Az MDF elnökhelyettese kizárta a politikai együttműködést az MSZP-vel egy esetleges kisebbségi kormányzás idejére. Hock Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: pártja adócsomagja nem lehet piaci alkuk része.
Az amerikai Albanyban 83 éves korában elhunyt Czinkota Mihály aranydiplomás színművész, aki évtizedeken át ápolta a magyar hagyományokat és kultúrát az Egyesült Államokban.
Minden a vendégek szeme előtt készül majd a hazai gyorsforgalmi utak mentén nyíl Marché-éttermekben, melyben 10-20 eurónál szolidabb árat ígérnek egy-egy étkezéshez
Hiába ígért szigorú ellenőrzéseket, nem tud mit kezdeni a magyar tulajdonban lévő, de szlovák rendszámmal futó autókkal a VPOP - írta hétfőn a Népszabadság.
Szembetandemet fejlesztett ki egy tajvani feltaláló, olyan kétszemélyes biciklit, amelyen nem csak egymás mögött, hanem egymással szemben, vagy akár egymásnak háttal is ülhetnek a kerekezők, miközben mindegyikük kiveszi részét a pedálozásból.
A Görögországban pusztító tavalyi erdőtüzek megismétlődése az éghajlat felmelegedése következtében "normális" jelenséggé válhat - figyelmeztetett a Természetvédelmi Világalap (WWF).
Megtámadtak egy spanyol halászhajót Szomália partjai előtt. A BBC információi alapján a bárka 26 fős legénységét kalózok ejtették fogságba. A spanyol hatóságok közlése szerint a baszk hajót a kelet-afrikai állam partvonalától 400 kilométerre, nemzetközi vizeken támadták meg. A tengerészek sorsáról egyelőre nem érkeztek hírek.
Iskolai keretek között oktatják az ismerkedést, a flörtölést, a szerelmet, a jó párkapcsolat csínját-bínját Szingapúron, ráadásul állami kezdeményezésre. A cél, hogy megálljon a népfogyatkozás.
Kordáék plasztikai sebészeknek köszönhetik fiatalos külsejüket – pusmogják a háézaspár rosszakarói. A két éánekest még a feltételezés is felháborítja. Gyuri ugyanis már évtizedek óta nem vetette alá magát stzépészeti beavatkozásnak, Klárikát pedig egyenesen tiltja a sebészkéstől: számára úgy tökéletes, ahogy a természet megalkotta.
Hiába ígért szigorú ellenőrzéseket, nem tud mit kezdeni a magyar tulajdonban lévő, de szlovák rendszámmal futó autókkal a VPOP. Az állam futhat a pénze után
Hanke Anikó 2006-tól tölti be az SAP Global Support Centerének HR vezetői pozícióját, ahol a régió különböző országaiban 300 munkavállalóért felel. Májustól ez a szám 1300-ra változik.
Hiába mérséklődött az infláció márciusban, a pénzromlásra vonatkozó előrejelzések hónapról hónapra rosszabbak. Tavaly még csak átmenetinek tűnt az infláció megugrása, az élelmiszerek és az energia jelentős drágulása miatt azonban ebben az évben is jóval nagyobb lesz a pénzromlás a tervezettnél. Az újabb gázáremelést a Magyar Nemzetnek nyilatkozó közgazdászok gyakorlatilag kész tényként kezelik.
Lenyűgözték Molnár Anikó adottságai a neves londoni modellügynökség igazgatóját. Doren Gabriel szerint Anikónak helye van a Playboy külföldi címlapjain is, és már azt is kitalálta, hogy milyen szlogennel törhet be a piacra: ő lehet a keleti-európai Jordan.
Nem tűntek el a süllyesztőben a Szetey Gábor által elkezdett közigazgatási reformok, így például a teljesítményértékelési rendszer működik, a munkaköralapú illetményrendszer bevezetéséhez azonban tová...
Az uniós szabványok szerinti arányban állítunk elő bioüzemanyaggal kevert benzint, gázolajat, de a jövő nagyban függ a fejlesztésektől és attól is, hogy Brazíliával képes-e versenyezni hazai pályán Európa. De mindemellett a tudománynak kell választ adnia bizonyos kérdésekre.
