A Fidesz elnökségének kedd délelőtti ülésén, a gazdasági válság kezelésével kapcsolatban megfogalmazott megállapításokról adott tájékoztatást Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
Októberben a várt 3,0% helyett csupán 0,7%-kal csökkentek az amerikai várható házeladások. Az előző havi értéket közben -4,6%-ról -4,3%-ra módosították. Némi nyereséget könyvelt el az EUR/USD az adatok hatására, és 1,2879-en jegyzik, de nem sikerült megtörni a csökkenő trendet 1,2881-nél. A szint bevétele esetén szabaddá válhat az út 1,2950-ig. in-www.globalfx.hu
Azok után, hogy az év elején az MVM megvette a Budapesti Önkormányzat tulajdonában lévő 10%-os Elmű részvénycsomagot, most a tőzsdén 8.6%-ot vásárolt össze az Émászból is. Bármilyen furcsa is, hogy...
A Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) 2008. december 10-én, szerda reggel 6 órától általános és határozatlan idejű sztrájkot hirdet Ferihegyen.
A jelenlegi társadalmi problémák okolhatók az emberek fegyelmezetlensége, a szabályok be nem tartása miatt - mondta az InfoRádiónak Dulin Jenő. A közlekedéspszichológus szerint a közúti balesetek elrettentő példaként való bemutatása nem hoz eredményt. A sok baleset hátterében inkább az húzódik meg, hogy a magyar társadalom igen gyengén áll szabálytisztelet és fegyelmezettség szempontjából.
Az MDF bocsánatkérést vár Orbán Viktortól, amiért egy múlt heti parlamenti szavazás után arról beszélt, hogy a kormány MDF-es képviselőket vásárol meg, miközben most hétfőn ő és még négy fideszes...
A mikroblogok Magyarországon egyelőre egy szűk kör számára érdekesek, az amerikai online üzleti és kommunikációs piac azonban egyre intenzívebben épít ezekre az eszközökre, sőt az elnökválasztási kampányban is fontos szerepet kaptak. Mik ezek pontosan, és mit kezdhet velük a pr- és a marketingszakma?
Eddig mintegy 850 kilogramm lőszert és lövedéket találtak a tűzszerészek a zuglói Bosnyák téren, ahol szombat óta egy építési terület megtisztítását végzik - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese. Harnócz Gyula őrnagy elmondta, a nap folyamán 72 darab második világháborús tüzérségi és gyalogsági lőszert találtak, köztük két kézigránátot; a mai "fogás" mintegy 350 kilogrammra tehető.
Hét embert tartóztatott le a rendőrség egy vietnámi bordélyban történt razzia során. A piros lámpás házban 90 nőt foglalkoztattak embertelen körülmények közt, gyakorta verték meg őket, sőt néhányukat kutyaketrecekben tartottak fogva.
Összecsapások törtek ki tüntetők és rendőrök között kedden délután egy athéni temető közelében, ahol a hét végén egy rendőr által lelőtt tizenéves temetése zajlott.
Az Európai Uniónak január 1-jével új, biztonságosabb internetprogramja lesz a gyermekek számára és védelmében, jelentette be az Európai Bizottság kedden, miután az Európai Parlament és az EU-tagországok kormányait képviselő tanács is elfogadta a dokumentumot.
Demszky Gábor üdvözli, hogy felvetését megfogadva a BKV vezérigazgatója azonnali hatállyal felmondta a cég által bérelt, személyi használatú Audi A6-os luxus gépkocsijának a bérletét. A főpolgármester...
Két, második világháborús robbanótest került elő kedden földmunka közben a székesfehérvári Varga-csatornából; a közeli Bőrgyár dűlőt és a Tobak utcát lezárták, egy társasház és nyolc családi ház...
Demszky Gábor üdvözli, hogy felvetését megfogadva a BKV vezérigazgatója azonnali hatállyal felmondta a cég által bérelt, személyi használatú Audi A6-os luxus gépkocsijának bérlését. A...
Az Országgyűlés által december 8-án elfogadott törvénymódosítás szerint az intézmények dönthetnek a vagyonkezelésükben álló állami vagyon hasznosításáról, illetve megfelelő számú szavazat esetében értékesítéséről is.
