A Kisgazda Polgári Szövetségpárt és a Kisgazda Polgári Egyesület el kívánja érni, hogy a mezőgazdasági kistermelők a jelenleginél nagyobb arányban részesüljenek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból, ezért követelik, hogy az agrárminiszter egyeztetést hívjon össze ezzel kapcsolatban - mondta a párt országos elnöke pénteken Budapesten.
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete 3. alkalommal rendezi meg Nívóversenyét, ahol a Zeneművészeti Intézet hallgatói versengenek a kitüntető címért.
A nyelvész Kálmán László azzal próbálkozott az Élet és Irodalomban (febr. 1-i szám), hogy fajvédőnek nevezze ki a FIDESZ egyik vezető politikusát. „A Fidesz népszavazási kampányának frontemberét”- mintha ezzel azt jelezné, miért is fontos éppen őt tetten érni.
Az Eszterházy Károly Főiskola Főiskolai Hallgatói Önkormányzata szervezésében 2004. után újra Egerben rendezik meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konfe-renciája (HÖOK) Közgyűlését február 9-én.
Magyar fotóriporterek, köztük Szigetváry Zsolt MTI-fotós is díjat nyert a World Press Photo (a Világ Sajtófotói) versenyen - derült ki a seregszemle pénteki amszterdami eredményhirdetésén.
Ismét eredménytelenül zárult egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról péntek délelőtt. Mivel a VDSZSZ nem volt hajlandó tárgyalni a még elégséges vasúti szolgáltatásról, a MÁV e témával foglalkozó szakemberei elhagyták a termet.
Közösen fejleszti a jövőben Heves város ipari parkját az ISC Kft., illetve a helyi önkormányzat - az erről szóló szerződést pénteken Hevesen látta el kézjegyével az ISC képviselője és a város polgárme...
Baleset történt az M0-as híd budakalászi építkezésénél pénteken, egy súlyos sérültet mentőhelikopter szállított kórházba - tudta meg az MTI a mentőszolgálattól. A baleset akkor történt, amikor...
Egy brit fotós: végsőkig elcsigázott amerikai katonáról egy afganisztáni bunkerben készült portréja nyerte el a World Press Photo nagydíját a 2007-ben készített képek közül. Az 51. alkalommal megrendezett versenyen azonban több magyar fényírót is kitüntettek.
A hátrányos helyzetű művészek, pedagógusok, kutatók és a tudománnyal, kultúrával, oktatással, sporttal foglalkozó civil szervezetek támogatására indít akciót a Prima Primissima Alapítvány - közölték a szervezet képviselői pénteken, Budapesten.
Három évre felfüggesztette a Batasuna szervezethez közel álló két baszk szakadár csoport működését Baltasar Garzón, a spanyol legfelsőbb bíróság bírája pénteken - közölték bírósági források.
Ismét kordonnal zárja le hétfőtől a Kossuth teret a rendőrség - írta a mai Magyar Nemzet. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg csupán a Parlamentet és közvetlen környezetét védő rácsokat mintegy 50-100...
A 14.15 órai kanadai adatok elött emelkedett a CAD-CHF árfolyama. Ennek hátterében a meglehetösen kedvezöen alakuló kanadai munkaerö-piaci jelentés áll. A foglalkoztatottak száma meglepöen 46.400-zal emelkedett. A munkanélküliségi ráta ráadásul 5,9%-ról 5,8%-ra csökkent. Ha meggyözöen alakulnak a megkezdett építkezések, további nyereségekre tehet szert a devizapár. A CAD-CHF-et 1,1033-on jegyzik.…
Hivatalosan megerősítette a Vatikán pénteken, hogy XVI. Benedek pápa Washingtonba és New Yorkba látogat április 15. és 20. között. A katolikus egyházfő április 15-én érkezik majd Washingtonba,...
Méhnyakrák-műtét után szülte meg kisfiát a huszonnyolc éves újvidéki Tanja Nesic - esete az első Szerbiában, de az egész világon is nagyon kevés hasonló akad.
