2008. április 19. szombat

ápr. 19
0:03
Szávay Ágnes kiesett Charlestone-ben (Infostart)
A negyeddöntőben búcsúzott Szávay Ágnes a charlestone-i női tenisztornán. A magyar játékos a legjobb négy közé jutásért két szettben, 7:5, 6:4-re kapott ki a francia Alize Cornet-tól.
ápr. 19
4:57
Démonokat kerget Kósa Lajos? (Alternatív Energia)
A demokratikus berendezkedést súlyosan sértő, törvénysértő tevékenységbe akarja belekényszeríteni a titkosszolgálatokat a kormány – állítja Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere. Szerinte jogellenesen le kívánják hallgatni, megfigyelni a magyar politikai elitet – köztük az ellenzéki polgármestereket is. Ezért interpellálja hétfőn a titokminisztert, s ez időre zárt ülés elrendelése is szóba…
ápr. 19
5:13
Gój motorosok akcióban - visszhang, fejlemények (Alternatív Energia)
Szerkesztőségünk melleti tiltakozó akcióban a legnagyobb magyar újságíró-szervezet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) is részt vesz. „A MÚOSZ elnökségét és tagságát is értesítjük, hiszen kötelességünk szolidaritásunkat kifejezni a Népszava munkatársainak. Az országban folyó őrültség és randalírozás ellen kötelességünk csendes demonstrációval tiltakozni” – fogalmazott Eötvös Pál, a…
ápr. 19
5:18
A pedofil papok által zaklatottakkal először találkozott az egyházfő (Kripto Akadémia)
Olyan felnőttekkel találkozott és imádkozott együtt XVI. Benedek helyi idő szerint csütörtökön Washingtonban, akiket gyerekkorukban katolikus papok szexuálisan zaklattak. Az ENSZ-nek erkölcsi központként kell működnie, ahol minden nemzet otthon érzi magát – mondta a pápa az ENSZ Közgyűlésében pénteken. Ő a harmadik pápa, aki beszédet mondott a világszervezetben.
ápr. 19
5:18
Van tér a baloldali politikára, főleg, ha az SZDSZ jobbra megy (Alternatív Energia)
A koalíciós válság nem a személyekről szól – állítja Dessewffy Tibor. A DEMOS Magyarország Alapítvány elnöke szerint ha az MSZP Gyurcsány Ferenc helyett mást javasolna kormányfőnek, az mit sem változtatna a két kormánypárt kapcsolatán. Dessewffy úgy látja, ma már nem a neoliberalizmus az uralkodó diskurzus, hanem a populizmus, s a baloldalnak a populizmus kihívásaival kell valamit kezdenie, hiszen…
ápr. 19
5:51
Újabb BKV-sztrájk jöhet (Alternatív Energia)
Nem bénult le a város a BKV-s szakszervezetek egész napos sztrájkja miatt. Felkészültek rá: az előzetes adatok szerint minden harmadik ember nem ment be dolgozni, sok iskolában tanítási szünetet rendeltek el, a vállalatok is számoltak a munkabeszüntetéssel. A BKV forgalma nem állt le teljesen: az alvállalkozói járatok közlekedtek és "sztrájktörők" is felvették a munkát. A városvezetés a pénzügyi…
ápr. 19
6:04
Havas kiosztja a tévéseket (Blikk)
A sztárriporter sajnálja volt kollégáit a Mokkában
ápr. 19
6:04
Holdhoroszkóp májusra (Blikk)
Mennyire befolyásolja sorsunkat égi kísérőnk?
ápr. 19
6:06
Budapesten A Da Vinci-kód sztárja (Blikk)
Audrey Tautou imádja Tom Hankset, és Budapest is bejön neki
ápr. 19
6:06
Gera beszólt Kistelekinek (Blikk)
A focista visszavágott, mert kritizálták kislánya születése miatt
ápr. 19
6:08
34 cm magas a legifjabb miniló (Blikk)
A hathetes csöppség akkora, mint egy kutya
ápr. 19
6:08
Mentőhelikopter-álbotrány a magyar Dakar előtt (Blikk)
Milliókat fizetnek a szervezők, mégis támadják őket
ápr. 19
6:10
Lehallgathatnák a politikai elitet? (Blikk)
A maffiától védenék az EU-pénzről döntő vezetőket
ápr. 19
6:10
Hazánkba jön Bebeto! (Blikk)
Pályára lép a Honvéd Champions ellen a brazil csodacsatár
ápr. 19
6:12
Fegyelmi eljárás indul a bíró ellen? (Blikk)
Kollégái sem értik, miért ítélt szülésre egy nőt
ápr. 19
6:12
Ide lőjetek 253 millióért! (Blikk)
BUDAPEST – Egymillió eurót, azaz 253 millió forintot nyerhet a Blikk játékával az, aki 35 méterről egyetlen próbálkozásra telibe találja a felső kapufát (esetleg a két oldalsó léc felső 20 centis felületét) a labdával az április 26-i gálameccs előtt. Nem titkolt célunk, hogy gyakorlásra bírjuk hazánk amatőr futballistáit, tegyék próbára szerencséjüket és tudásukat.
