A Marosvásárhelyről elszármazott festőnő művészetének fő vonulatai közé tartoznak a szecessziós képek, a szürreális elemekkel átszőtt nonfiguratív alkotások, de talán legsikerültebb üvegfestményei a népvándorlás korának kultúráját idéző avar, szkíta és ősmagyar motívumkincseket jelenítik meg.
December 21-e a téli napforduló és a csillagászati tél kezdetének a napja: az északi féltekén ilyenkor a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka. Innentől kezdve növekednek a nappalok és rövidülnek az éjszakák, március 21-ére pedig egyenlővé válnak. Ezt a tavaszi napéjegyenlőség éjszakájának és a csillagászati tavasz kezdetének nevezik.
Lengyel régészek úgy vélik, hogy az észak-lengyelországi, pomerániai vajdaságbeli Kwidzyn székesegyháza kriptájának három sírja a Német Lovagrend egykori nagymestereinek földi maradványait rejti. A Német Lovagrend, a középkori Európa egyik legbefolyásosabb szerzetesrendje volt, a DNS-próbák arra utalnak, hogy a három sír három egykori nagymester – Werner von Orseln, Ludolf König és Heinrich von…
A webbeteg.hu egészségügyi portál 11 hónapos működése óta a világban számos megdöbbentő eset történt. Az évvégéhez közeledvén összeszedtük ezeket az eseteket, hogy visszatekintsünk kicsit a múltba, és számot adjunk az eddig történtekről.
A Ferrari elnökének szerdai informatív bejelentését követően az autógyár szóvivője hivatalosan is megerősítette, hogy a száguldó cirkusz következő szezonjára szponzorszerződést kötöttek a világ legolcsóbb személykocsiját gyártó indiai Tata autógyárral. Luca de Montezemolo elnök mindkét vállalat életében történelmi pillanatnak nevezte a szerződés aláírását....
Egy ismeretlen kínai férfi két órán át tartotta az ablakon kilógatva barátnőjét egy veszekedés után. A férfit a rendőrség szólította fel, hogy jöjjön le, aki ekkor egy kést szorított a lány nyakához, hogy elmenekülhessen.
Egy ember életét vesztette, amikor vasárnap reggel Szombathely és Nárai között egy személygépkocsi letért az útról és fának ütközött - közölte a rendőrség.
Kemény Dénes, aki játékosai összetartásában látja a pekingi olimpia sikerének legfontosabb tényezőjét, úgy véli: a következő években néhány poszton könnyebb lehet majd bekerülni a magyar férfi vízilabda-válogatottba.
Az alkotmánybírósághoz fordul a Szlovák Nemzeti Párt, ha a parlament felülbírálja az államfő vétóját és másodszor is jóváhagyja a módosított oktatásügyi törvényt.
Továbbra is bizonytalan a forgalom a MÁV vonalain, továbbra is tart az előző héten, vasárnap nulla órakor megkezdett határozatlan idejű sztrájk. Változatlanul a vasutasok tíz százaléka sztrájkol. A vonatok 25-30 százaléka közlekedett vasárnap napközben, ez 1200-1500 szerelvényt jelentett. Ezek közül körülbelül ezer a teljes útvonalon járt, a többi rövidítetten. A nemzetközi járatok továbbra sem…
Négy évig továbbra is Martin György irányítja a Magyar Vízilabda Szövetséget. A vasárnapi rendkívüli, elnökválasztó közgyűlésen 150-147 arányban kapott bizalmat az ellenjelölt nélküli szavazáson.
Négy nap alatt 3600 adag meleg ételt oszt szét a rászorultak között a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. A főváros XIII. kerületében hosszú sorokban várták a töltött káposztát és a teát a hajléktalanok. Vasárnap az összefogás jegyében több televíziós csatorna munkatársa porciózta az adagokat.
Jövőre lecsap az adóhivatal a nagy cégvezetőkre, politikusokra, híres emberekre, művészekre, sportolókra, akik adóvizsgálatára külön szervezeti egységeket hoznak létre – ígéri fenyegetően Szikora János, az APEH elnöke.
Meghalt az a 32 éves kínai férfi, Li Kuo-hszing, akin 2006 áprilisában arcátültetést hajtottak végre, miután leállt a szövetbeilleszkedést segítő gyógyszerekkel és gyógyfüvekkel próbálta azokat pótolni.
Hétfőtől ismét mindkét irányban lehet közlekedni a Budai alsó rakparton a Lágymányosi híd és a Margit híd között - tájékoztatta az InfoRádiót az Enviroduna Beruházás Előkészítő Kft. projektvezető-helyettese. A rakpart teljes hosszát azonban csak 2009 őszétől használhatják az autósok.
