2008. március 6. csütörtök

márc. 6
17:40
Már Aradra járnak dolgozni a kelet-magyarországi munkások (Blikk)
márc. 6
17:40
Noguchi - búcsút intett a HP-nak (Kreatív Online)
A Noguchi Porter Novelli menedzsmentje úgy döntött, nem fogadja el a Hewlett-Packard (HP) Magyarország ajánlatát az ügyfélkizárólagosságot előíró szerződés meghosszabbítására. A pr-ügynökség úgy gondolja: a HP túl tágan határozza meg, hogy kit tekint versenytársának.
márc. 6
17:45
Kóka kisértetet lát (HírTV)
"Kísértet járja be Magyarországot. A szocializmus, a gulyáskommunizmus és felelőtlenség kísértete" - mondta kampányzáró beszédében Kóka János az SZDSZ elnöke.
márc. 6
17:45
Hosszú, csúnya harctól tartanak demokrata vezetők (Kripto Akadémia)
Hosszú, csúnya előválasztási küzdelemtől tart az amerikai Demokrata Párt több vezetője Hillary Clinton keddi győzelmei után - írta a csütörtöki Los Angeles Times. Az elnökjelöltségért folyó versenyfutás szinte bizonyosan maratoni hosszúságú lesz: nem valószínű, hogy akár Hillary Clinton, akár Barack Obama szenátor visszalép, és a nyár végi pártkonvencióig már egyiküknek sincs esélye összegyűjteni…
márc. 6
17:47
Zuhantak az OTP papírok - esett a BUX is (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 319,94 pontos csökkenéssel, 22.587,61 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,40 százalékos gyengülés. A részvénypiac...
márc. 6
17:49
Mol/OMV: Brüsszel elővette a nagyítót (Privátbankár)
Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete értelmében részletes vizsgálatot indított az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalatnak a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felvásárlására irányuló terveivel kapcsolatban.
márc. 6
17:50
Orbán: a Fideszben 4-7 ember is alkalmas az ország vezetésére (Alternatív Energia)
A Fideszen belül 4-7 olyan ember is van, aki alkalmas a párt és az ország vezetésére - fogalmazott Orbán Viktor a Pécsi Tudományegyetemen csütörtökön. A Fidesz dönti el, ki lesz vezető és ki nem. A tagok között ott vannak az ország irányítására alkalmas emberek. Azt, hogy taktikai megfontolásból, választási esélyek szempontjából kinek hol kell állnia a sakktáblán, eldöntjük, ha itt lesz az ideje -…
márc. 6
17:51
Magyar filmek világkörüli úton (Blikk)
márc. 6
17:56
Horváth csak a betegeket nem kérdezte meg a reformról (+videó) (HírTV)
Csak a betegeket nem kérdezte meg Horváth Ágnes az egészségügyi reformról a hatvani kórházban. A miniszter szerint neki kampányidőszakban nem ez a feladata. Vendéglátója Érsek Zsolt, Hatvan szocialista polgármestere viszont egyértelművé tette, hogy kampánylátogatásról van szó. Ő azt mondta, hogy nemmel kell voksolni a vasárnapi népszavazáson.
márc. 6
17:57
Neonáci ruhamárka? (Blikk)
márc. 6
17:57
Visszaesett a forint pénteki szintjére (Privátbankár)
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon csütörtökön, három napi erősödését egy nap alatt leadta. Egy euró délután 264,05/25 forintot ért, csaknem fillérre megegyezik a múlt pénteki 264,10/30 forintt...
márc. 6
17:58
Zuschlag elismerte: a Fiatal Baloldalra költötték a milliókat (HírTV)
Zuschlag János elismerte büntetőjogi felelősségét is a kecskeméti ügyészségen. A volt szocialista politikus elmondta: a Fiatal Baloldalnak adták azt a 75 millió pályázaton nyert pénzt, amellyel nem tudtak elszámolni.
márc. 6
18:02
Százezer kutyát irtanak ki Indiában (Blikk)
márc. 6
18:04
Az amerikaiak legfontosabb tárgya a mobiljuk (Blikk)
márc. 6
18:07
Elég sok pénznek mondanak búcsút az orvosok (Infostart)
Az emberek többsége ellenzi a vizit- és a kórházi napidíjat, a közvélemény-kutatások szerint az utóbbi eltörlését támogatják a legtöbben. A vizitdíj - a háziorvosok szerint - bevételük mintegy negyedét teszi ki, a kórházak esetében viszont csupán a költségvetés egy százaléka.
márc. 6
18:08
Apróra zsugorították az operasztár férfiasságát - fotóval (BorsOnline)
Aprócskára töpörítették össze egy plakáton egy neves operaénekes hímtagját. A férfiről készült kép London számos buszán, metróján, hirdetőtábláján megjelent, sőt szórólapokat is gyártottak belőle. A sértődött énekes perel.
márc. 6
18:17
Körözött személy világította át a Főtávot (HírTV)
A rendőrség által keresett személy végezte tavaly a Főtáv Zrt. munkavédelmi átvilágítását - tudta meg a Lánchíd Rádió. Annak ellenére, az alkalmazottak közül többen tudtak erről, a cég szóvivője a rádiótól értesült az esetről. Az ügyben belső vizsgálat indul.
