A Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet több munkatársa ellen nyomoz a Debreceni Katonai Ügyészség. A debreceni börtönt - kábítószert keresve - még februárban kutatták át rendőrök és börtönőrök. Összesen húsz rabnál találtak drogot.
Az idén 20 millió eurót fordít a MOL Romania saját kúthálózatának bővítésére, jelentette be Szalay Zsolt, a vállalat ügyvezető igazgatója, akit a cég pénteki közleménye idéz. A magyar olajipari tár...
A repülőbalesetet szenvedett Peszeki Zoltán vadászpilóta vizsgálati eredményei megerősítették, hogy nem szenvedett komolyabb sérülést és valószínűleg hétfőn elhagyhatja a kecskeméti kórházat - tudta meg pénteken az MTI kórházi forrásból.
Szigorított munkatáborban letöltendő nyolc évi szabadságvesztésre ítéltek egy egyetemistát, aki egy számítógépes játék feletti nézeteltérés miatt annyira összeverte áldozatát, hogy az belehalt sérüléseibe.
A nyitáskor tették közzé a német termelői árakat, melyek márciusban havi szinten 0,7%-kal, éves szinten pedig 4,2%-kal emelkedtek, meghaladva ezzel a +4,0%-os előrejelzést a legutóbbi +3,8%-os érték után. Ma nem várhatók további EU-s vagy amerikai adatok. Erős vételi jel vagy vége mindennek? Még nincs vége az EUR/USD csatájának. Még mindig nem dőlt el a devizapár mozgásának iránya. Igazán erős…
Nagy húzásra készül a TV2: az RTL Klub legnézettebb műsora, a Barátok közt ellen indítja a Hal a tortánt. A csatornánál azt remélik, hogy a jelenleg délután látható sztár főzőcske a főműsoridőben is megállja a helyét. A legnépszerűbb magyar sorozat producere, Kalamár Tamás nem izgul a versenytől.
Franciaország még ebben az évben a korábban bejelentett kétszeresére, 60 millió euróra emeli a szegény országoknak szánt élelmiszersegélyeinek összegét. Ezt Nicolas Sarkozy államfő jelentette be az éghajlatváltozás gazdasági következményeivel foglalkozó párizsi konferencián.
Legalább ötször annyi tigris él fogságban, mint szabadon. Az előbbiek között sok a fajtiszta és ezek az állatok jelenthetik a még vadon is élő fajok fennmaradásának zálogát.
Közepes, a Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés rázta meg Amerika közép-nyugati részét. A mozgásokat Illinois állam egy részén érzékelték. A jelentések szerint a rengéseket helyi idő szerint hajnali fél öt körül regisztrálták.
Romániában az év első negyedében 17,2 százalékkal nőtt az autók eladása 2007 hasonló időszakához viszonyítva. A román autógyártók és -importálók egyesületének (APIA) adatai szerint az idén értékesítet...
A Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés rázta meg pénteken az Egyesült Államok középnyugati részét - közölte az amerikai földtani megfigyelő intézet (USGS).
A világot fenyegető élelmiszerválság elkerülésére Franciaország 2008-ra 60 millió euróra megduplázza a szegény országoknak szánt élelmiszersegélyeinek összegét - jelentette be Nicolas Sarkozy.
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a román hackert, aki több mint 2 millió dolláros kárt okozott az eBay aukciós portálra bejegyzettek számláinak törvénytelen használatával.
Gyerekkönyvet írt a plasztikai műtétekről egy floridai sebész. A „Gyönyörű anyu” című, illusztrált album célja, hogy megértesse a picikkel: édesanyjuk nem azért feküdt a kés alá, mert beteg, hanem mert szebb akart lenni.
A sérült lakások kivételével minden emeletre visszaköltözhettek a lakók abban a Mátyás téri házban, ahol pénteken hajnalban gázrobbanás történt. A négyemeletes társasház legfelső szintjén hajnalban gázrobbanás történt az egyik lakásban.
Immár a második egymást követő negyedben lett veszteséges az amerikai Citigroup a nem elsőrendű hitelválság miatt. Az Egyesült Államok legnagyobb bankjának adó utáni vesztesége meghaladta az 5 milliár...
A sérült lakások kivételével minden emeletre visszaköltözhettek a lakók abban a Mátyás téri házban, ahol pénteken hajnalban gázrobbanás történt. A négyemeletes társasház legfelső szintjén hajnalban gázrobbanás történt az egyik lakásban.
