Felfüggesztette a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete a csaknem egy hete tartó vasutas sztrájkot. Ha jövő péntekig sem tudnak egyezséget kötni, újra kezdhetik a munkabeszüntetést. Megegyezésre pedig nincs remény: a MÁV és a szaktárca hallani sem akar a szerintük jogtalan, több tízmilliárdos követelések treljesítéséről. A szakszervezet elhúzódó akciója viszont akkora káoszt okozhat, hogy…
Alaposan kiborult Brad Pitt az egyik amerikai lapra, amely cikket írt arról, hogy a színész és párja, Angelina Jolie hamis halálos fenyegetést kapott. A sztár perrel fenyegetőzik.
A jelek szerint a földönkívüliek megkedvelték Nagy-Britanniát: tavaly a korábbinál sokkal többen tettek bejelentést azonosítatlan repülő tárgyakról, azaz UFO-król. Az észlelők szerint időnként egy csoportban akár száz különös, fehér fényt sugárzó, háromszög alakú objektumot lehet megfigyelni az égen.
Nem sok jóra számíthatnak azok a házastársak, akik már most is úgy érzik, hogy partnerük idegesíti őket - állítják amerikai kutatók. Tanulmányuk szerint ugyanis az érintettek minél tovább maradnak együtt, annál követelőzőbbnek és kibírhatatlannak látják majd a párjukat.
Rínak a bőgők Babócsán. Nem a vonó ingerli húrjukat édes-bús jajgatásra. Bánatukban sírnak, mert a körjegyzőség parancsára tokba dugják őket. Állítólag ilyen még nem volt. Hogy a február elejei bőgőtemetésen ne bőghessenek a férfias hangszerek. Száz esztendeje már, hogy a helybéli muzsikus cigányok így búcsúztatják a lakodalmi szezont. A bőgőtemetéssel többnyire az anyagiakat is eltemették egy…
Egy brit kutatás szerint az elhízásban a géneknek sokkal nagyobb szerepük van, mint a környezeti feltételeknek, de a kövérségre hajlamosító gének hordozóinak sincs előre megírva a sorsuk.
Az orosz Gazprom csütörtökön megfenyegette Ukrajnát, hogy hétfőtől leállítja a földgázszállítás egy részét Ukrajnának, hacsak Ukrajna nem rendezi adósságát. Ezt a Gazprom szóvivője, Szergej Kuprianov közölte tévényilatkozatában.
Nemzetközi válságok, természeti katasztrófák, tőzsdeviharok: a patkány éve, amely csütörtökön kezdődött, veszélyesnek ígérkezik - figyelmeztetnek a kínai feng shui szakértői és mesterei.
Nincs pénzünk a Hradzsin karbantartására, az alkalmazottak bérei csapnivalóak, rendkívül nehéz még a mindennapi működés bebiztosítása is. Ilyen, és ezekhez hasonló, panaszokat lehett hallani a cseh államfői hivatalból azokban az években, amikor a művészlelkű és kissé bohém Václav Havel ült a Cseh Köztársaság elnöki bársonyszékében.
A forint gyengülése miatt nem kell súlyos következményektől tartaniuk sem a devizaalapú hitelt felvevőknek, sem a bankoknak - mondta Nyers Rezső, a bankszövetség főtitkára.
A hazai közönség előtt szereplő Marion Bartoli két szettben nyert a cseh Dominika Cibulkova ellen, így bejutott a legjobb nyolc közé a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztornán
Április közepén foglalja el székét a Veszprém Megyei Levéltár új igazgatója, akinek édesapja a megye ismert fideszes politikusa, a fenntartó megyei önkormányzat kulturális bizottságának elnöke - írta pénteken a Népszabadság.
Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök szerint nem valószínű, hogy a közel-keleti konfliktus megoldására irányuló, egyre élénkebb diplomáciai erőfeszítések ellenére 2008-ban létrejön a tartós békeszerződés Izraellel. Fajjád, aki az egyesült államokbeli Texas fővárosában tartózkodott magánlátogatáson, helyi idő szerint csütörtökön a brit hírügynökségnek adott interjúban rámutatott, hogy nincs…
Egy nemrég felfedezett sivatagi temető döbbenetes titkokat árult el Ehnaton uralkodásáról, arról, hogy milyen lehetett a közemberek élete a fáraó fővárosában.
Az amerikai szenátus csütörtökön nagy többséggel elfogadta a Fehér Ház által benyújtott csomagot, amelynek célja, hogy idén közel 152 milliárd dolláros tőkeinjekcióval és adókedvezményekkel segítse a ...
Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök szerint nem valószínű, hogy a közel-keleti konfliktus megoldására irányuló, egyre élénkebb diplomáciai erőfeszítések ellenére 2008-ban létrejön a tartós békeszerződés Izraellel.