A digitális rádiózásra történő átállás egyik legnagyobb problémájának a készülékek kompatibilitását tartják. Szakemberek szerint ugyanis nehezen elképzelhető például, hogy több millió autórádiót a tulajdonosok a határidőként tervezett 2014-es dátumig digitális készülékre cserélnének. Pedig a jelek szerint van megoldás.
Eredménytelenül fejeződött be a pénteken 12 órakor kezdődött egyeztetés a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a kollektív munkaügyi vita keretében.
Eltüntették Radnóti Miklós verssorát arról a veszprémi emlékműről, amelyet az '56-os mártír Brusznyai Árpád kivégzésének 50. évfordulójára állítottak fel január 9-én a város központjában, a Megyeház téren.
Eltüntették Radnóti Miklós verssorát arról a veszprémi emlékműről, amelyet az '56-os mártír Brusznyai Árpád kivégzésének 50. évfordulójára állítottak fel január 9-én a város központjában, a Megyeház téren. Az "átköltött" Radnóti-idézet ("élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsemők, akikben megnő az értelem") eltüntetéséről az emlékműállítást és a közadakozást szervező Védegylet…
Pénteken az Európai Uniós búzaár 5 havi csúcsra drágult, követve az amerikai határidős jegyzések emelkedését, amelyek limittel, 30 centtel nőttek, már az ötödik egymást követő napon az erős keresletre...
Maga a sértett fogta el azt a két tizenévest, akik egy felüljáróról megdobáltak egy autót az M7-es autópálya somogyi szakaszán - értesült a HavariaPress. A siófoki kamaszok a város határában lévő...
Elfogta a rendőrség azt a három tizenéves fiút, akik a gyanú szerint brutálisan megvertek és kiraboltak egy idős embert Tarnabodon - értesült a HavariaPress. A szerda éjszakai rablótámadás után...
A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselői a hétfői név szerinti szavazáson nemet mondanak az egészségbiztosítási törvényjavaslatra - mondta Semjén Zsolt frakcióvezető és Soltész Miklós képviselő pénteken sajtótájékoztatón Máriapócson, ahol a KDNP képviselőcsoportja háromnapos kihelyezett ülést tart.
A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselői a hétfői név szerinti szavazáson nemet mondanak az egészségbiztosítási törvényjavaslatra - mondta Semjén Zsolt frakcióvezető és Soltész Miklós képviselő pénteken sajtótájékoztatón Máriapócson, ahol a KDNP képviselőcsoportja háromnapos kihelyezett ülést tart.
Vörös porral teli borítékot kapott postán az MDF péntekre virradóan, ez az első eset, hogy a párthoz ilyen levél érkezik - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese az MTI-nek....
Az allergia kialakulásáért felelős gének egymásra hatását vizsgálja a Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászati és allergológiai klinikáján indult kutatási program, amely hozzájárulhat e betegségben szenvedők egyénre szabott terápiájának kialakításához - közölte Réthy Lajos projektvezető pénteken a Tisza-parti városban.
Az elmúlt napok veszteségei után ma tipikus ellenmozgást produkált az EUR-USD, és 1,4512-ön jegyzik. 1,4517 fölött 1,4550-ig nyílik potenciál. A technikai indikátorok emelkedö potenciálra utalnak, és emelkedést mutatnak. In-GFX
Amy Winehouse nem kapta meg az amerikai vízumot, ezért nem léphet fel a Grammy-díjak átadó gáláján vasárnap Los Angelesben. Az énekesnő menedzsercége nem közölte, hogy a londoni amerikai nagykövetség miért nem adta meg neki a vízumot, és sem a követség, sem az amerikai külügyminisztérium nem nyilatkozott az ügyben.
Kálmán András családi házában nem okozott kárt az éjszaka rádobott Molotov-koktél, Dér Zsuzsanna társasházi otthonának bejárati ajtaja azonban deformálódott a lángok hatására. Erről a két dunaújvárosi szocialista képviselő pénteken nyilatkozott az MTI-nek. Kálmán András az MTI-nek elmondta: rácalmási családi házukban nem okozott kárt a Molotov-koktél.
