2008. február 19. kedd

febr. 19
14:42
A magyar külügy figyeli Castro lemondását (HírExtra)
A magyar külügyminisztérium figyelemmel kíséri a Fidel Castro lemondásával kapcsolatos sajtóhíreket, Magyarország egyúttal bízik benne, hogy Kuba hamarosan demokratizálódik - hangsúlyozta a Külügyminisztérium MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
febr. 19
14:42
"Alapítványi fenntartás nélkül is lehet sikeres az iskola" (Infostart)
Nem tárgyal tovább a farkasréti iskola alapítványi kézbe adásáról a XI. kerületi önkormányzat. A szülők és a polgármesteri hivatal közösen keresik az iskola fejlesztésének lehetőségét. Bács Márton, Újbuda alpolgármestere azonban nem zárta ki, hogy ha jelentkezik egy megfelelő fenntartó, akkor tárgyaljanak vele.
febr. 19
14:42
Elloptak egy felbecsülhetetlen értékű bizánci keresztet (HírTV)
A belga rendőrség keresi azt a felbecsülhetetlen értékű keresztet, amit más értékekkel együtt egy katedrálisból raboltak el ismeretlenek - közölte kedden az AFP francia hírügynökség. A nyugat-belgiumi templomban riasztó is működött, és a keresztet védőüveg mögött tartották, a tolvajok mégis elmenekültek a zsákmánnyal.
febr. 19
14:45
Az MDF az ügyfélkapuról (HírExtra)
Az MDF azt szeretné, ha azok az állampolgárok, akik az okmányirodákban hivatalos dolgaikat intézik, automatikusan megkapják azt a kódjukat, amellyel jogosultak lesznek az úgynevezett ügyfélkapuba belépni, és hivatalos ügyeiket ezt követően elektronikus úton intézni, ennek érdekében törvénymódosítást nyújt be a párt.
febr. 19
14:46
Elkészült a legújabb Besf of Gyurcsány (+videó) (HírTV)
Új videóval jelentkezett a Best of Gyurcsány-sorozat készítője. Tomanovics Gergely ezúttal a népszavazás kérdéseire fókuszálva szedte csokorba a kormány hazugságait.
febr. 19
14:46
Bevatkozik a KFOR Koszovóban (Kripto Akadémia)
Felgyújtottak két átkelőt kedden Szerbia és Koszovó között a tartomány elszakadását ellenző szerbek - közölte a koszovói rendőrség.
febr. 19
14:48
Népszavazás nélkül épülhet új atomerőmű? (HírTV)
Konkrétumok nélküli, tizenöt pontból álló energiapolitikai koncepcióról tárgyalt az Országgyűlés kedden. A javaslat a 2007 és 2020 közötti energiapolitikai célokat fogalmazza meg, közöttük új atomerőmű létesítésének lehetőségét is felvetve. Varga Mihály hiányolta a gázvezetékekkel kapcsolatos állásfoglalást.
febr. 19
14:48
Terhes nő is meghalt a hajnali, fővárosi balesetben - Képgalériával frissítve! (hirado.hu)
A baleset pillanatában 160(!)-nál akadt ki a kilométeróra
febr. 19
14:50
EUR-PLN Nagyszerü lengyel ipari termelés (HírTV)
Januárban 2,8%-kal, azaz a várt 2,2%-nál nagyobb mértékben emelkedtek a lengyel termelöi árak a legutóbbi +2,3% után. meggyözöen alakult az ipari termelés, hiszen +10,8%-os értéket hozott, ami meghaladta a +5,5%-os elörejelzést. Legutóbb még +6,4%-os értékröl adtak számot. Az EUR-PLN-t 3,5678-on jegyzik. Támogatás 3,5600-nál és 3,5541-nél található. In-GFX
febr. 19
14:50
Aláírásgyűjtés: a vizidíj életbevágó az orvosoknak (Privátbankár)
Nyolcvanöt háziorvos aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy megmaradjon a vizitdíj - az erről szóló közleményt ma adták közre
febr. 19
14:50
Két szék közé eshet Szeged (Piac és Profit)
Tudásalapú gazdaság lehetőségei Szegeden címmel tartottak előadást a városban. Az egyetem, mint potenciális szolgáltató partner, kihasználható lenne. Szegeden a tudás alapú gazdasági tevékenység még sincs jobban jelen, mint bárhol máshol az országban. A város vezetése a stratégiájában a tudás alapú iparra épít. Igaz több vasat tartanak egyszerre a tűzben.
