Vesztegetéssel és okirat-hamisítással gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda azt a budapesti okmányirodai ügyintézőt és afrikai menekült társát, akik legkevesebb negyven külföldit juttattak jogosulatlanul magyar jogosítványhoz. Szakértők szerint ez nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthetett.
A korrupt, hazaáruló politikusok „levadászását” célozza az a kampány, melynek hivatalos kezdetét pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be Toroczkai László. Úgy gondolja, hogy Magyarországon példátlan módon elharapódzott a korrupció, a hatalommal való visszaélés, amelynek feltárásában a lakosság segítségét kérik. Emellett ha kell, feljelentést is tesznek, és élnek majd a nyilvánosság e...
A Pim Kommunikáció után új ügynökséggel dolgozik együtt a Mart Épületgépészeti nagykereskedő. A cég kétfordulós meghívásos pályázatán három ügynökség közül választotta ki partnerét.
Nem nőtt a forgalom a bevezető utakon a vasutassztrájk miatt - tájékoztatta a Fővinform ügyeletese pénteken reggel az MTI-t. Havasi Zsolt elmondta: nem érzékelhető sem a bevezető útvonalakon, sem a belváros útjain, hogy az ilyenkor megszokottnál erősebb lenne a forgalom.
Észak-Korea nyolc intézkedést már végrehajtott abból a tizenegyből, amelynek célja nukleáris programja gyanús elemeinek a felszámolása - közölte pénteken egy szöuli szemináriumon Dél-Korea főtárgyalója.
Madonna teljesítette a Roy és Ádám Trió kívánságát. A zenészek azért fordultak a világsztár menedzsmentjéhez, hogy engedélyt kapjanak a Music című dal feldolgozásához. Az énekesnőnek annyira megtetszett a rockos verzió, hogy azonnal zöld utat adott a fiúk átiratának.
Januárban 60,8 pontról 61,6 pontra emelkedett a svájci beszerzési menedzserindex, meghaladva ezzel az 54,9 pontos elörejelzést. Az EUR-CHF-et 1,6067-en jegyzik. Ellenállás 1,6116-nál található. Fontos értékek vannak 1,6056-nál és 1,6018-nál. In-GFX
Januárban 55,5 pontról 54,6 pontra csökkent, miközben a szakemberek 54,9 pontos értékkel számoltak. Az index ezzel jóval meghaladja az amerikai indexet. Az EUR-USD-t 6,3584en jegyzik. Ellenállás 6,3767-nél és 6,3997-nél találhatók. Fontos értékkel találhatók az alsó oldalon 6,3563-nál és 6,3212-nél. In-GFX
Sikeres kényszerleszállást hajtott végre egy amerikai katonai szállítógép Ferihegyen péntek reggel - tájékoztatta Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője az MTI-t. A kényszerleszállásra azért volt szükség, mert a szállítógép három hajtóművéből egy nem működött - mondta el a szóvivő. Hozzátette, hogy a szállítógépen a gép négy fős személyzete utazott.
A pénteken hajnalban megkezdett vasúti sztrájk eddig a szokottnál kicsit nagyobb forgalmat jelent a Volánbusz Közlekedési Zrt.-nél. Minden pályaudvaron egy-egy tartalék busz áll rendelkezésre és a Volánbusz arra kéri az utasokat, hogy a tervezhetőség érdekében elővételben vásárolják meg jegyüket - mondta Kameniczky Ákos, a Volánbusz belföldi szolgáltatási irodájának vezetője az MTI-nek pénteken.
Az osztrák OMV osztrák olaj- és gázipari konszern megtette a Mollal való egyesülésre vonatkozó hivatalos, előzetes összefonódási bejelentést az Európai Bizottságnál
Az influenzajárvány miatt péntektől látogatási tilalmat rendeltek el Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye) kórházaiban – adta hírül Bodnár Judit, regionális tisztifőorvos.
Legkésőbb február közepétől már drágábban mozgathatjuk meg fáradt tagjainkat az edzőtermekben. Várhatóan 10-15 százalékos árnövekedésre kell még tavasz előtt felkészülni
Vonatjáratok százai álltak le pénteken délelőtt Romániában a vasúti alkalmazottak három órás sztrájkja miatt. Reggel hét órától sem belföldi, sem pedig külföldi járatok nem indultak el Bukarestből. A fővárosi pályaudvar az érkező vonatokat sem fogadta, azok a nyílt vágányon vesztegeltek.
