2008. február 19. kedd

febr. 19
13:47
Most pólót lopott Britney (Blikk)
Fizetés nélkül távozott egy hollywoodi üzletből
febr. 19
13:49
Elemző: A tőzsde élénkülne a Gyurcsány által meghirdetett programtól (Infostart)
A Cashline elemzője szerint a magyar tőzsde élénkítését szolgálná leginkább az új tulajdonosi program, amelyről a kormányfő beszélt a parlamentben. Sarkadi-Szabó Kornél közölte, ha vonzó állami cégek a tőzsdére mennének, akkor talán más nagy cégek is elgondolkodnának erről.
febr. 19
13:50
Csatlakozzon a klímavédelmi hálózathoz! (Piac és Profit)
A globális klímaváltozással, a hazai hatásokkal és válaszokkal foglalkozó VAHAVA-projekt lezárul, a törvény készült a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia elfogadására. A kutatók most egy hálózat létrehozására tettek javaslatot, ami összefogná a magyar kutatási és alkalmazkodási tevékenységét minden érintett területen.
febr. 19
13:50
Fogadási botrány (HírExtra)
Újabb olasz teniszezőt tiltottak el, mert mérkőzésekre fogadott.Giorgio Galimberti 100 napig nem játszhat és 35 ezer dolláros büntetést kapott, ugyanis 2003 júniusa és 2006 januárja között fogadott teniszmeccsekre, pedig a férfi tornákat szervező ATP szabályzata ezt kimondottan tiltja.
febr. 19
13:51
Eldőlt a formátumharc (HírTV)
Eldőlt a következő generációs DVD formátumok harca. A Toshiba hivatalosan is bejelentette, hogy felhagy a HD-DVD gyártásával és fejlesztésével, mostantól pedig lemezeket sem készítenek ebben a formátumban.
febr. 19
13:51
Felfüggesztették a Dávid Ibolya elleni magánvádas eljárást (Alternatív Energia)
Felfüggesztette a Pesti Központi Kerületi Bíróság Simicska Lajosnak, az APEH volt elnökének az MDF elnöke ellen indított magánvádas eljárását, miután nem jogerős végzésében döntött arról, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottságához fordul Dávid Ibolya mentelmi jogának felfüggesztése érdekében.
febr. 19
13:51
A román képviselőház elfogadta a regisztrációs adó eltörlésére vonatkozó indítványt (Adózóna)
A román képviselőház kedden elfogadta a regisztrációs adó eltörlésére vonatkozó egyszerű indítványt, ami azonban nem kötelező érvényű a kormány számára.
febr. 19
13:52
Rajongói régóta csámcsognak Guti homoszexualitásán (BorsOnline)
Hallgatnak a spanyol lapok Guti – állítólagos – homoszexualitásáról. Vagy azért, mert hazugságról van szó, vagy azért, mert nem sok bizonyíték támasztja alá a vádakat. Emlékeztes: a Real Madrid 31 éves futballistájáról egy olyan fotó jelent meg a spanyol Cuore című lapban, amelyen egy férfival csókolózik.
febr. 19
13:55
GMO-tilalom: tönkremehetnek a gazdák (Privátbankár)
Megtizedelheti az európai állattenyésztők táborát, ha nem használhatnak nagyobb mértékben genetikailag módosított takarmányokat - mondta a Financial Times mai számában a gazdák legjelentősebb európai ...
febr. 19
13:56
A PM 219,8 milliárd forint hiányt vár februárra (HírExtra)
A Pénzügyminisztérium - önkormányzatok nélkül - 219,8 milliárd forint hiányt vár februárra - jelentette be a keddi tájékoztatatón Bathó Ferenc a szaktárca főosztályvezetője.
