2008. december 2. kedd

dec. 2
14:36
Százezrek mérgeződtek meg, de eddig letagadták (Infostart)
A korábbi három helyett hat kínai csecsemő halhatott meg a melaminnal szennyezett babatápszertől, a beteg gyerekek száma pedig hatszor annyi, mint amiről korábban beszéltek - ismerte el a kínai Egészségügyi Minisztérium. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki és megingatta a kínai vezetés tekintélyét.
dec. 2
14:36
Ritka, késő-kőkori női szobrokat találtak Oroszországban (Index)
A Moszkvától 150 kilométerre délkeletre fekvő Zarayskban találták a női alakokat ábrázoló szobrokat és mamutagyarból vésett figurákat, írja a BBC.
dec. 2
14:36
Orbán: Magyarországnak van a legrosszabb kormánya Európában (Gondola)
Orbán Viktor szerint európai összehasonlításban Magyarországnak van a legrosszabb kormánya, amely döntéseivel súlyosbítja a válságot, és egyik héten az SZDSZ-t, másik héten az MDF-et vásárolja meg...
dec. 2
14:36
Tévézés közben ütötte agyon az anyját (Blikk)
Emberölés kísérlete miatt indított eljárást a rendőrség egy 41 éves kisvárdai férfi ellen, aki életveszélyes sérülést okozott anyjának. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított hétfő este egy kisméretű konyhai bárddal kétszer fejbe ütötte alvó édesanyját.
dec. 2
14:36
Szentmisével emlékeznek meg december 5-éről (HírTV)
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség újpesti szervezete immár hagyományosan szentmisén emlékezik meg a 2004. december 5-i népszavazás évfordulóján a határon túli magyar nemzettársairól.
dec. 2
14:36
A VII. kerület polgármestere cáfolta, hogy értéken alul adtak volna el ingatlanokat (Alternatív Energia)
Az önkormányzat vagyongazdálkodási gyakorlata törvényes és feddhetetlen, vagyonvesztés nem érte a kerületet - jelentette ki Hunvald György polgármester az elmúlt hetekben nagy vihart kavart erzsébetvárosi ingatlanügyek kapcsán a helyi televízióban. A városrész szocialista vezetője szerint az önkormányzat semmi olyat nem tett, ami gyanúra adhatna okot.
dec. 2
14:36
Századvég - Forsense: nagy az egyetértés a jutalomcsökkentésről és a 13. havi nyugdíjról (hirado.hu)
A megkérdezettek 90 százaléka helyeselte az állami vállalatok vezetőinek járó jövedelem csökkentését, és 77 százalékuk a közszolgálati dolgozók jutalmának maximalizálását is jónak tarja
dec. 2
14:36
A horvátok már beengedik a külföldieket (Portfolio)
Horvátországban jövő év elejétől zöld utat kapnak a külföldiek által történő telekszerzések - írja az MTI. Horvátországban február 1-jétől vásárolhatnak telkeket a külföldiek az Európai Unióval...
dec. 2
14:36
Új termék a béren kívüli juttatások piacán: OTP Cafeteria kártya (Pénzcentrum)
Az OTP Csoport 2008. december 1-jén bevezette az OTP Cafeteria kártyát, az adómentes béren kívüli juttatások elektronikus nyilvántartó és elszámoló rendszerét. Az OTP Cafeteria kártya multifunkciós kártyaként működik, amely egyszerre több egyenleg, béren kívüli juttatás kezelését teszi lehetővé. A Cafeteria kártyával egyszerű, gyors, kényelmes és biztonságos a szolgáltatások igénybevétele....
dec. 2
14:38
Jövő héten kezdődik a gorilla éve (Infostart)
Hétfőn megkezdődött a gorilla éve: az ENSZ által indított kezdeményezés a betegségek, erdőirtás és orvvadászat által fenyegetett főemlős megmentését tűzte ki céljául.
dec. 2
14:38
Jól van a műszíves kislány (Index)
Lara állapota stabil, hamarosan szívátültetésen eshet át.