Új lendületet akar venni Gyurcsány Ferenc, aki egyrészt le kívánja zárni a kormányzati ciklus eddigi szakaszát, mondván: a nehezén már túl vagyunk, nem lesznek megszorítások, lezárult a „nagy reformidőszak”, elkezdődhet a konszolidáció. Másrészt a kabinet demonstrálni akarja, hogy nem csak a Fidesz népszavazásáról szól a politikai élet, a kormányfő új, saját kezdeményezésekkel áll elő ...
A Maxima tavaly meghirdetett pályázata alapján, több, mint 200 jelentkező közül választják ki azt a néhány színészjelöltet, aki a Jóban Rosszban epizódszereplőiként feltűnhet a képernyőn. A válogatást nagy izgalom előzte meg, ezért a sorozat sztárjai próbálták oldani a feszültséget.
Januárban meglepöen 52,6 pontról 52,8 pontra emelkedett az EU-s feldolgozóipari beszerzési menedzserindex, miközben változatlan értékkel számoltak a szakemberek. 14.30 órakor teszik közzé az amerikai újonnan teremtett álláshelyek januári számát, (elörejelzés: 68.000, elözö havi érték: 18.000) valamint a januári munkanélküliségi rátát. Itt változatlan 5,0%-os értékre számítanak. Az EUR-USD-t a…
A Sanoma Budapest gondozásában megjelenő Otthon és Atrium magazinok szakmai irányításáért február 1-jétől új főszerkesztő felel. Az újonnan kinevezett szakember korábban az RTL Klub Reggeli című műsorában volt felelős szerkesztő.
Péntek reggeltől megtekinthető az Országgyűlés honlapján a képviselők és a tisztségviselők vagyonnyilatkozata - Gyurcsány és Orbán is szívesen adományoz.
Az OMV megtette a MOL-lal való egyesülésre vonatkozó hivatalos, előzetes összefonódási bejelentést az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságánál - közölte osztrák olaj- és gázipari konszern.
Tendergyőzelem után hosszútávú marketingstratégia felépítésével bízott meg egy reklámügynökséget a Viasat3 – értesült a Kreatív Online. A csatorna célja egy új kommunikációs stratégia felépítése a Viasat3 márka számára.
Péntek hajnaltól megbénult a tömegközlekedés a német fővárosban is. Sem busz, sem villamos, sem a földalatti nem jár, mert 12 százalékos béremelést követelve, sztrájkba léptek a Berlini Közlekedési Vállalat (BVG) dolgozói.
Az euróövezeti feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója, háromezer cég adatai alapján, januárra 52,8 pontra javult a decemberi 52,6 pontról. A január 23-án megjelent előzetes becslés csak 52,6 pont v...
A nyugat-európai részvénypiacok pénteken a vártnál meredekebben indultak fölfelé, miután az amerikai tőzsdemutatók határidős jegyzései a hajnali veszteségeket leküzdve nyereségbe fordultak. Európában ...
A 49. Clio Awards reklámverseny szervezői kinevezték három - az interaktív, a design és a rádiós – zsűri elnökét. A három szakember Svédországból, Dél-Afrikából és az Egyesült Államokból érkezik majd a Miami Beachen megrendezendő fesztiválra.
Kenyába érkezett péntek reggel az ENSZ főtitkára. Ban Ki Mun a világszervezet tekintélyét felhasználva próbál meg közvetíteni a hetek óta tartó véres harcok befejezése érdekében. Elődje, Kofi Annan erőfeszítéseinek eddig nem volt eredménye.
A legfrissebb adatok szerint összesen 72 halottja és több mint száz sérültje van a péntek délelőtti, bagdadi merényleteknek. A rendőrség szerint az egyik helyszínen egy fiatal nő robbantotta fel a testére szerelt pokolgépet, a másik piacon pedig egy ládába rejtett bombát robbantottak fel távvezérléssel.