2008. február 7. csütörtök

febr. 7
12:03
Fidesz: újabb 800 millió a kormányzati kampányra (Alternatív Energia)
A kormány újabb 800 millió forintot akar népszavazási ellenkampányára költeni, így már a hárommilliárd forintot is elérik a kabinet kommunikációs kiadásai - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.
febr. 7
12:05
Önkormányzati biztos a nagyatádi kórházban (Alternatív Energia)
Önkormányzati biztos vette át a nagyatádi kórház vezetését - írta csütörtökön a Somogyi Hírlap. A tulajdonos önkormányzat kezdeményezésére érkezett, legalább négy hónapra, s minden gazdasági tevékenységgel kapcsolatos eseményt ellenőriz. Kijelölésére azért volt szükség, mert a kórház jelentős adósságot halmozott fel.A biztos szerint a kórháznak helye van ebben a térségben, ám lehet, hogy nem a…
febr. 7
12:07
Tűz az egyik legelőkelőbb klubban (HírExtra)
Tűz ütött ki Moszkva egyik legelőkelőbb éjszakai klubjában, a belvárosi Ermitázs kertben lévő Gyagiljevben csütörtökön délelőtt. Egy sérültet kórházba vittek, az épületet kiürítették.
febr. 7
12:07
Porfelverődés okozott tűzjelzést a Déli pályaudvaron (Gondola)
A nagy szél miatti porfelverődés tűzjelzést okozott csütörtökön délelőtt a Déli pályaudvar metróállomáson - mondta Mezei László, a BKV fődiszpécsere a távirati iroda érdeklődésére. A...
febr. 7
12:08
Átépítik a Mezőtúr és Gyoma közötti vasútvonalat (Infostart)
Megkezdődtek a Mezőtúr és Gyoma közötti vasúti vonalszakasz átépítési munkái - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
febr. 7
12:09
Kórházba mehetett a börtönből (HírExtra)
Átszállították egy szakklinikára moszkvai börtönéből a nyirokmirigyrákban és AIDS-ben szenvedő Vaszilij Alekszanjan volt Yukos-alelnököt csütörtökön - közölte az orosz büntetés-végrehajtás szóvivője.
febr. 7
12:12
NOE: Beletörik a hatalom foga a vizitdíjba? (Gondola)
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete megdöbbenéssel értesült arról az eljárásról, melynek során a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egészségügyi Pénztár 327 ezer forint büntetés befizetésére kötelezi Nagy Levente kunhegyesi fogorvost, mert a doktor megtagadja a vizitdíj beszedését.
febr. 7
12:12
Másodszor is nyert az Újpest (HírExtra)
Második szlovéniai mérkőzését is megnyerte az Újpest férfi vízilabdacsapata az öt ország kilenc együttesét foglalkoztató, körmérkőzéses rendszerű Alpok Adria Ligában.
febr. 7
12:12
Híd Rádió - „borsos” DVD (Kreatív Online)
A Híd Rádió által kiadott Bors napilap február 8-tól péntekenként egy DVD-t is kiad, amelyet egy hétig lehet megvásárolni a hírlapárusítóknál. Az akciót kampány kíséri, az eladáshelyi megjelenés mellett tévé- és rádiószpotokkal.
febr. 7
12:12
Vonatnak ment a kocsi, ketten meghaltak (Blikk)
febr. 7
12:13
Két ember vesztette életét a kunhegyesi vonatkarambolban (HírTV)
Mindkét utasa szörnyethalt annak az autónak, melyet egy vonat sodort el a kunhegyesi vasúti átjáróban - értesült a HavariaPress.
febr. 7
12:14
A Yahoo!-nál a végsőkig tartó ellenállásra készülnek (Infostart)
Mindenképpen megakadályozza a Microsoft felvásárlási akcióját a Yahoo! - írta egy munkatársainak küldött e-mailben Jerry Yang, a cég vezetője.
febr. 7
12:14
Tűz és politika (Kripto Akadémia)
A német-török kapcsolatokat megterhelő politikai üggyé vált a hétvégi ludwigshafeni tűzeset. Wolfgang Scha:uble német belügyminiszter csütörtökön visszautasította a török sajtó azzal kapcsolatos gyanúsítgatásait, hogy idegenellenes célzatú, szándékos gyújtogatás történt.
