Hétfőn elhunyt Freddie Hubbard amerikai dzsesztrombitás, akit évtizedek óta a bebop, a hard bop és a post bop kiemelkedő képviselője volt. Hubbard a trombita meghatározó művésze volt, aki játékával jelentősen hozzájárult modern dzsessz fejlődéséhez.
Elrendelte a nyomozást a rendőrség az MDF feljelentése alapján, amelyet a párt a hamis ajánlószelvények ügyében tett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya kedden.
Herényi Károly december 22-én jelentette be, hogy ismeretlen tettes ellen a szavazás rendje elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek
Ma délután három fontos makrogazdasági jelentés érkezik az USA-ból: három órakor a S&P Case-Shiller lakásárindex októberi, háromnegyed négykor a chicagói beszerzési menedzser index decemberi, négy...
Bár a tőzsdei almanachok szerint hosszú távon mindenképpen részvénybe érdemes fektetni a pénzünket, az idei év nyertes értékpapírjai mégis inkább a jó öreg államkötvények voltak....
Úgy tűnik befellegzett a kereskedés kiszámíthatatlan felfüggesztéseinek az orosz tőzsdén, itt vannak a felügyelet konkrét szabályai arra, hogy mikor nyúlhatnak a tőzsdék ehhez az eszközhöz. A baj...
A normális súly duplájával: 6,41 kilóval született egy kisfiú Kaliforniában. Két orvos tudta csak kiemelni az óriásbébit, akit az édesanyja császármetszéssel hozott világra. Mind a ketten jól vannak.
Földrengés rázta meg kedden az indonéziai Szulavézi szigetét, és a Fülöp-szigetekhez tartozó Mindanaot. Egyik helyen sem kellett cunamiriadót elrendelni, és egyelőre sem Szulavéziről, sem pedig Mindanaoról nem érkezett jelentés sérültekről, illetve anyagi károkról.
Betörték a miskolci Fidesz iroda ablakait mára virradóra. Éjfél után érkezett a miskolci rendőrkapitányságra a bejelentés, miszerint ismeretlenek összesen hat ablaküveget betörtek.
Miközben továbbra is bizonytalan a Honda F1-es csapatának jövője, a sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone figyelmeztette Jenson Buttont, hogy ne igazoljon olyan csapathoz, amely nem tud versenyképes autót biztosítani számára.
Mivel a wokingi önkormányzat pénzügyi erőforrás híján nem tudja elvégezni a szükséges biztonsági intézkedéseket, elmarad az a szurkolói összejövetel, amit Lewis Hamilton első világbajnoki címének megünneplésére szervezett volna a McLaren.
A Bloomberg által készített felmérés alapján az elemzők 2009-re átlagosan 60 dolláros olajárat várnak az OPEC által bejelentett termeléscsökkentés következtében, mely a tegnapi 40.02 dolláros árhoz képest 50 százalékos prémiumot jelent. (ProfitLine.hu)
Tömött sorok, készletsöprő leárazások, összeverekedő vásárlók, lecsupaszított polcok. Ezekről számolhattunk be a közel száz évet élt brit üzletlánc, a Woolworths felszámolása és bezárása kapcsán. Tegnap sor került a legrégebben működő, 1912-ben megnyitott dél-londoni egység kiürítésére is....
Semmi érdemlegesről nem tudunk számot adni, most legalább jó hír, hogy a hazai részvénypiac a régióval együtt emelkedik. A BUX eddig 0.8%-os pluszba emelkedett, azonban a forgalomról inkább ne is...
Kimásznak a kerítésen, kitépik a pórázt a gazdi kezéből vagy egyszerűen világgá mennek a kutyák a petárdák hangjától. Jobb esetben befogják őket, sokuk azonban egy kocsi kereke alatt, vagy egy elhagyott helyen legyengülve, kihűlve végzi.
Lehet síelni keddtől már Szilvásváradon is, Mátraszentistvánon pedig az eddigiek mellett egy újabb pályát is használhatnak a téli sport szerelmesei - gyűjtötte össze a lehetőségeket a sielok.hu internetes oldal.
2009 elején nem várható nagyobb változás, utána a forint gyengülhet az euróval szemben, először 274, majd akár 288 forintig is elmehet - nyilatkozta az egyik kormányközeli napilapnak a Hamilton Tőzsdeügynökség szakértője.
