A kormánykoalíciós szakításból az MSZP és az SZDSZ sem jött ki jól. A szocialisták támogatottsága jelenleg a népesség egészén belül 15, a szabad demokratáké 1 százalékos - közölte a Szonda Ipsos közvé...
A kormánykoalíciós szakításból az MSZP és az SZDSZ sem jött ki jól. A szocialisták támogatottsága jelenleg a népesség egészén belül 15, a szabad demokratáké 1 százalékos - közölte a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása alapján hétfőn a Népszabadság.
Fegyverrel rabolt ki két símaszkos férfi egy élelmiszerboltot vasárnap este a fővárosban. Az eladókra fegyvert fogtak, akik ezután átadták a kassza tartalmát, a két férfi ezután elmenekült. Lövés nem dördült, senki sem sérült meg.
Gyurcsány Ferenc az elmúlt két évet nehéznek tartja, de mint mondta, az ország újra az egyensúlyi pálya közelében van. Úgy fogalmazott: köszönöm az SZDSZ-nek, hogy együtt kormányozhattunk.
Súlyos vérfertőzésre derült fény az alsó–ausztriai Amstettenben. A hatóságok gyanúja szerint egy idős férfi 24 éven át tartotta fogva és zaklatta szexuálisan házának pincéjében saját lányát, akinek idő közben hét gyermeke is született.
Nincs olyan vállalkozó, cégtulajdonos vagy vállalati vezető, aki ne tudná hosszasan sorolni, mi minden keseríti meg üzleti hétköznapjait, az értelmetlen adminisztrációs előírásoktól a gyakran változó jogszabályokon keresztül a - sajnos, néha némileg nem minden alapot nélkülöző - rosszhiszemű szabályozókig. Most az adózással és annak végrehajtási szabályaival kapcsolatos ellentmondásokat,…
Tony Blair volt brit kormányfő szerint utódja, Gordon Brown képtelen lesz megverni a következő parlamenti választáson a jelenleg ellenzékben lévő konzervatívokat - legalábbis ezt állítja Blair egyik legközelebbi bizalmasa. Tony Blair máris cáfolta, hogy ez lenne a véleménye.
Élesen elítélte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a kabuli ünnepség ellen vasárnap intézett támadást, amely elől Hamid Karzai afgán elnöknek is menekülnie kellett, de végül sértetlenül került ki belőle.
A Sirocco és a Nemere II., a balatoni vitorlássport két nagymúltú, kiemelkedő eredményekkel és azonos paraméterekkel rendelkező fahajóján versengtek egymással a VIP vendégek
A lakossági vezetékestelefon-előfizetésekre kérhető szociális támogatást csak 30 ezren veszik igénybe, pedig elméletileg 425 ezren lennének jogosultak rá
Könnyes szemmel vett búcsút a Barátok közttől Csifó Dorina. A Noémit alakító fiatal színésznő ma látható utoljára a sorozatban. A cserfes lány még csak néhány hete hagyta abba a forgatásokat, de máris hiányzik neki a stáb összes tagja. Dorina elárulta, nem bánta meg távozását, de ürességet érez.
Az Orbán Viktor volt miniszterelnök, Simicska Lajos egykori APEH-vezető és Kalmár István volt postavezér levadászásáról szóló Magyar Nemzet cikksorozat után a törvénytelen operatív akciókra a háttérből megbízást adó Keller László, a magánnyomozó céggel a szerződést aláíró Kapolyi László és a kormányszóvivő a legkülönbözőbb valótlanságokkal próbálja menteni a menthetetlent. Azonban a lap által…
Kamatdöntő ülést tart ma a jegybank monetáris tanácsa, az elemzők kis többsége szerint negyed százalékponttal emelkedhet a jelenlegi 8,0 százalékos alapkamat.
Az esetek egyenkénti elbírálásával "néhány száz" illegális munkavállalót legalizálni fog Franciaország, de "nem többet" - jelentette ki Francois Fillon kormányfő a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő párizsi újságnak adott interjújában.
Gyurcsány Ferenc az elmúlt két évet nehéznek tartja, de - mint hangsúlyozta - az ország újra az egyensúlyi pálya közelében van, az idén pedig ismét növekedni fognak a jövedelmek, valamint a fogyasztás...
Csehország tiltakozik azon tervek ellen, hogy Németország újabb két évvel - 2011-ig - meghosszabbítsa munkapiaca lezárását az újonnan csatlakozott uniós tagok munkavállalói előtt.
