Fodor Gábor azt kérte az SZDSZ budaörsi rendkívüli küldöttgyűlésének résztvevőitől, hogy szavazzanak igennel a kilépésre, de csak akkor, ha eltökéltek abban, hogy az SZDSZ maga is változtat, és akkor, ha eltökéltek abban, hogy nemcsak a vasárnapi, hanem a következő küldöttgyűlés is a változásról szól majd; hangsúlyozta, az országnak stabil, tevékeny kormányra van szüksége.
Egy hete szenzációs teljesítményt nyújtott a Győr női kézilabda-együttese. Csehov városában 25-23-ra verte az orosz Zvezda Zvenyigorodot. A BL-elődöntő első összecsapásán a hét világbajnokkal felálló oroszokat alapvetően meglepte, hogy Görbicz Anita nélkül is sziporkáztak a magyarok.
Kóka János szerint új liberális koalícióra van szükség, az SZDSZ-en belül össze kell fogniuk a politikusoknak. A pártelnök az SZDSZ vasárnapi rendkívüli küldöttgyűlésén azt mondta, koalíciós együttműködést szeretne kötni Fodor Gáborral.
A bölcsődéken teszteli a bársonyos reformkormányzást az MSZP. Egyelőre fejben létezik az a 15 ezer új férőhely, amelyről Lamperth Mónika szociális miniszter beszélt a napokban. Ahogy a kormányszóvivő fogalmazott, most a közös gondolkodás fázisában tartanak. A regionális fejlesztési tanácsok már eljutottak a számolásig, de ott el is akadtak. A bölcsődehálózat bővítéséhez szükséges 60 milliárd…
Kovács Kálmán, a környezetvédelmi tárca leköszönő államtitkára nem szavaz igennel a koalícióból való kilépésre. A szabad demokrata politikus a párt budaörsi rendkívüli küldöttgyűlésén, felszólalását követően, ezt azzal indokolta, hogy a mostani szavazás már nem a koalícióról szól, hanem június 7-ről, a párt tisztújításáról.
Az alapkamat emelésére számít a budapesti elemzők többsége a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának hétfői ülésén. Szerintük a testület 25 bázisponttal emeli majd a jelenleg 8 százalékos alapkamatot.
A spanyol média szombati jelentései szerint a kalózok egymillió eurós (több mint 250 millió forintos) váltságdíjat követeltek egy londoni hotelben tartott tárgyaláson
Nem kíváncsi a Fidesz véleményére Rácz József (SZDSZ) Gelse polgármestere, akit lemondásra szólított fel a Fidesz zalai választmánya, miután jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a politikust. A Zala megyei település vezetője vasárnap azt mondta: a Fidesz sem volt kíváncsi 18 évig Gelsére.
Dél-Koreában is rendbontás zavarta meg az olimpiai fáklyás váltófutást. A 24 kilométeresre tervezett szakaszon a Kína-barát tüntetők kövekkel dobálták meg az emberi jogok pekingi helyzete ellen tiltakozókat. Egy helyi újságíró megsérült.
Az 1994-es világbajnok brazil labdarúgókra épülő együttes 6-4-re győzte le a Honvéd Champions csapatát a Bozsik Stadionban rendezett gálamérkőzésen. A magyaroktól Détári, Hamar, Pisont, Bodonyi míg a vendégek részéről Donizete, Viola 2, Lira, Bebeto, Joao Paulo talált a hálóba.
Hatszor választották a világ legszebb emberei közé, de nem csak külseje, tehetsége miatt is méltán számít Hollywood legnagyobb csillagai közé Michelle Pfeiffer, aki április 29-én lesz ötven éves.
Egyelőre nem bújtak elő földbe ásott barlangjukból a november óta a világvégét váró szektások utolsó csoportja. A Penza mellett élő hívek előkerülését sokan az ortodox húsvétra várták.
A legtehetősebb brit már negyedik éve az indiai születésű acélmilliárdos Lakshmi Mittal, aki csaknem 28 milliárd fontos (nem egész 9000 milliárd forint)magánvagyonnal rendelkezik
Az SZDSZ április 30-ával kilép a koalícióból - döntöttek a párt küldöttei a szabad demokraták rendkívüli küldöttgyűlésén Budaörsön. Korábban a párt elnöke a koalíció felmondásának támogatását kérte. Kóka János úgy fogalmazott: a kilépést nem elsősorban Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztése indokolja, hanem az, hogy a koalíció már nem volt működőképes. Fodor Gábor ügyvivő ugyanakkor arra…
1,2 millió dolláros váltságdíj fejében kiszabadult a szomáliai kalózok fogságából az egy hete fogságba esett spanyol halászhajó legénysége. A matrózok kiszabadulásának hírét a miniszterelnök-helyettes jelentette be Madridban.
Az elnökjelölteken gúnyolódott George Bush a fehér házi tudósítóknak rendezett vacsorán. A leköszönő elnök nemcsak politikai ellenfelein, a demokrata Hillary Clintonon és Barack Obamán köszörülte nyelvét, hanem saját párttársán, John McCainen is. A republikánus elnökjelöltnek volt oka arra, hogy ne vegyen részt a búcsúvacsorán. 2000-ben ő volt Bush republikánus riválisa, és a jelenlegi elnök…
Az eddigi információk szerint nem került Magyarországra az ásványolajjal szennyezett napraforgó olajból - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBIH). Az étolaj Ukrajnából érkezett Spanyolországba, de Olaszországba, Hollandiába és Franciaországba is jutott belőle.
Kilencvenéves korában elhunyt Joszi Harel, a legendás Exodus nevű bevándorlóhajó egykori kapitánya, amely több ezer európai zsidót szállított Izraelbe a II. világháború után. A kapitány és hajójának alakját Leon Uris Exodus című regénye és a belőle készült film tette halhatatlanná.
Az SZDSZ küldöttei úgy döntöttek, április 30-ával nem kormányoznak tovább együtt az MSZP-vel Megszavazták a küldöttek az SZDSZ alapszabály-módosítását (Frissítve!) Az SZDSZ magával kötne koalíciót Fodor Gábor: az országnak stabil, tevékeny kormányra van szüksége Kóka támogatást kért a kilépéshez Fodor: vállalom az elnökséget Kóka: új liberális koalícióra van szükség Kovács Kálmán nem…
Fotózásra gyűltek össze a mentőautók Budapest belvárosában. A járműveket az Országos Mentőszolgálat fennállásának 60. évfordulója kapcsán örökítik meg, nem mindennapi módon.
Két elítélt drogkereskedőt akasztottak fel a börtönben vasárnap az iráni Kum városában - közölte az iráni állami hírügynökség. Idén már 72 embert végeztek ki az iszlám köztársaságban, és ezzel nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint Kína után Iránban hajtják végre a legtöbb halálos ítéletet. A perzsa államban tavaly, a hivatalos adatok szerint 317 embert végeztek ki.
Vajon mit ér és mennyit lehet fizetni egy hat oldalas Word anyagért? – szögezte nekem a kérdést egy tudásmenedzsment kutató, aki könyvkiadót is vezet. Attól függ! – vágtam rá, amit Halassy Bélától tanultam adatbázis-tervező kurzusokon. Ha titkos recept (pl: Unicum) van benne akkor nagyon sokat, ha a krumplipaprikás receptje, akkor nem sokat. – igyekeztem magyarázni. Tényleg!- mit ér a tudás ha…