Felszállás közben kigyulladt egy utasszállító repülő az amerikai Denver repülőterén. A Boeing 737-es utasterében csaptak fel a lángok. A pilóta a kifutópálya végén tette le a gépet, az utasokat másfél percen belül kimenekítették.
Kemény Dénes, aki játékosai összetartásában látja a pekingi olimpia sikerének legfontosabb tényezőjét, úgy véli: a következő években néhány poszton könnyebb lehet majd bekerülni a magyar férfi vízilabda-válogatottba.
Őrizetbe vették Sanghajban azt a kínai hölgyet, aki házi készítésű pornóvideójával az internet sztárja lett. A Huang néven ismert hölgy egy 12 perces filmet tett fel a világhálóra, különböző szexuális aktusokkal, a felvétel rövid időn belül a legnépszerűbb internetes felvétel lett az országban, ezrek töltötték le a látványosságot az utóbbi hónapban.
BERLIN – Négy év után, november 29-én Kathi újabb vízilóbébivel ajándékozta meg a német főváros állatkertjét, de amióta a kislányt a nyilvánosságnak is megmutatták, tolonganak a látogatók.
Egy 2008-as felmérés szerint 25 millió olasz alkalmanként (legalább egyszer az utóbbi öt év alatt, illetve rendszeresen minden évben) segíti a karitatív szervezeteket. A többség egy kiválasztott szervezetnek adakozik, de sokan tesznek eleget egy-egy eseti segítségkérésnek is. Változtat-e ezen a szokáson a gazdasági válság?
Ezer állami gondozott, hátrányos helyzetű, fogyatékos és nagycsaládban nevelkedő gyermek érkezett vasárnap délelőtt az ország házába, hogy a hagyományoknak megfelelően gazdag kulturális műsor kíséretében köszöntse a közelgő karácsonyt.
Meghalt az a 32 éves kínai férfi, Li Kuo-hszing (Li Guoxing), akin 2006 áprilisában arcátültetést hajtottak végre, miután leállt a szövetbeilleszkedést segítő gyógyszerekkel és gyógyfüvekkel próbálta azokat pótolni.
Vasárnap egész Nagy-Britannia a pontosan 20 éve történt Lockerbie-merényletre emlékezik: 1988 december 21-én a skóciai Lockerbie felett robbantottak fel egy utasszállítót a levegőben, 259 emberrel a fedélzetén. A katasztrófát senki sem élte túl.
Egy szaúdi bíróság nem volt hajlandó kimondani a válást egy nyolcéves kislány házasságának ügyében, akit apja egy 58 éves férfihoz adott feleségül, arra hivatkozva, hogy a gyermeknek előbb el kell érnie a serdülőkort.
Eleinte felhőátvonulások várhatók több órás napsütéssel, és egy-egy helyen zápor, hózápor is lehet. Estétől nyugat felől fokozatosan mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet. Hétfőn eleinte még erősen felhős lesz az ég, délutántól viszont észak felől újra csökkenni kezd a felhőzet. Éjszaka nyugaton, hétfőn napközben már másutt is szórványosan várható eső, zápor, északkeleten havazás, havas eső is.
A TEÁOR-kódok és a szakmakódok átsorolását a 2009. évben teljesítendő adóbevallással egyidejűleg kell bejelenteni az adóhatósághoz - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH).
A Manchester United nyerte meg a Japánban rendezett labdarúgó-klubvilágbajnokságot. A Bajnokok Ligája-aranyérmes angol együttes a döntőben 1-0-ra győzött az ecuadori Quito ellen.
Vasárnap reggel nyolc óra körül a Szombathelyt Náraival összekötő úton egy BMW típusú személygépkocsi lesodródott az úttestről, az árokba hajtott, majd ott egy fának csapódott.
Meghalt az a 32 éves kínai Li Kuo-hszing (Li Guoxing) akin 2006 áprilisában arcátültetést hajtottak végre. A férfi arcát egy medve tépte szét, ezért volt szükség a műtétre, amelyet a Kína délnyugati részén fekvő Hszienben (Xian) végeztek.
Világossá vált, hogy az esztendő végére a kormány elvesztette a kontrollt az országban zajló folyamatok felett - mondta budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivőjének véleménye szerint ezt az is mutatta, hogy a nagykereskedelmi árcsökkentés ellenére nő az áram ára, és a sztrájkok miatt kialakult helyzet kezelésére is képtelennek bizonyult a kormány.
A State Bank of India, az ország legnagyobb hitelintézetének bejelentése szerint csökkentette a betéti és hitelezési kamatrátáját. A bank, mely 59 százalékban állami tulajdonban van, a hitelezései rátáját 75 bázisponttal 13 százalékról 12.25 százalékra mérsékelte, míg a betéti rátát 25 bázisponttal 100 bázispontra, mely intézkedések január elsejével lépnek életbe. (ProfitLine.hu)