Három mérkőzéssel (Real Madrid-AS Roma, Porto-Schalke, Chelsea-Olympiakosz) folytatódik szerda este a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője. Eldől, melyik három csapat csatlakozhat a már továbbjutott kvartetthez, az Arsenalhoz, a Manchester Unitedhez, a Barcelonához és a Fenerbahcéhoz. A nyolcadik párban az Inter és a Liverpool jövő kedden játssza a visszavágót.
Az Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA) keddi bejelentése szerint a világranglistán éllovas válogatott június 4-én Mexikó ellen lép pályára. Ugyanakkor erre az időpontra volt lekötve a magyarok elleni budapesti fellépés is.
Eddig több mint 1 millióan jelentkeztek önkéntesnek az idei pekingi olimpiára és paralimpiára, s már az 1,2 milliót is meghaladja a „városi segítőként” közreműködni akarók száma. A kínai hírügynökség összegzéséből kitűnik, hogy a március 31-ig tartó toborzás elérte célját, s minden korábbi hasonló olimpiai csúcsot megdöntöttek a jelentkezési lapokat az ötkarikás játékokat szervező bizottsághoz…
Továbbra is komoly anyagi gondok vannak a tavalyi bajnok Ferencváros női kézilabda-csapatánál - mondta az InfoRádiónak Zsiga Gyula. Az együttes vezetőedzője kiemelte: játékosait több klubhoz csábítják, és attól fél, ha nem érkezik meg időben a labdarúgóklubot megvásárló angol befektető pénze, már nem lesz csapat.
Az Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA) keddi bejelentése szerint a világranglistán éllovas válogatott június 4-én Mexikó ellen lép pályára. A probléma csak az, hogy erre az időpontra volt lekötve a magyarok elleni budapesti fellépés is.
Ismét nem jutott túl a Real Madrid a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjén, erősen oszlik az ősszel jó szerepléssel alapozgatott Schuster-legenda. A királyi klub játékosai kifejezetten ötletszegény futballt mutattak, a Roma nagyon okos játékkal, simán továbbjutott. A Chelsea érvényesítette a papírformát az Olympiakosz ellen, míg a Porto és a Schalke csatája tizenegyes-párbajban dőlt el, a németek javára