A sorsdöntőnek számító keddi előválasztássorozat előtti utolsó vitájukat tartották a demokrata párt elnökjelöltjei az Egyesült Államokban. Hillary Clinton és az afro-amerikai Barack Obama kilenc jelölt közül maradt versenyben, és elsősorban Irakról, illetve az egészségügy átalakításáról ütköztették nézeteiket.
A kékszemű embereknek egyetlen közös ősük lehetett - állítják dán kutatók. Egy tudóscsoport visszafelé követte az időben azt a genetikai mutációt, amely 6-10 ezer évvel ezelőtt alakult ki. Azt megelőzően nem élt kékszemű ember a bolygónkon - olvashatóa Live Science című angol tudományos honlapon.
Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja február 11-én nem szavazza meg a Fidesz megerősítő népszavazásról szóló kezdeményezését. Ezt Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke mondta pénteken az ATV egyik műsorában. Úgy gondolom, hogy az MSZP nem fogja támogatni ezt a kezdeményezést. Már csak azért sem, mert az egészségbiztosítási törvény olyan, mint a költségvetés, amiről nem szoktak…
Az országgyűlési képviselők mindegyike benyújtotta tegnap estére vagyonnyilatkozatát. A bárki által szabadon megtekinthető jövedelem- és vagyonbevallások között mi is szétnéztünk. Milyen autóval száguld Orbán? Gyurcsány papíron is multimilliárdos? Kóka milyen mobilt szorít a füléhez? Kiderül.
Magyarország egy éven belül, még George Bush elnöksége idején csatlakozhat az amerikai vízummentességi programhoz, a folyamatot az elnökválasztási kampány is felgyorsíthatja - mondta April H. Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete pénteken újságírók előtt.
Bajnai Gordon szerint nincs szükség kormánybiztos kinevezésére a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programhoz. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerint arra van szüksé...
Januárban élénkült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma, a részvénypiacon - kétszeres árfolyamértéken - 1.400 milliárd forint értékben születtek üzletek, ami 59 százalékkal magasabb az előző havinál - közölte a BÉT a brókercégek jelentései alapján készült havi statisztikájában.
Az EKB-tag, Nicholas Garganas azt nyilatkozta ma, hogy továbbra is aggódik az EU-s infláció miatt. Garganas emellett hangsúlyozta: véleménye szerint fokozódtak az árakból adódó veszélyek. Januárban éves szinten 3,2%-kal emelkedtek a fogyasztói árak, ami meghaladja az EKB által meghatározott 2,0%-os célt. Ma további veszteségekre tett szert az EUR-CHF. In-GFX
Ellehetetlenülnek a megyei múzeumok Békés térségének fideszes országgyűlési képviselője szerint, mert a kulturális tárca a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálathoz (KÖSZ) csoportosította át a beruházásokhoz kötelezően kapcsolódó régészeti feltárásokat.
A Microsoft, a világ vezető szoftvergyártója felajánlotta, hogy megveszi a gazdasági gondokkal küzdő Yahoo internetes keresőportált. A Microsoft csütörtökön tette a vételi ajánlatot, a lépést pénteken hozták nyilvánosságra. A Microsoft vásárlási szándékát pénteken a Yahoo is megerősítette.
Röntgenvizsgálat során bukkantak két ellopott aranygyűrű nyomára az egyik szegedi egészségügyi intézményben; a betegtársának pénztárcájából ellopott gyűrűket egy 16 éves lány nyelte le - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
A harmadik Magyar Köztársaság legnagyobb kihívása, hogy mit kezdjen egy ország a megszerzett és megkapott szabadságával, ha ez az ország az elmúlt évszázadokban nem lehetett önálló és szabad és nem voltak hosszú demokratikus hagyományai. Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta a Köztársaság ünnepe című pénteki budapesti tanácskozáson.
A Michigan egyetem januári végleges fogyasztói hangulatindexe - a fogyasztói bizalom alakulása egyik irányadónak tekintett mérőszáma - 78,4 pontra csökkent az előzetes adathoz képest, ugyanakkor emelk...
