Ha várakozni kell, akkor a beteg tudja követni, hogy mennyit kell várnia, ne övezze ezt titok egy zsebben tartott előjegyzési naptárban - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Halálra gázolt egy teherautó egy 94 éves idős asszonyt pénteken délután fél egykor Budapesten, a Nagy Lajos király útja és Erzsébet királyné útja kereszteződésénél - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Mind a 87 külföldi alkalmazottját kivonta Szomáliából az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet, miután három munkatársuk hétfőn életét vesztette a kelet-afrikai országban. A támadást a szervezet szerint valószínűleg előre kitervelték.
A misebort fogyasztó papok esetében sem lehet eltérni a jogszabályoktól a közúti ellenőrzésnél - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter. Korábban a Magyar Püspöki Konferencia titkára levélben közölte: a paphiány miatt sok plébános egymás után több településen tart szentmisét, és minden szertartáson fél-egy deciliter bort fogyaszt el, amit már kimutat a szonda.
Az MSZP fővárosi frakciója a héten elmarasztalta Hunvald Györgyöt és Gy. Németh Erzsébetet, amiért egy decemberi szavazásnál a frakcióutasítás ellenére sem szavaztak meg egy javaslatot a Fővárosi Közgyűlés előtt. Ennek kapcsán felkerestük Hunvald Györgyöt.
A gyümölcslevek fogyasztása is lehet ártalmas: egy friss amerikai kutatás szerint a köszvényes izületi panaszok mögött sokszor a magas fruktóz tartalmú gyümölcslevek állhatnak, adta hírül pénteken a BBC brit közszolgálati tv internetes oldala, a British Medical Journal című orvosi folyóirat alapján.
Katar hivatalosan is bejelentette: otthont adna a Tour de France kerékpáros körverseny prológjának. A viadal szervezői jelezték: leghamarabb a 2014-es kiírás alkalmával kerülhet szóba az ázsiai rajt."Két éve már jártunk Katarban, és elmondható, hogy a nagy meleg az egyik gátló tényező.
Nagy tétel hamis márkajelzésű cigarettát foglaltak le a vámosok Budapesten. A 150 millió forintnál is többet érő dohány a szakértők szerint feltehetően ázsiai származású.
Sólyom László köztársasági elnök magánlevélben fejezte ki együttérzését pénteken az Óballa térségében történt helikopterbalesetben elhunyt katona családjának.
Nagy tétel hamis márkajelzésű cigarettát foglaltak le a vámosok Budapesten. A 150 millió forintnál is többet érő dohány a szakértők szerint feltehetően ázsiai származású.
A napokban világkörüli turnéra induló Iron Maiden lép fel a Sziget fesztivál nulladik napján, augusztus 12-én Budapesten - közölték a fesztivál szervezői. A közelgő Live After Death koncert-DVD megjelenéséhez kapcsolódóan ez a turné leginkább a 80-as évek legendás hangzás- és képi világát éleszti újjá. Mind a repertoár, mind a színpad berendezése az 1984-85-ös Powerslave turné egyiptomi…
Éves összegzést végzett a Dél-alföldi vámosok parancsnoksága. Adó- és egyéb bevételekről, bírságokról, cigaretta- és kábítószerfogásokról tájékoztatnak.
Immár második alkalommal szervezik meg A fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen, az érdeklődők szombaton betekinthetnek a kutatói és hallgatói laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, s számos érdekesség mellett megismerkedhetnek az intézményben folyó tudományos és oktatási munkával.
Nagy tétel hamis márkajelzésű cigarettát foglaltak le a vámosok Budapesten. A 150 millió forintnál is többet érő dohány a szakértők szerint feltehetően ázsiai származású.
Továbbra sem mennek rendben a dolgok az Állami Egészségügyi Központban (ÁEK) – legalábbis így tájékoztatta a Magyar Nemzet Online-t az intézmény egyik dolgozója.
Eddig 160 ezer aláírás gyűlt össze a szükséges 200 ezerből ahhoz, hogy népszavazást lehessen kiírni arról: az emberek akarják-e, hogy üzleti biztosítók részt vegyenek az egészségbiztosítási rendszerben - jelentette be Gaskó István, az aláírásgyűjtési akciót koordináló Liga Szakszervezetek elnöke.
Irigylem mindazokat, akik el tudják dönteni, hogy vajon a két Beckham közül melyikük majmolja leginkább a másikat, de a tegnapi kör kétség kívül az asszon’káé volt. Posh Spice ugyanis David nyomdokaiba lépve új tetkót csináltatott magának, amit persze nem felejtett el megmutatni egy rajongói találkozón. A tetkó, na és a sztár láttán egy érzékeny lelkű Beckham fan hangos zokogásba tört ki.
Aprótotó címmel internetes játékot indított a Magyar Nemzeti Bank, hogy segítse a lakosság felkészülését az 1 és 2 forintos érmék bevonására - közölte az MNB pénteken az MTI-vel. Az Aprótotó játékban a résztevők 13+1 kérdést válaszolhatnak meg, amelyek az 1 és 2 forintos érmék bevonásával kapcsolatosak.
