Szerbiában feloszlatta a parlamentet a köztársasági elnök. Boris Tadic május 11-re kiírta az előrehozott parlamenti választásokat - jelentették be hivatalosan Belgrádban.
Jogerősen húsz év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla Nógrádi Ádámot apja megölése és más bűncselekmények miatt, döntésével a táblabíróság helybenhagyta a korábbi, elsőfokú ítéletet.
Az osztrák OMV olajtársaság meglepetéssel vette tudomásul, hogy mekkora "sietséggel" adta el a Mol 8 százalékos részesedését az OOC ománi olajipari társaságnak. Az OMV szerdai közleményében meglepeté...
Rövid időn belül három baleset történt az M5-ös autópálya Kecskemét és Budapest közötti szakaszán, ezért a főváros irányába vezető oldalon teljesen leállt a forgalom - közölte a rendőrség.
Februárban 6,4%-ról 6,1%-ra csökkent a svéd munkanélküliségi ráta, csalódást okozva ezzel, hiszen a szakemberek 5,9%-os értékkel számoltak. Az EUR-SEK új napi csúcsot ért el 9,4533-nál. A következö ellenállás 9,4600-nál és 9,5000-nál található. Az elmúlt napik konszolidációja pozitívnak mondható, amit az elmúlt 2 nap felfelé mutató gyertyája is megerösít. In-GFX
Kissé rendhagyó megközelítési tematikával szervez ismét tanfolyamot a GlobalFX 2008-03-29-én Budaörsön. Gyakorlati, a befektetői piacon jól alkalmazható technikákat, elemzési módszereket és stratégiákat kínál az érdeklődők részére. Az oktatók sokéves gyakorlati tapasztalataikat osztják meg a résztvevőkkel. Bővebb információkat kérhet a info@globalfx.hu e-mai címre írt kérdéseire. www.globalfx.hu
Jogerősen 20 év fegyházra ítélték Nógrádi Ádámot apja megölése és más bűncselekmények miatt. A Fővárosi Ítélőtábla a korábbi, elsőfokú ítéletet hagyta jóvá. Az olajügyekben ismertté vált Nógrádi József 1998-ban tűnt el, földi maradványai 2001-ben kerültek elő egy névtelen levélnek köszönhetően.
A Quaestor vezető elemzője szerint az amerikai gazdaság növekedése az év utolsó negyedében már negatívba fordulhat. Háda Bálint szerint ráadásul az amerikai Fed kezdi elveszteni az irányítást az infláció felett, hiszen a kamatdöntéseknél inkább a gazdasági növekedés gyorsítására helyezi a hangsúlyt. A pénzügyi csoport vezető elemzője arra számít, hogy a Fed várható kamatcsökkentésével ellentétben…
A Társulatban énekel a legjobb hangú magyar rendőrlány. Kelemen Éva, miközben Kabán veszélyes bűnözőket üldöz, sőt már gyilkost is fogott, sikerrel veszi az akadályokat az M1 tehetségkutatóján. Az aranytorkú főtörzs a színpadon is hasznosítja az élet sötét oldaláról szerzett tapasztalatait.
Januárban kis mértékben lassult a mezőgazdasági termelői árak növekedése. A tavalyi év azonos időszakához képest 35,2 százalékos volt a drágulás, a növényi termékek ára felével emelkedett egy év alatt. Az árnövekedésben a gabonafélék, és ezen belül a búza játszott főszerepet, hiszen a készletek lassan kimerülnek, és betakarítás sem a terveknek megfelelően alakult. Az állati termékek eközben…
Évről évre közel ezer jelentkező dönt úgy, hogy megpróbál bekerülni a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz, hogy azután terrorelhárítóként, kémelhárítóként folytassa tovább. A felvettek száma ugyanakkor igen csekély, végül a pályázók 8 százalékának sikerül a bejutás, ráaádsul a kiválasztás hat hónapon át tart. A bejutás lépcsőit foglaljuk össze.
Új taggal bővült a Közép-Európai Média és Kiadó (KEMK) portfoliója, miután a társaság megvásárolta az InfoRádió száz százalékos tulajdonrészét. A cégben többségi részesedéssel az alapító-tulajdonos Mészáros László érdekeltségéibe tartozó londoni Achilles Investment Ltd. rendelkezett.
Az amerikai gazdaság várhatóan nem jut recesszióba, bár az európai gazdaságok teljesítményére erőteljesen rányomja a bélyegét a tengerentúli lassulás - véli a Kopint-Tárki gazdaságkutató ügyvezető igazgatója. Nagy Katalin arra számít, hogy a dollár egész évben gyengélkedni fog, ez azonban jelentősen hozzájárul az amerikai külkereskedelmi hiány csökkenéséhez. Az ügyvezető igazgató az év egészében…
Rövid időn belül három baleset történt az M5-ös autópálya Kecskemét és Budapest közötti szakaszán, ezért a főváros irányába vezető oldalon teljesen leállt a forgalom - közölte a rendőrség csütörtökön délelőtt.
Kormányválsághoz vezethet a Magyar Villamos Művek ügye, miután Gyurcsány Ferenc ötletét egyik parlamenti párt sem támogatja - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: a gazdasági bizottság fideszes javaslatra tegnap tárgyalta az MVM szerkezeti átalakításának kérdését.
