Győr-Moson-Sopron és Zala megye kivételével a koalícióból való kilépés mellett voksolt a résztvevők többsége az SZDSZ eddig megtartott megyei választmányi ülésein, bár volt, ahol formális döntést nem hoztak - derült ki az MTI körkérdésére adott válaszokból.
A televízió állítása alátámasztására bemutatott egy dokumentumot, amely Tendai Biti, a Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) nevű ellenzéki párt szerzeménye
Csalódott a nőkben egy bolgár farmer. Már háromszor volt nős, de az utolsó házassága is válással végződött. Ennek ellenére most mégis frigyre készül, ezúttal azonban egy kecskével.
Beláthatatlan következményekkel járhat a brit legfelsőbb bíróság döntése, amely kimondja: az emberi jogok megsértését jelenti, ha megfelelő felszerelés nélkül küldenek harcba katonákat.
Daniel Radcliffe olyan annyira belejött a varászlásba, hogy amihez nyúl, arannyá válik. A 18 éves brit színész a múlt évben nem kevesebb, mint 13 millió fontot (közel 41 milliárd forint) szedett össze. Daniel a korát meghazudtoló bölcsességgel kezeli vagyonát.
Alexis 2006 januárja óta koalíciós kormány élén állt a politikailag rendkívül ingatag országban, amelyet a Duvalier-dinasztia uralt közel három évtizeden át
Évente közel 80 kg kenyeret majszolunk el. A mennyiség mellett az is lényeges, hogy milyen típusú és minőségű kenyeret választunk az éjféli szalonnázáshoz.
Nem egy körmére égett képzeletbeli Kossuth, hanem egy nagyon is valóságos, nyilas hangulatú könyvtáravató, mint kései rozsdás koporsószeg jut osztályrészül Csengeynek - az övéitől. Az övéitől?
Az országos választási bizottságának az elnökére hivatkozó írás szerint voksokat a politikai pártok képviselői, a jelöltek és a választási megfigyelők jelenlétében szombaton számlálják újra
Vasárnap reggel nyolc órakor megnyitották a szavazóhelyiségeket Olaszországban, ahol vasárnap és hétfőn tartják az előrehozott parlamenti választásokat. Az előrejelzések szerint Silvio Berlusconi harmadszor is kormányfő lehet.
Nagy-Britanniában egyre többen rettegnek a furcsa, sokaknak ijesztő külsejű tinédzserektől. Tény, hogy az utóbbi időben számos erőszakos cselekmény és gyilkosság írható a fiatalok számlájára. Egy özvegy, akinek férjét szintén tinédzserek verték halálra, úgy véli: a korosztály morális válsággal küzd.
Felrobbantottak egy bankautomatát vasárnap hajnalban a Pest megyei Budakeszin - adta hírül Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Komoly anyagi kár nem keletkezett, mert a szerkezet nem egy épületbe volt beépítve, hanem külön, az utcán állt, így az automatán kívül semminek nem lett baja.
Jelentős forgalomelterelések várhatók ma Budapest több pontján egy nagyszabású futóverseny miatt - tájékoztatta Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezető igazgatója az MTI-t.
Véget ért Lothar Matthäus lázas és hosszadalmas kispadkeresése. A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya Izraelben kapott állást, ahol a Maccabi Netanya vezetőedzője lesz.