Ítéljék el a kínai emberi jogi jogsértéseket és kezdeményezzék ENSZ-megfigyelők Tibetbe küldését - ezt kérik civil szervezetek képviselői Sólyom Lászlótól, Gyurcsány Ferenctől, Szili Katalintól és Balog Zoltántól, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnökétől.
Al Gore volt amerikai alelnök hároméves, 300 millió dolláros kampányba kezd Amerikában a globális felmelegedés elleni harc jegyében. Az Egyesült Államok történetében ez lesz az egyik legnagyobb ívű...
Önálló Pályázati igazgatóságot hozott létre a K&H az év elején. Az új igazgatóság célja, hogy szakértői révén elősegítse a kis- és középvállalkozások Európai Uniós forráshoz jutását. Teljes körű tanácsadói szolgáltatást nyújt, valamint leveszi az adminisztrációs terheket a kkv-k válláról, aminek köszönhetően azok is közösségi forráshoz juthatnak, akiknek ez idáig nem volt erőforrásuk a pályázásra.
Bagdadban feloldották a kijárási tilalmat, miután az iraki kormány fegyverszünetet kötött Muktada al-Szadr síita vallási vezetővel. Ennek köszönhetően az iraki fővárosban beindult az élet.
Fodor Gábor szerint az SZDSZ ügyvivő testülete megszavazza a frakció kérését, vagyis visszahívják a szabad demokrata minisztereket és államtitkárokat Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca vezetőjének menesztése miatt.
Elkezdődött az SZDSZ Ügyvivői Testületének (ÜT) ülése, amelyen várhatóan döntés születik, hogy a liberálisok április 30-i hatállyal visszahívják a szabad demokrata minisztereket és államtitkárokat.
Al Gore volt amerikai alelnök hároméves, 300 millió dolláros kampányba kezd Amerikában a globális felmelegedés elleni harc jegyében. Az Egyesült Államok történetében ez lesz az egyik legnagyobb ívű és legköltségesebb kampány, amelyet valaha közügyben indítottak.
Emelkedik a cigaretta jövedéki adója április elsejétől, a korábbi 13.965 forint helyett 14.460 forint lesz a jövedéki adó minimuma 1.000 szálanként - közölte a Magyar Dohányipari Szövetség...
Lánya segítségére siető apát ütött meg egy hívatlan szerelmes fiatalember még szombaton éjjel egy újfehértói házban. A 18 éves fiú a 14 éves lány erkélyére mászott fel. A lány a kopogásra beengedte a fiatalembert, de azután segítségért kiáltott.
A kisebbségi kormányzás idején eseti politikai kompromisszumokkal lehet a törvényeket elfogadtatni - mondta az InfoRádióban Lövétei István alkotmányjogász. A szakértő hozzátette: ilyen esetekben a kormány mozgástere és cselekvési képessége jelentősen gyengül.
Indokolatlannak tartja a pilisszentkeresztiek Szlovák Háza miatt kirobbant feszültséget Sólyom László. A köztársasági elnök délelőtt a Pest megyei faluba látogatott, ahol a polgármesterrel és a szlovák kisebbségi önkormányzat vezetőivel is tárgyalt.
Az ingatlan.com az egyik legöregebb magyar site. A céget 10 évvel ezelőtt egy építész egyetemista alapította azzal a szándékkal, hogy a jövőjét ne épületek tervezésével, hanem egy olyan ingatlanhirdetési adatbázis létrehozásával alapozza meg, ahol az ország összes eladó és kiadó ingatlanja megtalálható. A kezdetben filléres gondokkal küszködő "garázsvállalkozás" mára közel fél milliárd forint éves…
Három ember még mindig kénytelen bent tölteni a kórházban a hétfőről keddre virradó éjszakát azok közül, akik az elmúlt hét szombatján történt miskolci csatornarobbanás okozta tünetek miatt...
Penza mellet folytatódnak a tárgyalások a világvégét barlangban váró szektásokkal: a még bent lévők közül többen ki akarnak jönni, de az új vezér, Vitalij Nyedogon egyelőre nem engedi őket.