ápr. 19
6:14
Hogy lesz ebből autópálya? (Blikk)
Május 31-ig kellene elkészülnie az M7-es új szakaszának
ápr. 19
6:14
Száztizenkétezer forintot adtak a Fradi-tollért (Blikk)
A Ferencváros utánpótlása kapja a szép summát
ápr. 19
7:18
Geller felsült Bochkorral (BorsOnline)
Uri Gellernek nehezebb dolga van Bochkorral, mint egy kanállal. Az evőeszközt semmi perc alatt meghajlítja, de különleges képességei ellenére se tudta Bocsit eltántorítani szenvedélyétől. A rádiós továbbra is dohányzik, azaz Geller felsült Bochkorral.
ápr. 19
7:24
Bevezetés az Európai Unió költségvetésébe - szakkönyv (Kripto Akadémia)
Megjelent Iván Gábor: Bevezetés az Európai Unió költségvetésébe című szakkönyv az Osiris Kiadó gondozásában. A könyv bemutatója alkalmából Balázs Péter, Magyarország első uniós biztosa, egyetemi professzor kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a téma aktualitását, a feldolgozáshoz felhasznált exkluzív forrásokat. A könyv szerzője, Iván Gábor szakállamtitkár, a Külügyminisztérium európai igazgatója…
ápr. 19
7:29
Vágó borzalmakkal traktálta Svábyt (BorsOnline)
Vágó István a látszattal ellentétben nem ért mindendenhez. Ez az RTL Klub Vacsoracsata címû mûsorában derült ki: a népszerû kvízmester tanácstalanul toporgott a konyhában, és telefonos segítséggel is csak olyan menüt volt képes összekotyvasztani, amelyre vendége, Sváby András csak egyetlen jelzõt talált: borzalmas.
ápr. 19
7:40
Megvették Hajdútól a menyasszonyát (BorsOnline)
Van az a pénz, amiért Hajdú Péter eltűri, hogy menyasszonyát, Sarka Katát szinte pucéron láthassa az ország. Néhány napja adtuk hírül, hogy a producer–műsorvezető beszedette a polcokról a CKM magazin összes példányát, amelynek címlapján kedvese, Kata pózolt.
ápr. 19
7:51
Balázst megbabonázták Kitti dús keblei (BorsOnline)
Megbabonázta Sebestyén Balázst A Széf csütörtök esti játékosa, Kitti. A bombázó lány merész dekoltázsa mély benyomást tett a mûsorvezetõre, szeme elõszeretettel kalandozott a modellkedõ fõiskolás gömbölyded idomain. Kitti zavartba is jött, nem számított rá, hogy nõiessége ilyen leplezetlen érdeklõdést vált ki Balázsból.
ápr. 19
8:01
Gyanúsított lett a móri nyomravezetőből (BorsOnline)
Vádlottak padjára kerül Szebenyi István, aki a móri bankrablás fegyvereit átadta a rendőröknek. Mint mondja, amióta a gyilkos fegyvert és a lőszereket fémkeresőjével megtalálta, nem éppen a zsaruk kedvence.
ápr. 19
8:03
Beláthatatlanok lehetnek a következmények Balatonfűzfőn (Infostart)
A Balatonfűzfői Erőmű Kft. csődeljárása miatt gáz- és távhő-szolgáltatás nélkül maradtak a balatonfűzfői ipartelep cégei és a mintegy 860 lakás a gyártelepen - mondta az InfoRádiónak Balatonfűzfő polgármestere, Majorné Kiss Zsuzsanna. Hozzátette: a hőszolgáltatás tartós hiánya beláthatatlan következményekkel járhat.
