Megállapodtak az Európai Unió tagországai és intézményei hétfőn arról, hogy 2015-re az EU-ban újonnan gyártott autók széndioxid-kibocsátása nem haladhatja meg kilométerenként a 130 grammot. Az...
Elfogadta a miniszterelnök felkérését Ujhelyi István volt önkormányzati államtitkár, és a jövőben az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke lesz - tudta meg a Népszabadság. Ujhelyi István...
A Népszava kormány közeli forrásból úgy tudja: 15 milliárd forintnál biztosan több jut majd a kórházaknak. Ám az is biztos, hogy az Egészségügyi Alap megtakarítása nem éri el a kórházvezetők által...
Az idén is infláció feletti jövő évi közszolgáltatási díjemelésekről tárgyal Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesek előterjesztésében kedden a Főpolgármesteri Kabinet, a díjemelési javaslatokról jövő szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés - tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől hétfőn.
A Világgazdaság szerint az évtizedes rekordokat döntögető papírár még nem érezteti a hatását, sem a nyomdák, sem a lapkiadók nem terveznek radikális intézkedéseket a növekvő költségek ellensúlyozására...
Múzeumok helyett templomokban kellene elhelyezni a vallásos témájú klasszikus műalkotásokat, véli az angliai katolikus bíboros érsek. A brit Nemzeti Galéria például átadhatná a Westminsteri katolikus székesegyháznak Piero della Francesca egyik festményét.
Jövőre 112 milliárd forintot fordít a kormány a kieső tizenharmadik havi bérek kompenzációjára. A kabinet 140 ezer forintos fizetéshatárig az idei pluszjuttatás kétharmadát mégis megadná a köztisztviselőknek és a közalkalmazottaknak. A szakszervezetek és a Fidesz a teljes illetményt akarja.
A thaiföldi alkotmánybíróság kedden elrendelte a kormányzó Népi Erő Pártja (PPP) feloszlatását, miután bűnösnek találta választási csalások vádjában. A testület egyúttal öt évre eltiltotta a politikai életben való részvételtől Szomcsai Vongszavat kormányfőt, továbbá a pártvezetés 36 tagját.
Először alakulhat Kanadában koalíciós kormány egy hétfőn megkötött ellenzéki megállapodás alapján. Az egyezség értelmében a három parlamenti ellenzéki erő, a Kanadai Liberális Párt (LPC), a...
"Lehet tiltakozni, és tudom, hogy sokan szeretnék ha lemondanék, de nem fogok. Sőt, haladok azon az úton, amelyen elindultam" - mondta el Hiller István oktatási és kultúrális miniszter a Nap-kelte reggeli műsorában.
Az ünnepi asztalon biztosan nem, az ajándékokon viszont jócskán spórolnak idén a magyarok – legalábbis erre számítanak a hazai kereskedők a hétvégén célegyenesbe fordult ünnepi szezonban.
Az ázsiai piacokat letaglózta a bányászati és olajszektor mélyrepülése, mely a tegnapi jelentős árupiaci termékárak csökkanésének tudható be, a japán Nikkei 225 index 8000 pont alá bukott az autógyártók és más exportőr vállalat vezetésével, miután a jen tovább erősödött az amerikai dollárral szemben. (ProfitLine.hu)
Az amerikai indexek tegnapi zuhanását követően az ázsiai piacok is pirosba borultak a ma reggeli kereskedés során. A bányatársaságok és az olajrészvények nyomás alá kerültek a csökkenő nyersanyagárak...
Egyelőre nem lesz kisebb a címke a majonézes flakonon, a könyvesboltok ajtajára sem kerül lakat, csupán néhány napilap, illetve magazin mérete és terjedelme változik a közeljövőben - írta a keddi...
Elfogadta a miniszterelnök felkérését és az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke lesz Ujhelyi István volt önkormányzati államtitkár - tudta meg az egyik kormányközeli napilap.
50 milliárdos plusszal zárt az E-Alap, de ennek a fele év végéig elmegy, a maradékból juthat a kórházaknak. Hogy mennyi, egyelőre nem tudni, annyi biztos, több, mint a korábban megszellőztetett 15 milliárd forint
Az ausztrál központi bank a keddi nap folyamán a várakozásoknál nagyobb mértékben, 100 bázisponttal 5.25 százalékról 4.25 százalékra csökkentette az alapkamatát, emellett nyitva hagyták a további csökkentés lehetőségének kapuját is. (ProfitLine.hu)
Ben Bernanke amerikai jegybankelnök tegnap beismerte, hogy az amerikai alapkamatot már nincs hova tovább csökkenteni. Ugyanakkor fogadkozott, hogy ezen kívül is vannak még eszközei arra, hogy...
Négyszázhúsz közmunkást foglalkoztatott november 30-ig a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Bodnár Gáspár, a szervezet vezetője.
Országszerte 6-7 százalékos vízdíjemelést javasol a jövő évre a Magyar Víziközmű Szövetség, bár sok helyen ennél nagyobb drágulásról döntöttek - írta a Magyar Nemzet. A lap szerint a legtöbb...
