Fölállították tegnap azt a 18 méter magas óriásfenyőt a Parlament előtt, amelyet kedden vágtak ki a Bükki Nemzeti Park közepén megbúvó Répáshuta mellett.
27 ezer munkahely szűnt meg november végéig - jelentette be a gazdasági válsággal összefüggő döntések összehangolásáért felelős kormánybiztos. A szám azonban csak nőni fog. Az adatok nem tartalmazzák még a Suzuki és a Foxconn tervezett jelentősebb elbocsátásait.
Elsősorban az önkormányzatok devizakötvény-kibocsátásainak hatására az önkormányzatok hitelállománya az elmúlt másfél évben negyven százalékkal 800 milliárd forintra nőtt. A pénzügyi válság hatására bekövetkezett forráshiány megálljt parancsolt ennek a folyamatnak. A nagy kérdés most az, hogy lesznek-e olyan beruházások, amelyek kitermelik a bevont források törlesztőrészleteit.
Az esztendő végére működésképtelenné válhatnak a mezőgazdasági termelők, mert nem mozdul a gabona piaca - mondta a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke sajtótájékoztatón Békéscsabán, csütör...
A válságra adott válaszunk a még több befektetés - jelentette ki Nicolas Sarkozy csütörtökön, amikor ismertette a francia kormánynak a gazdaság élénkítésére kidolgozott tervét. Az észak-franciaországi Douai városban megtartott egy órás elnöki beszédből kiderült: az állam összesen 26 milliárd eurót mozgósít a válság leküzdésére.
Nyolc megyei jogú város után ezúttal 9 nyugat-dunántúli város kap támogatást rehabilitációs programjához - jelentette be a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón a gazdasági tárca új államtitkára. Varju László hozzátette: a Vas, Zala, valamint Győr-Moson-Sopron megyei települések összesen több mint 5,7 milliárd forintnyi - részben uniós - fejlesztési forráshoz jutnak.
Ismét hatalmas zuhanást mutat az olaj árfolyama az Egyesült Államokban, a WTI típusú fekete arany hordónkénti ára ugyanis újabb 6%-kal zuhant, így már 44 dollár alatt történnek az üzletkötések. Az...
A kormány által beígért adminisztráció egyszerűsítés helyett, jövőre újabb bonyolításra számíthatnak az evás vállalkozások. Az adótörvény legújabb változásait követően rájuk is vonatkozni fog a számlatartási kötelezettség. Szintén új módosítás, hogy a cégautóadót is meg kell fizetnie az eva-körbe tartozóknak.
A hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János is indul a hét végén a Veszprém környékén rendezendő hagyományos Mikulás-ralin. Janika nemzetközi sikerekkel hangolt az idényzáró hazai viadalra: két IRC-futamon, Csehországban és Svájcban is pontot szerzett.
Tíz napon belül folytatja a határozatlan idejű országos sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, ha a következő napokban sem sikerül megállapodni a két legfőbb követelésről.
Franciaországban 25 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot vezetnek be. Nikolas Sarkozy ezt a Renault észak-franciaországi üzemének közelében jelentette be. A pénz nagy részéből az autóipart és az építőipart támogatják.
A szexuális zavarokkal foglalkozó kutatások az eddigiekben szinte kizárólag a férfiak impotenciájának vizsgálatára korlátozódtak, ám a legújabb tudományos vizsgálódás a női szexuális zavar (FSD, Female Sexual Dysfunction) okaira és orvoslására irányul.
Várhatóan a jövő év elején kerül az Alkotmánybíróság (Ab) teljes ülése elé a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazási kezdeményezés, a testület várhatóan tavasszal dönt a kérdésben - olvashat...
Ezrek rekedtek az észak-kínai autópályákon a hirtelen jött szibériai eredetű hidegfront miatt. Kína északi területein a havazás okozott komoly fennakadásokat, a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban pedig a földrengés után hajléktalanná vált lakosság miatt aggódnak a hatóságok.
62 ezer üveg Béres cseppet adományozott a kilenc legjelentősebb magyar karitatív szervezeteknek a Béres Alapítvány. A több mint 60 millió forint értékű adomány egy részét a szervezetek még karácsony előtt eljuttatják a rászorulókhoz.
Hazánkban a bor tradicionálisan nemzeti italnak tekinthető. Minden alkalomkor kiemelkedő szerepet tölt be, legyen az vallási, állami vagy családi ünnep.
Jövő héttől postázzák a 2009-es energiaár-támogatási nyomtatványokat. Akiknek most is jár támogatás, december közepéig kapják meg a papírokat a Magyar Államkincstártól. Akik pedig még nincsenek benne a rendszerben, azoknak maguknak kell beszerezniük az igénylőlapokat – mondta el Veres Gábor, a szociális tárca lakossági tájékoztatási osztályának vezetője.
Szerte a világon minden év december 9-én tartják a korrupció elleni világnapot. Magyarországon erről a napról még máig nem emlékeztünk meg, noha még soha nem volt olyan aktuális a téma, mint manapság.
Egy antropológus szerint az anyagi sikerekhez a nőknek korántsem klasszikus értelemben vett tökéletes testre van szükségük. A plusz kilók jutalma magasabb fizetés lehet
Hogyan lehet küzdeni a klímaváltozás ellen úgy, hogy az energiaellátás is biztos maradjon - egyebek között ezzel is foglalkozik majd a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia 2009-re szóló cselekvési programja - mondta Harnos Zsolt a Corvinus Egyetem professzora. A Klímaváltozás: kockázat és társadalom című konferencia után a kutató az InfoRádiónak hangsúlyozta: az éghajlatváltozás egyelőre…
Irigylésre méltó egészségnek örvend a Föld legidősebb állata, Jonathan, a teknős. A hüllő 176 éves, már az angol-búr háború idején is aggastyánnak számított, de még mindig fut a lányok után.
Peking szuvenír formájában kezdi el árulni a fel nem használt Madárfészek darabjait. Az érdeklődők 2900 jüanért juthatnak hozzá a nemzeti stadion acéldarabjaihoz és gyeptégláihoz.
Végleg bezárták a Kárpátalján elfogott illegális migránsok ideiglenes elhelyezésére szolgáló menekülttábort a Munkács melletti Pósaházán (Pavsino). A menekültszállásról újságírók jelenlétében szállították el a migránsok utolsó - egyiptomi diákokból álló, kitoloncolás előtt álló - tízfős csoportját, majd kattintották rá ünnepélyes külsőségek közt a lakatot a létesítmény kapujára.
Alkoholszondával ellenőriznék az ausztráliai Új-Dél-Wales állam parlamentjében, hogy józanul érkeznek-e szavazni a képviselők - írta csütörtökön a Daily Telepgraph című ausztrál lap. Újdél-Wales állam törvényhozói közül többen támogatták a javaslatot, amelyet azután vetettek fel, hogy az egyik képviselőnek le kellet mondania egy képviselőnő lökdösése miatt.
Egy komplex beruházástól esett el a budai Vár, azáltal hogy az I. kerületi önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el - mondta az InfoRádiónak a kiemelt fejlesztésekért felelős tárcaközi bizottság alelnöke. Suchman Tamás hozzátette: a fejlesztésre szánt 11 milliárd forintot a gazdasági válság kezelésére fordítják.
Gyurcsány Ferenc és kormánya távozását, új választások kiírását és az erkölcsi rend helyreállítását követeli a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. A szervezet szerint az ország vezetői élen járnak abban, hogy a felelősséget mindig másra hárítsák.