Betiltották a pletykát, a modortalanságot, a durvaságot és a miniszoknyát a szerb kórházakban. A szigorítás az ország egészségügy minisztériumától származik. Honlapján olvasható, hogy a kórházak személyzete nem bírálhatja munkahelyét, feletteseit és nem szabad elfogadnia ajándékot szolgálataiért.
Ismét kordonnal zárja le hétfőtől a Kossuth teret a rendőrség - írta pénteken a Magyar Nemzet. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg csupán a Parlamentet és közvetlen környezetét védő rácsokat mintegy 50-100 méterrel kijjebb tolják, és így megközelíthetetlenné teszik a Kossuth-, a Rákóczi- és a Károlyi-szobor körüli zöld területet, valamint az Országház IX-es kapuja előtti nagy parkolót, egészen a…
Az EU ki akarja terjeszteni az unión kívüli légiutasok biometrikus adatfelvételét, és az Egyesült Államok után Ausztráliával is meg akar állapodni a légiutasok személyi adatainak továbbításáról.
Csütörtökön sikerült megállapodni a kijevi Olimpiai Stadion üzemeltetőinek és a létesítmény közelében bevásárlóközpontot építőknek, így zavartalanul folytatódhatnak az előkészületek Ukrajnában a 2012-es, Lengyelországgal közösen rendezendő labdarúgó Európa-bajnokságra.
Az oktatási tárca szerint a Fidesznek nincs álláspontja az oktatás és kultúra kérdéseiről, a fejlesztési részhozzájárulás kapcsán pedig ismét valótlanságot állít - ezt az Oktatási és Kulturális Minisztérium közölte az MTI-vel csütörtökön az után, hogy a Fidesz szóvivője azt mondta: a verseny nem lehet fő szempont a közszolgáltatásokban, az oktatásban és az egészségügyben.
Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének zenés színpadi adaptációjára készül a budapesti Nemzeti Színház. A Hamvai Kornél, Varró Dániel és Darvas Benedek által jegyzett darab nyilvános olvasópróbáját csütörtökön tartották a fővárosi Corinthia Grand Hotel Royalban.
"Elkerülhetetlennek" nevezte az iszlám jog, a saríja nagy-britanniai bevezetését a canterbury érsek. Rowan Williams szerint az országnak "szembe kell néznie a ténnyel", hogy egyes állampolgárai nem tartják magukra nézve kötelezőnek a jelenlegi jogi rendszert.
A MiZo Pécs 2010 és az MKB-Euroleasing Sopron is a túlélésért játszik otthon pénteken a női kosárlabda Euroliga két sikerig tartó nyolcaddöntőjének második mérkőzésein. A keddi első felvonásban a pécsiek óriási csatát buktak el Brnóban (71-67), míg a soproni gárda simán kikapott a francia Bourges vendégeként (69-47).
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meghívott vendégként ma részt vesz az SZDSZ háromnapos, Debrecenbe kihelyezett frakcióülésén. A szabad demokraták a miniszterelnökkel elsősorban a reformokról,...
Viktor Juscsenko ukrán elnök Julija Timosenko kormányfő "politikai populizmusára" adott válasznak nevezte az orosz Gazprom fenyegetését, hogy leállítja hétfőtől a földgázszállítás egy részét Ukrajnána...
Német tudósok új elmélettel álltak elő a Szaturnusz Enceladus holdjával kapcsolatban: szerintük az égitest fagyott felszíne alatt folyékony víz rejtőzik.
Többszöri halasztás után csütörtökön a floridai Kennedy Űrközpontból elindították az Atlantis amerikai űrrepülőgépet, amely az első európai gyártmányú kutatómodult, a Columbust juttatja el a Nemzetköz...
Ismét kordonnal zárja le hétfőtől a Kossuth teret a rendőrség. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg csupán az épületet és közvetlen környezetét védő rácsokat mintegy 50-100 méterrel kijjebb tolják, így megközelíthetetlenné teszik a tér több részét.
Depressziót és szorongást okozhat a gyermekkorban elszenvedett lelki és fizikai bántalmazás - állapította meg egy brit tanulmány. A Louise Arsenault vezette londoni tudóscsoport azonos nemű ikerpárok vizsgálata nyomán talált döntő bizonyítékot a bántalmazás okozta lelki sérülésre.
Betiltották a pletykát, a modortalanságot, a durvaságot és a miniszoknyát a szerb kórházakban. A szigorítás az ország egészségügyi minisztériumától származik. Honlapján az olvasható, hogy a...
A tizenéves apáktól származó babák nagyobb valószínűséggel születnek túl korán, vagy kis súllyal, és a csecsemőhalandóság is nagyobb körükben - jelentették kanadai kutatók szerdán. Miközben az Egyesült Államokban 1995 és 2000 között született 2,6 millió csecsemő egészségügyi adatait elemezték, összefüggést találtak az apa életkora és az újszülött egészsége között.