2008. december 2. kedd

dec. 2
12:12
A hét pletykája: Mary-Kate Olsen gyereket vár (Index)
A fenti gyöngyszemet a vak tyúk-technikával dolgozó National Enquirer magazin szállította, és mivel már napok nem érkezik rá hivatalosnak tekinthető reakció, még az is lehet, hogy ráhibáztak.
dec. 2
12:12
Sisakos kaméleonok jöttek a világra a Miskolci Állatkertben (Gondola)
Egy hét leforgása alatt hat kis sisakos kaméleon (Chamaeleo calyptratus) kelt ki a Miskolci Állatkertben, a június utolsó napjaiban lerakott mintegy 50 tojásból öt hónap után bújtak elő a...
dec. 2
12:12
Gyúrnak a bankok (Kreatív Online)
Megszaporodtak a banki arculatváltások, folyamatosan futnak a termék- és az imidzskampányok, a tévészpotok beszédtémává váltak, a karakterek önálló életre keltek. Minderre a reklámköltések legnagyobb piaci szeletét fordítja a pénzügyi szektor.
dec. 2
12:12
Vizsgálat a százezres szülések ügyében (Metropol)
Az Egészségügyi Minisztérium eljárást kezdeményezett a veszprémi megyei kórház ellen, mert az intézmény 100 ezer forint ellenében biztosítja a fogadott szülést - írta keddi számában Veszprém megye napilapja, a Napló.
dec. 2
12:12
December 15-ig zárva marad a bangkoki repülőtér (Kripto Akadémia)
December 15-ig zárva marad a bangkoki nemzetközi repülőtér a kormányellenes tüntetők blokádja miatt - közölte kedden a légikikötő igazgatója.
dec. 2
12:12
Armstrong nyolcadszor is Tourt nyerne (HírTV)
A francia kerékpáros körverseny (Tour de France) hétszeres bajnoka, az amerikai Lance Armstrong nyolcadszor is meg akarja nyerni a viadalt - jelentette be a klasszis hétfő este. Armstrong beszélt arról is, hogy szívesen diadalmaskodna a Giro d'italián is, ahol jövőre indul el először karrierje során.
dec. 2
12:12
Szoros meccs volt! A Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt szövetsége nyert Romániában (hirado.hu)
Az országos választási iroda keddi bejelentése szerint a PSD-PC a voksok 33,09 százalékát szerezte meg, és alig marad el mögötte a Demokrata-Liberális Párt, amely 32,36 százalékot mondhat magáénak
dec. 2
12:12
AKK - Még mindig magas érdeklődés a 3 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
Továbbra is magas érdeklődés mellett csökkent a (D090311) 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama az AKK keddi aukcióján, az átlaghozam 10,46 százalék lett a korábbi 11,12 százalékos hozam után. (ProfitLine.hu)
dec. 2
12:12
20 milliárdos közbeszerzésben a Freesoft (Portfolio)
A FreeSoft bejelentette, hogy a nagyteljesítményű számítógép- és tárolórendszerek szállítása és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése tárgyában indított közbeszerzési eljárás alapján 20 milliárd Ft +...
dec. 2
12:12
Kártyavárként omlanak majd össze az óriás cégek! (Pénzcentrum)
Egy minap megjelent tanulmány szerint, a recesszió utórezgései még 2010-ben is éreztetik majd hatásukat, amikor is az Egyesült Államokban 100 fölé emelkedhet a 100 millió dollárnál nagyobb eszközértékű, csődbement cégek száma....
dec. 2
12:14
Vasárnapig még megnézheti a fáraókat Budapesten (Index)
Vasárnapig még megtekinthetik az érdeklődők a Reneszánsz a fáraók Egyiptomában című tárlatot a budapesti Szépművészeti Múzeumban - tájékoztatta az intézmény az MTI-t kedden.
dec. 2
12:14
Meghalt egy férfi, aki a vonatról indulás után próbált meg leszállni (Gondola)
A helyszínen meghalt az a férfi, aki a vonatról indulás után próbált meg leszállni Taktaharkány vasútállomásán, és eközben súlyosan megsérült - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei...
