A Bosch budapesti fejlesztési központjában fejlesztik azt a parkolás-segítő rendszert, amelynek segítségével a vezetőnek csak a pedálokat és a váltót kell kezelnie, a kormányt "az autó saját maga tekeri" - mondta Henk Becker, a Bosch budapesti fejlesztési központjának vezetője egy bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón Budapesten.
Nincs annyi föld Európában, amely elegendő lenne az EU által előírt 10 százalékos bioüzemanyag-kvóta betartásához - hívja fel a figyelmet az Európai Környezeti Ügynökség tudományos tanácsadó testülete. Éppen ezért szerintük nem elég átgondolt a döntés, amely túl sok negatív tényezővel jár. A biomasszából inkább hő- és elektromos energiát állítanának elő.
Az Irakot megszállva tartó amerikai erők saját szombati közlésük szerint harcban megöltek 13 síita milicistát a bagdadi Szadrvárosban, ahol az utóbbi egy hétben számos összecsapás történt köztük és a Muktada asz-Szadr síita hitszónok vezette milícia tagjai között. "Az amerikai katonák az iraki hadsereggel közös műveletben péntek este megöltek több bűnözőt Bagdad keleti részén" - olvasható a…
A BBC gazdasági tudósítója összeállítást készített a nyolcvan éven felüli munkavállalókról, így derült ki, hogy rendel egy 91 éves orvos, vállalatot menedzsel egy 100 éves hölgy, és autómosóként dolgozik a 102 éves Buster Martin.
Legalább 20 évig börtönben marad az az ausztrál férfi, aki kétéves gyermekük szeme láttára fejbe lőtte három hónapos terhes feleségét, majd bejelentette a nő eltűnését.
Édesapja tudta nélkül jelentkezett A Széf című vetélkedőbe Erdődy Viktória. A főiskolás lány bízott apukája tudásában, amit nagyon jól tett, hiszen több, mint öt millió forinttal távoztak az RTL Klub stúdiójából.
Egy atomtámadás sújtotta városban játszódik Dennis Kelly After The End című darabja, amelyet hétfőn mutat be a budapesti Merlin Nemzetközi Színház angol nyelven - közölte az MTI-vel Számel Judit, a teátrum kommunikációs munkatársa.
Ha egy életen át mellettük kitartó partnerre vágynak, akkor a nők jobban teszik, ha náluk csúnyább férjet választanak maguknak - állítják amerikai kutatók. Az ilyen kapcsolatokban ugyanis a felek optimistábbak és jobban támogatják egymást.
Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök szombaton közölte: a tibeti probléma nem emberi jogi kérdés, hanem a nemzeti szuverenitással van kapcsolatban. "A dalai láma klikkjével való konfliktusunk nem etnikai, sem vallási, sem emberi jogi probléma. Arról van szó, hogy megőrizzük nemzeti szuverenitásunkat, vagy hagyjuk szétesni hazánkat" - jelentette ki a kínai elnök az állami televízió és az Új Kína…
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara jelentése szerint a legtöbb gondot a szakemberhiány, a növekvő munkaerő-költségek és a gyakran változó adószabályok jelentik
Az IBM és az Economist Intelligence Unit felmérése szerint visszaestek az elektronikus szolgáltatások területén korábban vezető országok, míg Magyarország egy helyet javított pozícióján, s most a 33.
Feltehetően a világ legöregebb élő fáira, egy csoport lucfenyőre bukkantak Svédország nyugati részén. A lucfenyőkre Svédországot Norvégiától elválasztó hegységben, Dalarna megyében leltek. A fák oly magasan nőnek, hogy elkerülték modern korunk összes veszélyét, beleértve a fakitermelést, ugyanakkor meg kellett küzdeniük az időjárás viszontagságaival.
Először a Szabadság téren a Magyar Televízió székházánál, majd a Magyar Tudományos Akadémiánál a Roosevelt téren, később a Clark Ádám téren, aztán a Ferenciek terénél voltak tüntetések. A péntek esti városnézés előállításokkal zárult.
Lezuhant egy teherszállító repülőgép pénteken Chisinau repülőterén, a legénység nyolc tagja életét vesztette - közölték repülőtéri illetékesek. A törökországi Antalyán át Szudánba tartó An-32 típusú gép, amely egy szudáni légitársaság tulajdonában volt, a chisinaui repülőtérről szállt fel, majd öt perccel később a pilóta motorhibát észlelt és kényszerleszállást akart végrehajtani, de a gép a…
Újabb botrányba keveredett O.J. Simpson. A felesége és annak szeretője meggyilkolásával vádolt, majd botrányos körülmények között felmentett egykori sztár sportoló összeverte, majd elrabolta szállodai szobájából a barátnőjét. A 32 éves Christie nem emlékszik, hogyan szenvedett agysérülést, a rendőrség megkezdte a nyomozást.
Összesen 59 embert állítottak elő a rendőrök a péntek esti megmozdulások kapcsán - tájékoztatta el az MTI-t Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Fogytán a nemzetközi közösség türelme Zimbabwével szemben - közölte pénteken Gordon Brown brit kormányfő. Brown értetlenségét fejezte ki amiatt, miért tart annyi ideig a március 29-i elnökválasztás eredményeinek összeszámlálása. "Elborzaszt a tény, hogy a rendszer ismét az erőszak és a megfélemlítés eszközéhez nyúl" - közölte a brit kormányfő közleményben azokra a jelzésekre utalva, amelyek…