Januárban meglepöen 1,2 milliárdról 10,2 milliárdra nött a a dél-afrikai kereskedelmi mérleg deficitje, miközben a szakemberek 8,0 milliárdos hiánnyal számoltak. Az USD-ZAR eközben új napi csúcsot ért el 7,7547-nél. A devizapárt 7,7315-ön jegyzik. Ellenállás 7,7612-nél található. In-GFX
A HospInvest Zrt. pályázatát nyilvánította az egri Markhot Ferenc Kórház vagyonkezelésére és működtetésére kiirt pályázat nyertesévé a Heves megyei önkormányzat.
Debrecen a Dunától keletre elterülő országrész legfontosabb logisztikai bázisa kíván lenni - jelentette ki Kósa Lajos polgármester a Debreceni Cargo és Logisztikai Központ tájékoztatóján.
Jónak és sikeresnek értékelte a nemzetbiztonsági szolgálatok múlt évi teljesítményét Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a polgári nemzetbiztonsági...
A Hospinvest Zrt. nyerte el az egri Markhot Ferenc Kórház üzemeltetési jogát. A döntés után demonstrálók egy élő kismalacot tettek a közgyűlés elnökének asztalára.
Tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet az Actavis Hungary Kft. a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Gyógyszerésztudományi karán nappali és PhD-képzésben részt vevő hallgatók számára a 2008-2009 tanévtől. A havi nettó 100.000 forintos támogatást öten nyerhetik el.
Folytatódhat a kordonbontó fideszes országgyűlési képviselők szabálysértési ügye a bíróságon, miután jogerős határozat született egy, a Kossuth téri kordon jogszerűségét vizsgáló közigazgatási eljárásban - közölte a Fővárosi Bíróság.
Magyarország elkötelezett az európai uniós energiapolitika és a Nabucco-projekt mellett - hangoztatta Göncz Kinga külügyminiszter, Kákosy Csaba, a gazdasági és közlekedési tárca vezetője és Veres Jáno...
Kökény Mihály (MSZP) országgyűlési képviselő szerint nincs alapja annak az ellenzéki állításnak, hogy a vizitdíj egy adófajta, hiszen akkor népszavazást sem lehetett volna kezdeményezni róla,...
Rendkívül szeles és viharos lesz a hétvége időjárása - mondta az InfoRádió által megkérdezett meteorológus. Gyúró György hozzátette: mindeközben az ország szinte összes régiójában lesznek záporok, zivatarok.
A dollár gyengesége és a befektetök fokozódó kockázatkerülése miatt ma 104,06-ra esett vissza az USD-JPY árfolyama, ami 3 éves minimumnak felel meg. Ha 107,58 alá megy az árfolyam, az azt jelentheti, hogy a devizapár ismét visszatért hosszú távú csökkenö trendjébe. Ebben az esetben szabaddá válhat az út 101,69-ig. in-GFX
Egy Szíriabarát libanoni parlamenti képviselő szerint "katonai beavatkozást" jelent az, hogy a libanoni partok közelébe vezényeltek egy amerikai hadihajót, a USS Cole nevű rombolót. Huszein Hadzs Hasszan, aki a Hezbollah nevű, Izrael és az Egyesült Államok által terrorista csoportnak tartott radikális iszlám szervezet tagja, "a libanoni belügyekbe való beavatkozással" vádolta meg Washingtont.
Harminchat, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszer ára csökken március 1-jén - közölte az Egészségügyi Minisztérium. A közlemény szerint 11 termék árcsökkentésének mértéke és a beteg té...
A HospInvest Zrt. pályázatát nyilvánította az egri Markhot Ferenc Kórház vagyonkezelésére és működtetésére kiirt pályázat nyertesévé a Heves megyei önkormányzat - született meg a döntés a testület...
Főleg a népszavazás hétvégéjén számítanak a Fidesz Új Demokrácia Központjában a bejelentések özönére, ugyanakkor kisebb-nagyobb „tévedések”, szabálytalanságok szerintük már most megfigyelhetők. A választási iroda szerint kizárt, hogy a színes szavazólapok problémákat okozzanak - értesült a Magyar Nemzet Online.
A Microsoft Magyarország ingyen átadja szoftvereit a közhasznú civil szervezeteknek - közölte az Országgyűlés gazdasági bizottságának informatikai és távközlési albizottság. Az akcióra az e-Befogad...
A kormányzati programokban egyelőre a foglalkoztatás bővítésére helyeződik a hangsúly, a versenyképesség erősítése kevésbé érvényesül - mondta Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers adótanácsadó...
A Szegedi Tudományegyetem rektorának, Prof. Dr. Szabó Gábornak meghívására egyeztető tárgyalásra került sor február 29-én, pénteken a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalában az intézményi fejlesztésekről.
A kormány fokozatosan tolja el a magyar egészségügyet a társadalombiztosításról az egyéni kockázatvállalásra épülő biztosítás felé. Az új rendszer jóval drágább lesz az eddiginél, ezért örülhetünk, ha megússzuk 1000 forintos vizitdíjjal – mondta Mikola István sajtótájékoztatóján.
Harminchat, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszer ára csökken március 1-jén - közölte az Egészségügyi Minisztérium. 11 termék árcsökkentésének mértéke és a beteg térítési díjának...