A harmadik Magyar Köztársaság legnagyobb kihívása, hogy mit kezdjen egy ország a megszerzett és megkapott szabadságával, ha ez az ország az elmúlt évszázadokban nem lehetett önálló és szabad és nem voltak hosszú demokratikus hagyományai. Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta a Köztársaság ünnepe című pénteki budapesti tanácskozáson.
Gaskó István azt mondta: az is megtörténhet, hogy szombaton ismét határozatlan idejű sztrájkot hirdetnekMeggondolták magukat Gaskóék - felfüggesztették a sztrájkot Asztalt bontottak: nincs megállapodás a vasutasok béremeléséről Csak szombatra áll helyre a vasúti menetrend Újra a szokott módon közlekednek a GYSEV vonatai
Nem kivételeznek a misebort fogyasztó papokkal a közúti ellenőrzésnél - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) pénteken közleményben az MTI-vel.
A budapesti jelentősebb gyárak történetével, a Ganz-gyár öntödéjével, valamint a magyar ipar legjelentősebb egyéniségeivel foglalkozó filmeket láthatnak az érdeklődők az elkövetkező hetekben az Öntödei Múzeumban.
Decemberben a várt 0,6% helyett 1,1%-kal emelkedtek a kanadai termelöi árak, miközben a szakemberek változatlan értékkel számoltak. A nyersanyagárindex 0,2%-os emelkedést mutatott a várt 0,8% helyett, miután legutóbb még 3,4%-os pluszról adtak számot. Az adatok hatására emelkedett az USD-CAD árfolyama, és 1,0014-en jegyzik, miután csúcsot ért el 1,0020-nál. 1,0020 fölött 1,0085-ig nyílhat…
Ha várakozni kell, akkor a beteg tudja követni, hogy mennyit kell várnia, ne övezze ezt titok egy zsebben tartott előjegyzési naptárban - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A helyszínen életét vesztette egy 94 éves nő, akit elgázolt egy teherautó pénteken kora délután a fővárosban, a Nagy Lajos király útja és az Erzsébet királyné útja kereszteződésében - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a távirati irodának.
A Romániában idén esedékes önkormányzati és parlamenti választás erdélyi vonatkozásairól is tárgyalt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Szász Jenővel, a napokban bejegyzett erdélyi Magyar Polgári Párt elnökével és Tőkés Lászlóval, a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőjével pénteken Budapesten.
Április 15-től büntetik azokat a kórházakat, amelyek nem készítenek és nem hozzák nyilvánosságra a betegfogadási listákat - közölte az egészségügyi miniszter. A Fidesz szerint a kormány intézkedései továbbra is zűrzavart okoznak az egészségügyben.
Az eddigi vizsgálatok szerint működtek a balesetet szenvedett katonai helikopter hajtóművei és megtalálták a légijármű fekete dobozát is, amely azonban nagyon megsérült - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az MTI-vel pénteken.
A rendőrök keresik annak a kutyának a gazdáját, amelyik csütörtökön rontott rá egy kis termetű kutyát sétáltató nőre egy nyíregyházi lakótelepen. A nagyobb kutya előbb az ölebet akarta megharapni, majd miután azt a gazdája felvette, az asszony kezét kezdte marcangolni. Végül könyékbeliek fékezték meg az állatot. A megtámadott asszony súlyosan megsérült a kezén.
Elsőként a svéd női teniszválogatott jutott be a szombati elődöntőbe a Fed Kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjában, a Syma Sport- és Rendezvényközpontban, Budapesten. A skandináv együttes mindkét egyest megnyerte a fehéroroszok ellen ezzel behozhatatlan előnyre tettek szert.
A gyenge amerikai munkaerö-piaci adatok után gyengülést mutatott az USD-JPY, és új napi minimumot ért el 105,77-nél. Januárban 17.000-rel csökkent az újonnan teremtett álláshelyek száma, miközben a szakemberek 68.000-es plusszal számoltak. Az elözö havi értéket közben 18.000-röl 82.000-re módosították. Az átlagos heti munkaidö 33,8-röl 33,7 órára csökkent, miközben változatlan értékre…
Az elefántormányhoz hasonló, hosszúkás orrú cickányfajra akadtak Tanzánia hegyvidéki részén. A felfedezés jelentősége, hogy ezen a tájon utoljára a XIX. században találtak addig ismeretlen állatot.
A 16. Sziget Fesztivál nulladik napján az Iron Maiden ad koncertet. A zenekar világkörüli turnéjának részeként lép fel a budapesti Hajógyári szigeten augusztus 12-én - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Vető Viktória, a Sziget Fesztivál sajtófőnöke.
Gyönyörű cseh modelltől született két gyereke, egy fiú és egy lány David Copperfieldnek. Az anya azonban titokban neveli őket, még azt sem tudni, hány évesek.
Az ötven évnél idősebb britek csaknem fele legalább heti egyszer él nemi életet - mutatta ki a Populus londoni közvélemény-kutató cég. A cég nyolcezer ötven évnél idősebb britet kérdezett ki szexuális életéről, s az is kiderült, hogy tízből heten kielégítőbbnek találják a szexet, mint fiatalon.