dec. 2
12:14
Google-hirdetések a Sanoma portáljain (Kreatív Online)
Együttműködést jelentett be kedden a Sanoma és a Google: a jövőben AdWords hirdetések jelennek meg a Sanoma portáljain, a Startlapnak pedig a Google lett az alapértelmezett keresője.
dec. 2
12:14
Látogatási tilalom a szekszárdi kórházban (Metropol)
A feltehetően calíci-vírusos megbetegedések miatt kedden látogatási tilalmat rendeltek el saját hatáskörben a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórházában Szekszárdon, a korlátozó intézkedések visszavonásig maradnak érvényben - erősítette meg a kórház sajtóreferense.
dec. 2
12:14
Kolerajárvány: tizenkétezer fertőzött Zimbabwében (HírTV)
A legfrissebb adatok szerint már 473 halottja van a kolerajárványnak Zimbabwében - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hararei irodája kedden.
dec. 2
12:14
Bajban az antarktiszi pingvinkolóniák (hirado.hu)
A pingvinek élőhelye már most zsugorodik
dec. 2
12:14
Közbeszerzést nyert, és keretmegállapodásokat kötött a Freesoft és a Humansoft (ProfitLine)
FreeSoft Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata a HUMANsoft Kft. keretmegállapodásokat kötött a Központi Szolgáltatási Főigazgatósággal - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
dec. 2
12:16
Sienna Miller közös filmet akar Gettyvel (Index)
Most akkor lehet, hogy mégsem szakított Sienna Miller és Balthazar Getty, mivel a legújabb pletykák szerint forgatókönyvet keresnek, mert együtt szeretnének játszani – olvasható a The Sun honlapján.
dec. 2
12:16
Mégsem kell az orosz bankóriásnak az OTP? (HírTV)
A orosz Szberbank sajtószóvivője kedden cáfolta, hogy meg szeretnék vásárolni az OTP Bankot vagy a Raiffeisen Zentralbankot. Az állítólagos vásárlási szándékról a Ria Novosztyi hírügynökség a pénzintézet stratégiai terveit ismerő ügynökség meg nem nevezett munkatársának szavaira hivatkozva számolt be.
dec. 2
12:16
A Real valóban Huntelaart akarja (hirado.hu)
Az Ajax vezetői megerősítették, hogy tárgyalnak a spanyol klubbal a holland támadó átigazolásáról
dec. 2
12:18
Klasszikus zenei versenyt hirdet a Youtube (Index)
Tehetséges klasszikus zenészeket keres a videómegosztó oldal.
dec. 2
12:18
Ellentmondóak a hírek a bangkoki repterek felszabadításáról - magyarok százai várják, hogy hazautazhassanak! (hirado.hu)
December 15-ig zárva marad a bangkoki nemzetközi repülőtér a kormányellenes tüntetők blokádja miatt - közölte a légikikötő igazgatója
dec. 2
12:20
Rendőrbe harapott a hétpróbás atlétanő (Index)
Ötezer euróra büntették a franciák korábbi hétpróbázó és távolugró világbajnoknőjét, Eunice Barbert, mert ellenállt a letartóztatásnak és megharapta az egyik intézkedő rendőrtisztet.
dec. 2
12:21
Rákattantak a matricára a motorosok (Privátbankár)
Novemberig az eladott autópálya-matricák darabszáma és a realizált árbevétel is jelentős mértékben növekedett az előző év hasonló időszakához képest az Állami Autópálya Kezelő Zrt. értékesítési mutató...
dec. 2
12:22
Kate Moss és fiúja verekedtek, és a karácsonyra fogták (Index)
Kate Moss karmolásokkal, pasija, Jamie Hince pedig a szeme körül monoklival jelent meg Stella McCartney új üzletének hét eleji nyitópartiján, ahol többen is érdeklődtek a sérüléseikről.