dec. 2
14:38
Lezárult a MÁV Cargo privatizációs folyamata (Gondola)
Lezárult a MÁV Cargo privatizációs folyamata, a Rail Cargo Ausztria (RCA) a vételárat átutalta a MÁV Zrt.-nek, a részvények a vevőhöz kerültek - mondta Heinczinger István, a MÁV Zrt....
dec. 2
14:38
Orbán: Egyik héten az SZDSZ, másik héten az MDF voksait vásárolja meg a kormány (+videó) (HírTV)
Orbán Viktor szerint a parlamenti szavazásokhoz egyik héten az SZDSZ, másik héten az MDF voksait vásárolja meg a kormány. „De ha ez kevés, akkor árulót találva a Fidesz soraiból vásárol szavazatot” - fogalmazott a Fidesz elnöke a változás szükségességét ecsetelve, miután találkozott a Reformszövetség vezetőivel.
dec. 2
14:38
Gyurcsány Ferenc: nőhet a Szülőföld Alap támogatása (Alternatív Energia)
Bár a kormány szigorúan tervezte a költségvetést, a határon túli magyarságot segítő Szülőföld Alap forrásai jövőre sem csökkennek, sőt talán szolid mértékben növekedni is tudnak - mondta a miniszterelnök a Magyar-magyar Kormányzati Konzultáción kedden Budapesten.
dec. 2
14:38
Francia-magyar genomikai-biotechnológiai tanácskozás Budapesten (hirado.hu)
A találkozó célja a tapasztalatcsere mellett egy új közös kutatás-fejlesztési pályázat előkészítése volt
dec. 2
14:40
Tóth Lüsziből Szandit csinálnak (Index)
Tóth Lüszi már akkor tudta, hogy kiesik a Megasztárból, amikor megtudta, mit kell énekelnie.
dec. 2
14:40
MTV hangerő - Zenél Váczi Eszter és a Szörp (hirado.hu)
dec. 2
14:42
"Nem alagútban, hanem gödörben vagyunk" - Orbán csúnyán beszólt a kormánynak (hirado.hu)
Európai összehasonlításban Magyarországnak van a legrosszabb kormánya, amely döntéseivel súlyosbítja a válságot - mondta a Fidesz elnöke
dec. 2
14:44
Claudia sírva ölelte magához Panka Sárát (hirado.hu)
A műsorvezető egy hónapot töltött Afrikában
dec. 2
14:48
Bioüzemanyag és gyermekrabszolgaság (Piac és Profit)
Brazil és európai szakértők egyaránt az agorüzemanyagok térnyerésének gazdasági-, társadalmi- és környezeti veszélyeire hívták fel a figyelmet a Magyar Természetvédők Szövetségének november végi rendezvényén. A természetvédők az EU agroüzemanyag célkitűzéseinek elvetését szorgalmazzák.
dec. 2
14:48
Már át is utalták a MÁV Cargo árát (Privátbankár)
Lezárult a MÁV Cargo privatizációs folyamata, a Rail Cargo Ausztria (RCA) a vételárat átutalta a MÁV Zrt.-nek, a részvények a vevőhöz kerültek - mondta Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója. ...
dec. 2
14:50
Zuhan az infláció (Privátbankár)
Jelentősen visszaesett a fejlett ipari országokban az éves szintű infláció októberben elsősorban az energia árának csökkenése miatt - tette közzé a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (O...
dec. 2
14:52
MSZP: magasak az adók, csökkenteni kell (Privátbankár)
Az MSZP nem tesz le arról, hogy a magas magyarországi adóterheket - a lehetőségekkel összhangban - 2009-ben csökkentse - mondta Szabó Lajos, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista ale...
dec. 2
14:54
Most már tényleg osztrák a MÁV Cargo (Index)
A MÁV számlájára megérkezett a 102,5 milliárd, ami a vevők szerint tíz év alatt megtérül. Úgy, hogy senkit nem rúgnak ki - feltéve, hogy jól teljesít.