Orbán Viktor és még négy fideszes képviselő is megszavazta a kormány módosító javaslatait. A Fidesz szerint téves szavazatokról van szó, az MDF bocsánatkérést vár
Állatkerti körökben nem aratott osztatlan sikert, hogy Pécsről az Abonyi Vadasparkba költözik Buborék, a 6 hónapos viziló-kölyök. A Bors úgy tudja, hogy az ügy hátterében az áll, hogy Európában nyolc állatkert vár vízilóra, a pécsiek mégis egy magánkézben lévő zoo-nak adták el a borjút. Tóth Tibor, az abonyi park tulajdonosa már meg sem lepődött, hogy a hatóságoknál – jó magyar szokás szerint–…
A Fidesz elnöksége szerint adócsökkentésre és alacsonyabb jegybanki alapkamatra épülő gazdaságpolitikai fordulatra van szükség ahhoz, hogy Magyarország minél előbb kilábaljon a válságból. Varga Mihály alelnök szerint a kisebbségi kormány ilyen fordulatra már nem képes.
Mégis mentőövet dobhatnak az amerikai autóiparnak, bár nagyon kemény alkudozás előzi meg a várható segélycsomagot. A három nagy autógyárat gyakorlatilag egy állami csődfelügyelő figyelné, és ha úgy látná, hogy azok nem tettek lépéseket a radikális átalakításra, akkor visszakövetelnék tőlük az állami pénzeket.
Ismét lebukott az a rendőrök előtt már jól ismert üzletfeltörő, akit most ismét több műszaki üzlet kifosztásával gyanúsítanak Zala megyében. A Lenti Rendőrkapitányságra november végén és december elején több bejelentés is érkezett arról, hogy ismeretlenek nagyobb értékű műszaki cikkeket - többek között LCD televíziókat és számítógépet - vittek el a zalai határváros üzleteiből.
Általános és határozatlan idejű sztrájkot hirdet két szakszervezet is Ferihegyen szerdán reggel 6.00 órától, a munkabeszüntetés alatt járatok késésére, törlésére lehet számítani - közölte a...
Eddig több mint egymillió különböző e-mail címre küldték tovább a Pepsi Mikulásos-ajándékozós vírusfilmjét. A profi kivitelezésű és a jelek szerint kiugróan népszerű kampány több eleme is megegyezik egy Obama-vírusvideóéval, az ügynökség és a Pepsi szerint viszont új koncepcióról van szó.
Inkább a tegnapi 50 bázispontos MNB kamatvágás után kibontakozó hozamcsökkenés mutatkozik a mai referenciahozamokban, ma már kisebb mértékben kerültünk lejjebb - kommentálta a keddi másodpiaci...
A meglepetésszerű jegybanki kamatvágás után egy nappal erősödött a forint. Az eurót 262,70/85 forinton jegyezték kedd délután négy órakor a budapesti bankközi kereskedelemben, 0,54 százalékkal erősebb...
Javítani kell az ügyfelek pénzügyi ismereteit, vissza kell szorítani a magas kamatú gyorskölcsönöket és az uzsorahiteleket, továbbá be kellene vezeti a magáncsőd intézményét az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint.
Novemberben éves szinten a várt 6,22% helyett 6,23%-kal emelkedtek a mexikói fogyasztói árak a legutóbbi 5,78%-os érték után. Havi szinten 1,14%-os drágulás mutatkozott (előző. 0,68%). In-www.globalfx.hu
Összecsapások törtek ki tüntetők és rendőrök között kedden délután egy athéni temető közelében, ahol a hét végén egy rendőr által lelőtt tizenéves temetése zajlott. A rendőrök könnygázzal próbálták...
Pajor Attila vette át december 1-től az operatív ügyek vezetését Simon Zsolttól, aki stratégiai ügyvezetőként továbbra is a Mediaedge:cia vezetője marad.
December 16-ától mérsékli az üzemanyagfelárat a Lufthansa, a kerozin olcsóbbodása miatt. A belföldi és az európai járatokon a felár 3 euróval 21 euróra csökken egy útra, a hosszú távú járatokon 10 eur...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 226,10 pontos, 1,80 százalékos emelkedéssel, 12.799,18 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 3,75 százalékkal 10.095 forintra nőtt, az OTP 0,65...
A Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága kedden elutasította az intézményvezetők autóhasználatának áttekintését célzó indítványt, ugyanakkor a BKV-jegyellenőrök tevékenységével kapcsolatos negatív...
A lett és a magyar gazdasági gondok a cseh gazdaságba is begyűrűzhetnek a nagyobb befektetői kockázatkerülés révén, véli Zdenek Tuma, a cseh jegybank kormányzója. Egy londoni konferencián nyilatkozva...
