Sérelmezte a vezető thaiföldi kormánypárt több tagja, hogy a jeltolmácsok orruk megérintésével jelölik a február 6-án beiktatott új kormányfőt, Szamak Szundaravedzset.
Vasárnap várhatólag függetlenné nyilvánítja magát a mostanáig névleg Szerbiához tartozó, túlnyomórészt albánok lakta tartomány, Koszovó. Előreláthatólag a pristinai parlament délutánra összehívott rendkívüli ülésén jelentik be, hogy a terület elszakad Szerbiától.
A szabályozás megváltoztatását tervezik Angliában, miután 60 ezer fontért (mintegy 20 millió forint) költöztettek el egy építési területről négy védett tarajos gőtét.
Időközi polgármester-választást tartanak ma a Veszprém megyei Gecse községben. A választásra azért van szükség, mert a település korábbi polgármestere 2007. október 30-án családi okok miatt lemondott tisztségéről.
Várhatóan a korábbinál egyenletesebben érkeznek majd a népszavazás napján az eredmények, köszönhetően annak, hogy minden, a közigazgatási hálózatba bekapcsolt településről közvetlenül küldhetnek majd elektronikus úton adatokat az Országos Választási Irodának.
Robbanásban meghaltak legkevesebb 20-an vasárnap a dél-afganisztáni Kandahárban, és sok más ember megsebesült - közölték szemtanúk. A kabuli belügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy a...
Arra már számos példa akadt, hogy egy világhírű sztár nevével fémjelzett parfümöt bocsátottak ki, vagy egy ruhakollekcióhoz adta a nevét egy filmszínész. De arra nem, hogy egy sikeres film hősnőjének nevét kölcsönözte volna öltözékeihez egy divattervező.
Egy dédmama az egyetlen lakója egy brit luxus lakóparknak: a többi 29 lakás tulajdonosai csak hétvégente vagy még ritkábban járnak második lakhelyükre. A 83 éves Mavis Wardnak így aztán nem...
Orbán Viktor szerint a Fidesz feladata ma már nem a klasszikus ellenzéki feladat, hanem munkájukat a leendő nagy kormánypárti szerep felé való elmozdulás jellemzi. Erről a pártelnök a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című, felvételről sugárzott, műsorában beszélt vasárnap reggel.
Karsai képviselő körzetében bizonyára nem lesz privatizált egészségügy. Már csak azért sem, mert a helyiek, akik Isten, ember és az sztk előtt egyenlők gazdagságukban, imádnak pénzt adni a dokiknak.
Várhatóan a korábbinál egyenletesebben érkeznek majd a népszavazás napján az eredmények, köszönhetően annak, hogy minden, a közigazgatási hálózatba bekapcsolt településről közvetlenül küldhetnek...
A hírek szerint nem egy, hanem három színész esélyes a közelmúltban tragikus módon elhunyt Heath Ledger helyére Terry Gilliam The Imaginarium of Dr. Parnassus című filmjében.
Brit lapértesülés szerint David Beckham angol futballcsillag két éve másodszor is örök hűséget esküdött feleségének, Victoriának. A Daily Mirror című újság úgy tudja: az esküvőt 2006. május...
Nem kizárt, hogy a már életében legendává vált volt dél-afrikai elnök, Nelson Mandela 90. születésnapján búcsúzik el végleg rajongóitól a Spice Girls. A közelmúltban újjáalakult brit lánycsapat nemrég jelentette be, hogy a mostani az utolsó koncertturnéjuk.
Alábbhagytak ugyan, de teljesen nem szűntek meg szombat éjjelre Dániában a szűk egy hete kezdődött zavargások; Koppenhágában gyújtogatás miatt részben leégett egy iskolaépület. A tűzesetben...
A brit hölgyek a leghiúbbak Európában, legalábbis ők áldoznak a legtöbbet a kontinensen szépészeti műtétekre. A Datamonitor piacelemző cég által végzett felmérés során 5000 európai és amerikai nőt...
