2008. december 12. péntek

dec. 12
6:39
Az egész magyar bankrendszert leminősítik? (Piac és Profit)
Felülvizsgálat alá vette leminősítés valószínűsítésével a magyar bankrendszer országkockázati osztályozását a Standard & Poor's, a romló gazdasági környezetre hivatkozva.
dec. 12
6:45
Több tízezres elbocsátás a bankszektorban (Infostart)
Az Egyesült Államokban 30-35 ezer fő elbocsátását tervezi a Bank of America a következő három évben, miután befejezi a Merrill Lynch befektetési bank felvásárlását.
dec. 12
7:03
Nagyon nehéz nap Ferihegyen (Infostart)
Hosszú sorok torlódtak fel a ferihegyi repülőtéren reggelre, délig 22 induló járat közlekedik menetrend szerint, várhatón jelentős késéssel - mondta el a Budapest Airport szóvivője. A Lufthansa már törölte az egyik járatát.
dec. 12
7:15
Az állam is mélyíti az építőipar válságát (Infostart)
Az uniós projektek felgyorsításával törne ki az építőipar válságából az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. Tolnay Tibor az InfoRádiónak azt mondta: enélkül az építőipari cégek is elbocsájtják dolgozóikat.
dec. 12
7:15
Betelt a pohár: sztrájkot hirdettek a közalkalmazottak (Privátbankár)
Határozatlan idejű közszolgálati sztrájkot hirdet 2009. január 12-től az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság. A reálbérek befagyasztását hajlandóak elfogadni, de csökkentését nem. A megbeszélések hosszú ideig elhúzódhatnak
dec. 12
7:17
11 öngól: Orbán nem kap büntetést (Privátbankár)
Nem kap büntetést frakciójának vezetőitől Orbán Viktor, amiért hétfőn tizenegyszer szavazott az Országgyűlésben a Fidesszel szemben - tudta meg a Népszabadság. A pártelnök a "rosszallás" mellett nem s...
dec. 12
7:19
Megbukott a mentőcsomag: jöhet a vérfürdő (Privátbankár)
Összeomlottak a tárgyalások az amerikai szenátusban az autógyáraknak nyújtandó mentőcsomagról helyi idő szerint csütörtök éjjel.
dec. 12
7:21
Még nem lélegezhet fel az autóipar (Infostart)
Az Egyesült Államokban nem született megállapodás a szenátusban a nagy autógyáraknak nyújtandó 14 milliárd dolláros szövetségi hitelről.
dec. 12
7:21
Sztrájk Ferihegyen: feljelentést tesznek (+videók) (HírTV)
A légi közlekedés veszélyeztetése és személyi szabadság megsértése miatt rendőrségi feljelentést tesz Futó Barnabás ügyvéd a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) nevében. A sztrájkoló érdekképviseletek pedig már csütörtökön feljelentést tettek a rendőrségen az utasbiztonsági ellenőrzés hiányosságai miatt.
dec. 12
7:21
Ferihegyi sztrájk: megtelt utasokkal a 2B terminál (Gondola)
Hosszú sorok torlódtak fel a ferihegyi repülőtéren a sztrájk harmadik napjának reggelére, a 2B terminál szinte megtelt várakozó utasokkal, a repülőtéri dolgozók szerint az idő múlásával egyre...
dec. 12
7:21
Busz és autó ütközött össze Újdombrádon (Blikk)
Meghalt annak az autónak a sofőrje, amely belerohant egy autóbuszba Újdombrádon kora reggel. A Kisvárdához közeli település Fő útján történt ütközés áldozata a kórházba szállítás után hunyt el.
dec. 12
7:21
A munkabeszüntetés pénteken reggel is folytatódott Ferihegyen (Alternatív Energia)
Az elhibázott privatizáció vezetett a jelenlegi helyzethez Ferihegyen Kovács Zoltán, az RDSZSZ sztrájkbizottságának elnöke szerint, aki úgy vélte, a tulajdonos alkalmatlanságát bizonyítja a Budapest Airport tavalyi, 5 milliárdot meghaladó vesztesége is.
dec. 12
7:23
EU-csúcs: megállapodtak a gazdaságélénkítő program alapelveiről (Gondola)
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtök este a pénzügyi válság negatív hatásai miatt szükségessé vált gazdaságélénkítési program alapelveiről - jelezte több...
