Magyarország számára már önmagában is nagy siker az első magyar nagyprojekt brüsszeli jóváhagyása, a válság idején viszont még inkább szükség van arra, hogy az építőipart élénkítő nagyberuházások beinduljanak, felgyorsuljanak - nyilatkozta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szombaton az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Európai Unió elfogadta a 2007-2013. fejlesztési ciklus első…
Aranyvasárnapon, december 21-én délelőtt 11 órától 18 óráig, és december 22-én, hétfőn 10 órától 17 óráig árengedményes könyvvásárt tartunk a Pallas Páholyban (1054 Budapest, Alkotmány u. 15., Alkotmány u. - Hold u. sarok). Minden vásárlónk ajándékkönyvet kap!
A szombat reggeli műszakban a Budapest Airport (BA) dolgozóinak 64 százaléka vette fel a munkát a ferihegyi repülőtéren, ami elmarad a pénteken munkába állók 72 százalékos arányától.
A szórakozóhelyeken és éttermekben a karácsonyi céges partik és a szilveszteri bulik miatt csúcsforgalom van - csakúgy, mint a hazatérő részegek miatt a kórházakban. Londonban ezért önkéntesek segítik azokat, akik "becsiccsentve" összetörték magukat, vagy egyszerűen csak nem találnak haza....
A krízis kellős közepén Magyarországnak nagy siker az első magyar nagyprojekt brüsszeli jóváhagyása. A debreceni villamos húzza majd a magyar építőipar szekerét? Mi adtuk be a legtöbb pályázatot, 1000 milliárd forint sorsa van az Európai Bizottság kezében
A 16 esztendős Hayley Williams szülei megtörve álltak a tárgyalóteremben, mikor kimondták: a vidámpark, ahol lányuk életét vesztette 250 ezer font (70 millió forint) kártérítéssel tartozik, de a park továbbra is üzemelhet.
Az elfogadhatatlan, idejétmúlt konzervativizmus és az emberi szabadság áll szemben egymással, már nem a Fidesz és az MSZP vitájáról van szó. Meg kell nyomni a vészcsengőt - nyilatkozta egy kormányközeli lapnak Gyurcsány Ferenc.
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy 60 éves, kerékpárral közlekedő férfit, akit egy elütött egy kocsi Kiskunfélegyházán a Bercsényi utcában. Az autós segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, de a rendőrök rövid időn belül megtalálták a járművet, és tulajdonosát, a feltételezett gázolót is elfogták.
Bizonytalan és kiszámíthatatlan a vonatok közlekedése, mert a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szombaton is folytatja a sztrájkot, az elégséges szolgáltatásokról pedig nem született megállapodás.
A GYSEV-nél az eredetileg tervezett 240 fős létszámleépítés keretszáma a nyugdíjazások következtében előreláthatólag száz körülire csökken - írja a Kisalföld.
A Donyeck megyei közigazgatási hivatal kereskedelmi osztálya szerint a térségben gyökeres fordulatot vettek a lakosság fogyasztási szokásai. A pénzügyi válság első jeleinek megjelenése óta a donyeckiek inkább vodkát vesznek a felvágottak helyett.
Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország első nagyprojektjét, a debreceni villamosprojektet, melynek nem egészen 18 milliárd forintnyi összköltségéből majdnem 16 milliárd uniós forrás - írja a Népszabadság.
Az ellenzéki párt szerint jövőre a "brutálisan alacsony" finanszírozás és a humán erőforrás problémák okozzák majd az egészségügy legnagyobb gondját, értesült a Híradó.
Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter utasítására gyorsított eljárásban fizeti ki a minisztérium Pars Krisztiánnak, Kammerer Zoltánnak és Kucsera Gábornak, valamint a felkészítésükben részt vett szakembereknek és nevelő edzőknek a pekingi olimpiai szerepléssel kiérdemelt jutalmak különbözeteit. Ennek köszönhetően december 22-re valamennyi érintett bankszámlájára megérkezik az az…
A Terézvárosi Sajtóiroda közleményben tudatta szerkesztőségünkkel, hogy a kerület önkormányzata 2008. december 19-én a Pesti Központi Kerületi Bíróságon magánvádas büntetőeljárást indított...
A parancsnoki vizsgálat szerint nem terheli felelősség a fogdaőröket annak a férfinak a halálával kapcsolatban, aki pénteken délután felakasztotta magát a Gyorskocsi utcai fogda egyik zárkájában.
A szakértők csak bízni tudnak abban, hogy az elmúlt évtizedek forgatókönyve az idén megismétlődik, és az év utolsó kereskedési napjaiban erősödnek a részvényárak. A New York-i tőzsdealmanach szerint ...
A Fidesz szerint több mint 250 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, 16 ezer kórházi ágyat szüntettek meg, több mint 2.000 orvos vándorolt el az országból. Az MSZP szerint az ellenzék csak riogat
Az egy hete elhunyt német színészről, Horst Tappertről hamarosan utcát neveznek Bajorországban. A legendás Derrick bűnügyi tévéfilmsorozat címszereplőjének temetési időpontjáról, eddig nem tájékoztatták a sajtót.