Egy német hacker-csoport azzal fenyegetőzött hétfőn, hogy közzéteszik Angela Merkel kancellár ujjlenyomatát. A Chaos Computer Club (CCC) így akar tiltakozni az ellen, hogy a kormány egyre szélesebb körben akarja alkalmazni a biometrikus azonosítókat, elsősorban az ujjlenyomatokat.
Kilépnek holnap a kormányból a szabad demokrata miniszterek és államtitkárok, miután a miniszterelnök leváltotta az egészségügyi tárca vezetőjét. Az ügyvivői testület ugyanis egyhangúlag megerősítette a délelőtti döntést, azaz visszahívják minisztereiket a kormányból. Ezt Kóka János pártelnök jelentette be az SZDSZ ügyvivői testületének tanácskozása után.
Ismét megvádolta a dalai lámát a kínai kormány. Most azzal, hogy a vallással visszaélve tiltakozásokra bujtogat Tibetben és a terület függetlenné válását készíti elő.
A SZDSZ ügyvivői testülete hétfő esti ülésén úgy döntött, hogy megerősíti a párt délelőtti döntését, azaz a liberálisok április 30-i hatállyal visszahívják a szabad demokrata minisztereket és államtitkárokat, azaz felbontják a koalíciót.
Május 1-jétől lép életbe a kínai dohányzás elleni tiltás és korlátozás Pekingben, amelynek célja a már régóta ígért füstmentes olimpia. Az új rendelet értelmében tilos a dohányzás a...
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetői szerint az esetleges előre hozott magyarországi parlamenti választások nem használnának Európának. Az SPD elnökének, illetve főtitkárának ezzel...
A belpolitikában kialakult helyzet nem tesz jót az árfolyamoknak és elbizonytalanítja a befektetőket - mondta az InfoRádiónak Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár hozzátette: nem ért egyet azzal a véleménnyel, amely a reformok folytatásának leállásától tart, olyanok ugyanis eddig sem voltak, a kormány csupán ötletelt.
2008. március 31-én a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Svájci Nagykövetség Svájci Hozzájárulás Program Hivatala, a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamarával együttműködésben információs napot tartott a Svájci-Magyar Együttműködési Program megvalósításáról. Az esemény előzményeként 2007. december 20-án Svájc és Magyarország olyan keret-megállapodást kötött, amely alapján a Svájci Hozzájárulás…
Az SZDSZ ügyvivő testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy miután Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós megállapodását, a Szabad Demokraták Szövetsége a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban - jelentette be hétfőn Kóka János pártelnök.
Az SZDSZ ügyvivő testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy miután Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós megállapodását, a Szabad Demokraták Szövetsége a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban - jelentette be hétfőn Kóka János pártelnök a testület ülését követően a…
Két Indiában élő festőművész hagyatéka érkezett hétfőn Nagykanizsára. Sass Brunner Erzsébet és lánya, Brunner Erzsébet még a múlt század húszas éveiben sodródott Indiába. Már Magyarországon is alkottak, de pályafutásuk jelentősebb részét a távoli országban töltötték.
Az SZDSZ ügyvivő testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy miután Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós...
Távozik posztjáról a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese; Nagy-Juhák István ezredes nyugdíjba vonul - tudta meg az MTI hétfőn rendőrségi forrásból. A távirati iroda információja...
Úgy látszik azért mégis van némi remény. Gondolok arra, hogy úgy tűnik, azért egy kereskedelmi televíziós csatornán is megjelenhet egy szellemes, a maga nemében igényes és nem mellesleg igencsak szórakoztató műsor. Az éjszakai órákban sugárzott Beugró című produkció sorozatot legalábbis én ilyennek gondolom.
Max Mosley-t, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökét, aki egyben a Forma-1-es autóversenyek igazgatója, az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti az állását, miután szadomazo orgia céljából, náci koncentrációs táborokat felidéző jeleneteket rendezett prostituáltakkal a londoni lakásán.