márc. 6
18:18
A parkett ördöge az OTP volt (hirado.hu)
A BUX 22 587,61 ponton zárt csütörtökön
márc. 6
18:19
Tovább araszol felfelé az olajár (Privátbankár)
Miután szerdán rekord szinten zárt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban, csütörtökön késő délután tovább emelkedett részben annak a hatására, hogy szerdán közölt adat szerint a várt növekedés helyett...
márc. 6
18:20
A Fidesz szerint lelepleződött a vizitdíj-emelés terve (hirado.hu)
Az ellenzéki párt szerint ezt bizonyítja Horváth Ágnes miniszter levele
márc. 6
18:23
Lenácizták Wittnert és Morvait (HírTV)
A 2006-os rendőri brutalitásról rendeznek estet Erdőtelken többek között Wittner Mária és Morvai Krisztina részvételével. Heves város cigány közösségének néhány tagja az est szétverésével fenyegetőzik. A szervező Tóth-Pál József szerint Erdőtelek első embere, Bakos Károly a művelődési ház vezetőjét kérdőre vonta, miért engedte meg „a fasiszta estet”.
márc. 6
18:29
Puskás Peti, a csókkirály (Blikk)
Barátnőjével és színész kollégáival hajnalig bulizott Siófokon
márc. 6
18:29
Az internetes szólásszabadság első világnapja (Metropol)
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) az UNESCO védnökségével március 12-én tartja az internetes szólásszabadság első világnapját - jelentette be csütörtökön a nemzetközi újságíró jogvédő szervezet közleményében.
márc. 6
18:30
Eltűnt milliók (Piac és Profit)
A visszajelzések alapján zökkenőmentes volt a búcsú az egy- és kétforintos érméktől. Az átállás nem okozott problémát. A karitatív gyűjtés még tart.
márc. 6
18:39
Egy kilencéves fiú sikeresen felvételizett a jogi egyetemre (HírTV)
Sikeresen letette a felvételi vizsgát egy kilencéves brazil kisfiú, mégsem engedték meg neki, hogy elkezdje jogi tanulmányait. A Paulista Egyetem azt kérte, hogy a jelentkező előbb fejezze be az általános iskolát. Anyja szerint a fiúcska nem zseni, csak stimuláló környezetben nőtt fel.
márc. 6
18:39
Kökény Mihály: egyre nagyobb bajban van a Fidesz (Alternatív Energia)
Egyre nagyobb bajban van a Fidesz: maga is bizonytalan a népszavazás kimenetelét illetően, ezért rágalmaz, vagdalkozik, fut az igazság elől - mondta Kökény Mihály csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke felidézte a 2004. december 5-ei, a kórházprivatizáció megakadályozására is tartott népszavazást, megjegyezve: akkor is másról szólt…
márc. 6
18:44
15 tonna kávé pörkölődött az M5-ön (HírTV)
15 tonna kávé gyulladt ki egy kamionban csütörtökön reggel, az M5-ös autópálya kiskunfélegyházi szakaszán.
márc. 6
18:46
Ukrajnában népszavazást tartanak a NATO-csatlakozásról (Metropol)
Az ukrán parlament - az ellenzék háromhetes obstrukciója után - csütörtökön támogatta, hogy népszavazás döntsön az ország NATO-csatlakozásáról.
márc. 6
18:46
Magyar filmek Clevelandben, Mumbaiban és Szófiában (Spa Trend Online)
A következő napokban az Egyesült Államok, India és Bulgária vezető filmfesztiváljain mutatkoznak be magyar mozgóképek; a clevelandi, a mumbai és a szófiai seregszemléken olyan rendezők alkotásait láthatja a közönség, mint Bollók Csaba, Elek Judit, Szabó István, Török Ferenc, Szász János és Tarr Béla - tájékoztatta a Magyar Filmunió csütörtökön az MTI-t.
márc. 6
18:50
Több mint egymilliárd forintot követel a főváros a kartellező útépítőktől (Alternatív Energia)
A közvagyon védelme érdekében a fővárosi önkormányzat és a főpolgármesteri hivatal 1,1 milliárd forint tőkeösszeget és ennek több évi kamatait követeli peres úton attól a több mint tíz cégtől, amelyeket a 2001-2002-es útfelújítási munkák kapcsán kartellezés miatt korábban elmarasztalt a Gazdasági Versenyhivatal - tudta meg az MTI városházi forrásokból csütörtökön.
márc. 6
18:50
Jó emberismerő vagy? (Blikk)
Jó, ha tudjuk, kitől mit várhatunk, és hogyan szóljunk hozzá
márc. 6
18:52
Medián: az igennel szavazók aktívabbak (Privátbankár)
A népszavazási kampány véghajrájában valamelyest újra növekedett a népszavazási részvételi hajlandóság - derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnek a HVG megbízásából február 29 és márciu...