febr. 7
12:15
Répássy: Hárommilliárdos kampány közpénzből (HírTV)
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a kormány nem hajlandó felfüggeszteni a népszavazási kampányát, sőt újabb forrásokat csoportosít át rá - jelentette ki Répássy Róbert frakcióigazgató csütörtöki tájékoztatóján.
febr. 7
12:17
Térképen a szív- és érrendszeri betegségek (HírExtra)
Igen nagyok az eltérések az európai országok és térségek között a szív- és érrendszeri betegségek halálozási statisztikájában, több észak- és kelet-európai ország erre vonatkozó adatai 7-14-szer magasabbak másokénál - tűnik ki egy tanulmányból.
febr. 7
12:17
A hamis reklámkampány ellen tiltakozik a Fidesz (Gondola)
Miközben a kormány milliárdokat költ kampányra, addig az emberekkel vizitdíjat, kórházi napidíjat, tandíjat fizettetnek - mondta el Répássy Róbert csütörtökön.
febr. 7
12:18
ADCH - új elnök (Kreatív Online)
Új elnököt választottak az Art Directors Club Hungary (ADCH) élére, miután Simon Zoltán, a Café kreatívigazgatójának lejárt a kétéves mandátuma. Az új elnök Halász Gyula lett, aki korábban a JWT kreatívigazgatója és résztulajdonosa volt, jelenleg pedig saját, Onion Union nevű cégét vezeti.
febr. 7
12:19
9 milliárdos beruházás, állami támogatással (HírExtra)
A magyar családi tulajdonban lévő Jász-Plasztik Kft. kilenc milliárd forintos beruházáshoz kapott - egyedi kormánydöntéssel - támogatást; az erről szóló szerződést a tulajdonos, Kasza Lajos és Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára Budapesten írta alá.
febr. 7
12:21
Vaktölténnyel lőttem (Blikk)
Emberfeletti erővel küzdötte át magát rákos megbetegedésén Szalai Anett, a Fókusz riportere. Saját bevallása szerint az emberek jósága és családja szeretete adott neki erőt, a gyógyuláshoz.
febr. 7
12:21
Kylie-t majdnem elfújta a szél (Blikk)
febr. 7
12:23
Fidesz: újabb 800 millió a kormányzati kampányra (Gondola)
A kormány újabb 800 millió forintot akar népszavazási ellenkampányára költeni, így már a hárommilliárd forintot is elérik a kabinet kommunikációs kiadásai - mondta Répássy Róbert, a Fidesz...
febr. 7
12:23
Győzelemmel kezdett Capello (HírExtra)
A 16 Európa-bajnoki résztvevő labdarúgó-válogatottból 15 megkezdte közvetlen felkészülését a júniusi kontinensviadalra, egyedül az orosz csapat nem lépett pályára szerdán barátságos mérkőzésen.
febr. 7
12:24
Német ipari megrendelések: -1,7%- elröejelzés: -1,8% (HírTV)
Decemberi német ipari megrendelések: -1,7%- elröejelzés: -1,8%- elözö havi érték: +3,4%- részletek következnek… in-GFX
febr. 7
12:25
Autó és vonat ütközött Kunhegyesnél, ketten meghaltak (Gondola)
Két ember meghalt csütörtökön délelőtt Kunhegyesen, amikor a 34-es számú főúton lévő vasúti átjáróban egy személygépkocsi összeütközött egy vasúti szerelvénnyel - közölte a rendőrség az MTI-vel....
febr. 7
12:26
GBP-CHF A font veszteségei (HírTV)
Ma is gyengének mutatkozik a sterling. A frankkal szemben is veszteségeket könyvelt el a deviza. Az európai nyitás óta 200 pippel 2,1342-re esett vissza a GBP-CHF árfolyama, megközelítve ezzel a sáv alsó oldalát. Ha a 2,1183-as idei minimum alá megy az árfolyam, 2,0390-ig nyílhat potenciál. In-GFX
febr. 7
12:27
Menedéket keres a Yahoo! (Privátbankár)
A Yahoo! mindenképpen megakadályozza a Microsoft felvásárlási akcióját, a vezetés keresi a módokat, hogyan védje meg a céget a bekebelezéstől - írta Jerry Yang, a Yahoo! vezetője.