Látom és értem, hogy Horváth Ágnes menesztése élesebb reakciót váltott ki az SZDSZ-ben, mint amire számítottam - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV hétfőn este sugárzott Friderikusz Most című műsorának délutáni felvételén. A miniszterelnök beszámolt arról: a szombati pártértekezlet előtt több nappal az SZDSZ vezetői fogalmazták meg, hogy ha a pénztártörvénynél az MSZP nem fogadja el az SZDSZ akaratát,…
Látom és értem, hogy Horváth Ágnes menesztése élesebb reakciót váltott ki az SZDSZ-ben, mint amire számítottam - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV hétfőn este sugárzott Friderikusz Most című műsorának délutáni felvételén.
Az SZDSZ ügyvivő testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy miután Gyurcsány Ferenc szombati beszédével felmondta a közös koalíciós reformprogramot, ezzel pedig a szocialisták és liberálisok koalíciós megállapodását, a Szabad Demokraták Szövetsége a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban - jelentette be hétfőn Kóka János pártelnök a testület ülése után a…
Alig néhány nappal a Lidl élelmiszerláncolatnál kirobbant botrány után a Schlecker nevű drogéria hálózatról is kiderült, hogy a főnökség törvénytelen eszközökkel igyekezett értesüléseket gyűjteni az alkalmazottak viselkedéséről. A Schleckernél is a cég detektívjei készítettek feljegyzéséket arról, hogy az alkalmazottak folytatnak-e magánbeszélgetéseket a munkaidő alatt, és milyen gyakran…
Horváth Ágnes menesztése élesebb reakciót váltott ki az SZDSZ-ben, mint amire számítottam - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV hétfőn este sugárzott Friderikusz Most című műsorában. A miniszterelnök...
Nem marad állami megbízatás nélkül Majtényi László. Ha adatvédelmi biztossá nem is választotta meg a parlament, a médiahatóság vezetéséhez megkapta a politikai bizalmat. A liberális jogászt Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közösen jelölte az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének.
Thaiföldön az emberek kifejezetten toleránsak a másság iránt - szexuális téren is. A női és férfi homoszexuálisok többsége nem is igyekszik leplezni irányultságát, a transzszexuálisok bátran vállalják nemük átalakítását.
Milyen fejlesztési forrásokra számíthatnak a térségben vállalkozók, és az önkormányzatok 2008-ban? Milyen fejlesztési tervek, lehetőségek lesznek 2008-ban a régióban olyanok, amelyek a térségben élők, a térségben létrejött társulások, a kistérségek és azok szerveződései érdeklődését, fejlődését, gyarapodását eredményezik? Milyen kitörési lehetőségeket kínálnak a régióban működő és fejlődni akaró…
A legszörnyűbb közlekedési balesetekről készült fényképek megtekintésére kötelezik a szabálysértésen kapott autósokat a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében, hogy elrettentsék őket a további kihágásoktól.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a jelenlegi helyzetben mind az MSZP, mind az SZDSZ veszít; a politikus a Hír Tv Rájátszás című műsorában hétfő este azt mondta, az egyetlen...
Hétfőn megkezdték az ásatásokat Stonehenge-ben a régészek. A szakemberek arra keresik a választ, hogy pontosan mikor és miért emelték az első sziklát a helyére. A régészek a belső kör környékét térképezik föl először.
A kisiskolák megmentésére kidolgozott javaslatcsomagot nyújtottak át hétfő délután Szili Katalinnak civil szervezetek és az általuk indított, országos stafétafutás résztvevői a Parlament előtt. A Házelnök megígérte, hogy eljuttatja a javaslatot az Országgyűlés Oktatási Bizottságának és a parlamenti frakcióknak is.
Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet, a szocialista párt kedden tárgyal az SZDSZ-szel a kormány programjáról - közölte újságírókkal Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfő este Budapesten, a párt elnökségi ülése után.
Önálló nyomozócsoportot állítottak fel a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a graffitizők által elkövetett, illetve hozzájuk köthető bűncselekmények - többek között a másfél héttel ezelőtt elkövetett villamos-kisiklatás - felderítésére.