Demján Sándor szerint csak átfogó reformokkal lehet radikálisan javítani Magyarország versenyképességén, de ehhez nagykoalíciós politikai felállás szükséges
A kereslet visszaesése nemcsak a személyautók forgalmán érezteti hatását, súlyos csapást mér a teherautó-gyártásra is. A Mercedest is gyártó Daimler Wörthben létesített üzemében kizárólag teherautókat állít elő, ám a termelést ott is jelentősen csökkenteni fogja.
A néhány napja nyilvánosságra hozott új vasúti menetrend jelentős járatritkításokat, értelmetlen kínálatszűkítést és a vasúti közlekedés színvonalának jelentős leromlását tartalmazza – mindez viszont nem kevesebb, hanem épphogy több pénzbe kerül majd – olvasható a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) közleményében. A szervezet felszólítja Molnár Csabát, hogy vizsgálja felül...
A közszolgálati dolgozók szombati tüntetése egy mozzanata volt a hónapok óta tartó vitának, amely tegnap ismét asztal mellett folytatódott. Az álláspontok tisztását segítette, de fordulatot nem hozott. A kormány kompenzációs tervét kevesellik a szakszervezetek a jövedelemszintnek még a megőrzéséhez is, ezért fenntartják a január 12-i sztrájkfelhívást.
Tízmilliárd euro bajor tartományi, illetve berlini szövetségi kormányzati tőkeinjekciót kap a Bayern LB, az MKB fő tulajdonosa, és további 20 milliárdnyi garanciát is igénybe vehet, de mindezért a pénzintézet öt év alatt alkalmazottai több mint negyedétől válik meg és egyes piacokról kivonul
Emelkedett a brazil kereskedelmi többlet novemberben, miután az import nagyobb mértékben csökkent, mint az export - közölte a kereskedelmi minisztérium hétfőn. (ProfitLine.hu)
A tüdőgyulladások teljes biztonsággal nem védhetők ki. A dohányzás abbahagyása után helyreáll a tüdő öntisztuló képessége, amely jelentősen csökkenti a tüdőgyulladás kialakulásának a kockázatát.
Magyarországon nem jellemző a spekulatív lakáspiac - véli Petrovszky Gábor, a Walker and Williams alelnöke. Majdnem, hogy változatlan a kereslet. A magyar és különösen a budapesti lakáspiac rendkívül...
Romániában rendkívül szoros végeredmény várható a baloldali és a jobboldali nagy párt választási versenyében. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az erdélyi magyarok romániai számarányának megfelelő szavazatot gyűjtött.
Feltehetőleg gyilkosság áldozata lett egy középkorú férfi a hétvégén Vácott, a rejtélyes haláleset ügyében nagy erőkkel indult nyomozás az illetékes rendőr-főkapitányságon.
American International Group Inc. hétfői bejelentése szerint értékesíti befektetési menedzsment üzletágát, az AIG Private Bank Ltd.-t az Aabar Investments PJSC of Abu Dhabi részére. Az értékesítés összegéről pontos értéket az AIG nem közölt.(ProfitLine.hu)
Elindult hétfőn a digitális műsorszórás Magyarországon. A rendszert az Antenna Hungária működteti. Az adást bárki szabadon foghatja, ha van erre alkalmas tévéje, vagy vásárolt ehhez egy speciális készüléket, egy úgynevezett set-top-boxot. A digitális műsorszórás egyik előnye, hogy már egyszerű szobaantennával a mostaninál jóval több csatornát lehet nézni - idővel akár 20-25-öt is.
Bármilyen rövidek a nappalok, kár lenne végigszundikálni az év legmeghittebb hónapját. Ha süt a nap és szikrázik a hó, menjetek ki a szabadba, a hosszú estéket pedig használjátok fel arra, hogy fahéjillatban, gyertyafény és halk zene mellett készültök az ünnepekre.
Az MDF képviselőcsoportja várhatóan egységesen megszavazza hétfőn délután a jövő évi adótörvényeket - nyilatkozta Herényi Károly a párt frakcióvezetője hétfőn újságíróknak.
Néha a tudósok is megdöbbennek a kutatásaik végeredményén. Meglehet, korábban ők sem tudták volna kapásból rávágni a helyes választ a következő kérdésekre.
A kormány elsősorban a forráshoz jutás könnyítésével, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretének átcsoportosításával, valamint az állami és vállalati információgyűjtés erősítésével segítené a hazai vállalkozásokat a jelenlegi foglalkoztatási szint megőrzésében - mondta a munkaügyi miniszter az Országgyűlés illetékes bizottsága előtt.
A munkaerő felvételekor a megállapodás legfontosabb pontja, amikor kiderül, hogy a vállalat a leendő dolgozóval meg tud-e egyezni a bérben. Sok helyen nem is fizetésnek, hanem juttatási csomagnak hívják azt a ráfordítást, amelyet a munkaadó az elvégzett munka ellenértékeként ad. Sok munkahely a felmerülő megtakarítási lehetőségek miatt áttekinti azokat a lehetőségeket, amelyekkel a bruttó és a…
Az RTL Klub kibeszélő show-jának háziasszonya a műsor nyolc éve alatt számtalan váratlan szituációnak volt szem- és fültanúja. Valószínű azonban, hogy a Csak csajok társ-műsorvezetői széke is tartogat még számára újat, hiszen élő műsort még soha nem vezetett.