dec. 12
7:33
10 milliárddal kéne segíteni a kis cégeket a hiteltörlesztésben (Piac és Profit)
Az IPOSZ 10 milliárd forintos alap létrehozását kezdeményezi, hogy segítse a bajba jutott mikro- és családi vállalkozások hiteltörlesztését.
dec. 12
7:33
Óriási leépítés: 35 ezren repülnek (Privátbankár)
A legnagyobb amerikai lakossági bank, a Bank of America bejelentette, hogy 30-35 ezer fő elbocsátását tervezi a következő három évre, miután befejezi a Merrill Lynch felvásárlását
dec. 12
7:39
Golden Globe: már a jelöltlista is meglepetést okozott (Infostart)
Hollywoodban a tavalyi szünet után ismét kihirdették az Aranyglóbusz filmes díjak jelöltjeinek listáját. Meglepetésre az év egyik nagy filmjének számító Sötét Lovagot csak a legjobb mellékszereplő kategóriában képviseli az időközben elhunyt Heath Ledger. A többi jelölt között ott találjuk Angelia Jolie-t és Brad Pittet is. A külföldi filmek kategóriája szintén nagyon erős az idén.
dec. 12
7:39
Új területet fosztogatnak a fővárosi betörők (Infostart)
Az utóbbi két hétben több támadás is ért egy budapesti, XVIII. kerületi lakóparkot. Ismeretlenek többször megpróbáltak betörni az eddig biztonságosnak számító területre, illetve a lakásokba. A lakók szerint a rendőrség tehetetlen, kevés a járőrautó, és csak egy helyszínelő dolgozik a körzetben. Az InfoRádió úgy tudja, a lakók megszervezték a park védelmét, a férfiak esténként járőröznek a lakások…
dec. 12
7:39
OCÖ-oszlatás karácsonykor? (HírTV)
Újabb cigány politikus fontolgatja, hogy támogassa az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) önfeloszlatásának gondolatát. Oláh József, a Roma Diplomások Szövetségének elnöke a Magyar Nemzetnek kifejtette: nem tesz jót a hazai kisebbség és többség viszonyának, hogy az önkormányzat jelenlegi elnöke, Kolompár Orbán egy 13 millió forintos gazdasági bűncselekmény egyik vádlottja lett.
dec. 12
7:39
Népszabadság: nem kap büntetést Orbán a téves szavazatokért (Gondola)
Orbán Viktor a "rosszallás" mellett nem kap büntetést frakciójának vezetőitől, amiért több alkalommal is saját frakciójával szemben szavazott hétfőn a költségvetési módosítók kapcsán -...
dec. 12
7:39
Igazoltatás közben füvezett (Blikk)
Rendőr mellett gyújtott rá kábítószeres cigarettára egy nő az Egyesült Államokban. A hölgy utasként ült egy autóban, melynek vezetőjét egy járőr igazoltatta, és előzékenyen megkérdezte a rendőrt, rágyújthat-e.
dec. 12
7:39
Németország elégedett az uniós klímacsomaggal kapcsolatos javaslatokkal (Kripto Akadémia)
Németország összességében véve elégedett az Európai Unió (EU) tervezett klímavédelmi csomagjával kapcsolatos legújabb javaslatokkal - közölte egy diplomáciai forrás péntekre virradóra a brüsszeli EU-csúcs helyszínén.
dec. 12
7:39
Halálra ítélték az autógyárak mentőcsomagját (ProfitLine)
A csütörtök esti tárgyalások során a munkavállalói bérek csökkentése miatt omlott össze az amerikai szenátusban, az autógyáraknak nyújtandó mentőcsomagról szóló egyeztető tárgyalás, miután a szakszervezet nem volt hajlandó elfogadni a bérek gyors csökkentésére vonatkozó republikánus követelést. (ProfitLine.hu)
dec. 12
7:41
A Malév pilótái is sztrájkba léphetnek (Gondola)
A Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (Hunalpa) pénteken jelenti be a Malév menedzsmentjének, hogy tagjai sztrájkba lépnek - értesült a Magyar Hírlap. A pilóták azért akarják beszüntetni a...
dec. 12
7:42
A Malév pilótái is sztrájkba léphetnek (HR Portál)
Magas lehet pénteken is a ferihegyi sztrájk támogatottsága, a munkabeszüntetést hirdető egyik szakszervezet sztrájkbizottságának elnöke az elmúlt napokhoz hasonló helyzetre számít pénteken is. A Magyar Hírlap információi szerint a pilóták is sztrájkba léphetnek.
