Nem számít perre a Ferencváros női kézilabdacsapatát működtető cég ügyvezető igazgatója és az együttes nyáron távozó vezetőedzője sem. A klub jelentős összeggel tartozik Zsiga Gyulának, aki a szezon előtt három évre szóló szerződést írt alá az FTC-vel.
A jelenlegi adórendszer áttekinthetetlen, bonyolult, ezért versenyhátrányt okoz a magyarországi vállalkozásoknak. A hazai kis- és középvállalkozások átlagosan több mint 12 féle adót fizetnek.
Lányokat csábítottak egy házba, ahol megerőszakolták őket, majd közölték velük: mostantól prostiként kell dolgozniuk; akik tiltakoztak, a tömegsírban végezték
Minden feltétel adott, hogy a békéscsabai repülőtér adjon ideiglenesen helyet az évek óta ígérgetett dél-alföldi mentőhelikopter-légibázisnak. A megyei önkormányzat fideszes elnöke azt mondta: ingyen felajánlják használatra az intézményt, amíg a szentesi fel nem épül.
A magyar származású ismert ausztriai publicista írásában felhívta a figyelmet arra, hogy a tekintélyes európai lapokban az utóbbi időben Magyarországról megjelenő tudósítások középpontjában nem a balliberális kormánykoalíció felbomlása és a fokozódó gazdasági nehézségek állnak, mint inkább az az aggodalom, amelyet a húszas és harmincas évekből ismert, nyíltan rasszista és antiszemita uszítások…
Az ügyészség szerint két szegedi rendőr megvert egy 13 és egy 17 éves fiút. Három hónappal később ugyanez a két rendőr egy 19 éves fiút vert meg. A két felfüggesztett rendőr végig tagadott, szerdán viszont mindketten bűnösnek mondták magukat – a miniszterelnök elhíresült kifejezéseit használva beismerték tettüket.
A Bank of England (BoE) újabb 25 bázisponttal (negyed százalékponttal) 5,00 százalékra mérsékelte az 5,25 százalékos irányadó kamatot. A BoE a gazdaság élénkülését, a likviditás növelését reméli a...
Az ötéves 2012/C államkötvény hozama, amely megelőző, február 28-ai aukcióján 8,07 százalékra, eddigi legmagasabb értékére emelkedett, a csütörtöki aukción több mint három és félszeres túljegyzés mell...
Harmadszor kapta meg az Életet ajándékozó kórház címet a szervátültetésekhez adott donációs tevékenységéért a nyíregyházi gyógyintézet - közölte Bakosné Mikula Edit, a szabolcsi Jósa András Oktató Kórház kommunikációs irodavezetője csütörtökön az MTI-vel.
Káromkodott a kormányüléseken és izzadt, mint egy ló, ha a költségvetésről kellett döntenie - többek között erről is szól a Margaret Thatcher volt brit miniszterelnökről készült dokumentumfilm. A rendező célja az, hogy a Vaslady eddig nem ismert politikusi arcélét rajzolja meg.
Művészi kötözés. Ez a jelmondata annak a különleges iskolának, amely most nyílt Párizsban. A vezető tanár, Louise de Ville szerint meg lehet kötözni valakit úgy is, hogy az ne legyen fájdalmas, se erőszakos, mégis különleges élvezetet nyújtson.
A program csütörtökön délután kezdődik a gimnáziumban, majd a verselők a Rákóczi vár Vízikapujában folytatják a rímelést, később pedig átmennek a Református Kollégium imatermébe is
Egyszerűbb, áttekinthető adórendszer, a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése, a gazdasági kilátások javulása, az adónemek számának csökkentése – többek között ezek a javaslatok hangzottak el a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal mai ülésén, ahol két tanulmányt mutattak be.
A júliusban induló Tour de France szervezői sziklaomlás veszélye miatt megváltoztatták a 15. szakasz útvonalát - jelentették be csütörtökön. A 31 kilométerrel rövidülő szakasz nem érinti majd a Col de Larche-t, és a startvonal is másik helyen lesz.
Az Európai Parlament (EP) csütörtöki plenáris ülésén a kínai nyári olimpiai játékok megnyitójának esetleges bojkottjára szólítja fel az uniós vezetőket, amennyiben Peking nem újítja fel a párbeszédet Tibettel.
A dollár ma délelőtt is gyengülést mutatott. A Nemzetközi Valutaalap tegnapi pesszimista kijelentései és az olaj árfolyamának 112 fölé való emelkedése után mind a nemzetközi részvénypiaci, mind pedig a dollár körüli hangulat romlott. Az EUR/USD az EKB kamatdöntése előtt új abszolút csúcsot ért el 1,5913-nál. Az eurónak jól jön, hogy úgy vélik: az EKB változatlanul hagyja alapkamatát, és az EKB-…
Visszavonhatatlanná vált az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozását célzó népszavazási kezdeményezés, miután az Albert házaspár átadta az Országos Választási Irodának (OVI) az összegyűjtött csaknem félmillió aláírást.
Spanyol csillagászok bejelentették, hogy minden eddiginél kisebb naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel. A GJ 436T jelű planéta 30 fényévnyire van a mi naprendszerünktől, az Oroszlán csillagképben. Az eddig azonosított nagyjából 300 naprendszerünkön kívüli bolygó közül ez a legkisebb, mindössze ötször nagyobb a tömege a Földének.
Elsősorban a tudatos vásárlók képesek élni a szabad árampiac nyújtotta lehetőségekkel - talán így lehetne összegezni egy, a témában rendezett szakmai konferencia tanulságait. Bár a szabadpiaci lehetőségei szűkebbek a vártnál, a megfelelő ismeretekkel rendelkező fogyasztók képesek árelőnyöket elérni.
A közbiztonsági minisztérium szóvivője azt is közölte, hogy az elfogott szélsőségesek támadásokat terveztek a külföldiek által kedvelt pekingi és sanghaji szállodák, továbbá kínai állami épületek és katonai létesítmények ellen is
A Liga Szakszervezetek csütörtökön délután egy órakor átadta az Albert házaspár nevével fémjelzett, az egészségbiztosítási rendszerrel összefüggő népszavazási kezdeményezés kapcsán összegyűlt közel félmillió aláírást az Országos Választási Bizottságnak. A 491 958 aláírást Gaskó István, a szervezet elnöke adta át Rytkó Emíliának.
Visszavonhatatlanná vált az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozását célzó népszavazási kezdeményezés, miután az Albert-házaspár átadta az Országos Választási Irodának (OVI) az összegyűjt...