dec. 2
12:23
Ki lehet váltani a bankgaranciát (Privátbankár)
A pályázati kezességvállaláshoz nem szükséges fedezet, így a biztosítékként lekötött ingatlan, vagy készpénz felszabadítható és további forrás bevonására használható fel
dec. 2
12:24
Téli gumi nyomása, profilmélysége (Index)
dec. 2
12:27
Kilencezren jutnak munkához a téli közmunka program keretében (HR Portál)
A téli közmunkaprogram 113 pályázatának támogatásáról döntött Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter. Magyarország 1732 településén 113 kistérségben kezdődik meg december elseje és 15. között a kéthónapos foglalkoztatás, 9000 munkanélküli dolgozhat a program keretében, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
dec. 2
12:30
Téli közmunkaprogramot indított a kormány (Infostart)
Téli közmunkaprogramot indított a kormány; főleg azoknak adnának munkát, akik segélyből élnek - hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón. Az önkormányzatoknak anyagilag nem kell hozzájárulniuk a foglalkoztatáshoz.
dec. 2
12:30
Ápolatlan fogak árulkodnak az ősi étrendről (Index)
A szájhigiénia hiányának köszönhetően a kutatók egyre részletesebb ismeretekkel rendelkeznek a több ezer éves táplálkozási szokásokról.
dec. 2
12:30
Lezsák: „A tanyákon élők nem másodrendű honpolgárok” (HírTV)
Amikor a tanyavilág egészséges jövője érdekében szót emelünk, akkor nemcsak 200 ezer ember sorsáról és országrésznyi földterületről beszélünk, de súlyos történelmi adósságot is törlesztünk - hívta fel a figyelmet keddi napirend előtti felszólalásában Lezsák Sándor.
dec. 2
12:30
Látogatási tilalom a szekszárdi kórházban (Gondola)
A feltehetően calíci-vírusos megbetegedések miatt kedden látogatási tilalmat rendelt el saját hatáskörben a Tolna Megyei Önkormányzat a Balassa János Kórházában Szekszárdon, a korlátozó...
dec. 2
12:30
Eltűnt egy kamasz Dombrádnál (Blikk)
Eltűnt egy 13 éves fiú Dombrádon, akinek ruházatát kedden megtalálták a Tisza-parton, így a folyóban is kutatni kezdenek utána. A fiú eltűnését hétfő este az édesanyja jelentette be a rendőrségen; ezután külön kutatócsoport alakult, de a keresés nem hozott eredményt.
dec. 2
12:30
Letartóztatták Sarapova fenyegetőjét (hirado.hu)
A volt amerikaifocista paranoid skizofréniában szenved
dec. 2
12:32
Februárban újra repül a NASA űrsikló (Index)
Vasárnap sikeresen landolt az Endeavour NASA-űrsikló Kaliforniában, az űrügynökség máris bejelentette, hogy a sikló 2009 májusában újra az űrbe indul.
dec. 2
12:32
Jelentősen nőtt az eladott autópálya-matricák száma (Gondola)
Novemberig az eladott autópálya-matricák darabszáma és a realizált árbevétel is jelentős mértékben növekedett az előző év hasonló időszakához képest az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK Zrt.)...
dec. 2
12:32
Híradó, 2008. december 2. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
dec. 2
12:34
Karácsonyi áruhitel: Ha fizetni nem tudok, majd tüntetek (Index)
A vásárlók még mindig hajlamosak megadni magukat a hirdetéseknek és bedőlnek az áruhiteleknek. Arra voltunk kíváncsiak, a gazdasági válság vajon hogyan hat idén a vásárlói kedvre és a pénztárcákra. Mint kiderült, ha a magyarok nem tudnak törleszteni, a tüntetésben látják a megoldást.
dec. 2
12:36
P. Diddy és Ben Stiller festve szeretik a fanszőrzetet (Index)
P.
dec. 2
12:38
Axl Rose-t még a Take That is lenyomta (Index)
Egyedül a svédeknél nyitott első helyen a Guns N' Roses 15 évig készült lemeze. A rajongók a reakciók alapján kedvelik, a kritikusok egyelőre nem tudják hova tenni.