febr. 19
13:56
Délelötti kommentár (HírTV)
A német kancellár, Angela Merkel dicsérte az EKB-t az infláció elleni, konzekvens harcáért. Véleménye szerint az árstabilitás biztosítása a bank legföbb feladata. Az olasz kereskedelmi mérleg deficitje decemberben 1,97 milliárdra rúgott, meghaladva ezzel az 1,67 milliárdos elörejelzést. Az elözö havi értéket közben -53,0-ról -283,0 millióra módosították. Az 1,4742-es csúcs után 1,4706-ra esett…
febr. 19
13:58
Határátkelőket gyújtogatnak Koszovóban (HírExtra)
Felgyújtottak két határátkelőt kedden Szerbia és Koszovó között a tartomány elszakadását ellenző szerbek - közölte a koszovói rendőrség. A rendőrség nem lépett közbe, amikor arcukat elfedő férfiak felgyújtották az "egyes kapu" néven ismert jarinjei átkelőt Koszovó és Szerbia nemzetközileg elismert határán.
febr. 19
13:58
Több mint tíz év börtönre ítélték a holokauszt-csalót (HírTV)
Egy tel-avivi bíróság kedden 12 év börtönbüntetésre ítélt egy izraeli ügyvédet, aki holokauszt-túlélők tucatjaitól csalta ki a Németországtól kapott kárpótlási pénzt. Yisrael Perrynek 5,5 millió dolláros (984,5 millió forintos) pénzbüntetést is kell fizetnie.
febr. 19
13:59
Riasztópisztolyt fogott egy taxisra - letartóztatták a kamaszlányt (hirado.hu)
A 15 éves lány régóta szökésben volt a javító-nevelő intézetből
febr. 19
14:00
MSZP: indokolt a gyűlöletbeszédről szóló törvény (HírExtra)
Indokolt a gyűlöletbeszéd büntető törvénykönyvi szabályozása a mai magyar társadalmi viszonyok között - mondta Bárándy Gergely, a törvénymódosítás egyik MSZP-s kezdeményezője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
febr. 19
14:01
Diplomáciai vihart szült a német adócsalási botrány (hirado.hu)
A liechtensteini miniszterelnöknek nem tetszik, hogy a hercegséget teszik felelőssé a német adóeljárás hiányosságaiért
febr. 19
14:02
356,7 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel az APEH (HírExtra)
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2007-ben a befejezett ellenőrzések során 356,7 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, a kivetett szankciók összege pedig meghaladja a 212 milliárd forintot - jelentette be a hivatal keddi sajtótájékoztatóján Szikora János, az APEH elnöke.
febr. 19
14:02
Bűnözött, ezért lett színész (Blikk)
febr. 19
14:02
A német hatóságok Liechtensteint okolják (Kripto Akadémia)
Sajátos diplomáciai viszállyá nőtte ki magát Németország és Liechtenstein között a németországi adócsalási botrány.
febr. 19
14:05
Londonban drasztikusan emelik a behajtási díjakat (Infostart)
London polgármestere, Ken Livingston bejelentette, hogy október 27-étől nyolc fontról huszonöt fontra (8.500 forint) emelik fel a város egy részén már öt éve bevezetett zsúfoltsági díjat a nagyteljesítményű gépkocsikra vonatkozóan. A luxusautókat gyártó Porsche cég kész bíróság elé vinni a polgármesteri döntést.
febr. 19
14:05
A meggyilkolt elnököt sírják vissza az amerikaiak (hirado.hu)
A volt elnökök népszerűségi listáját John F. Kennedy vezeti, a sorban Ronald Reagan és Bill Clinton követi
febr. 19
14:07
Kevés pénz jut a tűzoltóknak (HírExtra)
Nem elegendő az állam által biztosított normatív támogatás a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság működéséhez, ezért a Főpolgármesteri Kabinet kedden egyetértett azzal, hogy a fővárosi önkormányzat kezdeményezze a normatíva megemelését az önkormányzati miniszternél - közölte a városháza kommunikációs igazgatója kedden.
febr. 19
14:07
EUR-JPY Fordulatok (HírTV)
A Dow Jonesnál és az S&P 500-nál ma példaértékü fordulatról számoltak be. A chart-technikai helyzet emelkedö potenciálra utal a részvénypiacra nézve, ami megterhelheti a jen jegyzéseit. Az EUR-JPY-t 158,56-on jegyzik. A 158,99-es napi csúcs fölött a 159,50-es érték a cél. Támogatás 157,96-nál található. In-GFX
febr. 19
14:07
Kennedyt elnöknek! (Blikk)
febr. 19
14:07
"Nincs szerelem, csak szex!" (Blikk)
febr. 19
14:10
Képriport: leéghet a Magyar Rádió? (Infostart)
Nem lehet oltani és életet menteni egy tűz kitörésekor a Magyar Rádió főépületénél a Pollack Mihály téren - derült ki egy tűzoltógyakorlat során. Géczi Béla tűzoltó ezredes, a Közép-Pesti Tűzmegelőzési Régió vezetője elmondta, hogy a tűzoltókocsik nem férnek a homlokzathoz a téren épülő pavilonok miatt, ezért le kell bontani azokat.