dec. 2
14:54
Megajándékozza a donorokat a vérellátó (HírTV)
400 gramm szaloncukorral és apró ajándékokkal ajándékozza meg az Országos Vérellátó Szolgálat a véradókat december 8. és 23. között. Az intézmény arra kéri a lakosságot: gondoljanak az ünnepek előtt beteg társaikra és adjanak vért.
dec. 2
14:54
Jól van a műszíves kislány (Gondola)
Jól van az a 15 hónapos kislány, aki múlt héten kapott műszívet - mondta el Szatmári András, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet osztályvezető főorvosa kedden, újságíróknak. Közölte:...
dec. 2
14:54
MSZP: szükség van az adóterhek csökkentésére (Alternatív Energia)
Az MSZP nem tesz le arról, hogy a magas magyarországi adóterheket - a lehetőségekkel összhangban - 2009-ben csökkentse - mondta Szabó Lajos, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista alelnöke kedden Budapesten.
dec. 2
14:54
Jól van Lara, az új műszíves kislány (hirado.hu)
A 15 hónapos csöppség a második Magyarországon, aki műszívet kapott
dec. 2
14:54
Bővítene az OPEC (ProfitLine)
Az OPEC vezetése reménykedik abban, hogy az egyenlőre független olajteremelő országok, mint Oroszország csatlakoznak az szervezethez, vagy legalább közösen cselekednek a termeléscsökkentés kérdését illetően, hogy megállítsák az olaj árának további mélyrepülését. (ProfitLine.hu)
dec. 2
14:54
Profit warning a General Electrictől, de nem ijedtek meg a piacok (Portfolio)
Profit warniggal lepte meg a General Electric a mai napon a piacokat, a menedzsment prognózisai szerint ugyanis a cég egy részvényre jutó nyeresége a negyedik negyedévben a korábban adott várakozások...
dec. 2
14:56
Jól van a műszíves kislány (Index)
Jól van az a 15 hónapos kislány, aki múlt héten kapott műszívet - mondta el Szatmári András, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet osztályvezető főorvosa kedden.
dec. 2
14:56
A császármetszés növeli az asztma kialakulásának esélyét? (HírTV)
A császármetszéssel világra hozott gyerekek hajlamosabbak az asztmára - állapították meg holland kutatók. Erről kedden adott hírt a BBC brit közszolgálati hírportál a Thorax című orvosi szaklap alapján.
dec. 2
14:56
Az FRDÉSZ a honvédelmi bizottság összehívását kéri (Gondola)
A munkabéke helyreállítása, az állomány helyzetének javítása érdekében az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Fegyveres és Rendvédelmi...
dec. 2
14:56
Janika rajtol a Mikulás-kupán (hirado.hu)
Janikáék az idén is lendületben vannak: nemzetközi sikerekkel hangoltak az idényzáró hazai viadalra
dec. 2
14:57
Munkaidőkeret-tervezéssel kapcsolatos képzés indult (HR Portál)
Bővítette portfólióját a nexONEDU oktatási és vizsgaközpont, mely az új OKJ-s vizsgák lebonyolítása mellett idén munkaidőkeret-tervezéssel kapcsolatos akkreditált szakmai képzést is indított.
dec. 2
14:58
Újabb szoftverrazzia a fővárosban (Index)
Ahogy arról az Index már beszámolt, az utóbbi pár napban az ASVA feljelentésére egy győri kollégiumban és a budapesti BIX internetközpontban is razziáztak a rendőrök.
dec. 2
14:58
Új templom épülhet Újbudán (HírTV)
Újbuda Önkormányzata egy, a Fehérvári út és az Etele út sarkán álló 2743 négyzetméteres telket térítésmentesen 99 évre használatba ad a Lágymányosi Szent Adalbert Plébániának, azzal a céllal, hogy ez a katolikus egyházi szervezet a telekre templomot építsen.