Fehér András, az egykori válogatott játékos, a hosszú évek óta Németországban dolgozó magyar szakember lett a német női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A dpa pénteki jelentése szerint már az ő irányításával vesz részt a nemzeti csapat a február 17. és 24. közötti, imperiai olimpiai kvalifikációs tornán.
Januárban 80,5 pontról 78,4 pontra esett vissza Michigan Sentiment Index, elmaradva ezzel a 79,0 pontos elörejelzéstöl. A jelenlegi helyzet megítélésének al-indexe januárban 91,0 pontról 94,4 pontra, míg a jövöbeni kilátásoké 65,6 pontról 68,1 pontra javult. Az adatok hatására tovább csökkent az EUR-USD árfolyama. In-GFX
Fogjunk össze az elefántokért! címmel február elsejétől látható az elefántok megmentéséért harcoló nemzetközi vándorkiállítás az Újpesti MEO Galériában. Az Európában elsőként Budapesten látható kép és filmanyag két hónap múlva indul tovább.
Ön szívesen látná Justin Timberlaket egy falnak csapkodva, tökön vágva, földön vonszolva, egy autó ajtajával fejbe vágva? Akkor önnek rengeteg örömteli pillanatot fog nyújtani a Pepsi legújabb reklámja.
Márciusig valószínűleg nem fogadják el az új médiatörvényt és nem fogja megszavazni az MSZP a Fidesz megerősítő népszavazásról szóló kezdeményezését február 11-én.
A Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) Faipari Mérnöki Kar másodéves gazdasági informatikus hallgatói Pakainé Dr. Kovács Judit tanszékvezető egyetemi docens vezetésével felmérést készítettek a diákok továbbtanulási szándékáról.
A legtehetősebb kormánytag Bajnai Gordon, Horváth Ágnesnek viszont még lakása sincs. A kormánytagok többsége Budán lakik, nagy részüknek megtakarítása és tartozása is van. Lamperth Mónika festményeket, Göncz Kinga szőnyegeket kapott ajándékba, Takács Albert pedig 100-100 darabbal gyarapította a cd- és a könyvgyűjteményét tavaly - többek közt ez derül ki a kormánytagok 2007-es…
A környezeti nevelés fejlesztéséről, és a kötelező környezetvédelmi oktatás bevezetésének lehetőségéről is tanácskozott ma Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter - adta hírül az Oktatási és Kulturális Minisztérium.
Erősödött kissé a forint pénteken a bankközi kereskedelemben a nemzetközi devizapiaci keresztárfolyam-változásokat és a befektetői hangulat javulását követve. Péntek délután négy órakor az eurót 257,2...
A Solidus Conto Kft. lesz az új önkormányzati biztosa február 1-jétől a Kazincbarcikai Városi Kórháznak - tájékoztatta Maros Éva, az önkormányzat szóvivője pénteken az MTI-t.
Túl korai arról beszélni, hogy a csaló brókernek volt-e segítőtársa - jelentette ki pénteken a Société Générale banknál történt több milliárd eurós csalási ügy főnyomozója Párizsban. Jean-Michel Aldebert azt mondta: még vizsgálják az ügyet, hogy a szélhámos banki alkalmazott segítség nélkül is képes volt-e a csalást végrehajtani.
A Kelj fel Jancsi ma reggeli adása visszatért a reklámtáblákhoz, az alkoholhoz, korrupcióhoz, a zéró toleranciához valamint Orbánhoz és Gyurcsányhoz. Igaz a két politikustól el sem szakadt. Fiala János mai vendégei a Pont FM 88.1 rádióban Pálfay Antal és Tímár Zoltán volt.
A Microsoft közel 45 milliárd dolláros ajánlatott tett a Yahoo internetes cég részvényeiért. Ez 62 százalékkal magasabb összeg annál, mint amennyit a Yahoo részvényei jelenleg érnek. Nemes Dániel számítástechnikai szakértő szerint az a nagy kérdés, hogy az online piac két vesztes cégéből sikerül-e egy olyan vállalatot összegyúrni, ami megközelíti a piacvezető Google bevételeit.