Felhatalmazták az Európai Unió tagországainak bel- és igazságügyi miniszterei pénteken az Európai Bizottságot, hogy tárgyalásokat folytasson az Egyesült Államokkal a vízummentességről, az abban még nem részesülő országok érdekében, és hogy ennek során megvitassák azt is, milyen korlátozott formában férhet majd hozzá Washington az uniós rendőrségi adatbázisokhoz.
Mégsem kell zárt ülést elrendelnie az Országgyűlésnek a fideszes Kósa Lajos interpellációja miatt, mert Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter feloldotta ügyben érintett kormányhatározatok minősítését.
A gyes felett eljárt az idő, a jövő a bölcsődéké. A nők munkába állítása mellett a korai fejlesztésnek is nagyobb teret nyitna Dobrev Klára, aki a rosszul beidegződött, elavult anyaképre hívta fel a figyelmet - írja a Népszabadság.
Sokkolóan magasak a legutóbbi magyarországi bérkiáramlási adatok, amelyek az MNB által várt idei lassulás helyett gyorsuló bérnövekedésre utalnak, áll az egyik vezető londoni befektetési ház elemzésében, amely szerint a béradatok miatt már ebben a hónapban újabb agresszív jegybanki kamatemelés várható.
Az EUR/USD zuhanórepülésbe kezdett, és 1,5771-en jegyzik. Hamarosan tesztelhetik az emelkedő háromszög alsó oldalát. Így gyorsan megközelíthetik az 1,5750-es értéket. Alatta az 1,5700-es érték a cél. Az 1,5954-es napi csúccsal ismét nem közelítették meg túlzottan az 1,60-as értéket. Amióta 1,5913 alá ment az árfolyam, nyereség-kivétekről számoltak be. Ráadásul megszüntetik az eladási…
Szilvásy György feloldotta annak a nem nyilvános kormányhatározatnak a titkosítását, amelynek módosításával Kósa Lajos Fidesz alelnök szerint a kormány az önkormányzatok megfigyelését készítheti elő.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher úgy gondolja, hogy a Ferrari kiváló formában van az idei évben, így magabiztosan várhatja a folytatást, mert minden esélye megvan arra, hogy megvédje bajnoki címét 2008-ban.
Pénteken ünnepélyes keretek közt avatták fel a Videoton Elektro-Plast Kft. új, kaposvári, 5 ezer négyzetméteres gyártócsarnokát, amelyben a német Braun háztartási kisgép gyártója számára fognak vasalókat készíteni. Ezzel újabb világcéggel bővül a Videoton együttműködése, amelynek eredményeképpen 300 fővel nő az alkalmazotti létszám, gyártóterülete pedig elérte a 600 ezer négyzetmétert.
41 órán keresztül vesztegelt egy lift fogságában Nicholas White. A New York-i McGraw-Hill Buildingben dolgozó alkalmazott leszaladt az épület elé egy cigarettára, de a 30. emeletre már nem ért fel.
Törvénybe foglalt adócsökkentés helyett adóemelés történt az elmúlt három évben. Az iparűzési adó eltörlése helyett a különadó bevezetése és a 15-ről 25 százalékra növelt eva-kulcs mellett hosszan sorolhatók még az adófizetők pénztárcájába vágó intézkedések. Mi maradt a javaslatokból?
Szombat estig délnyugat felől eleinte jobbára nedves, majd már szárazabb, enyhe, labilis légállapotú levegő áramlik, ezért záporra, zivatarra is számítani kell.
Július 10-ig mindenki módosíthatja jelentkezési sorrendjét egy alkalommal és csak a korábban megjelölt helyek között, valamint törölhet is megjelölt helyet a listából, amennyiben úgy jobbnak látja. A felvi.hu pályaorientációs tanácsadása továbbra is várja a bizonytalan jelentkezőket.
A BKV telephelyeit ért péntek reggeli támadások miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a BKV vezetői úgy döntöttek, hogy megerősítik ezen épületek, telephelyek védelmét, naponta többször is ellenőrzik azok környékét. A kerületi kapitányságok munkatársai és a fővárosi rendőrség központi állományának tagjai mindaddig vissza-vissza térnek a telepekre, míg vissza nem vonják az intézkedést.