dec. 2
14:58
MSZP: szükség van az adóterhek csökkentésére (Gondola)
Az MSZP nem tesz le arról, hogy a magas magyarországi adóterheket - a lehetőségekkel összhangban - 2009-ben csökkentse - mondta Szabó Lajos, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista...
dec. 2
14:58
Többszörös gyilkossággal vádolják Jennifer Hudson sógorát (hirado.hu)
William Balfour az Oscar-díjas színésznő édesanyját, testvérét és unokaöccsét ölte meg
dec. 2
15:00
Újabb szoftverrazzia a fővárosban (Index)
Ahogy arról az Index már beszámolt, az utóbbi pár napban az ASVA feljelentésére egy győri kollégiumban és a budapesti BIX internetközpontban is razziáztak a rendőrök.
dec. 2
15:12
Beckham nem bírt a gyerekekkel (Blikk)
Amíg az Victoria Beckham az új divatkollekcióját mutatja be Londonban, a gyerekek Daviddel maradtak Los Angelesben. A világhírű labdarúgónak ugyancsak meggyűlt a baja a kicsikkel, főleg amikor elvitte őket a Lakers kosárlabdacsapat meccsére
dec. 2
15:12
Sírással méregtelenítenek a lányok (BorsOnline)
Sírással is lehet méregteleníteni– legújabban ez a divat hódol a középiskolás lányok körében. Főleg a végzős diákok állítják, hogy napi 10-15 perc sírás valósággal kitisztítja a szervezetet és a gondolatokat. A megasztáros Tóth Gabi helyesli a tinik módszerét és mindenkinek ajánlja.
dec. 2
15:12
Hogy lesz szobatiszta a kutya? (Blikk)
Ahogy az emberpalántáknál is egy hosszabb-rövidebb folyamat eredménye a szobatisztaság elérése, ugyanígy van ez a kutyakölykökkel is. A szobatisztaságra minden kutya megtanítható kortól függetlenül, de vajon hogyan fogjunk hozzá?
dec. 2
15:12
Sötét árnyak mesélnek egy elhunyt feleségről (Infostart)
André Kertész a világhírű, magyar származású fotóművész számos, idehaza még be nem mutatott alkotásából nyílik kiállítás ma este a Vintage Galériában. A polaroid eljárással készült fotók a művész depresszívebb oldalát mutatják meg. A tárlat január 30-ig látható.
dec. 2
15:12
Jól van a kislány, aki múlt héten kapott műszívet (Infostart)
Stabil az állapota annak a 15 hónapos kislánynak, aki múlt héten kapott műszívet - közölte az Országos Kardiológiai Intézet osztályvezető főorvosa.
dec. 2
15:12
430 dolgozót bocsát el az Ibiden (Index)
Dolgozói egyharmadától megválik a japán tulajdonú cég. Egy másik autóipari beszállító 80 embert küld el. Az elbocsátásszámláló 12 ezer fölött.
dec. 2
15:12
Sördalokat mutat be Berecz András (HírTV)
A budai MOM művelődési házban egy minden szempontból különleges műsor készül. Berecz András évek óta dolgozik a csuvas népdalszövegek fordításán, amelyekből egy teljes estés koncertet állított össze. Az ősi csuvas szövegek a mai magyar ember számára is sok fontos üzenetet hordoznak.
dec. 2
15:12
Szakértők szerint a magyar szervezetre is szükség lesz a román kormányban (Gondola)
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) lesz a mérleg nyelve Romániában, őt fogják "körüludvarolni" mind a szociáldemokraták, mind a demokrata-liberálisok, de a stabil többséghez a magyarok...
dec. 2
15:12
Új kommunikációs cég alakult (Kreatív Online)
Press-Trend néven új, integrált kommunikációs vállalkozás alakult. A cég azonos névvel korábban kiadó és grafikai stúdió volt.
dec. 2
15:12
Jól van a műszíves kislány (Metropol)
Jól van az a 15 hónapos kislány, aki múlt héten kapott műszívet - mondta el Szatmári András, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet osztályvezető főorvosa kedden, újságíróknak.

Keresés