Mintegy ötvenmilliárd forint áll rendelkezésre a Jeremie programon belül, hogy olyan, államilag támogatott kockázatitőke-alapok jöjjenek létre, amelyekben az ügyletekkel magántulajdonban lévő alapkezelők foglalkoznak, s az alap legalább 30 százalékát kitevő magánforrást biztosítják. A kockázati tőke eddig nagyon kis mértékben járult hozzá az induló cégek finanszírozásához.
Nézzük a tényeket. A Magyar Labdarúgó Szövetség tegnapi elnökségi ülésén a tagok elfogadták Kisteleki István elnök előterjesztését, mely szerint május 1-től Erwin Koeman lesz a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Ezzel egyidejűleg az elnökség felmentette tisztsége alól Várhidi Pétert, aki azonban továbbra is a szövetség alkalmazottja marad.
Botrányt kavart az a német művész, aki hirdetésben keres valakit, aki hajlandó élete utolsó óráit egy művészeti galériában tölteni, és a nyilvánosság előtt meghalni.
Régi keletűek, de erősek a Zentai Károly (Charles Zentai) elleni bizonyítékok, amelyek szerint 1944-ben katonaként harmadmagával megkínzott és megölt egy zsidó fiatalembert - jelentette ki a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője a The Australian című ausztrál lapnak nyilatkozva. Ács Tibor szerint ha Ausztrália kiadja Magyarországnak Zentait, akkor el kell őt ítélni a gyilkosságért. A perben…
Az állami kiadások csökkentését javasolják a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi és korábbi elnökei. A XXI. Század Intézet kerekasztal-beszélgetésén Simor András azt mondta, néhány év alatt 2500 milliárd forinttal kell csökkenteni az állami újraelosztást. Elődje, Járai Zsigmond szerint az euró bevezetésénél is fontosabb az erős gazdasági növekedés beindítása.
Egy lengyel rendszámú kamion Kecskemét irányába haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára és érintőlegesen ütközött a szemből érkező busszal
Újra megtelt az Állás- és KépzésTér a HVG állásbörzéjén. Az előző naphoz hasonlóan többek között munkáltatói, képzési standok, tesztek és karriertanácsadás várta az érdeklődőket.
Az olasz politikai krimi klasszikusa volt Elio Petri 1969-ben készült Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében című film. A mű, amely annak idején megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat, Cannes-ban pedig elnyerte a zsűri és a nemzetközi kritika különdíját, dupla DVD-n jelent meg a napokban: az eredeti film és "extrái", az eredeti forgatókönyv, standfotók és kommentárok…
A genetikai alapú diszkriminációt tiltó törvény készül az Egyesült Államokban; a washingtoni szenátus ellenszavazat nélkül fogadta el csütörtökön a tervezetet. Az évszázad első jelentős polgárjogi...
Még el sem készült, máris rekord összegért kelt el Nagy-Britanniában egy aprócska ház, amelyet sokan forradalminak tartanak, az ugyanis teljes egészében környezetbarát technológiával készül.
Tibet Kína része - jelentette ki pénteken Pekingben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, miután tárgyalt Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfővel. "Megerősítettem, hogy az Európai Unió kiáll Kína területi integritása és szuverenitása mellett, és ez természetesen vonatkozik Tibetre is" - mondta Barroso. A bizottsági elnök újságírók előtt közölte: ellenzi a pekingi olimpia…
Ha már megvannak a vizsgálni kívánt kompetenciák, szükségünk lesz olyan eszközökre, melyekkel ezeket mérni lehet. A kompetenciamodelleken alapuló eszközök célja, hogy világos, integrált dimenziók mentén mérjék a vezetői teljesítményt, és így értékes kiegészítői legyenek az emberi erőforrásokkal foglalkozó vezetők eszköztárának.
Idén nem rendezik meg a Pécs Expo Nemzetközi Vásárt. Az eladásra meghirdetett Expo Center hosszú távon is megkérdőjelezi a vásár megtartását. Az épület mostanáig 3 milliárdjában van a városnak, most kettőért adná el a szocialista városvezetés.