ápr. 19
8:32
Óriások érkeznek a keleti végekbe (Piac és Profit)
Ismét esélyt kap Záhony és térsége arra, hogy prosperáló szárazföldi kikötővé fejlődjék Kelet és Nyugat határán, ott, ahol szívesen látott szereplő a megtelepedni kész vállalkozás. A kormányzati csaknem 40 milliárd forint befektetői és a záhonyi térség lokálpatriótái sokat tehetnek a valamikor szebb napokat megélt vidék fejlesztéséért.
ápr. 19
8:34
Nyilvánosan maszturbált egy nő Pécs főterén - fotóval (BorsOnline)
Saját és mások szórakoztatására forgat rendszeresen amatőr pornófilmet egy pécsi pár. Ezúttal az egyik legkedveltebb közparkot választották. A rendőrség még nem kapott bejelentést.
ápr. 19
8:36
Audrey Tautou Budapesten: "a magányosság és a vadság rám is jellemző" - képek (Infostart)
Audrey Tautou a hétvégén Budapesten megrendezendő Francia Filmnapok díszvendége. A francia színésznő legújabb filmjének, az Egyedül nem megy című romantikus drámának a bemutatójára érkezett Magyarországra.
ápr. 19
9:02
A fajtiszta foglyok jelentik a fennmaradás zálogát (Infostart)
Legalább ötször annyi tigris él fogságban, mint szabadon. Az előbbiek között sok a fajtiszta, és ezek az állatok jelenthetik a még vadon is élő fajok fennmaradásának zálogát.
ápr. 19
9:05
Fűmagvetés - tavasszal kockázatosabb (Édenkert)
A gyepet, a kert szőnyegét nem egy esztendőre, hanem legalább tíz évre telepítjük, ezért nagyon gondosan kell a munkát megterveznünk és kiviteleznünk.
ápr. 19
9:06
Katie Holmes és Tom Cruise válik! (BorsOnline)
Az amerikai Star magazin információi szerint rendbehozhatatlanul megromlott a kapcsolat a sztárpár Tom Cruise és Katie Holmes Között. A lap szerint a házasok három év után azért költöznek külön, mert a szépséges színésznõnek elege van abból, hogy Cruise árnyékában él.
ápr. 19
9:16
Vészhelyzet A kiválasztott főpróbáján (Blikk)
Megállt a szíve egy versenyzőnek, Somogyi Zoli mentette meg a mentalistát
ápr. 19
9:22
Történelmi látogatás (Kripto Akadémia)
XVI. Benedek pápa pénteken rövid időre felkereste a New York-i Park East zsinagógát; személyében először látogatott a katolikus egyház feje zsidó imaházba az Egyesült Államokban. Az első tengerentúli útján a zsinagógába látogató pápát Arthur Schneier rabbi fogadta, aki 1962 óta áll a manhattani zsinagóga élén. A bécsi születésű főrabbi Budapesten vészelte át a holokausztot.
ápr. 19
9:33
Kósa: Lehallgatásokra készül a kormány! (BorsOnline)
Álljon elő az iratokkal! - tanácsolja Gálszécsy András volt titokminiszter Kósa Lajosnak. Debrecen fideszes polgármestere ugyanis azt állítja: dokumentumokkal tudja alátámasztani, hogy a kormány egy határozatmódosítással a politikai elit és a többségében fideszes önkormányzatok lehallgatására készül.
ápr. 19
9:35
Ezer forint is lehet a csirkehús kilója (Infostart)
Két év alatt akár 30-40 százalékkal is drágulhat a baromfihús az ágazati szakemberek szerint - írja a Népszabadság. A csirkecomb kilója elérheti a lélektaninak tekinthető ezer forintos határt is, pedig a baromfi egészen a legutóbbi időkig a legolcsóbb húsok közé tartozott.
ápr. 19
9:35
Szervezetten gyilkolják a gibraltári makákókat (Infostart)
Két tucatnál is több berber makákó leöléséről hoztak döntést gibraltári illetékesek, így próbálva kordában tartani a majmok egyre gyarapodó populációját. Az állatvédők háborognak.
ápr. 19
9:47
Rekord áron ment az olaj (Privátbankár)
Rekord áron kereskedtek pénteken a nap végén az amerikai könnyűolajjal: jegyzése elérte a 116,65 dolláros hordónkénti árat, első ízben került a 116 dolláros szint fölé. Csütörtökön az ára - májusi szá...