febr. 19
14:12
Káosz a pályázat körül? (HírExtra)
A Fidesz szerint teljes káosz és átgondolatlanság uralkodik a digitális táblák pályázatai körül - erről Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke beszélt keddi sajtótájékoztatóján.
febr. 19
14:12
Nőtt az utasszám, a BKV mégis csökkentené a járatok számát? (HírTV)
A BKV tavalyi beszámolója alapján megállapítható, hogy növekedett az utasszám – írja a VEKE keddi közleményében. Az egyesület ennek kapcsán arra szólítja fel Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest, hogy a növekvő számokat figyelembe véve hagyjon fel a járatritkítások tervével. A jelentés tárgyalásáig a BKV nem nyilatkozik az ügyben.
febr. 19
14:14
Ausztria elismeri Koszovót (HírExtra)
Koszovó függetlensége tény, amelyet Ausztria elismer - jelentette be kedden Alfred Gusenbauer osztrák kancellár. Gusenbauer közölte, hogy a vonatkozó döntést a szerdai minisztertanácsi ülésen hozzák meg.
febr. 19
14:18
Mi „ajovalasz”? Weboldal a népszavazásról (HírTV)
A Fidesz által kezdeményezett népszavazással kapcsolatos útmutatás a célja annak a weboldalnak, melynek segítségével a látogató 30 kérdésre válaszolva szerezhet információkat a vizitdíj, a kórházi napidíj, illetve a tandíj ügyében. A teszt az ajovalasz.hu címen érhető el.
febr. 19
14:18
A tudomány és az üzlet (HírExtra)
Az akadémiai kutatóintézetekben született eredmények piaci hasznosítása érdekében kötött együttműködési keretmegállapodást a Magyar Tudományos Akadémia és az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ Alapítvány.
febr. 19
14:19
Alonso volt a leggyorsabb délelőtt Barcelonában (F1világ)
A héten ismét felbőgnek a motorok Spanyolországban, ahol két helyszínen is tesztelnek a csapatok, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a március közepén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra.
febr. 19
14:20
Paris sztriptízelt a szülinapján - erotikus fotókkal (BorsOnline)
Paris Hilton megirigyelte Dita von Teese népszerűségét, ezért lekoppintotta legnépszerűbb produkcióját: egy hatalmas pezsgős pohárban vetkőzött huszonhetedik szülinapi buliján.
febr. 19
14:20
Visszadják a zsidóknak elkobzott műkincseiket (HírExtra)
Zsidóktól a második világháborúban elkobzott és a tulajdonoshoz soha vissza nem került műkincsekből nyílt kiállítás a jeruzsálemi Izrael Múzeumban. A Keressük a tulajdonost című tárlat célja a műtárgyak és tragikus történetük bemutatásán túl az igazságtétel.
febr. 19
14:23
Londonban a Milan (HírExtra)
Az Arsenal és a címvédő AC Milan révén két nem túl jó formában lévő gárda méri össze tudását a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő szerdai játéknapjának rangadóján. A hazai Ágyúsok szombaton, amikor 4-0-ás vereséget szenvedtek Manchester Unitedtől.
febr. 19
14:29
Letartóztatták a fegyveres kamaszlányt (HírExtra)
A Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírája előzetes letartóztatásba helyezte azt a 15 éves kamaszlányt, aki riasztópisztolyt fogott egy taxisra - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettes szóvivője kedden az MTI-vel.
febr. 19
14:29
Diplomáciai viszály Németország és Liechtenstein között (Adózóna)
Sajátos diplomáciai viszállyá nőtte ki magát Németország és Liechtenstein között a németországi adócsalási botrány.