febr. 19
14:50
Amerika még mindig rajong Kennedyért (HírExtra)
A néhai John Kennedy az az elnök, akit a legtöbb amerikai legszívesebben látna ismét a Fehér Házban - derült ki a Gallup felméréséből, amelynek eredményeit helyi idő szerint hétfőn tették közzé Washingtonban.
febr. 19
14:50
12 milliárdot követeltek a banki tisztségviselőtől, elkapták őket (Blikk)
febr. 19
14:50
Paulo Ferreira öt évvel hosszabbított (hirado.hu)
"Amióta ide kerültem, érzem a szurkolók szeretetét. Nagyon élvezem itt a játékot"
febr. 19
14:51
Aláírásgyűjtés a vizitdíj megtartása érdekében (Alternatív Energia)
Nyolcvanöt háziorvos aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy megmaradjon a vizitdíj - az erről szóló közleményt kedden juttatták el az MTI-hez.
febr. 19
14:52
Viszlát várakozás, itt a dugóriasztó! (BorsOnline)
Az autósok régi álmát valósította meg az egyik navigációs készülékeket gyártó cég: a berendezés a mobiltelefonok helyzete és sűrűsége alapján jelzi a sofőrnek, hogy hol vannak a környéken dugók, így azok könnyen elkerülhetők.
febr. 19
14:52
Búvárrégészek keresik a kincset (HírExtra)
Tavasszal megkezdődhet a Dunakanyarban azoknak az évszázadokkal ezelőtt, kincsekkel teli elsüllyedt hajóknak a felkutatása, amelyekkel Mária királyné menekült Bécsbe a mohácsi vész után.
febr. 19
14:52
Közbelép a KFOR: felgyújtottak két átkelőt Szerbia és Koszovó között (hirado.hu)
A jarinjei átkelőn szolgáló koszovói rendőrök egy alagútban kerestek menedéket
febr. 19
14:55
Zsarolás: sokmilliárdot követeltek a bankártól (Privátbankár)
Zsarolás miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a három magyar állampolgár ellen, akik 12,5 milliárd forintot követeltek egy vezető banki tisztségviselőtől
febr. 19
14:56
10 napos hokimeccs (HírExtra)
Kétszáznegyven órán, azaz kerek tíz napon át jégkorongozott egy kanadai amatőrcsapat, amellyel "világcsúcsot" állított fel. Az edmontoni szabadtéri próba során mínusz 40 és plusz 3 Celsius-fok között játszott a negyven bátor hokis.
febr. 19
14:56
Euro RSCG - digitális start (Kreatív Online)
Az Euro RSCG Budapest elindította az Euro Digitalt, amely az Euro RSCG 4D Worldwide digitális ügynökséghálózat magyarországi képviselete. A divízió élére Erős Attilát, a Forward Digital korábbi ügyvezetőjét nevezték ki.