Nem elég, hogy 34 millió forintért megmérgezte Narancsik Editet M. Róbert, információink szerint még hosszú időn keresztül a személyazonosságát is használta. A férfit négy ember, köztük saját édesapja meggyilkolásával gyanúsítja a rendőrség. Róbert úgy bukott le, hogy az egyik halott, Narancsik Edit adatait használta egy internetes oldalon, amelyet szintén több millió forinttal károsított meg.
George Bush amerikai elnök lehetséges utódainak rovására sütött el néhány poént, a többi mellett meglepetésének adott hangot, amiért nem látja a közönség soraiban John McCain republikánus jelöltet a Fehér Ház újságírók számára éves rendszerességgel tartott díszvacsoráján.
A szocialisták támogatottsága jelenleg a népesség egészén belül 15, a szabad demokratáké 1 százalékos. A biztos pártválasztók körében is mélyponton van e két párt: 23 százaléknyi, illetve 2 százaléknyi aktív választópolgárt érezhet maga mögött – derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutató felmérésből, amelyet a Népszabadság hétfői száma közöl.
Egy ujjal felemel egy közel negyedmázsás súlyzót, vállszinten megfordítja, és kiegyenesített karral megtartja a harkivi Konsztantyin Sztaszjuk, aki rövid nekifutásból négy lépést is megtesz függőleges falon.
A háború utáni időszak legnagyobb kihatású olajfinomítói sztrájkja kezdődött vasárnap Nagy-Britanniában. A kieső üzemanyag-mennyiséget több tartályhajónyi importtal próbálják pótolni.
Michael Salzhauer orra átszabatása után hazatért családjához, majd azt tapasztalta, hogy mikor bekötözött arcával belépett otthonába, gyermekei sikítva szaladtak el előle. Ekkora határozta el, hogy könyvet ír a gyermekek számára, amiben a plasztikai beavatkozások okát magyarázza el számukra.
Semmi keresnivalója az önkormányzatoknál a titkosszolgálatnak - jelentette ki Demeter Ervin az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes tagja kiemelte: az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzését más eszközökkel kell végezni. Hozzátette: a Fidesz addig nem vesz részt a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésein, amíg a kormány nem váltja le Laborcz Sándort, a…
Meghalt az a motoros, aki fának hajtott vasárnap kora reggel Bács-Kiskun megyében. A 26 éves budapesti férfi Szalkszentmárton és Tass között lesodródott az útról, a jobb oldali vízelvezető árokba hajtott, és egy árokparti fának csapódott.
A közgazdasági Nobel-díjas Joseph Stiglitz szerint az amerikai Fed korábbi elnökét, Alan Greenspant és magát az amerikai elnököt is felelősség terheli az amerikai pénzügyi válság kialakulásáért.
Döntött az SZDSZ küldöttgyűlése, április 30-ával kilépnek a koalícióból. Így az most már biztos, hogy kisebbségi kormányzás következik Magyarországon. Az azonban nem egyértelmű, hogy kit is látna szívesen a tagság a párt elnöki posztján.
Az MSZP Pécs–Mecsek–Nyugat Alapszervezet titkára, Komáromi István szerint Gyurcsány Ferencnek és az MSZP teljes vezérkarának meg kell válnia posztjától, különben megállíthatatlan marad a szocialisták népszerűségvesztése. Mindezt egy, az országos választmánynak írt levélben ki is fejtette. A párt alapító tagja már szeptemberben megfogalmazta kritikáit.
Életét vesztette egy ausztrál katona a tálib lázadókkal vívott heves tűzpárbajban hétfőn Afganisztánban, négy társa pedig megsebesült - jelentette be az ausztrál fegyveres erők parancsnoka.
Csin Si-huang (Qin Shihuang, Kr. e. 259-210), az első kínai császár híres terrakotta-hadseregének hétezer agyagharcosát és lovát elkészültük után felvert tojással borították.
Az EURJPY 163,14-en nyitott. A devizapár visszaszerezte pénteki nyereségeit, és 163,33 valamint 163,76 között mozgott. a japán kiskereskedelmi forgalmak márciusban 1,1%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +1,0%-os előrejelzést a legutóbbi +3,2% után. Az adatok hatására emelkedett az árfolyam. Az USD/CHF 1,0339-en nyitott, majd feltartóztathatatlanul zuhant. A devizapár árfolyama 1,0365 és 1,0333…