ápr. 19
9:56
Peking készül a hackertámadásokra (Infostart)
Adatbiztonsági központot hoztak létre Pekingben annak érdekében, hogy az ötkarikás játékok alatt az internetes műveletek biztonságban lehessenek.
ápr. 19
10:00
Mit tegyünk, hogy jól aludjon a gyerek? (Metropol)
Az a szülő, aki azt szeretné, hogy gyermekének ne legyenek alvásproblémái, jól teszi, ha megfogad néhány tanácsot – például nem alszik együtt a gyermekkel, valamint a csecsemőkoron túl éjszaka nem ad neki enni illetve inni. Praktikák, tudnivalók.
ápr. 19
10:03
Amerika újra meghódítja a holdat (Privátbankár)
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA tervei szerint olyan létesítményeket teremtenek majd a Holdon, amelyek lehetővé teszik, hogy a bázison az űrhajósok hat hónapos váltásokban dolgozzanak.
ápr. 19
10:05
Sebeők: Blicceléssel válaszoljunk a sztrájkra (BorsOnline)
Elmaradt a várt káosz a BKV sztrájk idején, dugókban kígyózó kocsisorok helyett a főváros legtöbb pontja jól járható volt, a jó idő miatt legtöbben gyalogoltak, vagy biciklire, görkorcsolyára pattantak. Demszky Gábor több milliárdos kárról beszél, Sebeők János pedig polgári engedetlenségre szólít fel.
ápr. 19
10:06
Vasárnap délután egy kicsit a bringásoké a város (Metropol)
A vasárnap zajló kerékpáros demonstráció, a Critical Mass idején autózva érdemes elkerülni Budapest belvárosát, illetve a belvároson áthaladó trolik, és buszok helyett elsősorban a villamosokat, metrót és a földalattit használni. Tudnivalók, kerülőutak, zeneinfók, programajánló, szépségverseny drótszamaraknak.
ápr. 19
10:10
A nőstények is tudnak hímként viselkedni - videók! (Infostart)
Sikerült rábírnia egy nemzetközi kutatócsoportnak a nősténymuslincákat, hogy hímként viselkedjenek. Ez arra enged következtetni, hogy a nőstények és a hímek agya hasonlóan van "bedrótozva".
ápr. 19
10:18
Éger: Jó esély van a megállapodásra a vizitdíj-kompenzáció ügyében (Infostart)
A Magyar Orvosi Kamara elnöke cáfolta, hogy elvi megállapodás született a kormány és a háziorvosok között az eltörölt vizitdíj kompenzációjáról. A tárgyalások még folynak - tette hozzá Éger István.
ápr. 19
10:27
Tömeges letartóztatás Afganisztánban (HírTV)
Az afgán hadsereg 68 pakisztáni állampolgárt tartóztatott le a határon, mert a gyanú szerint a tálibokhoz akartak csatlakozni - közölte a kabuli védelmi minisztérium szombaton.
ápr. 19
10:30
Ismét felvonulnak a biciklisták (Piac és Profit)
A Critical Mass, a civil szervezetek - köztük a Levegő Munkacsoport - már hagyományos biciklis felvonulása a Deák térről indul április 20-án, vasárnap 16.30-kor, és a Városligetben 18.30-kor emelik magasba a kerékpárt.
ápr. 19
10:30
Autója biztonságáért forduljon a nyomdához (Privátbankár)
A tőzsdén is jegyzett Állami Nyomda a napokban megtartott budapesti Kriminál Expón mutatta be az illegális alkatrész- és a hamis gyógyszerek kereskedelmét megakadályozó megoldásait.
ápr. 19
10:33
Egy győzelemre az elittől (HírTV)
Szombaton kora délután rendezik a szapporói Divízió I-es jégkorong világbajnokság utolsó mérkőzését, ahol a magyar válogatott Ukrajna ellen lép a jégre.
ápr. 19
10:33
Mások gazdagodtak meg Charlie több százezres lemezeladásaiból (BorsOnline)
Az énekes az MTV Rocklexikon című műsorának forgatásán elárulta: azért kerülték el a zsíros bevételek, mert szíve mélyén még mindig amatőrnek tartja magát, akit nem izgatnak az anyagiak.
ápr. 19
10:34
Franciaország ellen tüntettek Kínában (Infostart)
Több ezren tüntettek szombaton a közép-kínai Vuhanban egy francia üzletlánc helyi áruháza előtt tiltakozva Párizs Tibettel és a nyári olimpiai játékokkal kapcsolatos politikája miatt - közölték szemtanúk.

Keresés