Legkevesebb 80-an haltak meg a vasárnapi kandahári robbanásban egy név nélkül nyilatkozó rendőr szerint. A helyszínen tartózkodó rendőrök, polgári személyek közölték, hogy merénylet történt, de egyelőre nem tudni, hogy azt kamikáze hajtotta-e végre.
Páratlan méreteket öltött az adócsalási botrány Németországban. Közvetlenül azután, hogy lemondani kényszerült az 1 millió eurós adócsalással vádolt Klaus Zumwinkel, a német posta addigi elnöke, vasár...
Páratlan méreteket öltött az adócsalási botrány Németországban. Közvetlenül azután, hogy lemondani kényszerült az 1 millió eurós adócsalással vádolt Klaus Zumwinkel, a német posta addigi...
Tizennégymillió dollárért kelt el egy rendszám egy árverésen szombaton az Egyesült Arab Emírségekben. A világon soha nem adtak még ennyi pénzt - 52,2 millió dirhamot, átszámítva 14,2 millió dollárt - ...
A magyarországi biztosítók díjbevétele az elmúlt 10 évben megnégyszereződött, a múlt év végén meghaladta a 930 milliárd forintot -az adatokat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tette közzé a honlapján.
Tizennégymillió dollárért kelt el egy rendszám egy árverésen szombaton az Egyesült Arab Emírségekben. A világon soha nem adtak még ennyi pénzt - 52,2 millió dirhamot, átszámítva 14,2 millió...
Hat embert - köztük két gyereket - kellett kórházba szállítani szombaton este, amikor szén-monoxid-mérgezést kaptak a Baranya megyei Patapoklosiban. Állapotuk jó, csak megfigyelésre vitték őket a szigetvári kórházba – mondta Pandúr Tamás, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Meghalt annak a német rendszámú személyautónak a vezetője, amely tejszállító teherautónak ütközött Klárafalván vasárnap reggel - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A baleset a Csongrád...
Meghalt egy német férfi vasárnap hajnalban, negyed hat után pár perccel, amikor autójával frontálisan összeütközött egy kamionnal a 43-as főúton Klárafalva belterületén. Az ütközéstől a kamion felborult, a személyautó az út melletti árokba csapódott, vezetője a helyszínen meghalt, utasa és a kamion vezetője könnyebben megsérült.
A Fidesz szavazóinak több mint 90 százaléka a vizitdíj, a kórházi napidíj, valamint a tandíj eltörlését támogatná a március 9-ei népszavazáson. Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a szocialista szavazóbázis megosztottabb a kérdéseket illetően. Az MSZP szimpatizánsainak többsége nemmel szavazna a tandíjjal összefüggő kérdésre.
Az Egyesült Államok a nemzetközi ellenőrzés alatti koszovói függetlenséget támogatja - jelentette ki vasárnap Dar Es Salaamban George Bush amerikai elnök. Az afrikai körútjának második...
Jogászok elemzik, hogy az Index cikke kapcsán indítsanak-e peres eljárást, Gyurcsány Ferencnek ugyanis semmi köze a Fortus-ügyhöz, és az írás alkalmas arra, hogy alapot adjon újabb ellenzéki...
Bomba robbant vasárnap reggel Afganisztánban, Kandahar külvárosi részén. A támadást feltehetően egy öngyilkos merénylő követte el. A bombaszerkezet egy kutyaviadal nézői között robbant fel.
Az amerikai erők elismerték vasárnap, hogy az al-Kaida terrorhálózat ellen harcoló irakiakat lőttek le az előző nap, tévedésből. Az incidens hatására a koalíciós erőkkel szövetséges alakulatokból...
Páratlan méreteket öltött az adócsalási botrány Németországban. Közvetlenül az után, hogy lemondani kényszerült az 1 millió eurós adócsalással vádolt Klaus Zumwinkel, a német posta elnöke, vasárnapra ismertté vált: a szövetségi hírszerzés (BND) még az elmúlt évben 5 millió eurót fizetett egy titkos liechtensteini informátornak, aki németekre vonatkozó bankszámlaadatokat adott át a hatóságoknak.