Drogozás miatt lett skizofrén a 27 esztendős K. Róbert. A fiú állapota keresztapja halála után rosszabbra fordult, ezért az orvosok elektrosokk terápiát alkalmaztak. K. Lajosné szerint gyermeke a kezelések után rosszabbul lett. Az édesanya szerint embertelenül bánnak Róberttel, de a fiút nincs hová vinnie.
Megöltek tűzharcban két izraelit a ciszjordániai Túl-Kárm városa közelében - jelentette pénteken reggel az izraeli katonai rádió. A rádió szerint palesztin fegyveresek támadtak rá az izraeliekre. A hírt egyelőre sem az izraeli hadsereg, sem pedig a rendőrség nem kommentálta és a támadást nem vállalta egyetlen palesztin csoport sem. A lövöldözés helyszíne egy gyár volt Izrael és Ciszjordánia…
A pénteki Népszabadság úgy tudja: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap bejelenti új egészségügyi minisztere nevét, a bejelentés előtt pedig a frakcióval is egyeztet a jelöltről. A lap információi szerint Székely Tamás az első számú jelölt, de versenyben van Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság szocialista elnöke, aki kétszer volt már miniszter, s mára "megkerülhetetlenné vált" pártjában az…
Idén már eddig 20 Porsche Cayenne terepjárót loptak el Moszkvában, noha tavaly egész évben összesen 40 ilyen gépkocsit kötöttek el - jelentette a Komszomolszkaja Pravda című lap. A kilencvenes évek elején, amikor kezdtek megjelenni az első Porschék, Maybachok és Laborghinik, még nem lopták ezeket. Először is azért nem, mert a tulajok keményfiúk voltak, akik tényleg képesek voltak kitekerni a…
Egy ember súlyos, négy könnyebb sérülést szenvedett azon a menetrend szerint közlekedő Volán-buszon, amely egy kamionnal ütközött össze a 44-es úton Nyárlőrinc közelében péntek reggel; a teljes útzár miatt a forgalmat Szentkirály felé terelik - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Az idei pályafejlesztéseknek annyi és elakadt a MÁV 100 milliárd forintos kötvénykibocsátása is, melyből három évnyi fejlesztést finanszíroztak volna - írja a Magyar Hírlap
Minden a divatról szól péntektől vasárnap estig a VAM Design Centerben, ahol Fashion trend címmel kiállítást és vásárt rendeznek. Számos tervező kollekcióját lehet látni a kifutókon, divatfotó kiállítás nyílik Richweisz Péter alkotásaiból, valamint számos stílusbemutatót és előadást szerveznek.
Régi keletűek, de erősek a Zentai Károly (Charles Zentai) elleni bizonyítékok, amelyek szerint 1944-ben katonaként harmadmagával megkínzott és megölt egy zsidó fiatalembert - jelentette ki a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője a The Australian című ausztrál lapnak nyilatkozva.
Miután áttörte a március közepi emelkedő trendet, tovább folytatta zuhanórepülését az EUR/USD, és visszaesett 1,5637-re. A német importárak márciusban éves szinten 5,7%-kal emelkedtek, elmaradva ezzel a +5,9%os előrejelzéstől. Ellenállás alakult ki az órás chartban 1,57-nél. in-GFX
Az Interpol főtitkára "reális lehetőségnek" tartja, hogy a pekingi olimpia terroristák célpontjává válik, illetve hogy Kína-ellenes csoportok vagy egyének sportolókra támadnak. "Egy terrorcselekmé...
Száznál is több brit alsóházi képviselő, köztük több kabinettag alkalmaz közvetlen családtagot közpénzen egy nyilvánosságra került lista szerint. A londoni parlament választott tagjainak augusztus 1-j...
Tíz évi szabadságvesztésre ítélte pénteken egy dél-koreai bíróság azt a férfit, aki felgyújtotta Szöul legjelentősebb történelmi nevezetességét, a XIV. században épült városfal Déli Nagy Kapuját, a Nam De Mun-kaput. A szöuli központi kerületi bíróság ítéletében kimondta, hogy Csae Dzson-ki a gyújtogatással megsértette a kulturális örökség védelméről szóló törvényt. A bíró azzal indokolta a…