A New York Rangers a harmadik harmadban négy gólt szerezve 5-4-re nyert hazai közönség előtt a New York Islanders ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján
Január 1-jétől - a kormányfő utasításának megfelelően - tíz százalékkal csökken a kiemelt jelentőségű állami cégek igazgatósági, illetve felügyelő-bizottsági tagjainak jelenlegi, átlagosan bruttó 230-300 ezer forintos tiszteletdíja - közölte az MTI érdeklődésére Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szóvivője. E körbe tartozik egyebek mellett a Magyar Villamos Művek, a Magyar…
Nem mondom ki. Annyit elárulhatok, hogy felmenők forogtak közszájon, felkiáltó és felszólító mondatok röpködtek a levegőben, de ezeket ide most nem írhatom le, ez itt a Bors újság, nem egy kocsma.
Járőrözés címén, állami támogatással, saját szórakozására repked gépével a kecskeméti tanyavilág felett Kohajda László önkormányzati képviselő - állítják helyi polgárőrök. A repülőtulajdonos - aki azzal írta be magát a megye történelmébe, hogy pornóképeket tartalmazó CD-t küldött szét óvodavezetőknek - úgy véli, hasznos a repülő járőr, a polgárőrök szerint azonban felesleges pénzkidobás.
Ha egy tizenéves nem reggelizik, akkor ingerlékenyebbé és kiszámíthatatlanabbá válik, sőt, nagyobb eséllyel hízik el - ezt eddig is hangsúlyozták kutatók. Most azonban kiderült, hogy a reggeli hiánya kihat a kamaszok szexuális életére is.
Brutális támadás történt az éjszaka a miskolci Fidesz-iroda ellen. Az egyelőre ismeretlen elkövetők az iroda hat ablakát törték be eddig tisztázatlan módon. A bűncselekményt keddre virradó éjszaka, tíz perccel éjfél után egy járókelő fedezte fel, és ő értesítette a rendőröket, akik ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.
A dieselmotorok által kibocsátott gázok fokozzák a véralvadást, ezért a városi levegőben nagyobb az infarktus valószínűsége. Egyre több adat igazolja, hogy világszerte a szív- és érrendszeri betegségek egyik fő oka a légszennyezettség, egy nagyvárosban egy közlekedéssel eltöltött óra kétszeresére növeli az infarktus esélyét az autózás vagy tömegközlekedés használata utáni időben a vizsgálatok…
Bár cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint Fernando Alonso már alá is írta szerződését a Ferrarival, a spanyol menedzsere, Luis Garcia Abad megerősítette, hogy pártfogoltja mindig is komolyan érdeklődött az olasz gárda iránt.
Lemondanak képviselői tiszteletdíjuk 10 százalékáról a zalaegerszegi közgyűlés Fidesz-frakciójának tagjai, és erre kérik az ellenzéki frakció tagjait is - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a párt önkormányzati frakcióvezetője Zalaegerszegen.
Szerdáig kell postára adni a jövő évi gázár- illetve távhő-támogatás igényléseket, hogy a 2009-es támogatás összege már a januári számlában megjelenjen. A jövő évi támogatás folyósításához minden támogatott fogyasztónak új igénylést kell benyújtani. A kormányszóvivő szerint jövőre is a háztartások csaknem kétharmada részesül majd támogatásban....
Három gén tette az 1918-as spanyolnáthát annyira halálossá - állapították meg majd' egy évszázad múltán a kutatók. E három gén tette a vírust képessé arra, hogy megtámadja a tüdőt, és tüdőgyulladást okozzon.
Szívósságának esett áldozatául egy rablás elkövetője egy szombathelyi üzletben: mialatt a kasszából megpróbálta kirángatni az ott lévő összes papírpénzt, az eladó kimenekült az utcára, és két segítőjével rázárta az ajtót a támadóra.
Április óta tartó klinikai kezelése után hazatért Elisabeth Fritzl. A jelenleg 42 éves nőt apja a vádak szerint 24 éven át fogságban tartotta a házának alagsorában. A BBC keddi híradása szerint Elisabeth ügyvédje azt mondta, hogy védence a család amstetteni otthonába tért vissza.