A szegedi Hajdú Angéla klinikai kémikusként végzett. Most azt kutatja, miként alkalmazható az újonnan felfedezett mágneses folyadék az orvostudományban. A doktorandusz a tesztek végén bebizonyíthatja: sejtet szűr, gyógyszert szállít és rákos sejtet is pusztít a vas-oxidos folyadék.
A kivitel volumene 16, a behozatalé pedig 11 százalékkal nőtt 2007-ben, az előzetes adatok szerint a mérleghiány így mintegy 78 milliárd forintot (308 millió eurót) tett ki, 556 milliárd forinttal (2....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,07 pontos emelkedéssel, 22.471,94 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,46 százalékkal erősödött.
A revízió szerint 148,0 millióról 107,2 millióra módosították a decemberi magyar kereskedelmi mérleg deficitjét. Novemberben még 60,6 milliós többletröl adtak számot. A forint ettöl függetlenül erösödést mutatott. Az EUR-HUF-ot 263,79-en jegyzik. Támogatás 262,39-nél, ellenállás pedig 265,80-nál található. In-GFX
A meddőségi központra azért lenne szükség, mert olyan sokan várnak a lombikbébiprogramra a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, hogy az orvosok már fizikailag képtelenek több házaspárt ellátni. Aki most jelentkezne náluk, az legkorábban augusztusban kerülhetne sorra.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága, a Magyar Turizmus Zrt. és a magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség, az ITD Hungary vezetőinek tavaly megkezdett tárgyalásai eredményeként a két szervezet szorosabbra fűzte együttműködését.
Szexis, céltudatos, érzéki és csábító – e jelzőkkel adhatjuk vissza leginkább Maria Geronazzót. Az 50 évesen is dekoratív díva elfogyasztott négy férjet, átesett tucatnyi plasztikai műtéten, és az ujja köré csavart több száz férfit.
A volt first lady az ohiói, Rhode Island-i és texasi győzelemmel véget vetett egy hónapja tartó vereségsorozatának, és megerősítette helyzetét Obamával szemben
Az édenkert.hu főkertésze, Bálint gazda elmagyarázza, miért káros a hirtelen felmelegedés, ha azt újabb hideg követi. Tanácsokat kapunk a tavaszi palántaválasztással kapcsolatban is.
A hét közepén csökkent az AUD-USD árfolyama. A devizapárt megterhelték a kedvezötlen amerikai gazdasági kilátások, az AUD-carry-trade-ek csekély kereslete, és az RBA kamat-pesszimista hozzáállása. A devizapár megközelítheti a 0,9100-9150-es támogatást. A hosszú távú emelkedö trend töretlennek mondható. In-GFX
A kivitel volumene 16, a behozatalé pedig 11 százalékkal nőtt 2007-ben, az előzetes adatok szerint a mérleghiány mintegy 78 milliárd forintot (308 millió eurót) tett ki, 556 milliárd forinttal...
Várhatóan kizárják a Fideszből Csáki Zsigmondot, Heves város fideszes polgármesterét - a Heves Megyei Hírlap értesülését maga az érintett önkormányzati vezető erősítette meg szerdán. Hivatalos értesítést ugyan még nem kapott a kezdeményezésről, ám - mint mondta - tapasztalt erre utaló jeleket. Tudomása szerint a Fidesz országos elnökségének március 20-i ülésén tárgyalják a kizárására vonatkozó…
Legkorábban virágzó növényeink többsége a hagymások és gumósok közé tartozik. A legismertebb és legnépszerűbb közülük a hóvirág, amely azonban korántsem a legkorábbi, és - talán - nem is a legszebb.
Persze hűteni, és a válasz is adja magát, vízzel, mert az hatékonyabb, csöndesebb, tisztább, bármennyire is abszurd gondolat folyadékot vezetni egy elektromos berendezéshez.
Vélhetően nem csak a hevesi rendelő működtetését elnyerő cég egyik tulajdonosát, hanem a pályázatot kiíró önkormányzat polgármesterét is kizárják a Fideszből
Megkezdődött a kínai parlament éves gyűlése. Ven Csia-pao kínai miniszterelnök nyitó beszédében az infláció elleni harcot nevezte a legfontosabb feladatnak.
Ma reggel új abszolút csúcsot ért el az EUR-GBP 0,7689-nél. Ha tartósan sikerül átlépni a 0,7679-es értéket, a következö cél a 0,7868-as érték lesz. Itt fut az 1995 és 2000 közti csökkenés 76,4%-os Fibonacci-korrekciós szintje. Ha az érték alá megy az árfolyam, a korrekciós cél a 0,7450-00-es érték. in-GFX
Megyei latin versenyt szervez március 6-án a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar Klasszika-filológiai és Művészettörténeti Tanszéke. Az 1976 óta folyamatosan megrendezett versenyre a 11. és 12. osztályos középiskolások nevezhettek.
Gyengült a forint, szerdán reggel kilenc órakor 263,70/80 forinton jegyezték az eurót a budapesti bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délutáni 262,50/60 forinttal.
Gyengült a forint, szerdán reggel kilenc órakor 263,70/80 forinton jegyezték az eurót a budapesti bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délutáni 262,50/60 forinttal. A kurzus az éjszaka folyamán a ...
Jelentős fennakadások voltak a frankfurti repülőtéren a kora reggeli órákban a Ver.di szakszervezeti szövetség által a béremelési követelések teljesítéséért indított figyelmeztető sztrájk miatt. A sze...
Három mérkőzéssel (Real Madrid-AS Roma, Porto-Schalke, Chelsea-Olympiakosz) folytatódik szerda este a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője. Eldől, melyik három csapat csatlakozhat a már továbbjutott kvartetthez, az Arsenalhoz, a Manchester Unitedhez, a Barcelonához és a Fenerbahcéhoz. A nyolcadik párban az Inter és a Liverpool jövő kedden játssza a visszavágót.
Várhatóan kizárják a Fideszből Csáki Zsigmondot, Heves város fideszes polgármesterét - a Heves Megyei Hírlap értesülését maga az érintett önkormányzati vezető erősítette meg szerdán az...
Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervének (INCB) szerdán nyilvánosságra hozott kimutatása szerint egy év alatt 34 százalékkal rekordszintre nőtt a herointermelés Afganisztánban.
A jegybank volt ügyvezető igazgatója a Monetáris Tanács következő ülésén már mindenképp az alapkamat emelésére számít. Hamecz István szerint a jelenlegi forintárfolyam mellett feltétlenül szigorítani kell a monetáris kondíciókat. A volt jegybankár rádiónknak azt mondta, erre a legutóbbi ülésen azért nem került sor, mert a tanács tisztán akarta látni, mik a sáveltörlés hatásai. Az OTP Alapkezelő…
Magyarország jövő évtől áttér az egyszerűsített területalapú támogatási rendszerről az összevont területalapú támogatási rendszerre, vagyis az SPS-re - jelentette be a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Gőgös Zoltán szerint az új rendszerben nem a földtulajdonos, hanem a földet megművelő gazda lesz jogosult a támogatásra, termelés nélkül pedig csak kivételes esetben jár…
Az Új Tulajdonosi Program Tanács azt szeretné, ha a miniszterelnök által bejelentett kedvezményes privatizáció már az év végén, vagy 2009 elején megkezdődne.