Pedofilokat fogtak el november 19-én el az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozói, több megyei rendőrség munkatársainak segítségével. 18 gyanúsítottat hallgattak ki, volt köztük tanár és katona is. A rendőrök több számítástechnikai eszközt és adathordozót lefoglaltak, ezeket és a gyanúsítottak kapcsolatrendszerét még vizsgálják - hangzott el hétfőn, az Országos Rendőr-főkapitányság…
Idén nemcsak a Pengezabálók, hanem az Ifjú Penge díjait is átadták a Reklámzabálók Éjszakáján. Ügynökségek közül a McCann Erickson, a Leo Burnett, a Grey és a Laboratory Ideas nyerte el a közönség tetszését, az év Ifjú Pengéjének pedig az AD-DIG csapatot nevezték ki.
Pénteken megtorpant az állampapírpiaci hozamesés, és a hétfői kereskedés is enyhe felfelé korrekciót hozott a másodpiacon. A korábbi napok látványos erősödését követően (komoly mértékben kerültek...
A határidős arany ára 4 százalékkal csökkent hétfőn a zuhanó olaj és az erősödő dollár következtében, nem menekülhetett az ezüst sem, mely több mint 9 százalékos esést mutat. (ProfitLine.hu)
Egy ember sérült meg, amikor egymásnak tolt három személyautót egy BKV-busz Dél-Pesten. A baleset hétfőn kora délután, negyed kettő körül történt a XVIII. kerületi Haladás úton.
A magyar vállalkozások úgy érzik, hogy mély és tartós lesz a gazdasági válság. A GKI után az Ecostat is az üzleti bizalom romlását méri. A cégek több mint fele kényszerülhet létszámcsökkentésre, vagy a munkaidő kurtítására
A PannErgy 2008. december 1-én 897,500 db PannErgy Nyrt. törzsrészvénynek megfelelő, folyó év decemberében kifutó tőzsdei határidős kontraktust görgetett tovább 2009. júniusi határidőre, 787 forintos...
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint 2008. december 1-én 897.500 db PannErgy Nyrt. törzsrészvénynek megfelelő, folyó év decemberében kifutó tőzsdei határidős kontraktust görgetett tovább 2009. júniusi határidőre, 787 forintos részvényenkénti határidős árfolyamon - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Détár Enikő és Rékasi Károly egy éve a színpadon is házasok. Nagyon boldogok, hogy több mint két évtizedes házasságuk után a világot jelentő deszkákon is évfordulót ünnepelhetnek. A két művész egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színművével bejárják az egész országot. Enikőék az elsők a világon, akik úgy játsszák el ezeket a szerepeket, hogy a…
A kormány vállalja, hogy jövőre kompenzálja a közszféra 13. havi járandóságának kiesését, és erre összesen 112 milliárd forintot különített el a költségvetésben.
Kedden eleinte változóan felhős időre számíthatunk, délutántól azonban délnyugat felől beborul az ég. Hétfőn több helyen várható eső, zápor, néhol zivatar, kedd délutántól főként nyugaton és északon valószínű többfelé eső. A déli, délnyugati szél hétfőn többfelé megerősödik, helyenként, illetve zivatarban viharossá fokozódik. Kedden gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
A Fővárosi Közgyűlés várhatóan december 11-én, rendkívüli ülésen vitatja meg a BKV Zrt. jövő évtől érvényes tarifáit. A javaslatok alapján egyebek között a Társaság jövőre bevezetné az új bérlettípust, az Egységes Budapest Bérletet, amely az agglomerációs közlekedést tenné kedvezményesebbé....
A romániai magyarság közösségi érdekeinek maximális érvényesítése érdekében a Magyar Polgári Párt a 2008-as önkormányzati választásokon biztosítva a választás szabadságát, versenyhelyzetet teremtett, ugyanakkor a parlamenti választásokra pedig összefogást szorgalmazott – áll az MPP sajtóirodájának közleményében.
Egyhangú döntés született: az SZDSZ-frakció elutasítja az adótörvényeket, így késő délután mindannyian a "nem" gombot nyomjuk majd meg - mondta el Gusztos Péter. A szabad demokraták frakcóvezető-helyettese nem indokolt, ám úgy vélte, mindenki tudni fogja, hogy ők miért nem szavazták meg a javaslatot.
A világhírű Christie's aukciós ház szombati, Hongkongban megrendezett bor-árverésén minden várakozást felülmúló forgalmat bonyolítottak, összesen több mint 4 millió dollár (808 millió forint) értékben....
Az elektromos és elektronikai termékeket gyártó cégek kötelesek lesznek a felhasználókat magyar nyelven tájékoztatni arról, hogy a termékeikben található veszélyes anyagok milyen káros hatást gyakorol...
Pucér fenékkel távozott Geri Halliwell egy díjátadóról. A figyelemfelkeltés túl jól sikerült, az énekesnő gyönyörű tűzpiros tüllruhája éppen a legkínosabb helyen szakadt ketté.