Az egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezését javasolja a Fidesz és a KDNP. A nagyobbik ellenzéki párt elnöke szerint a vasárnapi népszavazáson nyilvánvalóvá vált, hogy a lakosság nem kíván változtatni sem az oktatási, sem az egészségügyi rendszeren, ezért a parlament által február közepén elfogadott jogszabályt is törölni kell. A Fidesz emellett hétfőig várja a kormány javaslatait,…
Nálunk a kitüntetésekkel mindig baj van. Baj, ha valaki nem kapja meg, vagy nem időben, vagy nem azt, amit kinézett magának. A másik baj, ha valaki megkapja. Ez persze nem neki baj, hanem a többieknek, akik nem, nem akkor, nem azt. Volt idő, amikor kimaradni érdemnek számított, de vannak, akik soha sem tudnak kimaradni. Kaptak Corvin-láncot, aztán leesett a Kossuth-díj is, meg minden, csak az…
Továbbra is az építőipari vállalatok vannak leginkább kitéve a körbetartozásoknak - mondta el a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában az Opten stratégiai igazgatója. Csorbai Hajnalka hozzátette: tavaly tovább romlott a cégek fizetőképessége, az előző évhez képest 10 százalékkal nőtt a kifizetetlen számlák aránya. A stratégiai igazgató szerint a lánctartozás az élelmiszeriparban és…
A jelenlegi piaci körülmények közt megfelelő lépésnek tartja az amerikai Fed új likviditásbővítő akcióját az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Szántó András szerint a hetente tartott visszavásárlási aukciók elejét veszik az inflációs nyomás fokozódásának, hiszen így a Fed nem kényszerül kamatcsökkentésre. A lépés ráadásul a magyar tőkepiacot is megnyugtatta, a forint erősödött, és folytatódott az…
A parlament hétfőn csak a legégetőbb problémákat oldotta meg az adótörvények módosításával, kisebb korrekciókra azonban még szükség lenne - véli a KPMG adótanácsadó senior menedzsere. A változtatásokkal egyszerűsítették a fordított áfa alkalmazás szabályait, de szűkítették azoknak a szolgáltatásoknak a körét, amelyekre ezt igénybe lehet venni. A hétfői szavazáson megbukott az egységes, értékalapú…
A tököli lőtéren lőtte magát fejbe egy férfi, aki szerdán este barátjával együtt ment oda gyakorlatozni. A helyszínre riasztott mentők már nem tudták megmenteni a férfi életét, a helyszínen meghalt. Az ügyben a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság kezdett közigazgatási eljárást.
Czink Melinda elbúcsúzott az Indian Wells-i női tenisztorna további küzdelmeitől, miután az első fordulóban 6:2, 7:6-ra kikapott a dán Caroline Wozniacki-tól.
A Budapesti Értéktőzsde március 31-re hívta össze éves rendes közgyűlését, amelyen a részvényesek elfogadják a társaság éves beszámolóját és döntenek az eredményfelosztásról. A tőzsde honlapján közzét...
Februárban a várt szerint változatlanul 3,1%-kal emelkedtek az olasz fogyasztói árak. Ennek ellenére úgy tünik, hogy erös az EU-s árnyomás, ami jól jön az EUR-USD-nek. Az EUR-USD-ot 1,5592-ön jegyezték. Ellenállások 1,5594-nél (új abszolút csúcs), 1,5625-nél és 1,5650-nél (felsö Bollinger-szalag) találhatók. Töretlennek mondható az órás chartban az emelkedö trend. In-GFX
Az előző napok erősödése után csütörtökön gyengült a forint a bankközi piacon. Egy euróért nem sokkal fél tizenegy előtt 261,73 forintot kellett adni, míg előző nap délután 258,80/90 forintot ér a köz...
Nem sokat kesergett a hét végi, katari kudarc miatt Talmácsi Gábor. A versenyző motorja a cél előtt néhány körrel megadta magát, így sajnos csak 12-ként ért célba a 125 köbcentis kategória világbajnoka. Talán ezért is utaznak ki a hét végi motorkiállítás után Olaszországba, a Talma gépét biztosító Aprilia gyárba.
Hozzávalók: 15 dkg margarin 15 dkg porcukor 1 adag kávé 1 csomag vaníliás cukor 2 kanál liszt 1 csomag csokoládés vagy puncs ízű pudingpor (a csokoládés pudinghoz 2 kanál kakaó, a puncsoshoz 1/2 dl rum vagy rumaroma) 3 dl tej 1 nagy vagy 2 kis csomag Albert keksz A díszítéshez: kókuszreszelék
Nyolcéves börtönbüntetésre ítélt a brisbane-i bíróság egy ausztrál asszonyt, aki leszúrta az élettársát, mert az nem engedte meg neki, hogy Bruce Springsteen egyik albumát hallgassa - jelentette az AFP csütörtökön.
Télen jobban melegít a piros sál - állítja a babona, ami meglepő módon igaznak bizonyul, ugyanis a színek rezgéseit testünk is felismeri. A különböző árnyalatok jelentős hatással vannak a szervezetre, még a gyógyításban is alkalmazzák ezeket. Így a régóta használt színmágia hatását bárki kipróbálhatja.
Az eurózónában érvényes irányadó kamatok alkalmasak az inflációs várakozások kordában tartására - értékelte az Európai Központi Bank. A bank márciusi havi jelentése lényegében megismétli Jean-Claude ...