A szlovák agrártárca úgy ítéli meg, hogy a Magyarországgal folytatott eredménytelen egyezkedés után Brüsszelben Szlovákia lett a Tokaj bor márkanevéért folyó háború "első csatájának győztese." Miut...
Az Országos Területrendezési Tervről szóló törvényjavaslatban, amelynek parlamenti vitája kedden is zajlott, a 8-as számú utat lefokozták, már nem szerepel gyorsforgalmi útként, és eltűnt a tervből a Veszprémet elkerülő útszakasz is - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden Veszprémben.
Az első negyedévben 363,094 millió liter benzint adtak el a magyar piacon, ami 1,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 369,692 millió liternél, eközben a gázolaj értékesítése 4,1 százalékkal, 34...
A német statisztikai hivatal adatai szerint tavaly tovább közeledett egymáshoz az uniós tagországok munkaköltségének szintje. A közösségi átlag egy órára vetítve megközelíti a 23 eurót, Magyarországon - 15,2 százalékos emelkedéssel - ez 7 euró 70 cent.
Mohamedán tudósok és vallási vezetők felhívással fordultak annak érdekében, hogy a greenwichi helyett a mekkai időt alkalmazzák a világban, mondván, hogy a szaúd-arábiai város a Föld valódi középpontj...
A lengyel kormány 2011-ig - a jelenlegi parlamenti időszak végéig - több mint 740 céget akar privatizálni - közölte a lengyel kormányfő, aki szerint ha ez sikerül, országa "pozitív világrekordot" állí...
A magyar szabályok nem engedik a közjegyzők versenyét, így díjszabásukat a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) és az állam határozza meg - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a MOKK által rendezett keddi konferencián, amelynek az adott aktualitást, hogy a tervek szerint a fizetési meghagyások kibocsátását a közjegyzők vennék át a bíróságoktól.
Emelkedett az agrárszektorban a jövedelem 2007-ben, leginkább a nyersanyagárak növekedése miatt - derült ki a Kopint-Tárki és az Agrár-Európa Kft. közös elemzéséből. Szabó Márton közgazdász azt mondta: hiába kedvező azonban az összkép, az ágazati differenciálódás nagy. A kutatók a következő évekre is áremelkedést prognosztizálnak a nyersanyag- és élelmiszerpiacon.
Javul a magyar baromfiágazat hatékonysága a Baromfi Termék Tanács (BTT) szakértői szerint. A szakmai szervezet elismeri, hogy a nyugat-európai és a magyar nevelési technológia között hatékonyságbeli k...
A roma kultúra mélyebb megismerését, a romák életét és értékrendszerét szemléltetik azok a dokumentum- és riportfilmek, amelyeket szombaton mutatnak be a Bem moziban. Április 26-án kerekasztal-beszélgetés lesz a témáról.
Május 16-án Ukrajna hivatalosan a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 152. tagjává válik. Szakértők a belépéstől a hazai össztermék emelkedését várják, és mintegy 3,5 milliárd dollárnyi közvetlen külföl...
650 ezer forint kártérítésre kötelezte a Fővárosi Bíróság a rendőrséget, mert 2006 október 23-án jogszerűtlenül intézkedett egy tüntető ellen, majd a fiatalembert indokolatlanul három napig fogva tartotta. A sértett ügyvédje precedens értékűnek tartja az bírói ítéletet, amely nem jogerős. A rendőrség a konkrét ügyben egyelőre nem nyilatkozik.
Eddig 200 hazai vállalkozás több mint 1 milliárd forintot kapott fejlesztésre az Új Magyarország Mikrohitel Programban - közölte a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatója Nyíregyházán sajtótájékoztatón kedden.
A fiatalok ötöde veszélyeztetett a drogfogyasztást illetően egy felmérés szerint, amelyet az idén végeztek a Dél-Dunántúlon, 14-16 évesek körében. A megelőzés hatékonyságának hiányosságaira is rámutat...
Az IMF szerint túlfűtött az orosz gazdaság és lehűtésére az ország jegybankjának kamatot kellene emelnie. A túlfűtöttség jele, hogy az idei első negyedévben már 8 százalék körüli volt a GDP éves növek...
Illegálisan tárolt és csomagolt étolajat és szójaolajat adtak el extra szűz olívaolajként Olaszországban, de az Európai Unió még nem adott választ Magyarországnak arra, hogy hozzánk is került-e ilyen szállítmány - tájékoztatta az InfoRádiót a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal főigazgatója.
"Csendes cunamira" figyelmeztet az élelmiszerárak robbanásszerű emelkedése kapcsán az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP): világszerte több mint 100 millió embert érint az élelmiszerválság, és erre -...
Bár a meteorológiai szolgálat a következő 24 órában az egész ország területére csupán sárga „riasztást” jelzett, helyenként előfordulhatnak továbbra is nagyobb széllökések, zivatarok, jégeső is. Az Magyar Nemzet Online egyik olvasója megörökített egy kialakulóban lévő tornádóra emlékeztető képződményt.
