Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet, a szocialista párt kedden tárgyal az SZDSZ-szel a kormány programjáról - közölte újságírókkal Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfő este Budapesten, a párt elnökségi ülése után.
Jelenleg Magyarországon kisebbségi kormány akkor jön létre, ha a szabad demokrata miniszterek és államtitkárok lemondanak posztjukról, azonban az alkotmányjog nem ismeri a kisebbségi kormány fogalmát - mondta el Lövétei István alkotmányjogász az MTI érdeklődésére hétfőn.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a jelenlegi helyzetben mind az MSZP, mind az SZDSZ veszít; a politikus a Hír Tv Rájátszás című műsorában hétfő este azt mondta, az egyetlen "pozitív végösszegű játszma" ma az MSZP és az SZDSZ számára Gyurcsány Ferenc lecserélése és egy új miniszterelnökkel a koalíció folytatása.
A játéktermek és internetklubok látogatását korlátozó esti kijárási tilalmat vezetnek be kamaszok számára Csernyihivben, mert járványszerű méreteket öltött a játék- és számítógépfüggés a helyi tizenévesek körében.
A jelenlegi helyzetben az SZDSZ veszít, ha mégis bennmarad a koalícióban Gyurcsánnyal, és az MSZP is veszít, ha az SZDSZ kilép a kormányzásból, mert a kisebbségi kormányzás rizikós vállalkozás - jelentette ki Navracsics Tibor a HírTv Rájátszás című műsorában.
Jelenleg Magyarországon kisebbségi kormány akkor jön létre, ha a szabad demokrata miniszterek és államtitkárok lemondanak posztjukról, azonban az alkotmányjog nem ismeri a kisebbségi kormány fogalmát - mondta el Lövétei István alkotmányjogász.
Kilép a kormánykoalícióból az SZDSZ; a párt miniszterei és államtitkárai április 30-ával távoznak a kabinetből - jelentette be a liberálisok elnöke. Kóka János közölte: az ügyvivői testület egyhangúlag úgy ítélte meg, hogy a miniszterelnök felmondta a közös reformprogramot, ezzel pedig a koalíciós megállapodást.
Jelenleg Magyarországon kisebbségi kormány akkor jön létre, ha a szabad demokrata miniszterek és államtitkárok lemondanak posztjukról, azonban az alkotmányjog nem ismeri a kisebbségi kormány...
Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet, a szocialista párt kedden tárgyal az SZDSZ-szel a kormány programjáról - közölte újságírókkal Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfő este Budapesten, a párt...
Sem a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, sem a TV2 nem talált kivetnivalót a kereskedelmi csatorna szappanoperájának támogatásában, ám egy magánszemély médiahatósági vizsgálatot kezdeményezett az ügyben megjelent sajtóhírek alapján.
Alighanem kijelenthetjük: hat év alatt annyi valósult meg, hogy az állandó eposzi jelzőként viselt "reformerszakértők" által vezetett koalíció 2006-ig a kiszórt – amúgy gazdasági és államháztartási szempontból teljes mértékben rosszul - meglehetősen jelentős összeget. Aztán mi történt? Semmi. Nem történt semmi! Nem is fog, miközben marakodnak. Tehát alkalmatlanok.