febr. 19
14:31
Nem létező rablókat kerestetett a rendőrökkel (Infostart)
Hatóság félrevezetése miatt eljárást indított a rendőrség egy békéscsabai férfi ellen, ugyanis a rokkant nyugdíjas férfi azt állította: kirabolták és megverték. Még az éjszaka folyamán egy hatfős nyomozócsoport kezdte meg a rablók üldözését, de rövid időn belül kiderült, hogy nincsenek is tettesek - mondta az InfoRádiónak Kunos Gyula, a Békés megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
febr. 19
14:31
Felfüggeszthetik Dávid Ibolya mentelmi jogát (HírExtra)
Felfüggesztette a Pesti Központi Kerületi Bíróság Simicska Lajosnak, az APEH volt elnökének az MDF elnöke ellen indított magánvádas eljárását, miután nem jogerős végzésében döntött arról, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottságához fordul Dávid Ibolya mentelmi jogának felfüggesztése érdekében.
febr. 19
14:32
38 évesen várja első babáját a hollywoodi színésznő (hirado.hu)
Minnie Drivert a Good Will Hunting című filmben nyújtott alakításáért jelölték a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjra
febr. 19
14:33
Szép kis eredményt rakott össze a Lego (Privátbankár)
A LEGO Csoport stratégiai összpontosítása az alaptevékenységre és az alaptermékekre továbbra is szép eredményeket hoz. Ismertették a 2007. évi éves jelentést
febr. 19
14:34
Leadható a veszélyes hulladék lomtalanításkor (HírExtra)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az idei lomtalanítási időszakban gyűjtőpontokat jelöl ki körzetenként, ahová a veszélyes hulladékot el lehet szállítani. Erről és a lomtalanítással kapcsolatos új intézkedésekről Horti Zsófia, az FKF Zrt. szóvivője tartott sajtótájékoztatót kedden.
febr. 19
14:34
Aláírásgyűjtés a vizitdíjért (Blikk)
febr. 19
14:34
Panucci és Aquilani összeakaszkodott az edzésen (hirado.hu)
Luciano Spalletti vezetőedző ennek ellenére mindkét játékost nevezte a keddi, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre
febr. 19
14:35
Ötezerren tüntettek Egyiptomban a Mohamed-karikatúrák ellen (Kripto Akadémia)
Több mint ötezer diák tüntetett kedden Egyiptomban amiatt, hogy a dán sajtóban ismét Mohamed-karikatúrát közöltek.
febr. 19
14:35
A fitnesz- és sportklubokról is adatokat gyűjt majd az APEH (Adózóna)
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2007-ben a befejezett ellenőrzések során 356,7 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, a kivetett szankciók összege pedig meghaladja a 212 milliárd forintot - jelentette be a hivatal sajtótájékoztatóján Szikora János, az APEH elnöke.
febr. 19
14:36
Energiapolitikai koncepció (HírExtra)
Az új energiapolitikai koncepció irányvonalat jelöl ki az elkövetkező 12 évre, nem pedig részletes programként szolgál a piaci szereplők számára - hangoztatta Dióssy Gábor, a GKM államtitkára a dokumentumról szóló határozati javaslat általános vitájának kezdetén kedden a Parlamentben.
febr. 19
14:39
HP: a leghatékonyabb computereket keresik majd (Privátbankár)
Bár a tavalyi évre jellemző visszafogott beruházási kedv várhatóan az idén sem élénkül jelentősen, a HP Magyarország szerint az új piaci tendenciák felrázhatják a magyar informatikai (IT) szektort - k...
febr. 19
14:40
Euroligás férfi kosárcsapat hazánkban (HírExtra)
A férfi kosárlabda Euroligában szereplő AJ Milano csapatának képviselőit látta vendégül a Vasas SC, amelynek vezetői hosszú távú együttműködés kialakítására törekszenek a milánóiakkal.
febr. 19
14:40
Ágh: Bukott miniszter bukott diák módjára magyaráz (HírTV)
Bukott miniszter bukott diák módjára akarja megmagyarázni a bizonyítványát - így reagált a Fidesz Magyar Bálint keddi sajtótájékoztatójára, amelyen a volt oktatási miniszter a Fidesz tandíjeltörlő népszavazási kérdése ellen kampányolt.

Keresés