A kormány tegnapi ülésén jelentést fogadott el a gazdasági válság nyomán kialakuló foglalkoztatási feszültségek enyhítését célzó intézkedésekről, amelyben három javaslat is megtalálható - jelentette...
A turbófeltöltőket gyártó amerikai Borg Warner csoport oroszlányi gyárából szeptember végén elküldtek 90 dolgozót, majd december elején újabb 82 főt bocsátanak el az autóipari termelés csökkenése miat...
Inka múmiára és ünnepi szertartásokhoz használt dísztárgyakra bukkantak a perui kormány régészei a Machu Picchutól 20 kilométerre. Homar Gallegos vezető régész elmondta, hogy a múmia neme és kora egyelőre még nem ismert.
Nyílt tendert hirdetett a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Drávaszabolcs-Kémes Öblözet Projekt árvízvédelmi fejlesztéshez kapcsolódó komplex pr tevékenységre.
A Fidesz szerint Gyenesei István Európa leggyengébb kormányának leggyengébb minisztere. Bánki Erik sérelmezi, hogy az önkormányzati miniszter szó nélkül hagyta: jövőre 150 milliárd forintot vonnának el a helyhatóságoktól, 8 százalékkal kisebb lesz a sport támogatása, valamint 10 évvel ezelőtti szintre csökkenne a turisztikai előirányzat.
Önbíráskodás és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés miatt indított eljárást a rendőrség hét tiszaeszlári és bashalomi lakos ellen, akik vasrúddal, ütő- és vágószerszámokkal fenyegetőzve követelték a családi pótlékot egy nőtől - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.
Több mint két év után először emelkedett a francia munkanélküliség a harmadik negyedévben, miután a vállalatok jelentős létszámleépítéseket hajtottak végra a gazdasági lassulás miatt. (ProfitLine.hu)
Egy hónapon belül már másodszor módosította lefelé az iparág értékesítéseire vonatkozó prognózisait a Nokia. A társaság várakozásai szerint a negyedik negyedévben a globális mobilértékesítések 330...
Saját sikere áldozatává vált az ünnepek előtti vásárlási csúcsban az Apple, a hírhedt fekete pénteki iPod eladások ugyanis olyannyira jól sikerültek, hogy mostanra több modell hiánycikké vált és több kereskedelmi partner sem tudja kiszolgálni a készülékek iránt érdeklődőket....
Az indiai inflációs ráta nem várt módon 7 hónapos mélypontjára csökkent, mely nagyobb mozgáslehetőséget hagy a központi bank számára a kamatcsökkentést illetően, melynek célja a terrortámadás utáni befektetői bizalom helyreállítása. (ProfitLine.hu)
A becslések szerint százezer tonnányi alma maradt a fán az idei értékesítési nehézségek miatt - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Novemberben 3,1 ezer főt érintő csoportos létszám-leépítési bejelentés érkezett a munkaügyi kirendeltségekre. A pénzügyi válság munkaerő-piaci hatásai főként az egyes atipikus formákban dolgozókat érintik. A Közép-Dunántúlon nőtt a leginkább az álláskeresők száma - áll az ÁFSZ jelentésében.
A turbófeltöltőket gyártó amerikai Borg Warner csoport oroszlányi gyárából szeptember végén elküldtek 90 dolgozót, majd december elején újabb 82 főt bocsátanak el az autóipari termelés csökkenése miatt.
Miki egér, Hamupipőke és Belle, a Szépség és a szörnyeteg szeretetteljes főhőse találkozott a gyerekekkel tegnap délután a fővárosban a Westend tetején lévő jégpályán. A kicsik legnagyobb szomorúságára azonban kevés időt töltöttek köztük a mesehősök, Miki egér mindössze pár percig maradt a jégen.
Befolyásolni akar bennünket mindenki, akár direkt, akár nem direkt módon. Vedd meg, dobd el, szeresd, utáld, válts, őrizd, válj, házasodj, szülj, ne szülj, öltözz, vetkőzz, egyél, fogyjál, a sor a végtelenségig folytatható. Ahhoz, hogy a sok elvárás ne zavarjon össze, tartós én határok szükségesek!
Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy Robert Fico szlovák kormányfő elutasította Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök hatpontos javaslatcsomagját - mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke.
Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy Robert Fico szlovák kormányfő elutasította Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök hatpontos javaslatcsomagját - mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke csütörtökön Budapesten.
Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön délelőtt a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt az ingatlan értékbecslőt, aki a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúja szerint a piaci árnál jelentősen olcsóbbra értékelte fel az eladott önkormányzati ingatlanokat Budapesten, a VII. kerületben. Mint ismert, az erzsébetvárosi ingatlanügyek gyanúsítottja Gál György SZDSZ-es képviselő is.
Megjelent a KFT Zenekar legújabb lemeze, A Bábu Visszavág, melyet az EST lapok különszámaként országosan 30 ezer ingyenes példányban terjeszt az EMG Média. A Magyarországon egyedülálló produkció az...
Nem vitás, hogy rövid-és középtávon az ingatlanszektor, illetve az építőipar komoly visszaesésével kell szembenéznünk. Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge’s Holding elnök-vezérigazgatója úgy véli,...
A legnagyobb leépítési hullám tavaszra várható, főleg a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknál - mondta az InfoRádiónak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Dávid Ferenc a megoldást a részmunkaidős foglalkoztatás könnyítésében látja, mert szerinte 1-2 éven belül újra szükség lehet a képzett munkaerőre.
Oroszország csökkenteni fogja az Ukrajnán át szállított gáz mennyiségét, ha Kijev nem fizeti ki adósságait, és nem teljesíti Oroszország Európával szembeni gázszállítási kötelezettségeit
Az Európai Unió egészének gazdasági teljesítménye is 0,2 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző negyedhez képest, hasonlóan az euróövezeti GDP-hez - erősítették meg az EU-statisztikai hivatalában a novemberben kiadott előzetes becslést. Az egy évvel korábbihoz képest az unió 27 tagjának átlagos GDP-növekedése a mostani becslés szerint 0,8 százalékosra lassult.
Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy Robert Fico szlovák kormányfő szerdán elutasította Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök hatpontos javaslatcsomagját - mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi ...
Világhír küszöbén Debreczeni Zita? A magyar modell felkeltette az egyik leghíresebb amerikai rapper, Kanye West fantáziáját, aki blogjában mutatta be a lány képeit.
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök rideg tekintete azonnal megenyhül, ha állatai között lehet. Ő egyébként a legtöbb állattal rendelkező miniszterelnök. Koni nevű labradorja mellett két pudli, egy póni is várja, de kecskét és szibériai tigrist is tart, igaz, azt nem a saját birtokán. Sajtóértesülések szerint kedvencei mellé több állatorvost is fizet.
A BMW Sauber tesztpilótája, Christian Klien szerint az új aerodinamikai szabályokkal sokkal könnyebb lesz szélárnyékban autózni a jövő évben, ami azt is eredményezheti, hogy több előzést láthatunk majd a Forma-1-ben.
Nem kutatnak tovább az eltűnt 13 éves dombrádi fiú után. A kutatócsoportok minden lehetséges helyet ellenőriztek már, de eredménytelenül – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében folytatja a vizsgálatot.
Kiskunlacháza önkormányzata kijelölte azt a saját tulajdonú épületegyüttest, amelybe egy leendő rendőrőrs költözhetne; az őrs telepítéséről már egyeztetnek az országos rendőrfőkapitánnyal - közölte a Pest megyei nagyközség polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Bank of England monetáris tanácsa 100 bázisponttal 3 százalékról 2 százalékra csökkentette az alapkamatát. (ProfitLine.hu)
A várakozásokkal összhangban 100 bázisponttal 2%-ra csökkentette irányadó rátáját a Bank of England. A lépés következtében a brit alapkamat az 1950-es évek óta nem látott szintre süllyedt. Az...
Tagadja Gyenesei István, hogy megzsarolta volna a budapesti díjugrató és fogathajtó világkupa szervezőit. Az önkormányzati miniszter információink szerint azzal a feltétellel engedélyezné a rendezvényt jövőre is, ha idén ő is kipróbálhatja fogathajtó tudását a közönség előtt.
Magyarországon napjainkban jól működő vállalkozások sem kapnak kölcsönöket a bankoktól, ezen a helyzeten próbál segíteni a kormány az 1.400 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomaggal, amelynek része...