dec. 2
12:39
Szakszervezetek: mindig a dolgozók érdekei szem előtt? (Piac és Profit)
Egyesek szerint az érdekvédők nem mindig a dolgozók érdekeit tartják szem előtt és két szinten folyik a szakszervezeti egyeztetés: egy a sajtó és egy a tárgyalás szintjén. A HR Portal a BKV-t, a BA-at, a Molt, az MTV-t, a Nokiát az érdekviseletekhez fűződő viszonyáról kérdezte. Abban egyetértettek: jól működik. Valóban így van?
dec. 2
12:40
13 éves fiút keresnek a Tiszában Dombrádnál (Index)
Eltűnt egy 13 éves fiú Dombrádon, akinek ruháit kedden megtalálták a Tisza-parton, így a folyóban is kutatni kezdenek utána - közölte a rendőrség az MTI-vel.
dec. 2
12:48
Felesége miatt távozik Miskolcról Sebők Vilmos? (BorsOnline)
Valószínűleg a fővárosban, de biztosan az első osztályban folytatja karrierjét Sebők Vilmos. A válogatott védő a minap bontotta fel még másfél évig érvényes szerződését a Diósgyőrrel, amit családi okokkal magyarázott.
dec. 2
12:48
Személyi igazolványt kaphatnak az újszülöttek (Infostart)
Nyártól az újszülöttek is kapnának személyi igazolványt, sőt utánajárás nélkül azonnal TAJ-kártyát és adóigazolványt is egy törvényjavaslat szerint, így nem kellene kétévente útlevelet csináltatni a gyerekeknek, ha európai uniós országba utaznak - indokolta a tervezett változtatást az InfoRádiónak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára, Avarkeszi Dezső.
dec. 2
12:48
Elton John haját hordja a pasija (Index)
David Furnish, Elton John férje bevallotta, hogy egy kis darabot mindig magánál hord John hajából, hogy szerencsét hozzon neki - írja a digitalspy.
dec. 2
12:48
Hárommilliárdos támogatást javasol a kis iskoláknak az Élőlánc (HírTV)
Hárommilliárd forintot csoportosítana át a jövő évi költségvetésben a kis iskolák támogatására az Élőlánc Magyarországért Mozgalom - közölte Lányi András, a mozgalom elnökségi tagja.
dec. 2
12:48
Könyvajánló: Három különleges könyv (Gondola)
Verzár Éva: Mire megvirrad - Mai székely balladák, Benke László: Otthonkereső és Magyar Nemzetstratégia a Magyar Konzervatív Alapítvány kiadásában - három különleges könyv, amelyeknek jövő héten lesz a bemutatója.
dec. 2
12:48
Emelkednek jövőre a budapesti közszolgálatások árai (Blikk)
Budapesten jövőre a csatornahasználat díja 9,9 százalékkal, a szemétdíj 14,1 százalékkal, a szennyvízszippantás díja 7 százalékkal, a kéményseprés díja 7 százalékkal, a temetkezési díjak pedig maximum 4 százalékkal drágulhatnak, ha a Főpolgármesteri Kabinet kedden elfogadott javaslatát a jövő héten jóváhagyja a Fővárosi Közgyűlés is. A csatornázási művek a díjemelés magasabb mértékét elsősorban…
dec. 2
12:48
Sörbarátok (Kreatív Online)
Az elődökhöz méltó humor, ám indokolatlan a szappanopera műfaja véli a Soproni régóta futó, de időről időre új filmekkel kiegészülő sörbarátok sorozatáról Simon András, a BBDO kreatívigazgatója.
dec. 2
12:48
Él-e a sokszor meghamisított Lenin? (Spa Trend Online)
Él-e a sokszor meghamisított Lenin? Hétfőn este dugig megtelt a sok viharos politikai vitát befogadó budapesti Kossuth Klub nagyterme. Az ismert történész: Krausz Tamás Lenin monográfiáját kiváló kollegái és munkatársai vállalták: Ormos Mária, (akinek Hitler életrajza Krausz Sztálin tanulmányával egybekötve jelent meg néhány éve), továbbá Földes György, Sipos Péter és Szvák Gyula méltatta Krusz…

Keresés