dec. 12
7:44
A menedzserek hatvan százaléka nem bízik magában (HR Portál)
A brit menedzserek negyede megkérdőjelezi saját vezetői képességeit, hatvan százalékuk pedig elismeri, hogy nem tervezett vezetői karriert - számolt be egy friss kutatásáról a HR Magazine.
dec. 12
7:51
Ferihegy: szünetelt a jegyellenőrzés is (Privátbankár)
A sztrájk harmadik napján a jegyellenőrzést is fel kellett függeszteni a nagy tömeg miatt. Már a cégvezetők is pakolnak, miközben olimpikonok is várakoznak a reptéren
dec. 12
7:57
Brüsszelben porosodnak a magyar milliárdok (Infostart)
Az Új Magyarország fejlesztési tervben szereplő mintegy 7000 milliárd forintnyi támogatásnak mindössze az 1,1 százalékát fizették ki eddig - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
dec. 12
7:57
Határozatlan idejű közszolgálati sztrájk indul január 12-én (HírTV)
Határozatlan idejű sztrájkot hirdet január 12-étől az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság. A testület erről csütörtöki ülésén döntött.
dec. 12
7:57
A Gazprom is érdeklődik a Főgáz iránt (Gondola)
Az orosz Gazprom, a francia Gaz de France (GdF), a német E.ON és pénzügyi befektetők is érdeklődnek a Főgáz Zrt. megvétele iránt - értesült a pénteki Világgazdaság. A napilap úgy tudja, hogy az...
dec. 12
7:57
Huszonketten meghaltak a szakadékba zuhant iskolabuszban (Blikk)
Huszonkét ember meghalt, további ötvenhét pedig megsérült Nepálban, miután egy zsúfolt iskolabusz lezuhant egy autópályahídról csütörtökön. A himalájai ország fővárosától, Katmandutól 200 kilométerre délnyugatra fekvő Mukundapur falu közelében közelében történt baleset halottjai közül húsz diák, kettő pedig tanár volt.
dec. 12
7:57
Bíróság elé áll a politikai elit? (Blikk)
KECSKEMÉT – Csattanó az idei tárgyalássorozat végén: tanúként idéznének be több pártvezetőt.
dec. 12
7:57
Nem kap büntetést Orbán a téves szavazatokért (Alternatív Energia)
Nem kap büntetést frakciójának vezetőitől Orbán Viktor, amiért hétfőn tizenegyszer szavazott az Országgyűlésben a Fidesszel szemben - tudta meg a Népszabadság.
dec. 12
7:57
Japán meghosszabbította afganisztáni misszióját (Kripto Akadémia)
A japán parlament meghosszabbította pénteken az ország afganisztáni haditengerészeti misszióját, amelyben üzemanyaggal látja el a koalíciós erők hajóit az Indiai-óceánon.
dec. 12
7:57
Beszakadt Ázsia (ProfitLine)
Az ázsiai részvénypiacok átlagosan 5 százalék körüli eséssel reagáltak arra, hogy még tegnap este megszakadtak az amerikai autógyárak megmentésére kidolgozott hitelmegállapodás elfogadására vonatkozó tárgyalások az Egyesült Államokban. (ProfitLine.hu)
dec. 12
7:57
Elutasítva az autómentő csomag - Óriási zuhanás! (3.) (Portfolio)
Az amerikai piacok zárása után a szenátus a várakozásokkal ellentétben mégsem szavazta meg a várva várt autómentő csomagot, amelyre az ázsiai tőzsdék hatalmasat zuhantak, az amerikai piacok tegnapi...
dec. 12
7:59
Ülést tart az Országos Érdekegyeztető Tanács (Gondola)
Plenáris ülést tart ma az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), amely a bértárgyalások kilencedik fordulója lesz. A múlt heti ülésen a munkaadói oldal a havi minimálbérre 70 ezer forintos...
dec. 12
7:59
Géppisztolyt kapott a nagyi (Blikk)
Géppisztolyt hozott a postás egy nagymamának Nagy-Britanniában. A fegyvert a hölgy címéhez közeli rendőrkapitányságra kellett volna kézbesíteni, ám a fegyverelosztó rossz irányítószámot írt a csomagra, de a nagymama éppen várt egy lószerszámot tartalmazó csomagot, így gyanútlanul átvette a küldeményt.