A szudáni csapatok megtámadtak egy falut Darfúr tartomány nyugati részén - közölte az AFP pénteken, egy helyi szervezetre hivatkozva. Úgy tudni, hogy legalább 150-en meghaltak vagy megsebesültek.
Amy Winehouse nem kapta meg az amerikai vízumot, ezért nem léphet fel a Grammy-díjak átadó gáláján vasárnap Los Angelesben. Az énekesnő menedzsercége nem közölte, hogy a londoni amerikai nagykövetség miért nem adta meg neki a vízumot, és sem a követség, sem az amerikai külügyminisztérium nem nyilatkozott az ügyben.
Megerőszakolta cellatársát a gyanú szerint az a fiú, akit egy magyarcsanádi lány meggyilkolása miatt 15 évre ítélt a bíróság. Emiatt újabb eljárás indult ellene.
Schiff András zongoraművész-karmesternek pénteken adta át Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Kultúra Követe 2008 címet Budapesten - tájékoztatta az Oktatási és Kulturális Minisztérium az MTI-t. A Magyar Kultúra Napja, január 22. alkalmából Esterházy Péter író, Eötvös Péter zeneszerző, karmester, Kányádi Sándor költő, műfordító, Julia Marton-Lefevre, magyar származású…
A jövő évtől a GDP 0,8 százalékával, azaz körülbelül 200 milliárd forinttal egészen biztosan csökkenteni lehet az adóterhet - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken, Kóka Jánossal, az SZDSZ elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Több mint 20 résztvevővel indul a Zöld Iroda Verseny a KÖVET szervezésében, melynek célja, hogy környezet- és emberbarát irodai működés kialakítására ösztönözze a vállalatokat és az önkormányzatokat.
Pénteken kora délután hat éves csúcsra emelkedett a palládium ára a Londoni Fémtőzsdén (LME). Az azonnali jegyzés unciánként 2,4 százalékos drágulással 431 dollárra emelkedett a csütörtöki késő es...
Több mint három tonna fával bukott le egy fatolvaj társaság az éjszaka Fejér megyében - értesült a HavariaPress. Az adonyi járőrök csütörtök este, fél kilenc körül fogták el az összesen hét embert,...
A „három igenes” népszavazás ügyében a Szabad Demokraták Szövetsége, mint ismeretes, a rendszerváltás éveinek harsány antikommunizmusát igyekszik felidézni, a jótékony feledés fátylát borítva mindarra, ami 1994 májusa, a szocialistákkal alkotott baloldali kormánykoalíció megalakulása óta történt. Plakátjaik harsányan hirdetik: „Mondjunk nemet a szocializmusra!”
Búcsú Lipótmezőtől című sorozatával Hernád Géza, a Magyar Hírlap fotóriportere érdemelte ki a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) Nagydíját a huszonhatodik alkalommal meghirdetett Magyar Sajtófotó pályázaton, amelynek eredményeit pénteken hozták nyilvánosságra Budapesten, a Magyar Sajtó Házában.
Vörös porral teli borítékot kapott postán az MDF péntekre virradóan, ez az első eset, hogy a párthoz ilyen levél érkezik - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese pénteken az MTI-nek.
A roma kultúra és a cigány identitástudat megőrzését, egy új szemléletű társadalom megteremtését szorgalmazták az Európai Integrációs Cigány Szövetség által Új hang címmel tartott pénteki budapesti konferencián felszólalók.
Csak a kockázatvállalás idejére szedhetnek díjat a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással foglalkozó biztosítók - hívja fel a biztosítók figyelmét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete...
Magyarország benyújtotta az UNESCO világörökségi központjához a tokaji világörökségi helyszín megőrzési állapotáról szóló jelentést, amely hangsúlyozottan foglalkozik a tervezett szerencsi szalmatüzelésű erőművel - tájékoztatta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) és a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága pénteken az MTI-t.
A Csillagszóró hadművelet sikere nyomán közös cselekvési programot dolgoz ki és összehangoltan lép fel a feketegazdaság ellen nyolc állami szervezet - az APEH, az ÁNTSZ, az FVM élelmiszerláncot ellenőrző hatóságai, a vámhatóság és az ORFK -, amelyek képviselői az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken írták alá.