A kormány vállalja, hogy jövőre kompenzálja a közszféra 13. havi járandóságának kiesését, és erre összesen 112 milliárd forintot különített el a költségvetésben. Ennek ellenére sem vezett eredményre a hétfői tárgyalás a közszféra szakszervezetei és a kormány között.
Kétnapos tanácskozást kezdenek kedden Brüsszelben a NATO-országok külügyminiszterei. A délután kezdődő hivatalos ülést közös ebéd előzi meg több mediterrán állam - Izrael és számos arab ország -...
A parlament hétfőn - 208 igen és 168 nem szavazattal - elfogadta a jövő évi költségvetést megalapozó másfél tucatnyi törvényt módosító javaslatot, amelyben a 13. havi nyugdíj maximálása is szerepel.
Új, 3 ezer négyzetméter alapterületű hipermarketet nyitott az angol érdekeltségű Tesco a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen az elmúlt hétvégén, az áruházban több mint száz új munkahelyet létesült.
Az iskolalátogatáshoz kötött szociális segélyezésről alakult ki vita hétfőn az Országgyűlésben az egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájában.
Időhiány, magány és névtelenség. Többnyire ezek a tényezők játszanak közre abban, hogy egyre többen választják a társkeresés internetes formáját. Számtalan oldal kínál szerelmet a világhálón, így szaporodnak a sikertörténetek és a csúfos kudarcok. Sok ismert ember is megpróbálkozik a virtuális ismerkedéssel, közöttük van a megasztár Tóth Vera, a színész Magyar Attila és az egykori valósághős…
Lopnak, csalnak, hazudnak - ezúttal nem politikusok egymásról mondott véleményéről van szó, hanem arról, mit vallottak be magukról az amerikai gimnazisták egy most publikált felmérés eredménye szerint. A kérdés az, hogy az új nemzedék vajon tisztességtelenebb-e, mint az előző.
A kifutónál is biztosabb előrejelzője az éppen felfutóban lévő trendeknek az, hogy mit hordanak azok a celebek, akiknek képeit nap, mint nap milliók látják a hírekben.
A jelenlegi gazdasági válság várhatóan nem fordul át globális depresszióba, sőt, az általános visszaesés ellenére jó néhány olyan iparág létezik, amely vonzó befektetési lehetőséget kínál - ez a fő...
Elutasította a Dick Cheney amerikai alelnök és Alberto Gonzales volt igazságügy-miniszter elleni vádemelési indítványt helyi idő szerint hétfőn az illetékes bíró. Az esküdtszék előzőleg jóváhagyta az indítványt és továbbította a bíró felé, a bíró azonban elutasította azt.
Hirtelen szívhalál után kísérleti állatokat csaknem fél óra múlva is sikerült túlnyomásos oxigénkamrában újraéleszteni. A rendkívüli eredményről a kutatók a Resuscitation szakfolyóiratban számoltak be.
"Nem a kormánynak van szüksége költségvetésre, hanem az országnak. Így, mi nem a kormánynak, hanem az országnak segítettünk" - mondta el Herényi Károly az MDF frakcióvezetője a Nap-kelte reggeli műsorában.
Duplájára emelkedett a melaminnal szennyezet tápszerek halálos áldozatainak száma Kínában, míg az országos szűrővizsgálatok szerint a húgyúti betegségben szenvedő gyermekek száma 294 ezerre tehető.
Zuhanásnak indultak hétfőn az amerikai részvényindexek, miután gazdaságkutatók immár hivatalosan is bejelentették, hogy az Egyesült Államok recesszióba került, nem javított a hangulaton Ben Bernanke Fed-elnök beszéde sem, mely a gazdaságra nehezedő nyomásról beszélt. Az alaphangot pedig a világszerte drasztikusan visszaeső beszerzőmenedzser-indexek adták meg. (ProfitLine.hu)
A nyitást követően már lejtmenetbe kapcsoltak a vezető amerikai részvényindexek, és zárásig nem is tudtak kimozdulni a negatív tartományból. A múlt heti szárnyalás ezzel megtört, ez nagyrészt...
A legtöbb településen az inflációt meghaladó mértékben emelik díjaikat a vízközművek, illetve a tulajdonos önkormányzatok. A Magyar Vízközmű Szövetség 6-7%-os drágulást javasolt 2009-re, mely a legjobb esetben is meghaladja a 4% körülire várt pénzromlás mértékét....
A Föld legnagyobb partija lesz Obama január 20-i beiktatása: Washingtonba 3 millió ember készül, a polgármester terrorcselekménytől tart, az elnököt több ezren védik, és még 5000 biztonsági kamerát is felszerelnek főváros szerte
Az Országgyűlés ma újra megnyitja a 2009-es költségvetés részletes vitáját. Az újra megnyitott részletes vitát két részletben folytatják le a képviselők. Délelőtt ötórás időkeretben, televíziós...