2008. március 6. csütörtök

márc. 6
19:35
Aki postás akar lenni: indul az újabb kör (Privátbankár)
A második ütemmel folytatódik a Magyar Posta (MP) Zrt. postapartner programja, és március 11-én megjelenik a Közbeszerzési Értesítőben újabb 218 postahivatal vállalkozásba adásának tendere - mondta el...
márc. 6
19:45
Több milliárdnyi hamis költségszámlára bukkantak (HírTV)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság annak a szeghalmi cégnek a vezetőjét, akit az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai együtt lepleztek le kedden.
márc. 6
19:46
Kóka: nehogy visszajöjjön a szocializmus (Infostart)
A szabad demokrata pártelnök szerint a felelős SZDSZ-szimpatizánsok elmennek szavazni vasárnap.
márc. 6
19:47
A Fidelitas segítene a minisztériumnak a számolásban (HírTV)
Szakmailag alkalmatlan a miniszter - mondták a Fidelitas képviselői az oktatási minisztérium előtt, ahol segítséget ajánlottak a tárcának az idén felvételizettek összeszámolásában.
márc. 6
19:47
Három halott egy makói házban (Infostart)
Még most is tart a halottszemle abban a makói házban, ahol három ember holttestét találták meg délután.
márc. 6
19:52
Vandál robbantott a Times Square-en (Blikk)
márc. 6
19:56
Több százmilliós áfa-csalást és pénzmosást derített fel az APEH és vámnyomozók (Alternatív Energia)
Több százmillió forintos áfa-csalást és pénzmosást derített fel APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága és a Vám-és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatal, két gyanúsított előzetes letartoztatását csütörtökön rendelte el a bíróság - tájékoztatta Varga Zsuzsa, az APEH regionális igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.
márc. 6
20:03
Tesztvezetésnek indult, 3200 kilométeres út lett belőle (Infostart)
Letartóztatták azt az ausztrál férfit, aki tesztvezetésre elvitt egy autót, de hat napig nem adta vissza.
márc. 6
20:05
A fiú ikertestvér megvéd az anorexiától (Infostart)
Kisebb az étkezési zavarok kialakulásának valószínűsége azoknál a fiatal nőknél, akik születésük előtt tesztoszteronnak voltak kitéve - állítják michigani kutatók. A kutatási eredmény azt a feltételezést erősíti, hogy az anorexia és a bulímia kialakulásában nemcsak a környezeti hatásoknak, de biológiai tényezőknek is szerepe van.
márc. 6
20:06
Jelentkeztek a 2,3 milliárd forintos nyereményért (HírTV)
Jelentkezett a lottómilliárdos, a nyertes 2,3 milliárd forintot vehet át hamarosan, minden idők harmadik legnagyobb nyereményét.
márc. 6
20:08
Testvére vette át az iráni nőmozgalmi aktivistának adományozott Olof Palme-díjat (Metropol)
A nővére vette át csütörtökön Stockholmban a Parvin Ardalan iráni nőmozgalmi aktivistának odaítélt 2007. évi Olof Palme-díjat, miután a díjazottnak az iráni hatóságok nem engedélyezték, hogy elhagyja az országot - közölte az Olof Palme Alapítvány.
márc. 6
20:12
Lungo Drom: az OCÖ és Gyurcsány a figyelemelterelésre játszik (HírTV)
A félkatonai szervek betiltását szorgalmazó petíciót adott Gyurcsány Ferencnek és Szili Katalinnak az Országos Cigány Önkormányzat elnöke. A Lungo Drom szerint a beadvány csak a népszavazásról hivatott elterelni a figyelmet.
márc. 6
20:15
Már rámozdult a döglött nyúlra (Infostart)
Csaknem harminc éven át ketrecbe zárva kellett élnie egy illegálisan befogott szirti sasnak Skóciában, ám új gondozói repülni tanítják, nem csak izomzatát, de önbizalmát is erősítve.
márc. 6
20:17
Pénzzel jutalmazza a kormány az anyákat (Infostart)
A születésszám robbanásszerű növekedésére számít a türkmén államfő, aki különböző juttatásokat helyezett kilátásba a nyolc, vagy még több gyermeknek életet adó asszonyoknak.
márc. 6
20:31
A béke bölcsője lesz a rettegett börtön (Infostart)
Ha a tervek megvalósulnak, a "béke bölcsője" lesz az egyik leghíresebb amerikai börtön, az Alcatraz. A San Francisco közelében egy szigeten álló börtön 1934 és 1963 között működött, a rabok egyszemélyes cellákban éltek, megszökni csaknem lehetetlen volt.