Széndioxid-mérgezés miatt hat embert kórházba szállítottak a patapoklosi faluházáról - közölte a katasztrófavédelem vasárnap az MTI-vel. A Baranya megyei település faluházán rendezvény volt...
Jogászok elemzik, hogy az Index cikke kapcsán indítsanak-e peres eljárást, Gyurcsány Ferencnek ugyanis semmi köze a Fortus-ügyhöz, és az írás alkalmas arra, hogy alapot adjon újabb ellenzéki vádaskodásoknak, egy esetleges hazug, lejárató kampánynak - közölte a kormányszóvivői iroda vasárnap, az internetes portál cikkére reagálva.
Tisztább fővárosi levegőért tüntetnek vasárnap délután 2-kor környezetvédő és kerékpáros egyesületek. A tiltakozók a Károly körúton az Astoriától a Városháza elé vonulnak. A demonstrálók az egyre fokozódó légszennyezettségre akarják felhívni a városvezetők figyelmét. Azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzat minél hamarabb tegye meg a szükséges lépéseket a szállópor értékek leszorítása…
A brit hölgyek a leghiúbbak Európában, legalábbis ők áldoznak a legtöbbet a kontinensen szépészeti műtétekre. A szigetországban tavaly plasztikai műtétekre 497 millió fontot költöttek.
A magyarországi biztosítók díjbevétele az elmúlt 10 évben megnégyszereződött, a múlt év végén meghaladta a 930 milliárd forintot - az adatokat a PSZÁF tette közzé a honlapján.
Vasárnap hajnalban tűz ütött ki egy újvidéki vendéglőben. Hét vendég életét vesztette, hármat pedig súlyos állapotban szállítottak a tartományi székváros kórházába.
A TÁRKI kutatása szerint a vizitdíj egy évvel ezelőtti bevezetése ellenére fent maradt a paraszolvencia. Sík Endre, az intézet vezető kutatója az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: hálapénzt leginkább a nők és az idősek adnak az orvosoknak.
A Fidesz munkáját ma már nem a klasszikus ellenzéki feladat, hanem a leendő kormánypárti szerep felé való elmozdulás jellemzi - jelentette ki Orbán Viktor. A közrádiónak nyilatkozó pártelnök szerint az emberek azt várják a Fidesztől, hogy új irányt mutasson, hogy az országnak merre és hogyan kell elindulnia.
Nem alakulhatott ki élet a Marson egy amerikai tudós megállapítása szerint, mégpedig azért, mert túlságosan nagy volt ehhez az ásványi anyagok koncentrációja a vörös bolygó vízkészletében.
Szerb tartományként az utolsó napját kezdte minden előjel szerint vasárnap Koszovó: délután Pristinában kikiáltják az elsősorban albánok lakta terület függetlenségét. Hashim Thaci koszovói...
Megnyitották a szavazóhelyiségeket Ciprus görögök lakta részében, ahol hárman versengenek az államfői tisztségért. A hivatalban lévő elnöknek, Tászosz Papadopulosznak az újraválasztása érdekében a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának vezetőjével, Demetrisz Krisztofiasz és a korábbi külügyminiszterrel, Jannisz Kaszulidesszel kell megmérkőzni a voksoláson.
Koszovó vasárnap kikiáltja függetlenségét - erősítette meg Hashim Thaci miniszterelnök, aki szerint elvégezték az összes előkészületet. Fatmir Sejdiu koszovói elnök pedig biztos abban, hogy a független Koszovó át fogja vészelni a kezdeti nehézségeket, még akkor is, ha nem lehet kizárni, hogy Szerbia megtorlásul zavargásokat szít és blokád alá vonja a területet.
Trópusi ciklon érkezésétől tartva készültségbe helyezték Madagaszkáron a biztonsági szerveket. A szélörvény az előrejelzések alapján Madagaszkár északi és keleti részén csap majd le az Indiai-óceánon, az afrikai kontinenstől délkeletre fekvő szigeten.