Három kábítószer-kereskedőt fogtak el a csongrádi rendőrkapitányság nyomozói pénteken, a gyanúsítottaknál tartott házkutatáson marihuánát, speedet és amfetamint találtak. A dílerek elfogását követően kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt további öt embert állítottak elő.
Folyamatosan kutat a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a tegnap eltűnt horgászok után. Délelőtt már úgy tűnt, megtalálták a csónakjukat egy holttesttel, de kiderült, egy régebbi áldozatot leltek csak meg.
Körülbelül 9000 ezer gyermeket lát vendégül szombaton a Táncsics Alapítvány az úgynevezett Táncsics karácsonyon - mondta az MTI-nek Lamperth Mónika, az alapítvány kuratóriumának elnöke.
Reklámfelületként szolgálna a romániai Beszterce (Bistrita) szász evangélikus templomának kerítése, hogy a bevételből állítsák helyre a leégett templomot - írta a bukaresti Új Magyar Szó.
Egyelőre nem tudni, került-e a boltokba abból 15 tonna lejárt szavatosságú, átcímkézett élelmiszerből, amelyet pénteken találtak egy törökbálinti raktárban. Még folyik a higiéniai ellenőrzés a telephelyen és a két dolgozó kihallgatásával sem végeztek, akiket a rendőrség ért tetten hamisítás közben.
VADNA – Túl sok volt a negyven év korkülönbség. Ny. László (†70) sokszor volt féltékeny feleségére, D. Erikára (†30). Csütörtök éjjel megverte szerencsétlen asszonyt, majd agyonszúrta. Amikor rájött, hogy gyilkossá vált, kiment a pajtába és felkötötte magát. A két holttestre egy hozzátartozójuk talált rá.
Bernie Ecclestone visszavágott a Ferrari elnökének, Luca di Montezemolónak, aki arra ösztönzi a csapatokat, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy nagyobb részesedést kapjanak a bevételekből és nagyobb legyen a beleszólásuk a sportba a jövőben.
Szigorúbb szabályok vonatkoznak az éves beszámoló benyújtására és arra, hogy mikor törlik a tevékenységek TEÁOR szerinti besorolását a cégjegyzékből. 2009-től az éves beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása három hónapon belül a társaság megszűnéséhez vezethet.
Hónapokkal ezelőtt nyomtalanul eltűnt Magyarországon egy egykori osztrák modell, a magyar származású, brit állampolgárságú Eva Rhodes - jelentették szombati számukban a Kurier és a Kronenzeitung című ...
Az egész országra kiterjedő bizonyítványhamisítási hálózatot lepleztek le a pécsi rendőrök. Eddig négy férfit gyanúsítanak, ők manufaktúrában gyártották a hamis iratokat.
A budapesti főállatorvos szerint mostanra teljes biztonsággal kiszűrték Magyarországon a dioxinszennyezés miatt betiltott forgalmazású írországi eredetű alapanyagokat. Hajós Ádám erről az ünnepek előtt végzett élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi ellenőrzés értékelésén beszélt Budapesten.
A hétvégén is kiszámíthatatlan lesz a vonatközlekedés, mivel a vasutasok folytatják a munkabeszüntetést. A VDSZSZ elnöke pénteken elképzelhetőnek tartotta, hogy ha országos szinten nem is, helyi vasúti sztrájk lehet karácsonykor is.
Bombariadókkal bombázott egy középiskolát egy ifjú az Egyesült Államokban, hogy kitereljenek mindenkit az épületből, ő pedig még a tanítás vége előtt találkozhasson iskolás barátnőjével. A 19 éves fiú a vádirat szerint 13-szor rövidített a tanításon, amiért börtönbe került, de karácsonyra már kiengedték.
A még elégséges szolgáltatásokról szóló megállapodás hiányában továbbra is kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés, ugyanakkor az ország néhány pontján javultak a vasúti közlekedés feltételei, mivel szombaton délelőttől már a miskolci Tiszai pályaudvarra is érkeznek és indulnak Bz-motorvonatok - közölte a MÁV Zrt. szombaton az MTI-vel.
A határ közelében elő szlovák polgároknak egyre inkább megéri a szomszédos országokban bevásárolni, mert az erős korona miatt sokat takaríthatnak meg - írja az Inforádió. Miközben a Szlovákiával...
A szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő szerb és török vendégmunkások miatt szombat délre négyórásra növekedett a várakozási idő a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség a...
BUDAPEST – Gondos Miklós nagy vállalkozásba kezdett: a hozzá forduló rászorulóknak ad ingyen fenyőfát. Ő tudja, mi a nélkülözés: egykor módos ember volt, ám négy éve romba dőlt az élete. Feleségét kísérte el az orvoshoz, mégis ő került a pszichiátriára.
Nem maradtak le jelentősen a szlovák diákok mögött Szlovákiában a magyar általános iskolák végzős diákjai egy februárban végzett, de csak mostanra kiértékelt felmérésen, pedig ugyanolyan tesztlapokat ...