Csütörtökön elkészült az SZDSZ tavalyi elnökválasztási csalását kivizsgáló jelentés. A Jüttner Csaba vezette bizottság által készített dokumentumot azonban csak pénteken láthatják a párt ügyvivői. A cél: mindenképpen elkerülni a tisztújítást.
A pekingiek közül egyszersmind csupán két százaléknyian feleltek igennel arra a kérdésre, hogy a játékok idején, augusztus 8. és 24. között elhagyják-e a fővárost
Csütörtökön ugyan a profitrealizálások miatt mérséklődött a nyersolaj ára a szabadpiacon, változatlan azonban az intézményi befektetők oldaláról támasztott kereslet a "biztos menedéket nyújtó" olaj ir...
Nyomozást rendelt el csütörtökön a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) befolyással üzérkedés gyanúja miatt a MÁV áruszállítási cége, a Cargo privatizációja kapcsán. Csécsi Soma, az NNI szóvivője közölte: egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A rendőrök már február végén megkezdték a vizsgálódást.
A Fidesz elnöke szerint új egészségügyi rendszert kellene alkotni a népszavazást követően. Orbán Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette: a népszavazás miatt kieső bevételek az idei évben mindössze a teljes magyar költségvetés egy ezrelékét teszik. Éppen ezért a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj pótlásához a kormány részéről "az akarat hiányzik, nem a pénz". A volt…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 566,91 pontos csökkenéssel, 21.938,55 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 2,52 százalékkal gyengült. A legnagyobb központi ban...
Feloszlatta a szerb parlamentet csütörtökön Borisz Tadics államfő, és kiírta az előrehozott választásokat május 11-ére. Az idő előtti választások kiírását Vojiszlav Kostunica szerb minszterelnök kérte a kormányválság megoldására.
Öt kubai futballista elhagyta csapatát a Florida állambeli Tampa Bay mellett lejátszott egyik olimpiai selejtező után, és döntött úgy, hogy az Egyesült Államokban marad - adta hírül a helyi média. A M...
Boris Tadic szerb elnök feloszlatta csütörtökön a kormányt, és május 11-re kiírta az előrehozott parlamenti választásokat - jelentették be hivatalosan.
Lapértesülések szerint pert indít Újpest a főváros ellen a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának érdekében. A IV. kerület azt kéri a Fővárosi Bíróságtól: a beruházás elmaradása miatt állapítsa meg a károkozás tényét. A keresetet március végén, de legkésőbb április közepéig benyújtják - közölte Derce Tamás, Újpest polgármestere.
Sas József szerint nem véletlen, hogy éppen Kossuth-díja átvétele előtt ítélték el első fokon adócsalásért. A humorista az egyik kereskedelmi televízió esti műsorában gyakorlatilag megkérdőjelezte a magyar bíróság függetlenségét, amikor azt mondta: tudja, hogy milyen országban él.
Egy-egy próbaérettségi feladatsort és a hozzátartozó megoldási útmutatót ingyenesen eljuttat a matúrára készülő diákoknak a Felvételi Információs Szolgálat
Már csak egyet kell aludni, és felbőgnek a motorok az idei szezon első versenyének helyet adó Melbourne-ben, ahol végre kiderülhet, ki milyen munkát végzett az elmúlt időben. Elemezzük közösen az esélyeket…
A tervek szerint 2013-ra elkészül az a robothadsereg, amely bevethető lesz például a földrengések utáni mentésben. A kutatásra több mint 1600 milliárd forintnak megfelelő forrás áll rendelkezésre.
Távozik hivatalából New York szexbotrányba keveredett kormányzója - ezt maga Eliot Spitzer jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján. A politikus tíz év alatt 40 ezer dollárt (közel 7 millió forintot) költött luxusprostituáltak szolgáltatásaira.
Az EUR-USD ma reggel új abszolút csúcsot ért el 1,5592-nél. A MACD vételeket jelez. Az RSI 85-nél majdnem teljesen oldalra lapul. Lehetségesek a további nyereségek, bár egyre nagyobb a korrekció veszélye. A devizapárt 1,5569-en jegyzik. Ellenállások 1,5592-nél (új abszolút csúcs), 1,5625-nél és 1,5650-nél (felsö Bollinger-szalag) találhatók. 10.00-kor teszik közzé az EKB márciusi havi jelentését.…
Egy kamion alvázára kapaszkodva próbált hazánkba jutni egy török férfi, de a határátkelőn lebukott. Romániában tiltott határátlépés miatt indítottak vele szemben eljárást.
Átrepült a Szaturnusz Enceladus nevű holdjáról kilövellő vízmolekulák felhőin a Cassini amerikai űrszonda, amely a manőver közben 48 kilométerre közelítette meg az égitest felszínét.
Rengeteget nevettek egymáson az Alice Csodaországban szereplői, akik valamilyen állatfigurát alakítottak. A mókás jelmezbe bújtatott színészek a móka mellett azonban komoly tortúrán estek át, amíg a sminkesek rájuk varázsolták a maszkokat.
Az osztrák OMV olajtársaság meglepetéssel vette tudomásul, hogy mekkora "sietséggel" adta el a MOL 8 százalékos részesedését az OOC ománi olajipari társaságnak.
Jogerősen húsz év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla Nógrádi Ádámot apja megölése és más bűncselekmények miatt, döntésével a táblabíróság helybenhagyta a korábbi, elsőfokú ítéletet.
Januárban havi szinten 2,2%-kal csökkent a japán ipari termelés, miközben csupán 2,0%-os csökkenéssel számoltak. A kiszállítások 1,0%-kal, míg a raktárkészletek 1,4%-kal csökkentek. A Nikkei 225 3,3%-ot vesztett. A DAX 1,5%-ot esett. A gyenge tendencia veszteségeket okoz az EUR-JPY-nál is. A devizapárt 155,88-on jegyzik. Támogatások 155,57-nél és 155,00-nél találhatók. In-GFX
Szerbiában feloszlatta a parlamentet a köztársasági elnök. Boris Tadic május 11-re kiírta az előrehozott parlamenti választásokat - jelentették be hivatalosan Belgrádban.
Az osztrák OMV olajtársaság meglepetéssel vette tudomásul, hogy mekkora "sietséggel" adta el a Mol 8 százalékos részesedését az OOC ománi olajipari társaságnak. Az OMV szerdai közleményében meglepeté...
Természetesen egyetlen év sem telhet el úgy, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség ne változtatna valamit a szabályokon. Írásunkban összefoglaltuk a legfontosabb változásokat, és azok hatását az idei szezonra…
Rövid időn belül három baleset történt az M5-ös autópálya Kecskemét és Budapest közötti szakaszán, ezért a főváros irányába vezető oldalon teljesen leállt a forgalom - közölte a rendőrség.
Februárban 6,4%-ról 6,1%-ra csökkent a svéd munkanélküliségi ráta, csalódást okozva ezzel, hiszen a szakemberek 5,9%-os értékkel számoltak. Az EUR-SEK új napi csúcsot ért el 9,4533-nál. A következö ellenállás 9,4600-nál és 9,5000-nál található. Az elmúlt napik konszolidációja pozitívnak mondható, amit az elmúlt 2 nap felfelé mutató gyertyája is megerösít. In-GFX