Több százan vettek részt kedden a 15 éves korában elhunyt Alekszisz Grigoropulosz temetésén Athénban. A fiút szombaton lőtte le egy rendőr, amikor a gyerek egy tüntetésen társaival kővel dobált meg egy rendőrautót. A diák halála az elmúlt évtizedek legsúlyosabb zavargásait robbantotta ki Görögországban.
Eddig mintegy 850 kilogramm lőszert és lövedéket találtak a tűzszerészek a zuglói Bosnyák téren, ahol szombat óta egy építési terület megtisztítását végzik - közölte a Honvédelmi Minisztérium...
Általános és határozatlan idejű sztrájkot hirdet két szakszervezet is Ferihegyen szerdán reggel 6.00 órától, miután kedden is eredménytelenül zárultak a munkáltatóval folytatott egyeztetések; a munkabeszüntetés alatt mintegy késésére, törlésére lehet számítani.
Ma is látványosan elvált egymástól a forint és a lengyel zloty euróval szembeni teljesítménye: előbbi 1%-kal erősödött, míg utóbbi hasonló mértékben gyengült. A magyar fizetőeszköz már bő két hete...
Százmilliárd forintos forgóeszközhitel-program indul jövő év elejétől, illetve a Széchenyi-kártya állami kamattámogatása 2 százalékra emelkedik - mondta el a gazdasági- és fejlesztés miniszter. Bajnai Gordon hozzátette: a kormány támogatni kívánja azokat a vállalkozásokat, amelyek a válság ideje alatt beruháznak, ezért 50 százalékra emelik a vissza nem térítendő állami támogatás mértékét.
Hosszú ellenkezés után mégiscsak munkavégzéshez köti a segélyeket a kormány a jövő évtől. Gyurcsány Ferenc elmondta: a megoldás ellen tiltakozó jogvédőknek is van igazságuk az ügyben, de a többség a monoki modellt támogatja. A Fidesz szerint a közmunkaprogram résztvevői sem fognak bért kapni, ha nem lesz vállalkozás, amely foglalkoztatni tudja őket.
A kormány 2013-ig a GDP 1,3 százalékát meghaladó mértékben növelné a védelmi kiadásokat - olvasható a nemzeti katonai stratégiában, amelyet Szekeres Imre ismertetett kedden az Országgyűlés...
Ronaldo, a korábban visszavonulását fontolgató aranylabdás brazil csatár hazájában, a Corinthians labdarúgócsapatában folytatja pályafutását - jelentette be a játékos ügynöke. "Szóban már mindenben megállapodtunk a vezetőkkel" - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Fabiano Farah.
Magyarországra is érkezett dioxinnal szennyezett, ír sertéshús Lengyelországból, az összesen 70 tonna áru jelentős többségét azonban továbbszállították Romániába - közölte Süth Miklós országos...
Moszkva szerint Irán nem képes nukleáris fegyvereket gyártani és bevetni, s a nyugati országok nyomásgyakorlásra használják az atomdossziét. Vlagyimir Voronkov, az orosz külügyminisztérium európai...
Hazánkban még gyerekcipőben jár a CSR, azaz a vállalatok társadalmi felelősségvállalása. Jó hír azonban, hogy lassan bár, de évről-évre egyre többen fordulnak ebbe az irányba. A cégek jelentős többsége továbbra is nagyvállalat, de egyre több kkv is szerez érdemeket a CSR területén. Most összegyűjtötték a legjobb példákat.
Bajban van Barack Obama, megválasztott amerikai elnök. A politikus ugyanis kemény dohányos – napi három doboz cigi az adagja –, viszont a Fehér Ház füstmentes övezet.
Korrupciós vádak miatt letartóztatták az amerikai Illinois szövetségi állam kormányzóját, aki az ügyészség szerint pénzügyi előnyre akart szert tenni Barack Obama megválasztott elnök megüresedett szenátori helyének betöltésekor - közölte a CNN hírtelevízió.
Megnyerte első mérkőzését a magyar női kézilabda-válogatott a macedóniai Európa-bajnokság középdöntőjében. Imre Vilmos szövetségi kapitány együttese Ukrajna ellen győzött 26-24-re.
A sertések után dioxin nyomaira bukkantak írországi szarvasmarha csordákban is, az ír mezőgazdasági miniszter keddi bejelentése szerint azonban az ilyen marhahús fogyasztása minimális veszélyt...