A harisnya a második bőrünk. Ravasz, úgyszólván mindentudó ruhadarab, mégis öltözködésünk legmostohábban kezelt kellékének számít. A nők megveszik, elszakítják, eldobják a harisnyát, aztán vásárolnak másikat helyette.
Az Egyesült Államok és Kína pénteken megállapodott arról, hogy telefonos „forró drótot” létesítenek a két ország legfelső katonai vezetése között. Ezt a washingtoni védelmi minisztérium illetékese hozta nyilvánosságra, hozzátéve, hogy részleteket a szombati, sanghaji közös sajtóértekezleten közölnek majd.
A Hold déli sarkvidéke a legutóbbi radarmérések alapján vadregényesebb, vagyis jóval magasabb és jóval mélyebb felszíni alakzatok tarkítják, mint azt korábban gondolták - közölte az amerikai...
Nemzetközi cserediák programokról, külföldi tanévlehetőségekről hallgathattak előadást az érdeklődő középiskolások az Egri Eszterházy Károly Főiskola Könyvtár Amerikai Kuckójában február 28-án.
A három lehetséges adóváltoztatási koncepció közül a járulékcsökkentő központú javaslat az, amely leginkább kedvezne a vállalkozásoknak és fehérítené a gazdaságot - mondta el az InfoRádiónak Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers (PwC) cégtársa.
Pénteken délután a kanadai adatok közzététele után 0,9755-re esett vissza az USD-CAD árfolyama. A kanadai nyersanyagárindex januárban a várt 0,5% helyett 3,4%-kal emelkedett. Az elözö havi értéket közben 0,2%-ról 0,4%-ra módosították. A termelöi árak 0,9%-os pluszt mutattak meghaladva ezzel a 0,8%-os elörejelzést a legutóbbi +1,1% után. A következö cél a 0,9710-es érték. in-GFX
Folytatódhat a kordonbontó fideszes országgyűlési képviselők szabálysértési ügye a bíróságon, miután jogerős határozat született egy, a Kossuth téri kordon jogszerűségét vizsgáló közigazgatási...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint eddig 41,4 millió 1 forintos illetve 53,5 millió 2 forintos áramlott vissza a jegybankba, ez a forgalomban lévő állomány 4, illetve 6 százaléka.
Felmentett három rendőrt a 2006 őszi zavargások kapcsán bántalmazás miatt emelt vádak alól a Fővárosi Bíróság nem jogerősen pénteken. A három rendőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással...
Egy 1400 éves kőkemencét találtak a régészek a Békés megyei Körösújfalu mellett. A folyami kavicsokból összerakott kemence ritkaság az Alföldön, teljesen épen maradtat pedig eddig nem is találtak a környéken.
Folytatódhat a kordonbontó fideszes országgyűlési képviselők „rendzavarás és garázdaság” szabálysértési ügye a bíróságon, miután jogerős határozat született egy, a Kossuth téri kordon jogszerűségét vizsgáló közigazgatási eljárásban – döntött a Fővárosi Bíróság.
Péntekre több százezer teleltetett hal pusztult el a Csongrád megyei Csanytelek mellett levő halastórendszerben - közölte a telep halászmestere. Szabó Zoltán elmondta: két héttel ezelőtt észlelték,...
A török hadsereg vezérkara befejezettnek nyilvánította pénteken a törökországi kurdok önrendelkezéséért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) gerillái elleni észak-iraki földi offenzívát.
Senki sem von ki 250 milliárd forintot az egészségügyből, és szó sincs 1000 forintos vizitdíjról - közölte Kökény Mihály, a szocialisták egészségpolitikusa. A Fidesz szerint a konvergenciaprogramból egyértelműen kiderül, hogy 2006 és 2009 között a GDP 0,9 százalékának megfelelő, legalább 250 milliárd forintos csökkentést irányoztak elő az ágazatban, a vizitdíjból illetve kórházi napidíjból jövőre…
Az Egyesült Államokban januárban 0,3 százalékkal nőttek a személyi jövedelmek és 0,4 százalékkal a kiadások. A Dow Jones Newswires által megkérdezett elemzők véleményének az átlaga szerint a szemé...
Nem számít szélsőséges csoportok tevékenységére sem a március 9-ei népszavazás napján sem pedig a március 15-ei nemzeti ünnepen a nemzetbiztonsági szolgálat - mondta az MTI kérdésére Szilvásy...
Januárban 0,4%-kal, azaz a várt 0,2%-nál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai polgárok egyéni kiadásai a legutóbbi +0,3%-os érték után. Az egyéni bevételek 0,3%-os emelkedést mutattak, meghaladva ezzel a +0,2%-os elörejelzést. Legutóbb még +0,5%-os értékröl adtak számot. A PCE-Deflaátor a magban a várt szerint 0,3%-kal emelkedett az elözö havi +0,2% után, ami éves szinten 2,2%-os plusznak…
Izraelbe és a Palesztin Nemzeti Hatóság területére látogat vasárnapi kezdettel Sólyom László köztársasági elnök. Személyében csaknem 16 éve az első magyar államfő utazik a zsidó államba.