márc. 6
20:33
A HospInvest alelnöke elismerte, hogy törvényt sértettek(+videó) (HírTV)
Megsértettük a közbeszerzési törvényt - ismerte el a HospInvest Zrt. alelnöke. A Heves megyében 20 évre monopolhelyzetbe került kórház-üzemeltető vállalat vezetőit azonban ez a tény nem érdekli. Szerintük az intézményeket áruba bocsátó önkormányzatokat terheli a felelősség. Mindeközben a Heves Megyei Közgyűlés polgári frakciója a közbeszerzési döntőbizottsághoz és az Észak-magyaroszági Regionális…
márc. 6
20:34
A vállalkozóknak itt a tavasz (Piac és Profit)
Az legújabb agrár hitel azoknak kedvező, akik már belekezdtek, vagy terveznek beruházást, de a vállalkozás működtetéséhez is szükségük van forrásra.
márc. 6
20:38
Gyertyás felvonulás a kazincbarcikai kórházért (HírTV)
A kazincbarcikai kórház bérbeadása ellen demonstráltak csütörtökön kora este több mint százan az intézmény udvarán. Az összegyűltek gyertyákkal jelezték: ellenzik a kórház magánkézbe adását.
márc. 6
20:41
6 hónap börtönbe került a mentős dugóelkerülés (Blikk)
márc. 6
20:41
MAKSZ - médiás elnököt választott (Kreatív Online)
Első médiaügynökségi vezetőként a szövetség történetében, Simon Zsolt, a Mediaedge:cia ügyvezető igazgatója lett a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) új elnöke. A médiaszekció kivételével a szekciók élén is változás történt: Az ATL-szekciót Aczél László, a Young & Rubicam (Y&R) ügyvezetője, a BTL-szekciót pedig Csomor Tamás, a DraftFCB ügyvezetője vezeti ezentúl.
márc. 6
20:47
Nyolc embert öltek meg a rabbiképzőben (Blikk)
márc. 6
20:47
Az on-line enciklopédia haszna és átka (Infostart)
A világ tíz legolvasottabb honlapja között van. Fejlődésének lényege, hogy minél többen használják és szerkesszék, de úgy tűnik, hogy ez egyre inkább a gátjává is válik. A Wikipedia, az internet enciklopédiája egyre több problémával küzd.
márc. 6
20:49
Nem terrorista, hanem vandál robbantott a Times Square-en (Kripto Akadémia)
Feltehetően nem terrorista, hanem egy vandál hajtott végre kisebb robbantást csütörtök hajnalban a New York-i Times Square-en. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár sem jelentős. A NY1 helyi televízió szerint egy házi készítésű robbanószerkezet okozott detonációt az amerikai hadsereg toborzóirodájánál, amely a tér közepén, egy járdaszigeten van. Az épület egyik ablaka betört, bejárati ajtaja…
márc. 6
20:55
Dzsudzsák kikerülhet a kezdő csapatból (HírTV)
A Bayern München csütörtök este a Juhász Rolandot foglalkoztató Anderlecht otthonába látogat az UEFA-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A magyar középhátvéd várhatóan a kezdőcsapatban kap helyet a belga együttesben, ám Dzsudzsák Balázs elképzelhető, hogy nem lép pályára a Tottenham ellen a White Hart Lane-en. Sef Vergoossen vezetőedző elsősorban a bajnokságra koncentrál, és pihenteti több…
márc. 6
20:57
Egy év alatt megduplázódott az orosz milliárdosok száma (Blikk)
márc. 6
21:03
Zuschlag elismerte büntetőjogi felelősségét is (Blikk)
márc. 6
21:03
Tele a temető, tilos meghalni! (Infostart)
Súlyos büntetést helyezett kilátásba egy francia falu polgármestere a helybéli lakosoknak arra az esetre - ha meghalnak. A temető ugyanis tele van, így nincs hol örök nyugalomra helyezni a "renitenseket".
márc. 6
21:04
Ötöt vágott a Bayern Juhászéknak (Infostart)
A Bayern München 5-0-ra nyert az Anderlecht otthonában a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
márc. 6
21:08
Megtört Zuschlag János (Infostart)
Elismerte büntetőjogi felelősségét az ügyészségen Zuschlag János volt szocialista képviselő - írta az Index. A különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsított volt MSZP-s képviselő annyi közölt, hogy a pénzt nem magáncélra, hanem a Fiatal Baloldal különböző rendezvényeire költötték.
márc. 6
21:09
Vérfürdő a rabbiképzőben (Infostart)
Két fegyveres behatolt és lövöldözni kezdett egy Talmud-iskolában Jeruzsálem Kirjat Móse negyedében - közölte a rendőrség. A mentők közlése szerint a lövöldözésnek legalább nyolc halálos áldozata volt. Izraeli médiajelentések szerint legalább 35-en megsebesültek.
márc. 6
21:14
Elfogták a világ legismertebb fegyverkereskedőjét (Metropol)
Letartóztatták a „Halál kufárát”, a leggátlástalanabb fegyverkereskedők között számon tartott Viktor But orosz üzletembert - jelentették be csütörtökön Bangkokban.
márc. 6
21:17
Néhány család tartja sakkban Siófokot (HírTV)
Kiemelkedően sok a bűncselekmény Siófok belvárosának zömmel romák lakta részében – erre panaszkodnak a környék lakói. Legutóbb két tizenéves a temetőben lopta el egy idős asszony táskáját a pénzével együtt.
