel maradhasson hatalomban.
Elutasították a szakszervezetek képviselői a BKV Zrt. menedzsmentje által készített, és a szombati tárgyaláson bemutatott megállapodás tervezetét - közölte Nemes Gábor, a Cinkotai Autóbusz Üzem Szakszervezet elnöke az MTI-vel a tárgyalás szünetében.
Benes-dekrétumok és a magyar kérdés 1945-1948 címmel jelent meg egy történészek, jogászok és kutatók által összeállított kötet a dekrétumok megszületéséről és a három év részletes történetéről. A Magyar Tudományos Akadémia Etnikai- és Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója szerint a lehetséges forgatókönyvek közül a Benes-dekrétumok elfogadásával a magyarok számára egy aránylag pozitív…