Magyarországon a három legnépszerűbb mobilfizetéssel elérhető szolgáltatás az autópálya-matrica vásárlás, a mobil lottó és a parkolás. Hamarosan azonban BKV-jegyet is vehetünk.
Talán a családi farm körüli munkák, talán örökölt génjei járultak hozzá Edna Parker hosszú életéhez. A világ legidősebbként ismert embere április 20-án betöltötte 115. évét.
A németek egyre bizalmatlanabbak a hazájukban uralkodó államrend iránt. Egy felmérés szerint a nyugati országrész lakóinak 60 százaléka véli úgy, hogy jól működik a demokrácia, a keleti tartományokban viszont a válaszadók 56 százaléka már nem bízik a rendszerben.
Felbontja a milliárdos tanácsadási szerződést a BKV Zrt. és az AAM nevű cég. Szűcs Zoltán, az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója a Gazdasági Rádióban elmondta: kedden egyeztek meg a BKV-val, hogy szerződésszerűen felmondják az egymással kötött megállapodást.
Minél hamarább érdemes áttérniük az EDI rendszerű számlázásra a vállalkozásoknak, ha nem szeretnének versenyhátrányba kerülni - hangzott el egy, az elektronikus számlázással foglalkozó szakmai konferencián. Az elektronikus számlázás bevezetése esetén a beszállítók még a vitatott tételek esetén is a fizetési határidőn belül juthatnának jogos követeléseikhez.
Elvétette a landolást, és túlfutott a leszállópályán egy repülőgép kedden a bukaresti Henri Coanda repülőtéren. A leszállás közben a Carpat Air légitársaság gépének futóműve kitört, a repülő orra pedig a földnek csapódott. A balesetben senki nem sebesült meg.
"Még egy kör sört! Ámen" - ebben a rendelésben összegezhető a hangulata annak a templomavatásnak, amelyet egy kocsmában tartottak az Egyesült Államokban.
Tudósok úgy vélik, sikerült beazonosítaniuk azt a gént, ami akár a mellrák méretét és terjedését is szabályozni tudja - igaz, eddig csak egereknél sikerültek a kísérletek.
Áprilisban biztosan nem lesz BKV-sztrájk, májusban viszont napokra is leállhat a közlekedés a fővárosban, ha addig sem sikerül megoldást találni a cég anyagi problémáinak megoldására - jelentette be a Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője. A cég és az érdekképviseletek mai tárgylásán sem egyeztek meg.
Kényszerleszállást hajtott végre kedden egy Németországból az Egyesült Államokba tartó gép egy írországi repülőtéren, mert a fedélzeten meghalt egy 2 éves kislány.
Nem gondolkodik új zöld párt alapításán Fodor Gábor - a liberális politikus ezt újságírói kérdésre válaszolva mondta kedden Ipolytarnócon. Ugyancsak cáfolta, hogy bármilyen pártszakadás veszélyeztetné az SZDSZ-t. Az SZDSZ olyan párt, amely büszke az értékeire - közölte, szintén kérdésre reagálva a Föld napja alkalmából tartott díjkiosztó ünnepséget követő sajtótájékoztatón a környezetvédelmi…
Súlyának negyedét sikerült már leadnia George-nak, a sünnek, amelyet Atkins diétára fogtak. Nem elég azonban az éhezés, így George rendszeresen edz is.
Az autósoknál a francia Stephane Peterhansel, a motorosoknál pedig a szintén francia David Casteu vezet a Közép-Európa Rali harmadik napja után kedden.
Múzeumok, folyóiratok és könyvkiadók még a szakma által is alig ismert kiadványaiból rendez kiállítást és vásárt az Ernst Múzeum április 25. és 27. között.
Kolumbiában letartóztatási parancsot adott ki az ügyészség az elnök unokaöccse ellen, akit azzal vádolnak, hogy jobboldali félkatonai szervezetekkel működött együtt.
Feloszlatta magát az MDF mezőberényi csoportja, a város alpolgármestere a továbbiakban függetlenként folytatja munkáját - olvasható a Békés Megyei Online című hírportálon. Valentinyi Károly alpolgármester a távirati iroda érdeklődésére kedden elmondta: nem tudja elfogadni a párt balra tolódását, a Schmuck Andor által fémjelezett Tisztelet Társaságával (TT) körvonalazódó együttműködést.
Felbontja a milliárdos tanácsadási szerződést a BKV Zrt. és az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. - jelentette be Szűcs Zoltán, a tanácsadó cég vezérigazgatója kedden Budapesten. A vezérigazgató a Gazdasági Rádióban elmondta, hogy a keddi - a két cég közötti - tárgyaláson egyeztek meg: szerződésszerűen felmondták az egymással kötött megállapodást. Hozzátette: a közlekedési vállalat felmentést…