dec. 12
7:59
Elakadtak az uniós pénzek (Portfolio)
Nem képes lehívni időarányosan az uniós támogatásokat Magyarország: 2007 eleje óta az Új Magyarország Fejlesztési Tervben szereplő uniós támogatások mindössze 1.1 százalékát fizették ki eddig, számol...
dec. 12
8:01
Géppisztolyt kapott a nagymama (Gondola)
Géppisztolyt kapott egy nagymama Nagy-Britanniában, ám nem a Mikulástól, még csak nem is családjától a születésnapjára, hanem a postától - tévedésből. A fegyvert a hölgy címéhez közeli...
dec. 12
8:03
Az al-Kaida "élő legendája" a Brüsszelben elfogott személyek között (Gondola)
A belga rendőrség által az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat "élő legendájának" tartott Malika el-Arúd is azon tizennégy személy között van, akiket terrortervek gyanúja miatt őrizetbe...
dec. 12
8:05
Imperial War Museum: a megszagolható háború - képriport (Gondola)
Londonban járva egy történelem iránt érdeklődő ember számára, kihagyhatatlanul kötelező látnivaló, a világ talán legszínvonalasabb háborús múzeuma, az Imperial War Museum.
dec. 12
8:07
Ki olvassa a 168 Órát? (Gondola)
Nyomasztó a sajtó hatalma a lelkeken. A sajtószabadság ép erkölcsű újságírónak parancs: igazat kell írni. A szerkesztőségnek is parancs: felelősek az olvasó becsületes tájékoztatásáért. Kivéve, úgy fest, a liberális médiát. A 168 Óra ugyanis a tényekkel sincs köszönő viszonyban.
dec. 12
8:15
Egymásba habarodott Hien és Karcsi (Blikk)
BUDAPEST – Nguyen Thanh Hien és Szecsődi Karcsi bevallotta: több van közöttük puszta barátságnál.
dec. 12
8:15
Kiderült a sztárfutballista vagyonának eredete (Infostart)
Azt eddig is lehetett tudni, hogy Wayne Rooney-nak van mit a tejbe aprítani, de most az is kiderül, pontosan honnan származik az angol válogatott futballista jelentős, 35 millió fontos vagyona.
dec. 12
8:15
Még fontolgatják a Balaton világörökségi címét (Infostart)
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal készíti a világörökségi törvény tervezetét, amely lehetővé teszi, hogy a világörökségi cím birtokosai állami támogatásban részesüljenek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a hivatal elnöke. Mezős Tamás közölte: 5-7 éves előkészítő munka után dönti majd el a hatóság, jelöli-e a Balatont a világörökségi címre.
dec. 12
8:15
35 ezer dolgozójának mond búcsút a Bank of America (HírTV)
A következő három évben 35 ezer alkalmazottnak szűnik meg a munkája a Bank of America pénzintézetnél, amely a közelmúltban vásárolta meg 50 milliárd dollárért a csődhelyzetbe jutott Merill Lynch befektetési bankot.
dec. 12
8:15
Nincs egyezség az amerikai kongresszusban az autógyáraknak nyújtandó hitelről (Gondola)
Összeomlottak a tárgyalások az amerikai szenátusban az autógyáraknak nyújtandó mentőcsomagról helyi idő szerint csütörtök éjjel. A marathoni egyeztetések vége előtt nem sokkal a kongresszusból...
dec. 12
8:15
A jókedvű iroda titka, ünnepek idején (HR Portál)
Bár a gazdasági válság miatt számos cég lemondta az év végi ünneplést, mégis fontos, hogy legyen, ami jókedvre deríti a dolgozókat karácsony táján, vagy legalábbis tartja bennük a lelket. Paul Spiegelman, a "Miért mosolyog mindenki?- a titok az érzelmek, a produktivitás és a profit hátterében" című könyv szerzőjének tanácsait idézi a HR World blog.
dec. 12
8:16
USA - Elfogyott az erő, amely pluszban tudta volna tartani az indexeket (ProfitLine)
Komoly csökkenéssel zártak a vezető amerikai részvényindexek az egyre jobban felerősödő kételyek miatt, mely szerint az amerikai autógyártóknak szánt hitelcsomag nem megy át a Szenátuson. (ProfitLine.hu)
dec. 12
8:16
Újabb 35,000 bankár kerül az utcára (Portfolio)
Az elkövetkezendő 3 évben folyamatos jelleggel 30-35 ezer állást épít le a Bank of America, ezt maga a cég jelentette be az amerikai piacok tegnapi zárása után. Az USA egyik legnagyobb bankja, a...

Keresés