márc. 6
18:52
Rendőrségi razzia a CeBIT kiállításon (Blikk)
Szabadalmi jogok megsértésének gyanúja miatt szerdán átvizsgált 51 kiállítói standot a német rendőrség és a vámhatóság a hannoveri CeBIT információtechnológiai és telekommunikációs szakkiállításon.
márc. 6
18:55
Három halottat találtak egy makói házban (Blikk)
márc. 6
19:03
Emelték a terrorellenes készültség szintjét Hollandiában az iszlámbíráló film miatt (Metropol)
A holland hatóságok csütörtökön emelték a terrorellenes készültség szintjét az országban, tartva attól, hogy Geert Wilders populista politikus iszlámot bíráló dokumentumfilmjének súlyos következményei lesznek.
márc. 6
19:12
Elfogták a világ legkeresettebb fegyverkereskedőjét (HírTV)
Thaiföldön elfogták a világ legkeresettebb illegális fegyverkereskedőjét, az orosz Viktor Boutót. A férfit az Interpol körözte, amiért több ENSZ-fegyverembargót is megszegett. A Szovjetunió széthullása után Bout afrikai diktátoroknak adott el fegyvert, de szállított az afganisztáni táliboknak is. Az ENSZ már a '90-es évek óta figyelte, ám komolyabban csak a szeptember 11-i merényletek után…
márc. 6
19:19
Tuti tipp lízingcégeknek: irány külföld! (Privátbankár)
A Deloitte szakértői szerint a tőkeerős magyar lízingcégeknek érdemes megfontolniuk a terjeszkedést a régióban, mert a magyar piac ugyan kiemelkedően fejlett, ám a környező országok lízingpiacai sokkal dinamikusabban fejlődnek.
márc. 6
19:24
Vandál robbanthatott New Yorkban (Infostart)
Feltehetően nem terrorista, hanem egy vandál hajtott végre kisebb robbantást a New York-i Times Square-en. A robbantásban senki nem sérült meg, az anyagi kár sem jelentős.
márc. 6
19:24
Repülni tanuló harmincéves szirti sas (Blikk)
márc. 6
19:28
Bombát dobtak egy New York-i toborzó irodába (HírTV)
Robbanás volt a New York-i Times Square-en egy katonai toborzó irodában. A tér egy részét a rendőrség lezárta, és a metrók sem álltak meg itt. Helyszíni jelentések szerint a bombát az ablakon keresztül dobták be az épületbe, de csak kisebb károk keletkeztek. A rendőrség egy fekete ruhás, kerékpáros férfit keres. hírTV
márc. 6
19:29
Nem terrorista, hanem vandál robbantott a Times Square-en (Metropol)
Feltehetően nem terrorista, hanem egy vandál hajtott végre kisebb robbantást csütörtök hajnalban a New York-i Times Square-en. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár sem jelentős.
márc. 6
19:34
Levadászható a vevők pénze! (Piac és Profit)
A jól kialakított boltbelső, a jó látható termékek egyre inkább képesek a vásárlókat előre nem tervezett, úgynevezett impulzusvásárlásra csábítani. Egy tanulmány szerint a megkérdezettek saját bevallásuk szerint kihasználják az akciókat és árkedvezményeket.
márc. 6
19:35
Aki postás akar lenni: indul az újabb kör (Privátbankár)
A második ütemmel folytatódik a Magyar Posta (MP) Zrt. postapartner programja, és március 11-én megjelenik a Közbeszerzési Értesítőben újabb 218 postahivatal vállalkozásba adásának tendere - mondta el...
márc. 6
19:45
Több milliárdnyi hamis költségszámlára bukkantak (HírTV)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság annak a szeghalmi cégnek a vezetőjét, akit az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai együtt lepleztek le kedden.
márc. 6
19:46
Kóka: nehogy visszajöjjön a szocializmus (Infostart)
A szabad demokrata pártelnök szerint a felelős SZDSZ-szimpatizánsok elmennek szavazni vasárnap.
márc. 6
19:47
A Fidelitas segítene a minisztériumnak a számolásban (HírTV)
Szakmailag alkalmatlan a miniszter - mondták a Fidelitas képviselői az oktatási minisztérium előtt, ahol segítséget ajánlottak a tárcának az idén felvételizettek összeszámolásában.
márc. 6
19:47
Három halott egy makói házban (Infostart)
Még most is tart a halottszemle abban a makói házban, ahol három ember holttestét találták meg délután.
márc. 6
19:52
Vandál robbantott a Times Square-en (Blikk)
márc. 6
19:56
Több százmilliós áfa-csalást és pénzmosást derített fel az APEH és vámnyomozók (Alternatív Energia)
Több százmillió forintos áfa-csalást és pénzmosást derített fel APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága és a Vám-és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatal, két gyanúsított előzetes letartoztatását csütörtökön rendelte el a bíróság - tájékoztatta Varga Zsuzsa, az APEH regionális igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.
márc. 6
20:03
Tesztvezetésnek indult, 3200 kilométeres út lett belőle (Infostart)
Letartóztatták azt az ausztrál férfit, aki tesztvezetésre elvitt egy autót, de hat napig nem adta vissza.

Keresés