febr. 7
12:28
EUR-CZK A kamatdöntés ál a középpontban (HírTV)
Az EKB kamatdöntése elött 25,539 és 35,627 között mozog az EUR-CZK árfolyama. Míg biztosra veszik, hogy az EKB nem változtat alapkamatán, a cseh alapkamatnál a 3,50%-ról 3,75%-ra való emeléssel számol a többség. A piac izgatott, és nött a veszélye, hogy nem történik emelés. Az is lehetséges, hogy a bank döntést kísérö sajtókonferenciáján verbálisan beavatkozik a cseh korona erössége ellen. In-GFX
febr. 7
12:29
Benzin szivárgott ki (HírExtra)
Benzin szivárgott ki abból a vasúti tartálykocsiból, amely csütörtökön reggel a Budafok-Háros állomáson a sínek elhanyagolt állapota miatt kisiklott - tájékoztatta az MTI-t Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője.
febr. 7
12:29
Február közepén nyitja kapuit a szegedi Vasarely-kiállítás (HírTV)
Pénteken délelőtt érkeznek Szegedre a február közepén nyíló Vasarely-kiállítás utolsó darabjai. A pécsi Vasarely Múzeum gyűjteményéből összesen 31 alkotást kölcsönöz a Móra Ferenc Múzeum.
febr. 7
12:30
Bhuttóra emlékeztek a gyászidőszak végén (HírTV)
Több tízezren gyűltek össze Pakisztánban a december végén meggyilkolt ellenzéki vezér, Benazir Bhutto sírjánál, hogy a politikusnőre emlékezzenek a negyven napos gyászidőszak végén. Közben a biztonsági szolgálat egyik tagja közölte, hogy letartóztattak két terroristát a korábbi merénylettel kapcsolatban.
febr. 7
12:31
531 perce nem kapott gólt (HírExtra)
Jens Lehmann megjavította saját rekordját: immár 531 perce nem kapott gólt a német válogatott kapujában.
febr. 7
12:34
Közös akció a románokkal (HírExtra)
Közös ellenőrzési akciót tart a magyar és a román közúti közlekedési hatóság; magyar oldalon csütörtökön, román oldalon február 21-én számíthatnak először fokozott ellenőrzésre a járművezetők - tájékoztatta az MTI-t a magyar szervezet közleményben.
febr. 7
12:34
Tanulj tovább! - hét ok a továbbtanulás mellett (HírTV)
Több munkaerő-piaci felmérés bebizonyította az utóbbi időben, hogy a diplomával rendelkezők hazánkban még mindig sokkal könnyebben helyezkednek el, mint érettségizett társaik, ráadásul legalább kétszeres jövedelemmel értékelik a felsőfokú végzettségűek munkáját a középfokú végzettségűekéhez képest. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) hét okot sorakoztatott fel a továbbtanulás…
febr. 7
12:34
Halála után is biztosítást akart kötni az „elhunyt” (Blikk)
Magyarország –Tolo – Újabb megdöbbentő részletek jutottak a Blikk tudomására a 253 milliós biztosítási csalással kapcsolatban. Mint megtudtuk, A. Zoltán Rex (52) az állítólagos halála után egy évvel az autója kötelező felelősségbiztosítására kért ajánlatot az egyik biztosítótársaságnál.
febr. 7
12:35
Vezető maffiózót fogott el az olasz rendőrség (Kripto Akadémia)
Az olasz rendőrség őrizetbe vette csütörtökön az ország harminc leginkább keresett, körözött maffiózójának egyikét. A 42 éves Vincenzo Licciardi a Camorra nevű nápolyi és Nápoly környéki bűnszövetkezet "Alleanza di Secondigliano" (Secondiglianói Szövetség) nevű bűnözői "kartelljének" vezetője. Secondigliano Nápoly egyik északi kerületének neve.
febr. 7
12:36
Szél és por okozta tűzjelzés a metróban (HírExtra)
A nagy szél miatti porfelverődés tűzjelzést okozott csütörtökön délelőtt a Déli pályaudvar metróállomáson - mondta Mezei László, a BKV fődiszpécsere a távirati iroda érdeklődésére.
febr. 7
12:36
EUR-USD Német beérkezett megrendelések (HírTV)
Decemberben éves szinten 5,6%-kal emelkedtek a német ipari megrendelések. Az érték ugyan kedvezönek mondható, de még mindig elmarad a 11,1%-os elörejelzéstöl és a legutóbbi +13,6%-os értéktöl. Az EUR-USD-t 1,4626-on jegyzik. Nagyobb ellenállások 1,4669-nél és 1,4713-nál, míg támogatások 1,4592-nél és 1,4560-nál találhatók. In-GFX
febr. 7
12:40
Bombariadó a bíróságon (HírExtra)
Bombafenyegetés miatt kiürítették Miskolcon a megyei bíróságot - tudta meg a HavariaPress. Csütörtökön délelőtt érkezett a fenyegető telefonhívás a bíróságra, mely szerint bomba van az épületben, s az fel fog robbanni.