márc. 6
21:19
Támadás ért egy jeruzsálemi iskolát – nyolc halott (HírTV)
Legalább nyolc ember meghalt és harmincan megsebesültek, amikor támadás ért egy zsidó vallási iskolát Jeruzsálem közelében. A rendőrség szerint súlyos terrortámadás történt.
márc. 6
21:19
44 év börtön a debreceni taxisgyilkosságért (Blikk)
márc. 6
21:19
Háborúzás helyett Lincoln megvette volna a rabszolgákat (Infostart)
Négyszáz dollárt ajánlott fel minden egyes rabszolgáért a déli államoknak Abraham Lincoln amerikai elnök, aki úgy vélte: az ilyen módon előidézett "fokozatos emancipáció" sokkal olcsóbban meghozta volna a békét, mint a polgárháború.
márc. 6
21:22
Juhász Rolandékat lemosta a Bayern München (HírTV)
Kikapott és valószínű ki is esett az Anderlecht a labdarúgó UEFA-Kupából. A nyolcaddöntő első mérkőzésén Juhász Rolandék hazai pályán szenvedtek 5-0-ás vereséget a Bayern Münchentől. A visszavágóra így nem sok esélye maradt a belga együttesnek. hírTV
márc. 6
21:25
54-en meghaltak egy kettős pokolgépes merényletben (Blikk)
márc. 6
21:30
Rendzavarásért ítélték el a kleptomániás színésznőt (Infostart)
Párszáz dolláros, "rendzavarásért" kirótt büntetéssel úszta meg bolti lopási ügyét a kínai származású Bai Ling hollywoodi színésznő.
márc. 6
21:30
Morelia-Linares: Lékó sötéttel kikapott Topalovtól (Metropol)
Lékó Péter sötéttel kikapott a bolgár Veszelin Topalovtól a 25. linaresi sakk szupertorna 13. fordulójában. A viadal honlapja szerint az élen az indiai Viswanathan Anand áll, Lékó Péter a spanyol Alexei Shirovval holtversenyben hetedik-nyolcadik.
márc. 6
21:31
Lékó Péter újabb veresége (Infostart)
Lékó Péter sötéttel kikapott a bolgár Veszelin Topalovtól a 25. linaresi sakk szupertorna 13. fordulójában.
márc. 6
21:44
Negyedik - Digitális rendszerváltók (videó) (HírTV)
Az X-világ visszavág! Nyakunkon az ipari korszak elnehezedett bürokratái. A 21. század új háborúit viszont már nem az olajért, hanem az információért vívják.
márc. 6
21:47
Magyarországra jött a négyszeres Oscar-díjas (Infostart)
A négy Oscar-díjat nyert Nem vénnek való vidék című thriller, és egy többszörös közönségdíjas dán vígjáték, az Ádám almái is ezen a héten kerül a magyar mozikba.
márc. 6
21:53
Újabb rekordot döntött Barack Obama (Infostart)
Újabb rekordot döntött a kampánytámogatási pénzek gyűjtésében Barack Obama: a demokrata elnökjelöltségért folyó harcban az amerikai szenátor számlájára februárban 55 millió dollár folyt be.
márc. 6
21:53
Csak csapvizet ihat a brit kormány (Blikk)
márc. 6
21:55
Nem tűzi műsorára Wittner filmjét az Uránia (HírTV)
Nem tűzi műsorára az Uránia Nemzeti Filmszínház a Wittner Máriáról szóló portréfilmet. A Hóhér vigyázz című alkotást, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából mutatták be az Uránia moziban.
márc. 6
22:01
300 nap múlva vezetik be az eurót Szlovákiában (HírTV)
Péntektől, március 7-től számítva már csak 300 nap választja el Szlovákiát az euró tervezett bevezetésétől. Északi szomszédunknál pénteken kiterjedt kampány indul az uniós pénznemre való áttéréssel kapcsolatban.
márc. 6
22:03
Az amerikai légierővel üzletel a körözött gyilkos (Infostart)
Bántatlanul él Miamiban az argentin junta egykori tisztje, akit politikai foglyok meggyilkolása miatt köröznek. Az argentin hatóságok kérése ellenére nem tartóztatták le a férfit, aki üzletemberként az amerikai légierővel áll szerződéses kapcsolatban.
márc. 6
22:34
Csak csapvizet ihat a brit kormány (Kripto Akadémia)
A környezet védelmében nyártól csak csapvizet ihat a brit kormány - jelentették be csütörtökön. Anglia legfelsőbb közszolgája, Gus O,Donnel kabinetfőtitkár minden minisztériumnak elküldte a rendeletet azzal, hogy nyártól lép életbe. A rendelet társadalmi és sajtónyomásra született meg. Az újságokban például felszólították az éttermeket, hogy ne szolgáljanak fel palackos ivóvizet.
márc. 6
22:37
Obama megint rekordot döntött az adománygyűjtésben (Blikk)
márc. 6
22:47
Esztergom pótolná a kieső vizitdíjat (Blikk)

Keresés