Az MDF elnökhelyettese kizárta a politikai együttműködést az MSZP-vel egy esetleges kisebbségi kormányzás idejére. Hock Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: pártja adócsomagja nem lehet piaci alkuk része.
A felvonulás több tízezer résztvevője a közlekedési célú, mindennapos kerékpározás népszerűsítéséért, a várost érő forgalmi terhelés és a szmog csökkenéséért demonstrálnak
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA tervei szerint olyan létesítményeket teremtenek majd a Holdon, amelyek lehetővé teszik, hogy a bázison az űrhajósok hat hónapos váltásokban dolgozzanak.
Nyitnikék - hogyan tovább kompetenciaalapú oktatás? címmel tartanak regionális közoktatási szakmai konferenciát április 21-én, Mórahalmon a magyar közoktatás modernizációját jelentő nagyszabású fejlesztés aktuális állapotáról.
A SZDSZ több vezető politikusa is arról beszélt, hogy a Kóka-Kuncze pártelnökcsere hátterében Magyar Bálint akciója áll - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, Magyar Bálint kérte meg Konrád Györgyöt, hogy először ő beszéljen Kuncze Gábor visszatéréséről. Lapszemle.
A tőzsdén is jegyzett Állami Nyomda a napokban megtartott budapesti Kriminál Expón mutatta be az illegális alkatrész- és a hamis gyógyszerek kereskedelmét megakadályozó megoldásait.
A gazdaságtörténet eddigi legnagyobb értékű, 50 milliárd fontos (100 milliárd dolláros) egyszeri nagybani likviditáspiaci fedezetcsere-akciójára készül a Bank of England.
Saját tévécsatornát indít Norbi. Ennek első nagy attrakciója egy reality lesz. A fitneszguru és szerettei azért vállalták hogy kamerák kövessék mindennapjaikat, hogy megmutathassák, miként él egy igazi update család.
Tragikus jövőt jósolnak a fizikatanári képzésnek, amely területen a hallgatói létszámcsökkenés a természettudományok esetében általánosan tapasztalható problémánál is súlyosabb gondokat okozhat.
Miskolcra látogatott Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára péntek este, és a megyei szocialista pártelittel konzultált a sajtó értesítése nélkül. Abból lehetett következtetni arra, hogy a szocialisták „fontos személyt” várnak, hogy a látogatás színhelyéül szolgáló ITC székházat civil és egyenruhás rendőrök vették körül, s „halotti torra” hivatkozva tartották távol az ú...
A páva az evolúcióbiológusok ikonjának számít, Darwin ugyanis a páva széttárt fartollain vezette le a szexuális kiválasztódás elméletét. Ez viszont most megkérdőjeleződni látszik, ugyanis egy japán biológus, Mariko Takahasi állítása szerint a pávahölgyek egyáltalán nem a tollruha fényűző mivolta alapján választják ki párjukat - írja a Der Spiegel.
Frontálisan ütközött két kamion Karcag mellett hétfőn reggel. A balesetben az egyik kamion sofőrje súlyosan megsérült, őt mentőhelikopterrel szállítják kórházba. A főutat lezárták, a forgalmat elterelik.
Őszig eldől, hogy az MSZP képes-e kisebbségben kormányozni. Ha nem, próbálnak szövetségest keresni és akár jöhetnek az előre hozott választások is - véli Juhász Ferenc
Pár napja újra itthon van hazánk legismertebb sztriptíztáncosa, Pirner Alma. Két hónapig turnézott Ausztráliában és Új-Zélandon, sőt Japánban is tárgyalt. A szőke szépség most sem tétlenkedik, megnyitja második erotikus táncosiskoláját.
Külföldön 600-900 ezer forintos fizetés várja a szakápolókat, akikből itthon mind kevesebb van. Azért, mert bérük ennek töredéke, munkájuk viszont többszöröse - állítja a kamarai elnök
Május 2-ára bizonytalan ideig tartó sztrájkot hirdetett a szolgáltatásban dolgozók szakszervezete, a Ver.di, miután szombaton megszakadtak a tárgyalások a posta vezetésével a bérekről, illetve a munkakörülményekről.
Felesége ébredt arra, hogy élete párja hátából egy kés markolata áll ki, ő hívta ki a mentőket, akik végül is kihúzták a kést. Nálunk még a buszozással is gondja lett volna - Márványi Péter jegyzete.