Egy pénzkiadó automatát találtak a Pest megyei Isaszeg és Dány közötti erdőben egy földút mellett kedden - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A december 20-i címmérkőzésen Holyfield a szakértők és a közönség szerint is magabiztos győzelmet aratott, ám a pontozóbírák az orosz Óriást hozták ki győztesnek
Indul januárban az "Út a munkához" program, amely a rendszeres szociális segélyben részesülő munkaképes lakosság munkához jutását segíti - mondta Gúr Nándor (MSZP), az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke.
A chicagói rendőrök letartóztattak egy férfit, aki úgy rabolt ki egy bankot, hogy a pénztárost fenyegető cetlin rajta volt neve és lakcíme - számolt be az amerikai média kedden.
Rekordszámban keresték fel idén New Yorkot turisták, akik rekordnagyságú összeget költöttek a városban. Az előzetes becslések szerint nagyjából 47 millió turista fordult meg a világvárosban.
Az orosz Gazprom energetikai konszern, amely a világ legnagyobb földgázkitermelője, adózott eredményét 83 százalékkal növelte az év első felében az áremelkedéseknek és az európai értékesítés bővülésének köszönhetően. (ProfitLine.hu)
Egy tajvani kávélánc különleges feketét szolgál fel vendégeinek: cukor helyett tengeri sóval szórják meg a tejhabot, amely a fogyasztók szerint igazán különleges ízélményt nyújt.
A kihűléssel kórházba kerülő betegek negyede nem hajléktalan, hanem olyan idős ember, akinél a felhalmozódott közüzemi tartozás miatt kikapcsolták a fűtést; az ilyen páciensek felén már az orvosok sem tudnak segíteni - mondta az InfoRádiónak a budapesti Erzsébet Kórház osztályvezető főorvosa.
Egy egész kamionnyi márkás francia pezsgőt - valódi Champagne-t - rabolt négy olasz bandita két nappal szilveszter előtt. A gengszterek magukat rendőrnek kiadva kényszerítettek megállásra egy nyergesvontatót a Torino-Milánó autópályán.
Felszállás után félórával vissza kellett fordulnia a Kuwaiti Airways légitársaság Kairóból Kuvaitba tartó egyik utasszállítójának, miután kigyulladt az egyik hajtóműve - jelentették légügyi illetékesek kedden.
Egy angol iskolába arra próbálják oktatni a nebulókat, hogy ne a pulcsijukba töröljék, hanem a zsebkendőbe fújják az orrukat, mert így elkerülhető a baktériumok továbbterjedése.
Szlovákiában az év utolsó napja a kettős búcsúztatás jegyében telik: az óév mellett a lakosság elköszön a szlovák koronától is, melyet január 1-jétől az euró vált fel.
Hiába emelkedik a hajléktalanellátásra fordított támogatás összege, még jövőre sem éri el a 4 évvel ezelőtti szintet. A hideg miatt az éjszakai szállón szemléző szociális államtitkár szerint az állam helyett az önkormányzatok feladata lenne a fedél nélküliek helyzetének kezelése. Az elmúlt napokban mínusz 10-12 fok volt éjszaka - a hajléktalanszállók mégsem teltek meg. Az utcán évente 300-an…
Egy héttel a határidő előtt hibásan működött a gázártámogatáshoz szükséges elektronikus igénylőlap a Magyar Államkincstár honlapján. A kérelmet napokig nem lehetett kitölteni az internetes oldalon. A hibát az államkincstár is elismerte. A benyújtási határidő holnap jár le. Gázártámogatást továbbra is azok a családok kaphatnak, amelyekben az egy „fogyasztási egységre” jutó jövedelem nem...
Egy dolláros csökkenéssel fejezte be a napot az olaj világpiaci ára, miután az amerikai gazdaság felől újra kedvezőtlen hírek láttak napvilágot, a mérséklődést csökkentette a gyengülő dollár és az erősödő részvénypiac. (ProfitLine.hu)
Angol lapértesülés szerint távozik a Ferencváros vezetőedzői posztjáról Bobby Davison, és az angol másodosztályban szereplő Derby csapatához szerződik. A Wharfedale Observer című lap szerint a korábbi Derby-játékos, Davison a legesélyesebb a vasárnap távozó Paul Jewell menedzser utódjaként.
Január 1-jétől emelkedik a lakossági áram és a postai szolgáltatások díja. Nem változik a gáz ára a közüzemi fogyasztóknak és az autópályadíjak mértéke. Bevezetik az óvodáztatási támogatást. Egyszerűbb lesz az szja-készítésnél az adókedvezmények kiszámítása, bár a kedvezmények között egy új is szerepel. Csökken sok gyógyszer (többek között az onkológiaiak) ára és szigorodik a fémek átvételére és…
Önkéntes tűzoltók többszörösére volna szükség Magyarországon a jelenlegi 8088 fő mellett — mondta Bende Péter, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke a Tűzoltó és Mentő Szervezetek Nemzetközi Szövetségének (CTIF) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.
Magyarországon az átlagosnál korábban, már január első heteiben kitörhet az influenzajárvány, amely ráadásul a tavalyinál nagyobb lehet - mondta az InfoRádióban az ÁNTSZ járványügyi főosztályának helyettes vezetője.
Izrael fontolóra veszi a Gáza elleni légicsapások átmeneti felfüggesztését. A két napos tűzszünetre Bernard Kouchner francia külügyminiszter kérte telefonon az izraeli védelmi minisztert. Ehud Olmert miniszterelnök rendkívüli kormányülést hívott össze a javaslat megbeszélésére. Az ENSZ adatai szerint 360-ra emelkedett az izraeli bombázások áldozatainak száma. A Hamász rakétatámadásaiban négy…