febr. 7
12:44
Dodi megcsalta Dianát? (Blikk)
Telefonbeszélgetés bizonyíthatja a legújabb tényállást
febr. 7
12:45
Dinamikusan nő az ipari termelés (Piac és Profit)
Az előzetes adatok alapján, 2007-ben az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal volt magasabb, mint 2006-ban.
febr. 7
12:45
Két halott a vasúti átjáróban (HírExtra)
Mindkét utasa szörnyethalt annak az autónak, melyet egy vonat sodort el a kunhegyesi vasúti átjáróban - értesült a HavariaPress. Az elsődleges információkkal ellentétben nem egy, hanem két halálos áldozata van a csütörtökön délelőtt, Kunhegyesen történt vasúti karambolnak.
febr. 7
12:45
40 percen belül brit kamatdöntés! (HírTV)
Hatással lehet az EUR-GBP jegyzéseire a BoE 13.00 órai kamatdöntése, ahol az 5,25%-ra való csökkentéssel számolnak az elemzök. Az KB kamatdöntése nagy valószínüséggel változatlan 4,00%-os alapkamattal zárul. Chart-technikailag most éli meg a devizapár a 2. erösödést a korrekció óta. Az EUR-GBP-t 0,7495-ön jegyzik. 0,7504 fölött 0,7442-ig nyílhat potenciál. In-GFX
febr. 7
12:46
Késésekkel, járatkimaradásokkal még számolni kell (Alternatív Energia)
A MÁV igyekszik mielőbb helyreállítani a forgalmat azt követően, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) csütörtökön 12 órától felfüggesztette a múlt pénteken megkezdett sztrájkot - tudatta a vasúttársaság csütörtökön közleményben.
febr. 7
12:47
Az elnök sürgeti a missziót (HírExtra)
A csádi elnök felhívást intézett csütörtökön az Európai Unióhoz (EU), hogy minél rövidebb időn belül indítsa el Csádba és Közép-Afrikába a szudáni Dárfúrból érkezett menekültek megvédésére elhatározott békefenntartó missziót.
febr. 7
12:47
Fidesz: Botka öntösön tiszta vizet a pohárba! (HírTV)
A baloldali vezetésű szegedi önkormányzatot elbizonytalanították az egészségügyi átalakítások. Legalábbis erről árulkodik Szeged tavaly év végén elkészült fejlesztési koncepciója, amelynek 75 oldalán mindössze öt sor foglalkozik az egészségüggyel. Az egyetlen bekezdés is csak arra utal, hogy majd az országos folyamatokhoz kell igazodni.
febr. 7
12:49
A Mol nagy terve: egyesüljünk! (Privátbankár)
A gázellátás biztosítására a Mol tárgyalásokat kezdeményez a kelet-európai térség nyolc földgázszállító vállalatával arról, hogy egy közös cégben egyesítsék az országos nagynyomású gázszállító hálózataikat - mondta a Mol vezérigazgatója.
febr. 7
12:49
Képriport: kisiklott a tartálykocsi (Infostart)
Benzin szivárgott abból a vasúti tartálykocsiból, amely csütörtök reggel Budafok-Háros állomáson a sínek elhanyagolt állapota miatt kisiklott - közölte a MÁV szóvivője.
febr. 7
12:51
Taxival üldözte vonatát a masiniszta (Blikk)
febr. 7
12:51
Esélyteremtő összefogás (HírExtra)
Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) elnöke és a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója arról, hogy a két szervezet a jövőben közösen keresi a romák munkaerőpiaci visszaintegrálásának lehetőségeit.
febr. 7
12:52
Óriáscéget szeretne a MOL (Infostart)
A gázellátás biztosítására a MOL tárgyalásokat kezdeményez a kelet-európai térség nyolc földgázszállító vállalatával arról, hogy egy közös cégben egyesítsék az országos nagynyomású gázszállító hálózataikat - mondta Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója a Les Échos című francia gazdasági napilapnak adott interjújában.

Keresés