Nyolc megyei jogú város rehabilitációs programjának támogatása után további kilenc nyugat-dunántúli, nem megyei jogú város fejlesztési programját hagyták jóvá az Új Magyarország Fejlesztési Terv...
Rendkívüli eredményeket hozott a Kirakat.hu és a Szonda Ipsos legújabb karácsonyi vásárlást vizsgáló kutatása: az élet majdnem minden területére ható gazdasági válság ellenére sem tervezünk kevesebbet költeni idén karácsonykor.
Hibázott a jegybank, amikor a krízis hatásait enyhítendő nem emelt kamatot, most viszont már a kamatcsökkentés lenne a kívánatos monetáris politika - legalább is a Fidesz szerint
Múlt héten 21 ezerrel csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. Így az adat pozitív meglepetésnek számít, mivel az elemzői konszenzus 11 ezres...
Az elsőrendű sávból több fokozattal közepes befektetői kategóriába minősítette vissza csütörtökön Izland szuverén adósbesorolásait a Moody´s Investors Service, amely ugyanakkor meglehetősen derűlátó e...
Tízéves fennállásának legnagyobb mértékű egyszeri kamatvágását hajtotta végre az Európai Központi Bank: 75 bázisponttal, 2,5 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot a kormányzó tanács. Ekkora kamatcsökkentésre csak a piac egy része számított.
A BBC-nél már megint eljárt egy tréfás kedvű műsorvezető szája. A reggeli zenés műsor lemezlovasa, Chris Moyle a lengyeleket sértette meg. A BBC 1 rádió másik műsorában pedig magamutogató színész okozott botrányt.
Felével kevesebb, körülbelül 20 ezer új állást jelentettek be novemberben, mint októberben - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója. Pirisi Károly hozzátette, hogy minden évben megfigyelhető valamekkora visszaesés a szezonális hatások miatt, ez azonban a szokásosnál jóval jelentősebb mértékű volt.
Az AT&T csatlakozott azon vállalatok közé, melyek jelentős létszámleépítéseket eszközölnek. A vállalat csütörtökön az alkalmazottai 4 százalékát érintő 12,000 fős létszámleépítési tervet jelentett be a gazdasági visszaesésre hivatkozva. (ProfitLine.hu)
Európában a síelők körében a legkedveltebb Ausztria: az összes európai 11 százaléka síel, és 51 százalékuk Ausztriát választja, közölte az osztrák idegenforgalmi hivatal, az Österreich Werbung Deutschland, igazgatója.
A vajdasági pártok figyelmeztettek, hogy képviselőik nem szavazzák meg Szerbia költségvetését, ha a tartomány abból nem kapja meg a maga hét százalékát, amennyit - minimumként - előirányoz az ország alkotmánya. A vajdaságiak annak idején a hét százalékot is kevesellték, most kiderült, hogy Belgrád még annyit sem adna. A tartomány adja egyébként a szerb költségvetés 30-40 százalékát.
Az Egyesült Államokban a múlt héten első alkalommal munkenélküli ellátásért folyamodók száma 21,000 fővel 509,000 főre csökkent a korábbi heti felülvizsgált 530,000 fős értékről. (ProfitLine.hu)
Patai Mihályt választotta elnökévé a Budapesti Értéktőzsde megújított igazgatósága a csütörtöki rendkívüli közgyűlést követően. Az új elnök lehetőségeket lát a válságban és nem tervez nagy átalakításokat
Az indiai részvénypiacok három hete nem látott mértékben erősödött a bankszektor vezetésével, miután az infláció a várakozásokkal ellentétben 7 havi mélypontjára csökkent. A Sensex index 482.32 ponttal, 5.5 százalékkal 9,229.75 pontra erősödött, az S&P CNX Nifty index 131.55 pontot, 5 százalékot erősödve 2,788 ponton zárt. (ProfitLine.hu)
Prágában töltött néhány napot feleségével és barátaival Várkonyi András. A Barátok közt Vili bácsiját alakító színész végignézte a cseh főváros összes nevezetességét, bár nem volt egyszerű, mert még ott is lépten-nyomon rajongókba botlott.
Nem lehet lebontani a kisebbségi önkormányzati rendszert, de a jelenlegi struktúra életképtelen- nyilatkozta az InfoRádiónak a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke. Meglátása szerint új kisebbségi törvényre és komoly garanciákra lenne szükség, hogy az önkormányzatok elláthassák feladatukat.