febr. 19
14:56
Kanadai nagykereskedelmi forgalmak: -2,9%- elörejelzés: -0,7% (HírTV)
Januári kanadai nagykereskedelmi forgalmak: -2,9%- elörejelzés: -0,7%- elözö havi érték: +0,2%. Részletek következnek… in-GFX
febr. 19
14:58
Hogyan lett pártelnök Kóka János? (Infostart)
Magánokirat-hamisítás miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás az SZDSZ tavalyi elnökválasztási ügyében. Felmerült a gyanú ugyanis, hogy a 2007-es elnökválasztó pártértekezleten több küldött helyett, és nevében mások szavaztak. Egyre több politikus veti fel a pártban, hogy rendkívüli, tisztújító küldöttgyűlést kell összhívni.Kóka János azt mondta az InfoRádiónak, hogy a párt környékéről is…
febr. 19
14:59
Eltilthatják Spanyolországot az Eb-től (hirado.hu)
Aggasztó, hogy a spanyol kormány sürgeti az új elnökválasztásokat azokban a sportágakban, amelyeknek nem lesz sportolója a pekingi olimpián
febr. 19
15:01
Több mint negyven szépirodalmi folyóiratot támogatnak (HírExtra)
Összesen 200 millió forintból több mint negyven folyóiratot, köztük több internetes megjelenésűt támogat az idén a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szépirodalmi szakmai kollégiuma - mondta Füzi László, a részleg elnöke kedden Budapesten.
febr. 19
15:01
E-mailben zsaroltak meg egy bankárt! Nyomoz a különleges ügyek osztálya (hirado.hu)
A zsarolók már előzetes letartóztatásban vannak, a Nemzeti Nyomozó Iroda azonban csak annyit árult el, hogy 50 milliót követeltek egy magasrangú tisztségviselőtől
febr. 19
15:02
Verespatak: a civilek és a zöldek kiállnak Korodi mellett (HírTV)
A Greenpeace és a verespataki Alburnis Maior Egyesület után 16 újabb romániai civil szervezet jelentette be: Korodi Attila miniszter mellé áll a színesfémbánya nyitást tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) indította perben.
febr. 19
15:03
Kevés kerékpáros sárgul (hirado.hu)
Tavaly június óta kötelező, mégsem hordják a kerékpárosok a fényvisszaverő mellényt Békés megyében
febr. 19
15:04
Tiltakozók vonultak a szabadkai magyar főkonzulátus elé (HírTV)
A szabadkai magyar és a horvát főkonzulátus elé vonultak hétfő este a Koszovó függetlenségének kikiáltása miatt tiltakozó szerb suhancok, ám mint Nagy Ferenc főkonzul a Vajdaság Ma internetes újságnak kijelentette, a rendőrség megakadályozta a rendbontást.
febr. 19
15:05
Pljuscsenko címvédésre készül (hirado.hu)
Pljuscsenko úgy tervezi, hogy idén jégre lép több hazai viadalon, majd jövőre részt vesz a helsinki Eb-n és a Los Angeles-i vb-n
febr. 19
15:06
Az easyJet lett az Év diszkont légitársasága (HírExtra)
Az easyJet-et választották az Év diszkont légitársaságának azon a felmérésen, amelyet Az Utazó című magazin olvasói és üzletemberek, idegenforgalmi szakemberek körében végeztek.
febr. 19
15:07
EUR-CAD Katasztrofális kanadai nagykereskedelmi forgalmak (HírTV)
Decemberben 2,9%-kal csökkentek a kanadai nagykereskedelmi forgalmak, miközben a szakemberek -0,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi +0,2% után. Az EUR-CAD napi csúcsot ért el 1,4844-nél. A következö nagyobb ellenállás 1,4900-nél található. A chart-technikai további emelkedésre utal. In-GFX
febr. 19
15:07
Tüntetés Kosovska Mitrovicában a függetlenség ellen (Kripto Akadémia)
Több mint ezer szerb diák tüntetett kedden Kosovska Mitrovicában a két napja kikiáltott koszovói függetlenség ellen.
febr. 19
15:08
Kiütöttük Kazahsztánt (HírExtra)
Harmadik fellépésén is rendkívül magabiztosan győzött a magyar női vízilabda-válogatott az olaszországi olimpiai selejtezőtornán: kedden Kazahsztán legjobbjait verte 10-0-ra (!) Godova Gábor együttese.
febr. 19
15:11
Meghalt Mickey Renaud (hirado.hu)
Otthonában összeesett és a kórházba szállítás után elhunyt Mickey Renaud kanadai hokis
febr. 19
15:11
A PM 220 milliárd hiányt vár e hónapra (Privátbankár)
A Pénzügyminisztérium (PM)  - önkormányzatok nélkül - 219,8 milliárd forint hiányt vár februárra  - jelentette be a keddi tájékoztatatón Bathó Ferenc a szaktárca főosztályvezetője. A januári végle...