Továbbra is börtönben marad Vaszilij Alekszanjan, a Yukos (Jukosz) volt olajbirodalom megbízott alelnöke - így döntött pénteken a bíróság, annak ellenére, hogy Oroszországban és külföldön is tiltakozási hullámot váltott ki, hogy a halálosan beteg embert nem utalják megfelelő kórházba.
Feltörtek egy mentőautót pénteken délután a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház területén. Dávid Ferenc, a Szamaritánus Mentőszolgálat vezető főápolója a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az autó személyzete éppen egy beteggel volt bent a kórházban, míg kint a mentőautó vezetőoldalát feltörték.
Viking temetőre bukkantak Yorkshire grófság déli részén, egy építkezést megelőző régészeti feltárás során. Összesen harmincöt sír tártak fel. A sírokat dél-nyugatról észak-kelet felé tájolták, ezért a régészek arra a következtetnek, hogy egy nem keresztény közösség temetőjéről van szó - olvasható a The Star című brit lap online kiadásában.
Sólyom László köztársasági elnök nyitja meg szombaton a XII. Csángó Bált, amelyen a középkori eredetű kör- és lánctáncok, valamint reneszánsz páros táncok bemutatója mellett balladák és gregorián dallamok is felcsendülnek.
Karsai József, Battonya szocialista párti polgármestere és a térség országgyűlési képviselője kifizeti a helyi szegények és nagycsaládosok vizitdíját. Erről a képviselő tájékoztatta az MTI-t pénteken.
A közép-európai EU-gazdaságokat nem érintené közvetlenül az esetleges amerikai recesszió, csak akkor, ha az az euróövezetben is komoly lassulást okozna - áll a Merrill Lynch előrejelzésében, amely szerint Magyarországon is fennáll a recesszió kockázata az idén.
A MÁV vonalain 1.557 vonatból 325 közlekedett pénteken hajnal 3 óra és 11 óra között - összegezte a MÁV Zrt. az adatokat kora délután, a sztrájk felfüggesztését követően.
Nicolas Sarkozy francia elnök egy január 31-én Párizsban tartott konferencián úgy nyilatkozott: hiba volt, hogy az Európai Unió alkotmányát előkészítő szerződésből kihagyták a kereszténységre való utalást.
Polgármestert választanak ma a Fejér megyei Etyeken; a község szavazásra jogosult polgárai három független jelölt közül választhatják meg a község első emberét - közölte a falu jegyzője az MTI-vel.
Egy röntgenvizsgálat betegség helyett két lopott gyűrűt mutatott ki egy 16 éves, Szegeden kezelt lány gyomrában - tájékoztatott pénteken a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint kiderült, a lány betegtársától lopta el az ékszereket. Az egyiket véletlenül nyelte le, mert köhögési rohamot kapott, mikor kipróbálta a fogával, valódi-e az arany. A másikat a jó rejtekhely miatt már direkt nyelte le.
Az orosz hatóságok december végén menedéket adtak Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfő özvegyének, Mira Markovicsnak és fiának, Markónak. Milosevicséket egy 18 éve végrehajtott csempészakció miatt körözi a szerb rendőrség.
A német labdarúgó Bundesliga három magyar játékosa jó erőnlétben és bizakodva várja a hétvégi rajtot.Hajnal Tamás, a Karlsruhe és Huszti Szabolcs, a Hannover erőssége az MTI-nek pénteken egyaránt azt hangoztatta: reméli, hogy csapata megőrzi az őszi szezonban elért helyezést.
Átadja műszaki felsőoktatási célokra a bazilika közelében lévő 7.500 négyzetméteres kanonoki palota tulajdonjogát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek az esztergomi önkormányzat. Erről csütörtök esti ülésén döntött a város képviselő-testülete.