Exkluzív részletek Csalog Zsolt pornográf hagyatékából. Az író özvegye, Bognár Éva maga árulja a könyvet a Nyugati aluljáróban. Szerinte ez nem csak pornó, irodalmi értéke is van.
Száztíz gyereket ölt meg saját állítása szerint egy férfi Nigériában, mert úgy ítélte meg, hogy megszállta őket az ördög. Tetteiről egy televíziós dokumentumfilmben beszélt, ezután vették őrizetbe hat másik gyanúsítottal együtt Mbo városában.
Életfogytiglani börtönbüntetést kapott az a 17 éves angol lány aki egy bristoli szórakozóhely közelében nyakon szúrt egy 35 éves szomáliai férfit. A lány a gyilkosság után lemosta magáról a vért és visszament a bárba mulatni.
Salgótarján és Budapest között megszűnik a közvetlen gyorsvonati közlekedés hétköznapokon az új menetrend életbe lépésével, noha Salgótarján az ország egyetlen megyeszékhelye, ahol intercity járat sincs.
Betakarítatlanul maradt majdnem 100 ezer tonna alma. Két almafeldolgozó cég mintegy százezer tonna ipari almát takarított be, ennek ellenére majdnem százezer tonna maradt a fákon, ami valószínűleg nem is kerül szüretelésre - mondta el Jakab István, a Magosz elnöke.
A világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, a Wal-Mart Stores novemberi értékesítései a várakozásokat felülmúlóra sikeredett, a diszkont árú értékesítéseknek köszönhetően. (ProfitLine.hu)
A legutóbbi kamat-meghatározó ülés óta napvilágot látott adatok a konjunktúrafolyamatok gyengülésének csökkenésére utalnak - mondta Jean-Claude Trichet bankelnök a mai döntést követő...
Családi házra omlott egy régi, lakatlan épület tűzfala csütörtök délután Budapesten. A baleset a XX. kerületi Mátyás utcában történt. Az elsődleges információk szerint nem sérült meg senki. A helyszínre statikust hívtak. FH
Jövő hétfőn dönt az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről. A választás akkor eredményes, ha a képviselők kétharmada igennel voksol; ez esetben még hétfőn leteheti az esküt az új főbíró - közölte Szili Katalin házelnök csütörtökön a házbizottsági ülés után.
Ha megoldást nem is nyújt, legalább enyhíthet a gazdasági válság hatásán a Pantone nevű cég új "terméke": a színek szabványosításával foglalkozó vállalkozás ugyanis bemutatta a Mimosát, amely reményeik szerint 2009 meghatározó színe lesz, és segít a jó érzés, az optimizmus megerősítésében.
Erdészekkel közösen tartanak akciókat salgótarjáni rendőrök, hogy elfogják a fatolvajokat; már 12 ember ellen folytatnak eljárást, több köbméter fát, valamint gépjárműveket és fűrészeket foglaltak le. Októbertől figyelik a városi és városkörnyéki erdőket, és a felderített ügyek alapján elmondható, hogy fele-fele arányban vannak, akik saját célra, illetve akik eladásra lopják a fát.
"Nem tagadom, hogy ördögűző vagyok, de én nem gyerekeket öltem, hanem a beléjük költözött rossz szellemeket irtottam ki különböző gyógynövényekkel" - mondta a férfi
A recesszió határán egyensúlyoz a sválci gazdaság, miután a harmadik negyedéven, négy év óta először nem nőtt a gazdaság, sőt a következő negyedévben pedig már zsugorodás várható. (ProfitLine.hu)
A Platts, a világ vezető energia iparági információszolgáltató vállalata "Az év finomítási- és kereskedelmi üzlete" díját ("Downstream Business of the Year") december 3-án este New Yorkban a Global...
Egy vezető piacelemző cég, a Canadean legfrissebb elemzése szerint Kelet-Európában nőtt a leginkább a 2002-2007 között az egy főre jutó sörfogyasztás, míg Nyugat-Európában és Észak-Amerikában csökkent....
Bérgyilkosra akart pénzt szerezni a pennsylvaniai pár, ezért bombát erősítettek egy elrabolt pizzafutárra és bezavarták az első bankba. A tűzrendészek már későn értek oda.
A PricewaterhouseCoopers (PwC) - szakmai szervezetekkel összefogva - kezdeményezni fogja a vállalkozások működőképességét segítő adójogszabályok újragondolását - jelentették be a PwC vezetői a...
A recesszió közelébe került a svájci gazdaság is: a harmadik negyedben négy év óta először fordult elő, hogy nem nőtt a gazdaság, sőt a negyedik negyedben már zsugorodás várható. Svájci kormányzati...