febr. 19
15:11
BKV válasz a VEKE felhívására (HírExtra)
"A VEKE által hivatkozott Népszabadság 2007.09.19.-i számában leírtak egyik forrása a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott "A KSH jelenti 2007/6" című kiadvány. Kérjük, hogy a szakmaiságot mellőző "civil" vélemény ezen részét a továbbiakban a VEKE a KSH-val vitassa meg." - BKV Zrt. Sajtóiroda.
febr. 19
15:13
Privátnak szánt pucér fotó került nyilvánosságra a színésznőről (hirado.hu)
Demi Moore-nak esze ágában sem volt nyilvánosságra hozni a róla terhesen készült meztelen fotót
febr. 19
15:15
Az új BMW M3 Cabrio részletes bemutatása (2. rész) (hirado.hu)
Az új Cabrio már az első pillantásra vérbeli BMW M3 modellként azonosítható
febr. 19
15:16
Talajművelő szerszámok kerti szezonkezdéshez (Édenkert)
Jó szerszám, fele munka, dupla teljesítmény. Mégis sokszor látom, hogy a kertekben tevékenykedő emberek törött ásóval, csorba kapával, alkalmatlan lapáttal kínlódnak.
febr. 19
15:17
Kizárás túlkorosok miatt (hirado.hu)
Az érintett szövetségeknek ezen túlmenően 4000 dollár büntetést is kell fizetniük
febr. 19
15:17
Hiller az iskolaszövetkezetekről és a fer-ről (HírExtra)
A jövőben szorosabban együttműködik a jogalkotás területén az oktatási tárca az iskolaszövetkezetekkel - mondta Hiller István szakminiszter kedden, miután megbeszélést folytatott több ilyen tevékenységet folytató szervezet vezetőjével.
febr. 19
15:18
Olimpiai kvalifikáció – újabb sikert arattak a vízilabdás hölgyek (HírTV)
A női vízilabdázók Imperiában zajló olimpiai kvalifikációs tornáján a Godova Gábor szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott a harmadik mérkőzését is megnyerte a B csoportban, így őrzi veretlenségét és jó esélyét arra, hogy csoportgyőztesként azonnal olimpiai részvételt jelentő elődöntős helyen végezzen.
febr. 19
15:18
Partival ünnepeld a válást (Blikk)
febr. 19
15:19
Semmi extra, csak holnaptól megint drágábban kell tankolnunk (hirado.hu)
Az árváltozást a szakértők a piaci folyamatokkal magyarázzák
febr. 19
15:19
Ötpárti javaslat (HírExtra)
Az öt parlamenti párt közösen nyújtott be határozati javaslatot arról, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma váljon az Országgyűlés saját állandó intézményévé, hogy parlamenti ciklusokon átívelően működhessen.
febr. 19
15:20
50 millió eurót követeltek egy hazai bankártól (HírTV)
Elektronikus levélben fenyegették és zsarolták meg az egyik magyarországi bank vezető tisztségviselőjét – tájékoztatott Csécsi Soma, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) helyettes szóvivője.
febr. 19
15:20
Az ellenzék győzelme visszaállíthatja a bizalmat (Infostart)
Elismerte választási vereségét a pakisztáni kormánypárt. Elemzők szerint az ellenzék győzelme az Egyesült Államokkal szövetséges Pervez Musarraf elnök hatalmát is veszélyeztetheti.
febr. 19
15:21
Hazánkba is megérkezett az új Jaguar XF (1. rész, képgalériával) (hirado.hu)
Az XF lenyűgöző designja újrarajzolja a luxuskocsikról alkotott képet
febr. 19
15:22
Dzsudzsák Balázs újra a Lokinál járt (hirado.hu)
A válogatott játékos 2 nap szabadságot kapott, és első útja most is a régi játszótársakhoz vezetett

Keresés